Miyazaki mű Magyarországon is: Mit tennél meg az álmaidért?

Biztos sokan várjátok már a tavalyi év legnagyobb címét, ami kapott Oscar-díj, Golden Globe-díj és a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany oroszlán jelölést. Ez a 2013-as év legjobb japán animációs filmjeként is számon tartott Miyazaki Hayao mű, ami 2014 júniusában kerül be talán a magyar mozikba (a dátum még nem megerősített). Ez a történelmi-dráma pedig nem más, mint a Kaze Tachinu.

Kaze Tachinu a magyar mozikban!

A Kaze Tachinut 2013-ban mutatták be Japánban.
A Kaze Tachinut 2013-ban mutatták be Japánban.

Kaze Tachinut, az idén 73 éves Miyazaki utolsó, búcsú alkotásának szánta, amivel az anime rendezői és írói munkától búcsúzik. (Egyes pletykák szerint, ezt a döntését megint meg fogja változtatni, mint annyiszor a múltban.) Mindensetre a film végre a magyar rajongók számára is elérhető lesz a mozikban (azt még nem tudni, hogy országosan, vagy csak a nagyobb művészmozikban), de az biztos, hogy 2014 júniusában talán elkezdik itthon is vetíteni! (Eredetileg 2014. április 17-re tervezték a magyar premiert, de ez csúszik!)

Kaze Tachinu olyan életrajzi ihletésű, történelmi-drámának ígérkezik, ami realisztikusabb vizekre viszi majd leendő nézőit. Történetében a nagy kantói földrengés, a tuberkolózis járvány, a II. világháború eseményei is megelevenednek. A cselekmény alapját Miyazaki azonos című mangája adja, ami részben építkezik egy 1937-es novellából, amit Hori Tatsuo költő, író, fordító írt.

Miyazaki animéje fikcióval teli animésítése a híres Horikoshi Jiro (1903–1982) életének. Ő egy mérnök volt, aki Japán legfélelmetesebb vadászgépeit tervezte a II. világháború alatt, név szerint a Mitsubishi A5M-et és annak utódját, aMitsubishi A6M Zerot. Megismerhetjük majd Horikoshi Jiro álmait és vágyait, aki gyerekkora óta a repülőgépek megszállott szerelmese volt. Fantáziavilágában ő maga repül az égben, de mivel nem válthat pilóta belőle sosem, ezért tervezésre adja a fejét. Erre az amerikai magazinok, és az olasz repülőgép tervezővel, Capronival való képzeletbeli találkozása ösztönzi. A fiú egyetemi évei alatt megismerkedik későbbi szerelmével, Naokoval. Főszereplőnk sok szakmai és magánéleti kudarc, illetve siker után, nemcsak szerelme betegségével kell, hogy szembe nézzen, hanem saját tetteivel is, amik révén közvetetten ugyan, de sokak halálát okozta.

Az animét rendkívül sok pozitív kritika fogadta, de sajnos negatív hangok is akadtak. Egyesek a dohányzó főhős miatt támadták Miyazakit, amivel szerintük rossz példát mutat a gyerekeknek, míg politikailag a jobb és a bal oldal sem kímélte az alkotást. Mások a II. világháború alatti japán tettek, és így egy „gyilkológép” megépítőjének dicsőítését olvasták ki belőle, majd felhívták a figyelmet arra, hogy ezeket a gépeket koreai és kínai munkásokkal építették.

ForrásWikipediaPort.huIMDb.com

(Visited 109 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Miyazaki mű Magyarországon is: Mit tennél meg az álmaidért?

  1. Moziba nem hiszem hogy eljutok 🙁
    De ha kiadnák itthon is valami adathordozón (lehetőleg kéken) azt az elsők között megvenném.

    1. Kifogják, remélem. 🙂 Mozi meg sajna még így is messze van ><, én is megvenném, moziba is elmennék egyszer, csak kár h nincs konkrét időpont. Így nagy a kísértés, hogy engedjek az online garázdálkodásnak.

Comments are closed.