A róka, a rózsa és a kis herceg. A legtöbb orgánum maximum arról ír, hogy mennyire lett jó az idei animációs filmes feldolgozás, és hogy mennyire való gyerekeknek. Ám egy dolgot egyik sem említ. Antoine de Saint-Exupéry eredeti meséje a világban bolyongó, viharos házassága elől szerelmi viszonyokba menekülő magányos író megnyilatkozása, aki a szerelem, a barátság nehézségeit, és végső soron a felnőtt lét egysíkúságát, a gyermeki képzelet és ártatlanság elvesztését firtatja szellemes művében. Így az esküvőkön emlegetett „ha megszelídítesz örökké szükségem lesz rád” kezdetű sorok sokkal többet jelentenek a vad róka háziasításánál. Még annak ellenére is, hogy Saint-Exupéry eredetileg gyerekeknek címezte művét.
Miért olyan szürke a felnőttek világa?
Mindennapos robot, szigorú időkeretek közé szorított napirend, a „Légy hasznos a társadalom számára!” feliratokkal végig tapasztott és egyúttal fojtogató út, ahol Mi mindig rohanunk, és ahol sosincs időnk az igazán fontos dolgokra. Ezzel indít a teljesen új mese keretbe ágyazott A kis herceg, aminek főszereplője egy kislány, aki a szabályok szigorú rendje és édesanyja egész életre szóló életterve szerint készül a Wise Academy felvételijére. Ám hősnőnk felvételi meghallgatása rosszul sül el, ezért ravasz módon máshogy oldja meg a tip-top anyuka a dolgot.
Egyszerűen az akadémia felvételi körzetébe költöznek. Így indul hősnőnk matematika példákkal és vaskos lexikonokkal tarkított nyara, aminek felülről számítógép alaplapnak tűnő városunk ad otthont, ahol jól programozott adatfolyamként indulnak az autók, és az ötperces késéseket már a rádióban is bejelentik. Igen ám, de az édesanyjának rendületlenül megfelelni vágyó kislány furcsa kalandba bonyolódik. A szomszédban élő, kissé flúgos idős bácsi legjobb barátja lesz, aki A kis herceg meséjével invitálja őt egy izgalmas fantáziajátékba.
Kiváló műfajegyveleg, mondanivaló és zeneiség
Mark Osborne – korábban a Kung Fu Panda rendezője – nagy fejszébe vágta a fejét, amikor a világ harmadik legtöbbet fordított meséjét adaptálta egész estés animációs filmre. A feldolgozás különlegessége, hogy A kis herceg 1944-es megjelenése óta alig született említésre méltó adaptációja, de végre itt egy méltó mű, ami remélhetőleg a következő Oscarra is esélyes lesz. Mert ebben a történetben van minden, ami szórakoztató, mély és elgondolkodtatásra késztető – és éppen ezért sokkal inkább szól a felnőttekhez, mintsem a kisgyermekekhez. A történet humora egyszerre megmosolyogtató és aranyos, igazán Up-pot (2009) idéző az a meleg szeretet, ami kislány főszereplőnk és fogadott nagyapja között bontakozik ki. Ami bravúros még az animációs filmben, az a sematikus ábrázolás, mivel a városképe se nem igazán európai, de nem is amerikai. A jelenetekben megelevenedő kislány bárhol élhetne.
Plusz elem, hogy míg kislányunk az ázsiai iskolamodell súlya alatt görnyedezik, addig kétféle animációs technika eleveníti meg a kalandjait. A CGI mellett stop motion módszerrel kidolgozott jelenetekkel illusztrálják az origami hajtogatók ügyességét is meghaladó papírkarakterek az eredeti mese történetét. Eközben a háttérben Hans Zimmer (Eredet, Csillagok között) fokozza az érzelmeket drámai akkordjaival, amiben a komolyzene a francia sanzonok hangulatát átitató dallamaival találkozik. A mese pedig sok mindenről szól még. Reflektál az elmagányosodásra, a csonka családok érzelmi sivárságára, modern korunk számítástechnika vezérelte ridegségére, az idősebb generáció elhanyagolására – ha számba vesszük, vajon hány modern amerikai filmnek a főszereplője egy nyugdíjas korú férfi vagy nő? Hány film szól a nagyszülő és az unokája közötti szoros érzelmi kapocsról? Egy sem. Olyan, mintha a modern média és annak minden terméke csak egy valamit tartana fontosnak: az örök ifjúságot. Hol van már a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) mókás öregembereinek flúgos csatározása, vagy Louis de Funès eszement komédiája ma?
Negatívum?
Akad azért. A nagyapapótlék karaktere magával hordozta a halál ígéretét, de ezt nem merték igazán kidolgozni a készítők. Jellemző ez az óvó szándékkal körbeburkolt titkolózódás a mi nyugati kultúránkra, a „ha nem mutatjuk meg, akkor nem sérül a gyermek„-filozófiával. De pont ezzel a céljaikkal ellentétes dolgot érik el: mivel elhallgatják, tabuvá teszik a témát, ami egyúttal ismeretlenné, és így még félelmetessé válik. Így egész társadalmunk nemcsak a halál tényétől retteg, hanem a halál által okozott fájdalom átérzésétől. Mennyivel más a távol-keleti filozófia nyíltsága ebben a témában. A cselekmény másik jelentősebb gyengepontja az az egy-két, cseppet sem logikus váloztatás az eredeti meséhez képest pl.: a kis herceg sorsa a kígyómarás után.
Ajánlom-e? Mindenképpen! Az érzékenyebb témákra és mély gondolatokra nyitott felnőtteknek mindenképpen, és az idősebb gyerkőcöknek is, kiket a film aranyossága és akcióban dúskáló elemei fognak szórakoztatni.
