Miért nem nyerhet anime 2017-ben Oscart?

2002-ben a Chihiro szellemországban történelmet írt. Ez volt az első anime, ami Oscar-díjat kapott a neves Ghibli stúdiónak és Miyazaki Hayaonak hála. A Ghibli később is próbálta megtartani helyét az amerikaiak dominálta mezőnyben. Így zsebelt be további négy jelölést, amiből kettő Miyazakinak (A vándorló palota és a Szél támad), egy Isao Takahatának (Kaguya hercegnő története) és egy a feltörekvő – sokak által Miyazaki örökösének is vélt – Yonebayashi Hiromasának (Amikor Marnie ott volt) volt köszönhető. De vajon a Ghiblin kívül eddig miért nem jutott más animefilm a jelöltek listájára? Miért kicsi eleve az esélye annak, hogy egy anime valaha is újra Oscart kapjon?

Mielőtt felvázolnék lehetséges válaszokat, kanyarodjunk oda vissza, hogy mégis miről szól a legjobb animációs filmnek járó Oscar?

Magát a kategóriát csak 2001-ben indította el az Akadémia. Sokáig tolta ezt a döntést, mivel egyszerűen nem készült elég animációs film az amerikai piacon ahhoz, hogy megérje külön versenykategóriát felvenni neki. Ez nem azt jelenti, hogy az Akadémia teljesen mellőzte volna az animációs filmeket. Különdíjjal jutalmazta már a Disney-féle Hófehérke és a hét törpét 1938-ban. Ám az igazi áttörés 1991-ben történt. Ekkor a Szépség és a szörnyeteg egyedüli Disney-filmként bejutott az év legjobb filmjei kategóriába, ahol olyan élőszereplős művekkel versenyzett, mint a kategória egykori nyertese, A bárányok hallgatnak, vagy a Hullámok hercege. Azonban, attól kezdve, hogy 2001-ben elindult az animáció filmes kategória, ritkán fordult elő, hogy egy animációs filmet jelöljenek más kategóriában is. A kritikusok és az animációs filmek szerelmesei a mai napig sérelmezik ezt a tendenciát. Miért ne lehetne animációs formában elmesélni egy komplex történetet, ami méltó riválisává válik az élőszereplős filmeknek? 

Éppen ezért, sokan a 2001-ben elindított külön animációs kategóriát nem presztízs értékűnek tekintik, amiből kvázi azt olvashatnánk ki, hogy végre kezdik komolyan venni a kategória filmjeit. Ellenben azzal, hogy a 2000-es években az amerikai piacon megjelentek a Disney riválisai, mint a DreamWorks Animation (Shrek, Kung Fu Panda, Így neveld a sárkányodat) vagy a 20th Century Fox (Jégkorszak), látszott, hogy a piaci szereplők ráéreztek arra, hogy mennyi pénz van ebben a műfajban. Hogy kiaknázzák a lehetőségeket, egyre inkább olyan filmeket gyártanak, amik a gyerekeken túl, a felnőtteket is megszólítják. Ezért nem véletlen, hogy a 2017-es Oscarért rekord mennyiségű animációs filmet indítottak kvalifikációra. Összesen 27 film közül fogják kiválasztani azt az ötöt, ami a hivatalos Oscar-jelölést megkapja. Köztük pedig ott van négy anime is: a Miss Hokusai a Production I.G-tól, a Kimi no na Wa Shinkai Makototól, A vörös teknős a Ghiblitől és a Kingslave: The Final Fantasy XV, ami a Square Enix neves videojáték franchise-ának újabb adaptációja és egyben promóciós filmje.

Az animációs filmek előretörését azonban nemcsak mennyiségibeli növekedésük és konkrét gazdasági sikerük jelzi, hanem az, hogy a minőségük is egyre kimagaslóbb. A felsorolt négy animénél éppen ezért kérdéses, hogy eleve megfogja-e állni a helyét a versenyben, hiszen ráadásképpen igen változatos a riválisok felhozatala. Akadnak itt blockbusterek, kimondottan felnőttek szánt filmek, érettebb családi filmek, epikus hőstörténetek és humoros (egyúttal tipikus) állatmesék.

Nézzük miket tartogatnak nekünk ezek a kategóriák!


1. 2016 legnagyobb animációs blockbusterei

Kimi no na Wa, Szenilla nyomábam, Zootropolis, Monkey King: Hero is back

Kimi no na Wa, Szenilla nyomábam, Zootropolis, Monkey King: Hero is back

A fél internet hangos Shinkai Makoto új animéjének, a Kimi no na Wanak hazai sikerétől. A Forbes-tól kezdve a Variety-n át, egészen a New York Times-ig, a legnevesebb amerikai lapok foglalkoznak vele. Jelenleg a második legtöbbet termelő animefilm hazájában, megelőzte az összes Ghibli filmet, és már csak a Chihiro választja el a top első helytől. Ám az Oscarért folytatott csatában nemcsak a Kimi no na wa bizonyult box office döntögetőnek. A Szenilla nyomában szintén hatalmasat kaszált – a második legtöbbet termelő Pixar film lett -, ráadásul a kritikusok is imádják. Bár üde újdonságként már nem tetszeleghet, mint nagy elődje, a Némó nyomában (2003), de az év legaranyosabb, leghumorosabb és a legszívetmelengetőbb sztorijának tartják. A film egyetlen hátránya, hogy “csupán” egy folytatás.

Jelenet a Kimi no na Wa c. animéből.

Mégis, a Kimi no na Wa-wal szemben határozottan jobbak az esélyei. Bár tagadhatatlanul Shinkai egyik legjobb filmjével állunk szemben, be kell ismerni, hogy nem hibátlan. Shinkai még mindig nem érzi hol a határ a művészkedő videoklip gyártás és a cselekmény zökkenőmentes építése között. Ennek ellenére filmjének közepe zseniális. Tőle szokatlan módon jól bánik a humorral, egy izgalmas és fordulatos kalandtörténetet tesz le elénk, amiben aktuális Japán problémákról “beszél”, mint a kulturális tradíciók őrzése, a nemi szerepek felcserélődése és a természeti katasztrófák. 

Ám mind a Szenilla, mind a Kimi no na Wa könnyen alulmaradhat a Zootropolis-szal szemben. A forgatókönyv itt tökéletes, a humor a kellő helyen csattan, és még egy igen aktuális üzenetet is megfogalmaz: faji hovatartozástól függetlenül jöjjünk ki egymással jól. Ezek után a kínai blockbuster, a Monkey King: Hero is back már nem igen rúghat labdába. A Majom Király legendáján alapuló misztikus-akcióvígjáték hiába vonultat fel egy buddhista szerzetesnek készülő cuki gyerkőcöt, egyszerűen az animációs technikája nyomába se ér az említett filmekének, történetének komplexitásáról nem is beszélve. Hiába imádták a kínaiak, az Oscarig biztos nem fog ennél közelebb jutni. És hogy miért emeltem ki külön a rettentően sok bevételt hozó filmeket? Mert az Akadémia előszeretettel jutalmazza a blockbustereket, úgyhogy nagy az esély arra, hogy e négy film közül biztos lesznek jelöltek.


2. Kimondottan felnőttek szánt animációs filmek

Miss Hokusai, A vörös teknős, April és az ál-világ, Virsliparti, Április 24.

Ebben a kategóriában két “japán” alkotás is szóba jöhet. Egyik a Miss Hokusai, a másik A vörös teknős. Az első a legendás ukiyo-e mester lányának életét mutatja be a Production I.G gondozásában, akik például a Nyugaton kultstátusznak örvendő Ghost in the Shellt is készítették. Az 1800-as évekre jellemző japán öltözékek, életmód elevenedik meg a filmben, míg Hokuszai kisasszony életét követhetjük a művészi nihilben. Ám a történet nem durrant akkorát, mint vártuk. A film egyetlen megindító kulcsfigurája, hősnőnk vak kishúga lenne, akinek a sztoriját nem bontották ki eléggé. Az egész kevés ahhoz, hogy Oscarra vigye. Ellenben A vörös teknős tele van érzelemmel. Igazi művészfilm, ami talán a korosodó öregurakkal telt Akadémia “szívét” is megérinti. Bár a Ghibli neve alatt reklámozták a filmet, valójában egyetlen Ghibli animátor se dolgozott rajta, maximum mentori szerepet töltöttek be a munkálatokban.

A Miss Hokusai egyik legszebb jelenete.

A vörös teknős koprodukciós alkotás, amit a dán származású Michael Dudok de Wit rendezett. Ő a Father and Daughter (2000) című alkotásával már nyert Oscart a rövidfilmes kategóriában. A filmjén dán, francia és belga művészek mellett a Kecskeméti Animációs Filmstúdió magyar animátorai is dolgoztak. A történet maga pedig mély mondanivalóval bír, egyetlen párbeszéd elhangzása nélkül mesél az emberi élet körforgásáról, és az ember-természet kapcsolatáról.

E filmek mellett nem tűnik erős indulónak a Persepolis alkotóitól debütáló April és az ál-világ, ami egy francia-belga és kanadai koprodukcióban készült kalandtörténet, az összes jelölt közül a legklasszikusabb animációval ellátva. Noha igazán érdekes egyvelege a steampunknak és az alternatív történelmi koncepciónak, az izgalmakon és egy felvágott nyelvű cicán túl nem igazán tud nagy dolgot felmutatni. Jó film, de nem díjnyertes. Ezt már a vallási szatírának szánt, orgiába torkolló Virslipartiról kevésbé lehet elmondani. A túlzásba vitt káromkodás miatt se jelölném jó szívvel Oscarra. Más a helyzet az Április 24-gyel. Ez egy dokumentarista animációs film, ami az első világháború eseményeit hat új-zélandi katona szemén át mutatja be. Az animáció művészi és realista, a téma választás merész, bár a kritikák megoszlanak arról, hogy mennyire jó a rendezés. Ennek ellenére méltó ellenfele lehet A vörös teknősnek.  


3. Érett családi filmek

Kubo és a varázshúrok, A kisherceg, A messzi Észak, Az életem Cukkiniként, Snowtime!

Bár nem anime, de a Kubo és a varázshúrok igazán megérdemelné az Oscar-t. A stop motion animációjáról és hátborzongatóan különc történeteiről ismert LAIKA eddig mindig CSAK az Oscar-jelölésig jutott, de a díjig nem. Pedig a Kubo önmagában egy műalkotás. Gyönyörű a technikája, figyelemre méltó az az apró részletesség, amivel a japán kultúrát megjelenítik. Az origamitól kezdve Kurosava Akira filmjei, és a noh színház elemei is visszaköszönnek a filmben! Ez egy gyönyörű tisztelgés a japán kultúra előtt, ami egyúttal értelmes mondanivalóval is bír a generációk közötti harcról. Persze hibák itt is akadnak. A túl feszes akció nem hagy teret az érzelmi katarzis megélésének, a film felemás érzésekkel kísért lezárásáról nem is beszélve.

Jelenet a Kubo és a varázshúrokból.

Azonban legerősebb ellenfelének A kis herceg ígérkezik. Saint-Exupéry klasszikus meséjének átdolgozása részben stop motion animációval és origami-effektussal csábít ugyanígy egy drámai utazásra. A látvány itt leginkább a rideg digitális világba ágyazott szimbolikában teljesedik ki, miközben kislány hőse egy pótnagyapa segítségével fedezi fel a barátságot és a veszteség elfogadását. Egy dologban volt gyáva a film. Nem merte a halál témáját kidolgozni. Ám ezt palástolván szenzációs zenei betétdalokat vonultat fel, Hans Zimmer közreműködésének hála.

Velük mérheti össze tudását a 2D flash animációval készült, francia-dán produkcióban gyártott A messzi Észak, ami halovány próbálkozásnak tűnik egy epikus kalandtörténet megfestésére, amelyben egy orosz lány indul nagyapját megkeresni a jégtömbök között. A látvány érdekes, de a történet nem ígér sokat. Ellenben a francia készítésű, Az életem Cukkiniként, már próbálja átlépni az ingerküszöböt groteszk stop motion animációjával, és árvaházban játszódó történetével. Kilencéves gyerkőceinek életében az alkoholizmus, a szörnyű traumák és a gyermekbántalmazás is szerepet kap, ami jó kivesézendő téma, de hiányzik belőle az a wow-faktor, amiért közönségkedvenc lehetne – a kritikusok ellenben imádják, az alkotói korábban már kaptak két Oscar-jelölést, lehet hogy megint összejön nekik. Utolsóként ballag a képbe a Snowtime!, egy kanadai családi vígjáték, amiben egy félárva kisfiú játszik Pál utcai fiúkat egy hócsatában. Gyerek szerelem, az apa elvesztésének feldolgozása, egyszerre könnyed és drámai felhangot ad az egésznek, de ettől még nem válik kiemelkedővé a mezőnyben.


4. Epikus hőstörténetek

Kingslave: The Final Fantasy XV, Bilal: A New Breed of Hero, Vaiana, Fantomfiú, Mustafa & the Magician, Trollok

Ez az a kategória, ahonnan kicsi eséllyel válhat bármelyik mű is Oscar-jelöltté – hacsak nem a Disney keze van a dologban. Na de, kezdjük a sort a Kingslave: The Final Fantasy XV-nel. Ez lényegében rávilágít e kategória gyengeségeire is. A film CGI animációját tekintve az év legjobbja. Rendkívüli módon élethűek a karakterei, eklektikus látványvilága, amiben a modern város képe ötvöződik a klasszicista és barokk stílusú építményekkel, ahol a sci-fibe hajló járgányok találkoznak a fantasy-ra jellemző mágikus kiegészítőkkel: egyszerűen varázslatos! Ám a kaotikus sztori, ami körülbelül arról szól, hogy egyik helyről megyünk egy másikra, miközben daráljuk az ellenséget önfeláldozóan – nem szól semmi kiemelkedőről. Nincsenek mély karakterek, nincsenek lényegi motivációk. A wow-faktorát egyedül Cersei Lannister voice overja adja, aki tökéletesen jól áll ennek az epikus Battle Royale-nak. De az egész film körülbelül értelmezhetetlen az öt részes Brotherhood: Final Fantasy XV ONA nélkül.

Részlet az új Final Fantasy filmből. Ez Insomnia városa, ahol a mozifilm története játszódik.

Ugyanez a helyzet az arab emírségből érkező, Bilal: A New Breed of Hero című történettel. A potenciál megvan benne egy jó lázadó történethez, ami arab legendákon alapul, és kvázi vallási filmnek is tekinthető, hiszen Mohammed próféta első harcosát mutatja be. A főhős egy etióp kisfiú, aki faluja leigázása után a helyi nagykereskedő zsarnoki fogságba kerül. Ám megelégelve rabszolga sorsát, a srác harcos hősként tör elnyomói leigázására.

Az előzetes nagyon eye-candy, de a kritikusok szerint sem az animáció minősége, sem a történetvezetés nem érte el a kellő színvonalat. A kategória legerősebb pályázója a Moana, amit érthetetlen módon magyarul Vaianára kereszteltek. A Disney gyermekeként, jó esélyekkel indul az Oscarra, annak ellenére is, hogy elég sok negatív kritika érte a polinéziaiak részéről, mi szerint “túl sztereotíp kultúrájuk megjelenítésénél (pl. nagydarab férfiak) és mindeközben még jó nagy mellényúlásokat is vétett”. Ellenben jó pont, hogy egy erős női karaktert tett meg főszereplővé, aki merészen kilép a faluja nyújtotta biztonságos indillből, és bátor harcosként indul útra, hogy megmentse otthonát. A kritikusok szerint a Disney ezzel megtalálta a tökéletes formulát az újjászületéséhez. Hősnője nem hercegnő többé, hanem Katniss Everdeen. Ezek után a film noir elemeit kreatívan ötvöző, francia-belga gyártású Fantomfiú, a névtelenség homályába vesző Mustafa & the Magician, és a csöppet gyerekes Trollok – nem sok eséllyel indulnak. Ez utóbbinál a mai napig nem értem, hogyan jelölhették Golden Globe-ra.


5. Humoros sztorik állathősökkel

A kis kedvencek titkos élete,  Münó, a holdbéli manó, Énekelj!, Kung Fu Panda 3, Jégkorszak: A nagy bumm, Angry Birds – A film, Gólyák

Eben a kategóriában nincs anime, amit kiemelhetnénk, de azért tudunk találgatni. A folytatások (Jégkorszak, Kung Fu Panda) már megfáradtak. Az Angry Birds és a Gólyák egyszeri megnézésre szórakoztató kikapcsolódást nyújtanak, de semmi több. A kis kedvencek titkos élete a tipikus amerikai humor miatt emelkedik ki, de egyáltalán nem díjnyertes film. Ellenben a francia készítésű Münó, a holdbéli manó fantasy látványvilága miatt iszonyat egyedi – igen, nem hétköznapi értelemben vett állatok a főhősei, hanem kis manószerű lények. És még a sztorija is kerek. Még az is megbocsájtható neki, hogy azzal a tipikus toposszal él, amiben a lúzer hős nem kívánt kalandra indul, küzd, majd elnyeri a mindössze tudorka szerepét betöltő helyi széplány szívét. Ám itt lapul a sarokban a pont a napokban itthon is premierre került Énekelj! az Illumination Entertainmenttől, ami egy állatokkal feldúsított X-faktor. Sokan a Disney-től elszabadult Zootropolis legnagyobb vetélytársának vélik. Majd elválik.


Miért van nehéz dolga egy animefilmnek, ha Oscarra pályázik?

Egyrészt, az animefilmek egyik „hibája” a jó forgatókönyv hiánya. Ez Miyazakinak se az erőssége. Filmjei gyakran pont a kelleténél hosszabbak, olykor üresjáratokkal telik – még ha a fantázia világa valami elképesztően lehengerlő, az általa megfogalmazott üzenetekről nem is beszélve. Sajnos pont azzal, hogy kivonul az egész estés filmek piacáról, az animeipar elveszti azt a húzó művészét, akit a Nyugat is elismert. Hiszen történetei bármennyire is animeként vannak számon tartva, mégsem „tipikus” animék. Jellegzetesen más a stílusuk, a látványviláguk, ráadásul inkább családi animációs filmekként vannak számon tartva – amiket az Akadémia egyébként is kedvel.

Jelenet a 2016-ban Oscarra jelölt Amikor Marnie ott volt című animéből. Az animét Yonebayashi rendezte a Ghibli stúdiónál.

Miyazaki utódjai között tartják számon Hosoda Mamorut (Nyári háborúk, Farkasgyermek, A fiú és a szörnyeteg), Shinkai Makotót (A szavak kertje, Másodpercenként 5 centiméter, Csillaghajsza) és Yonebayashi Hiromasát (Amikor Marnie ott volt, Arietty – Elvitte a manó). Az első két művész már a modern anime stílust képviseli, ám a zökkenőmentes forgatókönyv és rendezés náluk is gyengepont. Ellenben Yonebayashi Hiromasa már ígéretes gyöngyszemnek tűnik. Én tavaly neki adtam volna az Oscar-t az Amikor Marnie ott voltjáért és nem az Agymanóknak. Sokkal jobban bevont a történetébe, volt karakterfejlődés és tartogatott izgalmas fordulat is a számunkra.

Yonebayashival csak egy “baj” van: továbbra is a Miyazaki által meghatározott Ghibli stílust űzi, amire éppen ezért az Akadémia soha nem fog úttörőként tekinteni – adja az ég, hogy ne legyen igazam! Ha Yonebayashi valami egészen egyedi üzenetet fogalmaz meg történetében, ha Shinkai és Hosoda túllép a forgatókönyv- és rendezésbeli hibáikon, talán beszélhetünk Oscar-díjakról, de minimum jelölésekről. 

Jelenet Shinkai Makoto Kimi no na wa című animéjéből.

Ám ha már gyengeségek. Nézzük meg azok forrását. Alapjáraton az animeipar tv-sorozatok gyártására specializálódott, és nem mozifilmekére. És mindemellett még belterjes is. Nem a külföldi nézőközönség igényeihez alkalmazkodik. Pedig Nyugatnak lenne rá igénye! Tökéletesen példázza ezt az a tendencia, hogy egyre több egzotikus kultúra kapcsán születik jó film. Ott van a LAIKA-tól a Kubo és a varázshúrok, vagy a Disney Vaianája. Az amerikaiak fogták a japán és a polinéz kultúrát, és kanyarítottak belőle egy teljesen fogyasztható kalandtörténetet. A kulturális különbségek miatt érthető, hogy másképpen kell egy filmet elkészíteni, ha azt japán nézőknek, vagy éppen amerikaiaknak szánjuk. 

A legjobb példa erre a humor. Shinkai művében azon kacagunk, hogy a fiú testbe bújt hősnő melyik névmást használja az “én” kifejezésére (pl. “ore” vagy “watashi”). Ez annyira a japán nyelvbe és kultúrába ágyazott jelenet, hogy olyan nem fogja viccesnek tartani, aki alapszinten sincs tisztában a japán nyelvvel. És ott az utolsó pont az érvelésemben: a Nyugati animációs filmek rég felnőttek az animékhez. Csak nézzük sorra az idei 27 jelöltet! Akad köztük steampunk, dokumentarista film, vagy árvaházi dráma – minden olyan komolyabb téma, amit az animék sajátjának éreztünk korábban. Sajnos az Akadémia preferenciája a gyerekeknek is szóló és egyúttal tanítva szórakoztató történetek iránt nem teszi lehetővé, hogy egy Jin-Roh, Szentjános bogarak sírja, Paprika vagy éppen egy Metropolis színvonalú anime a közeljövőben díjat nyerjen. Amíg maga az Akadémia nem lesz nyitottabb, és nem ragad le azoknál az animációs filmeknél, amiket “a gyerekeivel is szívesen” megnézne, addig a tényleg felnőtt filmes értékekkel és mondanivalóval bíró animék nem fognak az Oscaron figyelmet kapni. A jó hír, hogy ezek a tényleg értékes animék az Akadémia dicsérő kiemelése nélkül is eljutnak azokhoz, akik meglátjuk a bennük rejlő zsenialitást. 

Szavazás jelöltekre: 2017. január 5-én indul.
Oscar-jelöltek listájának publikálása: 2017. január 24.
Oscar-díjátadó: 2017. február 26.

(Visited 1 609 times, 1 visits today)

6 thoughts on “Miért nem nyerhet anime 2017-ben Oscart?

  1. Az Oscar-díjat és a vele járó felhajtást én már hosszú évek óta nem veszem komolyan, nagyjából nem több az egész, mint vegytiszta szimpátián alapuló cirkusz egy showműsor keretei között, ami jelzésértékű afelől, hogy készülnek még… noss… FILMEK.

    Ami az animék „vs” Oscar témát illeti: azt 100%-ban tudom osztani, hogy forgatókönyvben rettenetesen középszerűek vagy gyengék. Konkrétan kettő, azaz 2 darab anime-filmet tudnék mondani az elmúlt HAT évből, ami szerintem scriptben és directingben együttesen volt jó: Kaguya-hime (itt Takahatának meg kellett öregednie ahhoz, hogy lehozza ezt a mesterművet – én simán ennek a filmnek ítéltem volna oda az éves Oscart [ha már mégis díjazunk], véletlenül sem annak a tré Hős6osnak) és Ookami Kodomo. (A Kaze Tachinu 200+1 sebből vérzett, a Marnie szerintem overall egy nagyon szétesett és csapongó film, a Hokusaiból pedig pont a lélek és egyéniség hiányzott.) A Kimi no-t még nem láttam (én és Shinkai ugye…), de mindenképp megnézem majd, ha lesz belőle 1080p-s kiadás (legalább az eye-candym legyen meg), bár ismerve a fickót, szerintem megint csak egy jó ötletig jutott, aztán a többi a szokásos Shinkaiság lesz majd. Aaamiben viszont látok némi potenciált, az a Koe no Katachi.

    Aztán kis gonoszság a végére: nekem a Chihiro Oscarjával egyetlen apró problémám van csupán, hogy ezt szerintem nem a film minősége hozta, hanem Miyazaki presztízse. Addigra boldog-boldogtalannak beleégett már a rendező munkássága és filmjeinek stílusa a retinájába, úgyhogy lassan halálosan ciki lett az Oscarra nézve, hogy elő sem kerül náluk ez az ember, ami azt eredményezte, hogy nem is igazán Miyazakinak lett meg az Oscar, hanem az Oscarnak Miyazaki (ugye a kialakult animációs kategória is pont kapóra jött ehhez). Ettől még persze a Chihiro remek film, szó se róla.

  2. Köszi, hogy írtál! 😀 Vééégre! Elértem, hogy írj! :))))) A vörös teknős még jó induló lehet, de ott az szól majd be, hogy művészfilm. Azt nem értékelik majd. Marnie nekem kerek volt, a Hős6os Oscarjával a mai napig nem értek egyet! Az a film… az is milliós sebből vérzett. Sajnos pont olvastam valahol, hogy az Akadémiai szavazók kb már meg se nézik a filmeket, (nincs rá idejük, hah! akkor mit keresnek ott?) hanem „ismerősség” alapján szavaznak. (Ez magyarázná, amit Miyazakiról mondtál.) Másik érv: „Nem láttam, de ezt együtt néztük a gyerekkel, és tetszett neki.” Kezdem úgy érezni, hogy olyan emberek osztogatják az animáció filmes Oscart, akik nem is értenek hozzá.

    Vigasztalásul szóljon, legalább a 27 „nevezőben” voltak izgi filmek. Jó kis estéket eltöltöttem azzal, hogy nézegettem őket. Azzal az Április 24-gyel nagyon szemezek. 🙂 Tavaszi MondoConra jössz-e? 🙂

    1. A blogodat rendszeresen látogatom amúgy, épp csak ritkábban kommentelek because of… lustaság. :3

      A tavaszi conra pedig igen, szinte biztos, hogy jövök. (Az őszi és a tavaszi con amúgy is ilyen szertartásféle nálam – csakis indokolt esetben hagyom ki őket.)

      Btw az animekaris kerekasztalról készült amúgy videó?

        1. Nojsz, köszi. (Látom, az őszi is felkerült vele együtt.)

          Na, az jól hangzik, kíváncsi leszek akkor. :3

  3. Nagyon jó és részletes cikk lett, s el kell ismernem, hogy bármennyire is szeretem az anime filmek többségét, sajnos igazad van abban, hogy többségükben sok az üresjárat és nagyon erősen csak a japán piacra asszociál, ami önmagában nem baj, de ha ténylegesen szeretnének kijutni az Oscar-ra, akkor több kell.

    Igaz, én már annak is örülök, hogy kijut egy-egy az Oscar-ra, mint „jelölt”.

    Vannak animék, amik kitörnek a „japán köntösből”, de többségük vagy sorozat, vagy meg igénytelen.

    Ráadásul sajnos egy erős félelmem is kezd beigazolódni, amiről nem rég írtam a 2016-os japán animációs dvd/blu-ray eladások kapcsán.

    Bár az is igaz, amit Junchi írt az Oscar-ról, annyi különbséggel, hogy én még az Arany Málna díjat is előre megrendezettnek tartok.

Comments are closed.