Mennyiben garancia az egy jó animére, hogy a jelenlegi otaku szubkultúra legjobb animés stúdiója, forgatókönyvírója és grafikusa ül össze egy újabb emblematikus mű megalkotására? Mert a P.A. Works, Maeda Jun és az animefan populációban végzetes olvadást kiváltó Na-Ga erre adták a fejüket, de milyen eredménnyel? Nézzük.
Az Angel Beats! alkotógárdája visszaért! (Részben.)
Eredeti animével rukkolt elő az eroge és visual novel ipar császáraként is elhíresült Key stúdió (Kanon, Clannad, Air). Mégpedig nem is akárhogyan. A stúdió sztárírója, a könnycsatornáinkat rendszerint kegyetlen ostrom alá vető Maeda Jun szállt ringbe ismét – saját meglepetésére, mert nem hitte, hogy újra együtt dolgozhat a P.A. Works-szel. Az író az érzelmi katarzisok és a komikus ártatlanság kettősével szándékozik így megint a Charlotte személyében totál KO-t adni a drámára szomjazó lelkünknek.
A kezdeményezés a Key stúdió 15. évfordulója apropóján kapott szárnyra, és nem mellesleg a 2010-es Angel Beats! anime sikerét akarták megismételni az alkotók. Pedig Maeda Jun már az Angel Beats! alatt is számtalan kritikát kapott, mivel írói tehetségét videojátékok történetének pingálásánál pallérozta mindig is, aminek az Angel Beats! animéje látta a kárát. De hogy miért is emlegetem ennyire a múltat? Azért, mert Maeda Jun annyira el akarta kerülni azokat az apró mellényúlásokat, amik ellenére az Angel Beats!-et mi nagyon is szerettük, hogy végül ez vezetett a 2015-ös Charlotte vesztéhez. De először nézzük mit is akartak a mesterek:
1. Kevés karakter: Egy olyan animét, ami kevesebb szereplővel operál, mint az Angel Beats!, ezzel is nagyobb teret adva a főbb karakterek fejlődésének és a dráma kibontakozásának.
2. Nyomás-mentesség: Egy teljesen új alkotócsapatot, akik ismerik Maeda korábbi animéjét, de annak munkálataiba nem folytak bele szorosan, így a dicső múltat idéző előd árnyékának frusztráló súlya nem nehezedik rájuk az anime készítése során.
3. Karakterisztikus főhős: Egy olyan főszereplőt, aki végre nem egy üres doboz jellegtelenségével megvert kétdimenziós hímegyed, hanem egy szimpatikusnak nem igen nevezhető Lelouche–klón, aki flegmaságával már az anime első tíz percében kihúzza a gyufát. Mindez egy olyan történetben csúcsosodott ki, aminek tökéletlen szupererővel rendelkező fiatalok a főhősei, s kiknek együtt kell dolgozniuk furcsa küldetések során.
Maeda Jun három történetkezdeményt is írt ebből a koncepcióból kiindulva, amit az Aniplex producere, Toba Hironori bírált el. Nos, az elvárások okozta stressz és Maeda görcsös ragaszkodása ahhoz, hogy valami nagyon mást tegyen le az asztalra az Angel Beats!-hez képest, no meg, hogy videojáték írói tapasztalatait félretéve egy 13 epizódnyi terjedelmű anime történetre korlátozza le fantáziáját, végül vért izzadósan középszerű eredményt szültek, bár még így is felettébb élvezhető fajtát. Csak éppen egy dolgot nem sikerült elérnie: túlszárnyalni az Angel Beats!-et.
Szupererőre ébredt tinik a komédia, a románc és a kegyetlen tudósok fogságában
A Charlotte története a jó pár éve tomboló, X-menesen vagy éppen Bosszúállósan felkapott klisékre épül – kinek melyik jön be jobban. A cselekménye szerint a pubertáskorba lépők különleges képességek birtokába juthatnak. Ez esik meg az anime főhősével, Otosaka Yūval (Uchiyama Kōki) is, aki bárki testét képes 5 másodpercig „kölcsönvenni”, csak a látómezejébe kell kerülnie a kiszemelt alanynak, miközben a saját teste nyálcsorgató álomba merül. Ám főszereplőnk nem rest visszaélni a képességével! Erejének hála cserkészi be a suli legjobb nőjét, a legokosabb tanulók válaszait lelesve lesz mindig osztályelső, és a gyengébbik nem testébe bújva fedezi fel azt, amiről minden tini srác csak hálószobája rejtekében ábrándozna.
Sikerszériája azonban rövidéletű lesz, amikor leleplezik titkát. Hogy pontosan kik? Szintén különleges erőkkel bíró fiatalok, akik azon nyomban egy új iskolába, a Hoshinōmi Academy-re invitálják Yūt arra az átmeneti időre, míg el nem múlik a képessége. Itt pedig megismerkedik a láthatatlanná váló Tomori Naoval (Sakura Ayane), a szélsebes meteorként becsapódó Takajō Jōjirōval (Mizushima Takahiro) és a népszerű idollal, Nishimori Yusával, akinek testét olykor kölcsönveszi halott nővére, az egykori bandavezér, Nishimori Kurobane. A fiatalokat furcsa képességeik mellett egy közös cél köti össze: megvédeni a magukhoz hasonló szupergyerekeket, akikre gonosz tudósok hada pályázik kegyetlen emberkísérletek végrehajtása végett.
A féleértés elkerülése végett:
a Charlotte nem rossz anime, DE…
A cikk elején felsorolt három alkotói szándék közül végül csak egy valósult meg: egy karakteres főhős megszületése, aki szenzációsan gazdag érzelmeket képes kiváltani a nézőből. Először utáljuk, utána imádjuk, majd megsajnáljuk, majd a hetedik epizódban – és egyúttal az anime csúcspontján – együtt sírunk vele. Igen, Maeda Jun hozza a formáját, és a katartikus érzelmekkel szó szerint szíven döf minket. Ezt az általa írt dalok, a Lia énekelte opening, és az animében megjelenő fiktív banda, a Zhiend csodásan melankólikus muzsikái teszik még inkább felejthetetlenné, és ezek azok az elemek, amik tökéletesen visszaadják azt az érzelmekben gazdag világot, amit az Angel Beats! idején átélhettünk. Plusz, ami még jól sikerült, az a megható és komikus pillanatok jó arányban történő adagolása. A vígjáték szerethetővé teszi a karaktereket, és tényleg megmosolyogtató pillanatokat adnak a nézőnek, pedig animében ritka olyan szórakoztatóan vicces helyzettel találkozni, amit 600 más sorozatban ne lőttek volna el korábban. Nos, a P.A. Works is bravúros animátori munkát végzett, az opening széteffektelt tünemény, amit garantáltan viszontlátunk majd számtalan AMV-ben. Ám jöjjön végre a feketeleves, avagy miért nem sikerült mégsem a nagy áttörés?
Bakik, amiken fenn akahatunk
Maeda leszűkítette a főszereplők körét. Ez jól működött volna, ha ezzel párhuzamosan az a kevés karakter kapott volna időt is kibontakozni, és nem egy sémára alakította volna ki őket a mester. Tomori Nao, Takajō és a Nishimori testvérpár bármelyik másik animéből előléphettek volna, sőt, Takajō az Angel Beats! Takamatsujának tökéletes hasonmása lett! Végül pedig egy óriási gond lett a sorozattal: rohamtempóban szelte át a cselekményt, így nem hagyva időt a szomorúnak szánt tragédiák mélyebb átélésére. Ráadásul végül csak beemeltek a történetbe az ötfős csapatunk mellé több jellegtelen karaktert, akiknek semmilyen kulcsszerep nem jutott a történet alakulása során, sőt, miután értelmet nyert a cím, már a misztikum is elvesztette a varázsát.
Végeredményben gyenge lett az a kötés, ami ezt a nagyszerűnek ígérkező animét összetarthatta volna. Az utolsó epizód lepörgése után pedig csak keserűen gondoltam arra a pár szép pillanatra, ami a sorozat hetedik epizódjáig tökéletesen működött, és hozta azt a világot, azt a színvonalat, amit egy Maeda Jun animétől elvárok. Kezdő animéseknek mindezek ellenére ajánlom, ám a Key-fanok ne túl nagy elvárásokkal fogjanak bele, mert csalódás lehet a vége.
Anime adatok
Cím: Charlotte
Év: 2015
Írta: Maeda Jun
Rendezte: Asai Yoshiyuki
Stúdió: P.A. Works
Hossza: 13×24 perc + 1×24 perc OVA
Bevallom becsülettel, talán ez volt Maeda leggyengébb munkája. Teljességgel kidolgozatlan, hektikus, az alaphelyzettel nem igazán kezd semmit, motivációkat nem ismerünk meg vagy nulla, séma vagy újrahasznosított karakterek… Nagyon érződik, hogy Maeda előzőleg regényen és visual novelen dolgozott (a Hell’s Kitchen című Angel Beats! special is azért jelent meg, hogy promó legyen a tavalyi visual novelhez), és elszokott a sorozat kereteitől, ahol szűkös az idő és vagy nem vállal sokat, de azt rendesen kifejti, vagy feszes kíván maradni vele. Nos, a Charlotte-tal ezt a kettőt akarta megfogni, de nem tudta, és ez volt a főprobléma.
Én most egy dolgot remélek, hogy a Planetariant nem szúrják el. Mert ha egy kétszereplős 2-4 óra hosszú játékidejű kamaradrámát is sikeresen mellélőnek, akkor ott aztán komoly gondok vannak. (Mondjuk van egy olyan megérzésem is, hogy az 5 ONA egybevágása lesz a szeptemberi mozifilm, amivel kisebb a kockázat, mint a háttérsztori kiegészítéssel.)
Igen! Teljesen egyetértek.