K-On! Never Forget Those Days!! / 映画 けいおん! (mozifilm; 2011)

K-On! Never Forget Those Days!! / 映画 けいおん! (mozifilm; 2011)

Mielőtt el nem alszom, gyorsan megörökítem a K-On! mozifilmmel kapcsolatos élményeimet (Mondocon után nem lesz már rá úgyse időm, úgyhogy most röviden, tömören időzök el e zenés, cuki folytatásnál). A Kyoto Animation (Hyōka, Haruhi, Clannad) nem okozott csalódást: gyönyörű felvételeket, új endinget és a hétköznapok szépségét megragadó pillanatokat vitt vászonra, kellő mennyiségű humorral rakva fel az i-re a pontot. Ugyan minden szempontból tökéletes harmónia született e moziban, mégsem sikerült annyira megmozgatnia, mint vártam. 

Teadélután Londonban

Az aranyos mozifilm története egyfajta lezárást és új kezdetet is teremt, valamint a főszereplők közötti barátság mélységét és meghittségét meséli el bőséges terjedelmében. Yui (Toyosaki Aki) és bandája (Mugi, Mio, Ritsu) utolsó évüket töltik a középiskolában, így amatőr rock csapatuk, a Hōkago Teatime, maradandó emlékek gyarapításába fog, főleg, hogy legfiatalabb tagjukat, Azusát (Taketatsu Ayana) hátra kell hagyniuk. A lányok, Yuival az élen, Azusa számára egy búcsúajándékot szeretnének adni. Sok fejtőrés után egy dal írása mellett döntenek, csak a mindig szemfüles és gondoskodó Azusa elől nagyon nehéz eltitkolniuk meglepetésüket. Éppen ez vezeti őket arra, hogy egy véletlenszerűen eldöntött kirándulásra induljanak Londonba. A félreértések, váratlan mini koncertek, nevetést generáló momentumok alatt születik meg a dal, amiben mind a négy lány beleönti szeretetét az angyali Azusa iránt. Végül eljön a ballagás ideje, az utolsó nap, de mi tudjuk, hogy bolondos lánycsapatunk között a barátság örökre szól, aminek még az egyetem sem szabhat akadályt. Az mozifilm vége így egyben egy új kezdetet is sejtet, és hogy lesz-e folytatása? Az 1,9 milliárd yenes mozibevételek után biztosra veszem. 

Szubjektív vélemény és egy csipetnyi kritika

K-On! röviden: aranyos, ártatlan, humoros és zenés. Barátság, bolondozások, öt lány mindennapos kalandjai a rock zene bűvöletében. A 2011 decemberében bemutatott film hozza a korábbi sorozatok és a Kakifly alkotta manga hangulatát, ez eddig tökéletes is. Alkotói kedv, kreativitás, az örök barátság ígérete. Nagyon szép és könnyen átélhető érzések ezek, amik sokakat melegséggel töltenek el. Mégis hiányzik valami. Talán a karaktereken egyenlőtlenül elosztott reflektorfény az oka? Yui és Azusa, de közülük is inkább Yui személyisége uralja az egész cselekményt, ami biztosítja a komikumot 100%-ban, hiszen eleve egy hóbortos leányzó ő, de szívesen láttam volna többet a kedvenceimből: Mióból (Hikasa Yōko) és Mugiból (Kotobuki Minako) is. Koncerteket sem kapunk oly nagyokat, mint a korábbi tv-sorozatokban (leszámítva a lányok osztályában rögtönzött búcsúkoncertet), Londonban ugyan fellépnek egy étteremben, majd egy japán rendezvényen is. Mellesleg itt jöttem rá, hogy mennyire gyönyörű és káprázatosan jellegzetes énekhangja van a Miót megszólaltató Hikasa Yōkonak. Sajnáltam, hogy saját dalt csak egyet énekelt ő végig, mégpedig a „Singing” című szerzeményt, amihez a tv-sorozatokban megszokott videoklipszerű animációt kapunk a film végén. Mellette Azusa búcsúdala volt a legjobb pont, a többi dal szépen csengett, de nem mozgatta meg a belsőmet.

A cselekményben, amikor Londonba utaztak a lányok, a készítők fordíthattak volna több figyelmet a brit nevezetességek bemutatására (vagy éppen csak azokra a híres zenészekre, akiket Mio emlegetett, hogy a zenei vonal is érvényesüljön kicsit, mint a Beck esetében). Londonból egyébként kevés tájképet kapunk, de ami van, az egyrészt mesterien animált (mint, például a nappal és éjszaka váltakozását mutató gyorsított felvételek, vagy a sötét londoni utcák), valamint ötletesen kivitelezett, például, amikor a lányok a londoni metróállomáson pihennek egy kicsit, és a róluk messziről készült totált felváltja egy közeli snitt a lábaikról. Furcsa, de szükségszerű volt a londoni jelenetekben a helybélieknek angolul beszélniük, csak a szinkronszínészek többsége nem anyanyelvi szinten használja a nyelvet, így a tipikus japán akcentustól zengett néhány dialógus.

Érdekes, hogy voltak számomra vontatott jelenetek, amik (magam is meglepődtem) untattak (lehet, hogy túl sok háborús filmet faltam mostanában, és megszoktam a pörgést). Ennek ellenére nem tagadom a film egyszerű báját, amik olyan szép pillanatokat adtak mind képileg, mind tartalmilag, mint amikor Azusa meghallja a neki írt dalt és könnyekben tör ki, vagy amikor Yuit egy kisbaba bája teljesen felpörget. A nyitójelenet, amint egy metál bandát imitálnak a lányok nagyon eltalált koncepció volt és rögtön berántotta a nézőt az anime hangulatába. Mindezek mellett a minőségre és a filmbe fektetett munkára nem lehet panasz, a K-On! rajongóknak biztos nagyon tetszeni fog, és ez is a lényeg. Számomra is szórakoztató volt egy esti kikapcsolódásnak, de mint írtam, nem váltott ki bennem katarzist, bár Azusa megindító könnyei nem hagytak hidegen, és dramaturgiáját tekintve szépen építkezett a film eddig a tetőpontig. Az iskola tetején és az utcán rohanó lányok képe pedig egyenesen csodálatos volt a film végén, ahogy a szabadságuk, a boldogságuk, a gondtalanságuk betöltötte az egész teret, – hihetetlenül jól átadták ezt az életérzést. Mindemellett középiskolás éveiktől is elbúcsúztak a lányok, bár én azt hittem könnyeket fognak ontani, de végül ezek elmaradtak. Mindenesetre bárki belenézhet a Kyoto Animation eme gyönyörű művébe, mivel szépséget mindenféleképpen talál majd benne, akár a történetet, a karaktereket, akár a látványvilágot helyezi előtérbe.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=290]

Anime adatok

• Japán cím: 映画 けいおん!
• Angol cím: K-On! Never Forget Those Days!!
• Rendezte: Yamada Naoko
• Eredeti történet: Kakifly
• Karakterdizájn: Horiguchi Yukiko
• Zene: Tom-H@ck, Komori Shigeo
• Megjelenés: 2011
• Típus: mozifilm
• Terjedelem: 115 perc
• Műfaj: vígjáték, zenés, iskolai élet, dráma, hétköznapi
• Stúdió: Kyoto Animation
• Hivatkozások: ANN (eng); AniDB.net (eng);  MyAnimelist (eng); Hivatalos honlap (jp); Wikipedia (eng)