Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? (könyv; 2012)
Murakami Haruki regényeinek hazánkban is sok rajongója akad, hiszen a nemzetközi sikereket halmozó japán író az 1980-as évektől kezdve modern korunk elmagányosodott embertípusáról ír műveiben, aki a japán kultúrától függetlenül bárhol megtalálható. Sokszor érezhetjük így főhőseinek érzéseit a magunkénak, legyen szó A határtól délre, a naptól nyugatra című regény reménytelen szerelmes párjáról, vagy a Norvég erdő lelki sérült fiataljairól, akik a halál fojtogató közelségében élnek. Történeteiben a tipikus japán karakterek mellett ötvözi a nyugati kultúra rá nagy hatást gyakorló szimbólumait, mint európai klasszikus zene, irodalom és az amerikai jazz-rock zenei irányzatai. Műveiben finom érzékenységgel mesél tabutémákról, ragad el gyakran misztikus utazásokra, de ezek mellett főhőseinek lelkének rezdüléseit is igyekszik feltárni. A legutóbbi trilógiái után (A kurblimadár krónikája és az 1Q84) idén a személyesebb hangvételű Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című naplótöredékeket összegyűjtő kötete jelent meg magyar nyelven.
Egy hosszútávfutó író
Murakami Haruki ezúttal más oldalát mutatja be, hiszen önmagáról és a futáshoz, valamint a regényíráshoz fűződő élményeiről ír. Mindezt úgy teszi, hogy feleleveníti a múltat. Az 1982-ben, a harmincas évei elején írói pályára lépő férfi jazz bárjától megválva kezd új életet. Ezzel párhuzamosan az írás mellett egy másik szenvedély is belopja magát mindennapjaiba: a futás. A pályakezdő Murakami nehézségeit, a körülötte lévők aggodalmait ismerhetjük meg a Miről beszélek, amikor futásról beszélek? oldalain, miközben ő maga az íráshoz szükséges fizikai erőnlétének megtartásán fáradozik. Ugyan az író próbálja magánéletét felszínesen érinteni, de a naplótöredékek végére, amelyek 2005 és 2007 között íródtak, végül megnyílik az olvasóknak. Több maratonra és triatlonra való készülés mellett ír a sport szerepéről az életében, arról, hogy miért pont ezt a magányos tevékenységet választotta, amely miatt szinte bejárta a világot New Yorktól Görögországig. Fájdalmas beletörődéssel eszmél rá éppen futás közben, hogy immár 63 évesen fogytán van az ereje. Humoros és bölcs észrevételeket tesz így az életről, az idő múlásáról, és mindezek közben az olvasó ráeszmél arra, hogy korábbi regényeinek főhősei mennyire erősen kötődnek Murakami személyéhez. Férfi főhőseinek karakterei mintha saját lelkének, világlátásának darabjaiból építkeznének, miközben Murakami életében fontos szerepet játszó regények, zeneművek bukkannak fel körülöttük.
Ez a könyv közelebb hozza az olvasóhoz Murakami Harukit az írót és a futót is, és egyúttal egy olyan őszinte, szerény, saját hibáival tisztában lévő ember képét festi le előttünk, aki nem elsöprő győzelemre tör, nem milliók szeretetétre szomjazik, hanem pusztán céljait akarja megvalósítani olyan kitartó szorgalommal, ami sokak számára példaértékű lehet. Kedvenc gondolatom a regényből tőle a következő: Az élet igazságtalan. Valaki született tehetség és minden elsőre sikerül neki, valakinek azonban keményen kell dolgoznia azért, hogy sikereket elérjen. Éppen ezért, az utóbbiak a szerencsésebbek. Szerencsésebbek, mert megtanulják azt, hogy milyen a csalódás, a küzdelem nehézségeit a saját bőrükön tapasztalják meg, mindemellett a tehetségesekkel szemben más dolgokat értékelnek. Olyan dolgokat, amelyek hosszabb távon nekik kedveznek. Murakami Haruki rajongói, vagy futók nyugodtan kezükbe vehetik az író eme rövid, mindössze 172 oldalas önvallomását, amely kitartással teli biztatást kínál az élethez, hogy merjünk álmaink elérése érdekében harcolni és küzdjünk azért, hogy jobbá váljunk.
Adatok
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
Eredeti cím: Hashiru koto ni tsuite kataru toki ni boku no kataru koto (2007)
Magyar megjelenés: 2012
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Terjedelem: 172 oldal
Fordító: Nagy Anita
Megrendelhető innen.
