Amcsis mozis este, mert néha ilyenhez is van kedvem (hollywoodi filmek; 2011)

Álomháború és szerelmes Piroska (hollywoodi filmek; 2011)

Egy nagy szünet után a visszatérésem a blogszférába kivételesen nem japán alkotásokkal kezdődik, hanem két hollywoodi könnyed mozival. Kicsit gondoltam ráhangolódok a dolgokra, meg lemaradni se akarok az újabb tini trendekről, úgyhogy két 2011-es produkcióval nyitottam az „ülök a gép előtt és növesztem a popómat” című maratonomat. A két szerencsés áldozat pedig a Red Riding Hood (A lány és a farkas) és a Sucker Punch (Álomháború) volt. Kezdjük is Piroskával a sort.

A lány és a farkas (mozifilm; 2011)

A trailer maga nagyon pofás volt, a zene egyből megfogott, meg a misztikus dolgok mindig is vonzottak. Igaz, az túl nagy biztatással nem szolgált a filmhez, hogy az Alkonyat (Twilight) rendezője, Catherine Hardwicke munkálkodott rajta. No de, a gyönyörű látványvilág, meg Piroska vörös ruhája a hóban megfogtak (a vörös szín mostanában a gyengém, ez lehet valami rejtett tudatalatti dolog?), főleg a vérfarkasos reménytelen románc sejtetésével. A végeredmény az előzetes megnyilvánulások, kritikák ellenére nem lett olyan rossz. Egyszeri filmnézős délutánon simán befutós jelölt, de nagy dolgokat nem kell tőle várni. Bár horror filmnek van feltüntetve, nem lett az. Pedig én aztán parázok a horror filmek minden tocsogós, nyálkás és véres alfajától, ahol a bizarr zene és zombik gyilkolják az idegeimet. Hát itt próbálkoztak ezzel, nem túl nagy sikerrel. A zene jó, a sztori is kerek volt, lekötött- azt leszámítva hogy végig A falu (The Village) utóízét éreztem a számban, ahol szintén egy erdőben elzárkózva élő falusiak között dúl a vérontás, csak sokkal de sokkal összetettebb módon.

Rövid sztori: Adott egy eldugott falu az erdő szélén, ahol gondtalanul él egy szőke-kék szemű szépség, ő Valerie (Piroska – Amanda Seyfried). A lányt éppen igaz szerelmétől, a favágó-nincstelen Petertől akarják elszakítani, és a jobb élet reményében a pénzes kovácshoz (Henry – Max Irons) adni feleségül (micsoda felállás). Ám Peter (Shiloh Fernandez) és Valerie szerelmes légyottjukról úgy tér vissza, hogy a lány nővérét megölte a farkasember. A farkastól évtizedek óta retteg a falu, és különböző rituálék keretében tartja távol lakóitól pl.: áldozati malacok felajánlása. Ám az alkut a farkas ezzel a tettével megszegte, ezért a falusiak felbuzdulnak, és elhatározzák hogy likvidálják a zavaró egyedet. Miközben még egy farkasvadász és démonűző címekkel ellátott Solomon (Gary Oldman) nevű papot is elhívnak segítségül, a lelkes boszorkányűző felvilágosítja a tudatlan falusiakat, hogy a farkas nappal emberbőrbe bújik és köztük él, és az elkövetkező három nap során, amíg tart a vörös telihold, meg fog valakit harapni, hogy egy újabb farkasembert teremtsen. A farkas pedig Valeriet szemeli ki magának áldozatul. Magyar feliratos előzetes:

Szóval meg van a klasszikus Piroska és a farkas körítés, felturbózva látomásokkal, szerelmes légyottokkal, egy dögös farkasemberrel a középpontban – a film legerősebb oldala egyébként a csodás babaszemű (bishoujo) hősnő – Amanda Seyfried alakítja őt – aki csak úgy ragyog a képernyőn, az ilyen ártatlanul csíntalan szépség szerepek tökéletesen illenek rá. – A Mamma Mia! Sophiakánt is cuki volt. Mellette a pasik se semmik, ezek a hollywoodi filmgyárosok tudják mi kell a nőknek. Peter (Shiloh Fernandez) dögös, komisz és Edwardhoz képest (Alkonyat) jobban megmozgatott, még a kicsit langyi Henry (Max Irons) is átment nálam a rostán. A film látványvilágilag tökéletes, legalábbis nagyon jó élmény volt elé leülni, a történet engem megfogott, egyszerű volt, a végén egyáltalán nem sejtettem hogy mi lesz, úgyhogy még kellemes meglepetéseket is okozott, úgyhogy a Warner Bros. egész jó „farkasra” tett. De ha pontozni kéne 5-ből 3-at kapna tőlem.

Sucker Punch – Álomháború (mozifilm; 2011)

Az Álomháborúra két, vagyis három okból voltam kíváncsi: 1) tavaly láttam az előzetesét, és a katanás, lövöldözős kiscsajok mostanában nagyon tetszenek lásd Angel Beats! anime. A sztoriból már ezen is látszott hogy akar is valami rejtettet mondani, meg nem is. De a nagyon jó zenék pl.: Sweet Dreams Emily Browningtól ütött, eléggé AMV gyanús szám nálam. 2) Mondóban is írtak róla, és az alapján felkeltette az érdeklődésem – az amcsik legalább tudnak jó mechákat csinálni már. 3) Egyik ismerősöm nagyon dicsérte, másik lehúzta, úgyhogy ezek után már nekem is érdemes hozzászagolnom. Eredmény: jó volt, látványos, izgi, de a katarzis nálam elmaradt (menthető ok: mozis felvételt láttam).

A történet szerint Baby Doll (Emily Browning) édesanyját a mostohaapja megöli, majd az anya két lányára, Baby Dollra és kishúgára is ráront. Baby Doll meg akarja menteni a tesóját egy fegyverrel, de véletlenül megöli a kislányt. Így végül egy elmegyógyintézetben köt ki, ahol a színfalak mögött a lányok álmaival kereskednek a főguruk. (Ez az álmodós téma mostanában nagyon megy, mint az Eredetben – Inception (2010) és a Vihar szigetben (2010) is, csak ezekben Leonardo DiCaprio legalább játszani is tudott, ami miatt az egyik kedvenc színészem lett megint a Titanic óta). Baby Doll azonban szabad akar lenni, ezért összefog 4-5 fellépő társával hogy lelépjenek innen. Az útmutatás pedig a lány álmaiból jön: egy térképet, egy öngyújtót, egy kést és egy kulcsot kell megszerezniük. És míg a csajok hol egy gyilkos Hattori Hanzo elől menekülnek, vagy kiborgokkal küzdenek világító szemű náci katonák között, egy-egy zene dallamára viszik el szórakoztatni férfi közönségüket egy lövöldözős futamra. Előzetes:

Vélemény: az akció jelenetek nagyon ott voltak, de az egy személyben rendező/író Zack Snyder korábbi filmjeinek, mint a zseniális 300 (2006) vagy a Watchmen: Az örzök (2009) színvonalát nem tudta hozni. Ő tényleg csak a rendezéshez ért, az írás nagyon nem az erőssége. A film alatt végig olyan érzésem volt, mintha több akció/sci-fi/horror filmet mixeltek volna egybe, kezdve egy kis Tarantinós katanás hadonászástól, a nácik elleni titkos küldetésig, ami utóbbi már annyira elcsépelt frázis az amerikai filmekben, hogy már a könyökömön jön ki. Tisztára mintha a Pengét, az Én, a robotot (időzített bomba sztori), a Gyűrűk urát (sárkányos, orkos csata) meg a Kill Billt láttam volna egyben – sőt, még Mamoru Oshii világítószemű katonái is felrémlettek nekem a német soldierökben. A látványvilág szerencsére nagyon erős, imádom mikor ilyen egyedin színezgetik a jeleneteket, valamint az első szamurájokkal harcolós jelenet nagyon klafán volt megcsinálva, a későbbi sárkányokkal egyetemben. De e pozitív dolgok ellenére is egy nagy káoszt éreztem a filmben végig. Először is nem volt tiszta, hogy a dögös, sztriptízes zenére hogy kezdenek el álmodni a csajok, és mégis ezt a kövér, pedofil pasik hogy látják? A szereplő csajok nagyon szexisek voltak elismerem, és a harcban is jó volt őket nézni, de túl nagy színészi teljesítményt nem nyújtottak. A film vége pedig maga az érthetetlenség. Mintha félúton elfogyott volna a rendező tarsolyából minden kreatív ötlet, és látványos akciók és kivégzések után tette fel az i-re a pontot. Nem az év filmje, a 300 még mozis változatban is szíven ütött, azért még adok neki egy esélyt ha kijön Blu-rayen. Pontozás: 5-ből 3 pont szintén, de A lány és a farkas jobban bejött. Egy nagy zenés videoklipnek tökéletes. Az OST-ját ajánlom mindenkinek, a film megnézése nélkül is kapós.