Jamie Ford: Hotel az Édes és Keserű út sarkán (könyv; 2009)
Pearl Harbor után milliónyi ember élete változott meg a II. világháború idején. Az ide irányzott japán támadást az Amerikai Egyesült Államok tényleges hadba lépése követte 1941 decemberében, és egyúttal az USA-ban élő ázsiai bevándorlók mindennapjaira is árnyékot vetett. Jamie Ford egy Seattle-i nemzetközi negyed két egymással szemben álló feleit, japánok és kínaiak egymás iránti viharos érzelmeit eleveníti fel egy keserédes romantikus regény lapjain, két 12 éves gyermek ártatlan tekintetén át. Ez a Hotel az Édes és Keserű út Sarkán.
Én kínai vagyok, Te japán, de mindketten amerikainak születtünk
Ha eljutok egy könyvesboltba, sosem tudok ellenállni a csábításnak, és általában a nézelődés mindig egy regény vásárlásával végződik. Tegnap cél nélkül bóklásztam az Alexandrában, elsősorban a romantikus ázsiai regények környékén, amikor megakadt a szemem ezen a csodaszép borítón. A fülszöveget elolvasva pedig tudtam, hogy ez lesz az én könyvem. (Jamie Ford műve azonnal Shan Sától a Gójátékos című rövid szösszenetet juttatta eszembe.) Ahogy hazaértem, neki is estem az olvasásának. Képtelen voltam letenni. Két nap alatt végeztem vele (körülbelül 330 oldalas a regény). Ilyen katarzist könyvnek köszönhetően nagyon, de nagyon régen éltem át (minden 5-10 fejezet után a meghatódás könnyes viharába sodródtam), és amíg olvastam, végig ott lebegett előttem az érzés, hogy egy Shinkai Makoto, vagy egy Oshii Mamoru (háborús-dráma) anime forgatókönyve van a kezemben (tökéletes anime adaptációt lehetne ebből kanyarítani az biztos).
A cselekményben egy japán kislány, és egy kínai kisfiú ártatlan kis szerelme bontakozik ki a II. világháború közepette. Mindketten Amerikában születtek, mindketten tökéletesen beszélik az angol nyelvet, mégis számkivetettek. A 12 éves Henry Leet édesapja egyik napról a másikra arra szólítja fel, hogy soha többet ne beszéljen kínaiul, majd egy elit, fehérekkel teli iskolába juttatja be fiát egy ösztöndíj segítségével. A kínai kisfiút azonnal különcként kezelik új osztálytársai, kinézete miatt a gyűlölt japánok képviselőjét látják benne. Henry nacionalizmustól fűtött édesapja is ádáz ellenségének tekinti a japánokat, fiát csak az ázsiaiakkal szembeni ellenérzés miatt kényszeríti amerikai bőrbe. Henry élete azonban gyökeresen megváltozik, amikor új diák érkezik mellé. Ő Keiko Okabe, a gyönyörű japán kislány, aki második generációs amerikainak vallja magát, nem is tud japánul, mégis Pearl Harbor után deportálják családjával együtt. A két kisgyerek végül értetlenül áll a felnőttek világa előtt. Olyan származással gyanúsítják őket, amit ő maguk nem ismernek, egy olyan bűn miatt bélyegzik meg őket, amit el sem követtek. Az amerikai kormány 1942 februárjában indítja el az USA területén élő 120 ezer japán internálását. Keiko is felkerül a listára. Az a Keiko, akibe Henry életében először szerelmes lesz, akitől haraggal tiltják a szülei, és akiért bármit megtenne. Két ázsiai kisgyermeket a háború és értelmetlen vádak szakítanak el egymástól örökre. Mindezt az ötvenes éveiben járó Henry visszaemlékezéseiből tudjuk meg, aki 1986-ban visszatér arra a helyre, ami számára, és egykori szerelme számára is közös pont volt. A kínai és japán negyedet elválasztó impozáns Panama Szállóba, ahol kettejük titka rejtőzött 40 éven át.
Szembesülni a megérthetetlennel
A drámai pillanatok egymást követik, egyre sötétebbé téve a kezdetben megmosolyogtató gyermeki csínyeket. Az író semleges hangnemben próbálta leírni azt, amint a Nihonmacsi (japán negyed neve Seattle-ben) lakosait 48 órán belül szólítják fel a pakolásra, majd vagonokba terelve szakítják el őket addigi biztos, meleg otthonuktól. (Utána néztem interneten, hogy hány japán gyűjtőtábor működött, és hány japánt internáltak ebben az időben, ezen az oldalon érdekes adatokat lehet olvasni.) Keiko és Henry szerelmén keresztül mi is eljutunk ilyen táborokba, mi is ott vagyunk, amint a két fiatal a közöttük feszülő szögesdróton keresztül búcsúzik el egymástól örökre. Mindezt a korszak dzsessz muzsikája, a feketék szimpátiája a szerencsétlen ázsiaiak iránt, a Marvel képregények és Superman rádiójátékai teszik színessé (a háborús propagandából is kapunk így egy érdekes körképet). Számomra a legütősebb pillanat az volt, amikor a japánok mindent, ami származásukra vallana, a tűzre vetettek. Értékes kimonókat, családi fotóalbumokat, tradicionális tárgyaikat semmisítették meg azért, hogy bizonyítsák, ők semlegesek, lojálisak Amerikához, hiszen itt születtek már, itt élik életüket. A regény így nemcsak a háborúval és annak következményeivel való szembesülésről szól, hanem a kínai és japán szülők gyermekeikhez való viszonyáról, a tradíciók és gyökerüket elvesztett bevándorlók őrlődéséről is, akik saját kultúrájukat is, de a befogadó kultúrát is magukénak érzik. Igazi interkulturális találkozások színhelye a regény, amiben benne van mindaz a konfliktus, félreértés, ami az eltérő nemzeti hovatartozásban gyökerezik (pl.: kínaiak gyűlölik a japánokat). Mindezt az teszi ennyire meghatóvá, hogy két gyermeknek kell kegyetlenül szembesülnie az előítéletekkel, a megbélyegzéssel. Kertész Imre Sorstalansága is szerintem ezért volt olyan ütős, mivel egy fiatal fiú szemén át ábrázolta azt, ami borzalmas és megrázó, ami ugyanakkor nemcsak egy gyermek, de egy felnőtt számára is nehezen feldolgozható.
Jamie Ford regénye 2009-ben jelent meg eredetileg, magyar nyelven pedig 2011-ben látott napvilágot a Kelly kiadónál. 2012 elején már a japán könyvespolcokra is felkerült a mű. A magyar változattal nincs sok probléma, mivel a borító csodás, egyedül a papír minősége nem egy strapabíró (pl.: elmosódnak a betűk a lapozásnál, a lapok pedig vékonyak, sárgák.) Melegen ajánlom minden történelmi regény kedvelőnek, akik a fiktív szálakat sem vetik meg, és egy gyönyörű szerelmi történetre kíváncsiak. Egy olyan történetre, ami a háború alatt szövődik két kis emberi lény között, akik akkor, abban az időben egy szakadék két oldalán álltak.
Linkek: Kelly kiadó (a könyv magyar kiadója); Libri (hun); Jamie Ford (hivatalos honlapja); Jamie Ford (You Tube videó az egyik prezentációjáról)
