Rajzaim, festményeim, grafikáim válogatása 2010. nyár-2011. nyár (Made by Fullmoon)

Rajzaim, festményeim, grafikáim válogatása (2010. nyár-2011. nyár)

Fullmoon's Art 2011Végre itt a nyár, van szabadidőm is, és AMV vágás mellett/helyett elkapott a rajzolási láz. Felfedeztem újra az aquarelle ceruza csodáját, imádom maszatolni, dörzsölni, néha nyálazni :D. Nem tudom honnan, de még ötleteim is vannak original alkotásokhoz, úgyhogy az első 4 db kép a friss példa erre. Ezeket ma csináltam, illetve az első kísérlet (ami elég expresszív mindamellett aránytalan, kompozíció nélküli maszat) június 16-án készült, ez a Fustration című kép. Hát igen, éppen szakdolgozat védés előtti napon készült, és annyira izgultam, hogy ebben a depis firkálmányban adtam ki magamból. Az első négy képet leszámítva a többi kicsit régebbi alkotás, gondoltam feltöltöm azokat, amiket hébe-hóba alkottam az idén, illetve az előző nyáron. Remélem még tudom bővíteni az idei nyáron ezt a galériát, mivel most nagyon elkapott a láz, és rájöttem mennyire hiányzott a csukló és hátfájás az egész napos rajztábla feletti görnyedéstől. Képregényt nem fogok szerintem csinálni, ötleteim vannak, de már lusta vagyok  meg is valósítani őket, inkább színezgetek a magam kis örömére, meg hátha még valakinek tetszik, amit összemaszatolok. 🙂

Ui.: ha nincs rossz kedvem, ami most felettébb igaz, visszatérek a szirupos lány manga énemhez.

2011. nyári galéria reloaded [nggallery id=166]
(Visited 123 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Rajzaim, festményeim, grafikáim válogatása 2010. nyár-2011. nyár (Made by Fullmoon)

  1. Üdv! Most induló képzőmüvész oldalhoz keresek jelentkezőket.
    Egyelőre még kevés a tartalom,folyamatosan bővül,amatőr,profi müvészek egyaránt lesznek rajta,vess rá egy pillantást,egyelőre csak a müvészek,és a közösség menü él. Ha az ötletet jónak tartod,kérlek jelentkezz) További jó alkotást!

    1. Kedves Szerzetes, 🙂

      Köszönöm a linket és a lehetőséget, sajnos rendszeresen már nem rajzolok, más elfoglaltságok töltik ki az életemet. Az általad ajánlott oldalra ennek ellenére többször is felnézek majd a jövőben, mivel műkedvelői énem még él és érdeklődő (csak alkotni nem alkotok). Sok sikert az oldalhoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .