Amikor Hollywood éppen jól csinál valamit

“Hollywood, te ócska, kommersz mozigyáros!” – Így jellemezhetik sokan a földkerekség legnagyobb és leggazdagabb, 21. századi filmes céhét. Tény, hogy kortárs tömegkultúránk újrahasznosításra sem érdemes szemetének több mint fele innen kerül ki. Ha meg arról jön a hír, hogy egy japán sztorit akarnak feldolgozni, hát általában nem számítunk semmi jóra. Szerencsére azért akadnak jól elsült kivételek, amikor nem elvesz, de hozzáad egy adaptáció az eredetihez. Ez történt Tom Cruise nyári blockbusterével, A holnap határával is.

Tom Cruise, az utolsó szamuráj visszatért

Egy kiváló színésszel bármilyen rossz filmet el lehet adni, de vajon egy jó filmre milyen hatással van egy rossz színész? Vannak sejtéseink, hogy mi lehet erre a kérdésre a válasz, de ha nem akarunk fél másodpercig sem elmélkedni rajta, akkor elég csak ránézni Cruise legutóbbi filmjére.

Májusban a magyar sajtóban nagy dicsőítést kapott A holnap határa, több hétig állt a hazai mozik nézettségi toplistájának az élén, a kritikusok az év sci-fijének nevezték. Ellenben Amerikában óriási bukás lett, a megalkotásába fektetett 178 millióból csak 29 millió dollárt tudott összekaparni a premier hetén. Pedig nem rossz film, sőt! A nemzetközi piacon nemcsak nálunk volt sikeres, igen népszerű lett Európa-szerte és még Japánban is (bár ezen utóbbinak meg van az oka), akkor mi állhat az amerikai bukás mögött?

Valószínű, hogy Tom Cruise személye a gond. A színész ugyanis rendszeresen az amerikai bulvár hírek címlapjaira került különféle botrányaival, a szcientológiai nézeteivel és az emmy-díjas Opra műsorában tett kirohanásaival. Úgy tűnik Hollywood nem bocsátotta meg e vétkeit, és a neve sajnos nem garancia többé a sikerre. Ellenben A holnap határa Cruise nélkül is jó szórakozás lenne, azért nehéz letagadni, hogy a színész is hozzátesz valamicskét az élményhez. Ráadásul erős japán gyökerekkel bír a mű, mivel egy light novel adaptációja, amit még magyar nyelven is kiadtak! (Kisebb átveréssel ugyan.) Ezzel már el is jutottunk A holnap határa népszerűségének a titkához, amit bizony Japánban kell keresni.

Hollywood megint Japánból importált magának filmalapanyagot

A daliás Top Gun pilótánk személye és a japán kultúra elég jól összefonódott a 2003-as Az utolsó szamuráj óta – kiváló film volt a maga idején, de mai szemmel nézve már eltúlzott melodráma. De maradjunk A holnap határa gyökerénél, ami rövid és gyorsan fogyaszható formátuma miatt rendkívül jó alapként szolgált a filmhez.

Ez az All you need is kill című light novel Sakurazaka Hiroshi tollából, amit az elismert és a hátborzongatóan ütős rajzaival hódító ABe Yoshitoshi illusztrált (olyan kultikus műveket készített ő, mint a Haibane Renmei, a Serial Experiments Lain, a Texhnolyze).

Szerencsére a „regényt” magyarul is kiadták, bár az értékéből levon az, hogy a light novel csodás rajzaiból semmit sem használtak fel, ráadásul a mozifilm poszterét tették rá a borítóra, ami határozottan félrevezető. Pedig a filmnek és a könyvnek semmi köze nincs egymáshoz az alap konfliktuson és az azonos történetbeli elemeken túl.

A film egy tipikus amerikai tömegfilm, amerikai szereplőkkel, helyszínnekkel és filmes narratívával, addig a regény minden részletében japán. Sőt, egy kifejezetten japán tinédzsereknek szánt, shōnenes elemekkel teli akciótörténet. Sok ilyet láthattunk már korábban, de az All you need is killnél az az érdekes, hogy ugyanazt az alapot hogyan tudta két teljesen más kultúra a saját narratív eszközeivel milliós sikerre vinni. És ez nem semmi teljesítmény, főleg, hogy az amerikai adaptálók rendszerint óriási bakot lőnek, ha japán forrásból dolgoznak, lásd az elvérzett 47 rónin esetét Keanu Reeves főszereplésével.

Harc a földönkívüliekkel Keleten és Nyugaton

Nem tűnik túl egyedi történetnek az, amiben a kiirtásunkra specializálódott alienek éppen ostrom alatt tartják a Földet – A holnap határánál mégis működik. A regényben Kiriya Keiji, egy punk lelkivilággal megáldott, felvágott nyelvű és dühös indulatokkal teli újonc csöppen bele a harcokba, míg Tom Cruise által alakított figura egy gyáva nyápic, egy idősebb tiszt a hadsereg médiaosztályáról, név szerint William Cage. (Mókás észrevenni, ahogy a főszereplők nevei összecsengenek.)

Kettejük útja addig megegyezik, amíg életük első éles bevetésére nem érnek és ott rögvest szörnyet nem halnak. Ám haláluk után jön a csavar: a game over után visszatérnek a végzetes csata előtti időbe, majd újra és újra átélik a halálukat, mint egy lövöldözős videojátékban. Mindezt mecha szerkókban nyomják végig, látványos akciójelentek, egyiknél polipszerű, a másiknál béka formájú rémséges ufók kíséretében. És ettől az újraéledős ponttól válik két felé a történet.

Kiriya szálja a kilátástalan helyzetbe került tini problémamegoldását veszi elő, miközben a benne lezajló érzelmek, a bajtársakkal kiépített személyes kapcsolatai kerülnek a középpontba. Vele ellentétben Cage az amerikai akcióhősök útját követi. Ismételt meghalásaiból és újraéledéseiből hihetetlenül humoros pillanatok születnek – főleg, hogy eleinte csak Tom Cruise halálát „látjuk” a karakterébe, ami eszméletlen. Végül Cage elkezdi magát katonává képezni, ami nagyon menő (ez a folyamat Kiriyánál is erős) és körvonalazódik, hogy tőle függ az emberiség jövője.

Meglepő, de egyik formátumban sem unalmas ugyanazoknak a jelenteknek az átélése, mert mindig betesznek egy plusz csavart, gaget, ami felfrissíti azokat. Ám a filmnek van több gyengesége: a regénnyel ellentétben nem magyarázza meg, hogy miért vannak itt a földönkívüliek és a fontosabb karakterek sincsenek kifejtve, ilyen Rita Vrataski, a macsónő, a főszereplők szerelmének tárgya. (Az őt alakító Emily Blunt a legjobb a filmben!) A regény végig érdekes és lendületes tud maradni, addig a film egy ponton unalmas lesz és a drámával sem tud mit kezdeni – mondjuk ez inkább Cruise sara, hogy nem tud játszani.

Ugyanaz a történet immár három formátumban

A fentiek ellenére a film óriási dicséretet érdemel a látványvilágáért, aminek nagyszerűségét a light novelből készült mangát látva tudjuk a leginkább értékelni. (A pénznyelő gépezetnek hála, 2014 elején mangasorozatot is kapott a sztori, mégpedig Obata Takeshi rajzolásával, aki a Death Note-ot és a Bakumant pingálta.) A manga még populárisabban és nyíltabban rájátszik a shōnenes elemekre, így a karakterdizájn már-már lányosan szép, a földönkívüliek nem túl félelmetesek, megy az állandó harc, a fanservice és a cukiság. Obata rajzai gyönyörűek, ez nem kérdéses, de kontrasztban állnak az alapjaiban komorabb cselekménnyel, így kifejezetten kár, hogy nem a komorabb stílusú ABe Yoshitoshi illusztrálta azt is. (A manga története egyébként szóról szóra ugyanaz, mint a regényé.)

Ha össze kellene hasonlítani az All you need is kill megjelenési formáit, akkor ezt mondanám: a könyv kidolgozottab világképe és karakterei szórakoztatóbbak, mint a filmé; a film sötétebb és felnőttesebb hangulata jobb a mangáénál. Ennek a megítélésénél azonban az is szerepet kap, hogy milyen sorrendben fogyasztottuk el a termékeket. Hallottam már olyat is, akinek a hibái ellenére is a film tetszett a legjobban.

A film mint adaptáció tényleg jó, az utóbbi évek legjobbika, de az év sci-fijének nevezni erős túlzás. Ez egy kellemes látvány mozi, aminek a megnézése nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést. A szakma mércéivel nézve az eredeti light novel és a manga is ugyanez a kategória, semmiben sem állnak magasabb színvonalon a hasonló társaikhoz képest. Ám szórakoztatóak, még úgy is, hogy a történetük nem teljesen eredeti, de a három változatot mégis szívesen végig- rágja az ember.

Adatok

All You Need Is Kill / A holnap határa (magyar kiadás)
(light novel, 2004)
Írta: Sakurazaka Hiroshi

All You Need Is Kill
(manga, 2014)
Írta és rajzolta: Obata Takeshi
Hossza: 2 kötet

Edge of tommorrow / A holnap határa
(film; 2014)
Eredeti történet: Sakurazaka Hiroshi
Rendezte: Doug Liman
Hossza: 113 perc