Deadman Wonderland / デッドマン・ワンダーランド (manga; 2007)

Deadman Wonderland / デッドマン・ワンダーランド (manga; 2007)

Deadman Wonderland / デッドマン・ワンダーランド (manga; 2007)
Deadman Wonderland (manga; 2007)

Úgy látszik 2011 végre a nagy pszichológiai horrorok éve lesz! Aki az Elfen Lied, Basilisk vagy a Gantz (a Higurashi no naku Koro niről, Claymore-ról, Berserkről nem is beszélve) című „animéken szocializálódott”, az kiugorhat a bőréből, mint én is most: a Mirai Nikki (2011. nyár) zseniális mangája után elvileg a Deadman Wonderland manga is animét kap 2011 áprilisában!

Halálos cirkuszi mulatság

A Deadman Wonderlandra a Mirai Nikki kapcsán bukkantam, valami hasonló szájízű finomságra vadásztam, amikor összeakadtam vele. És hihetetlenül függővé tett. A még mindig futó képregény az Eureka Seven alkotóinak, Kataoka Jinseinek (író) és Kondou Kazumának (rajzoló) az újabb szerzeménye, amely 2007 óta osztja töretlen sikerét eddigi 8 kötetével, és még 2010-ben a Tokyopop is bedobta az amerikai manga piacra. És a siker megkérdőjelezhetetlen volt az USA-ban is, mivel a 2010 októberi eladási listákon már a 9. helyre bejutott. Az anime adaptációt pedig 2009 óta rebesgették az interneten, de úgy tűnik a Manglobe stúdiónak (Michiko to Hachin, Ergo Proxy) hála, idén realizálódik a dolog, és már animében is élvezhetjük a véres pszichológiai horrort. Történet: Japánt 10 éve szörnyű földrengés rázta meg, amely milliók életét változtatta meg gyökeresen, ráadásul Japán nagy áldozatok és nehézségek árán épült újra e katasztrófa után. Ilyen körülmények között ismerjük meg a tini Igarashi Gantát, aki látszólag boldogan éli a vele egykorúak iskolai életét: vannak barátai, céljai, álmai. Ám egy nap, egy vörös maszkos alak robban be az osztálytermébe, és rajta kívül mindenkivel végez különös, természetfeletti erejével. Amikor Ganta azt hinné, hogy e őrületben neki is befellegzett, a Vörös Ember (Red Man) egy furcsa követ helyez  a testébe, majd eltűnik. A súlyos sokk, megrázkódtatás mellé a fiút osztálytársainak meggyilkolásáért is elítélik, mint a mészárlás egyedüli túlélőjét, és a hírhedt Deadman Wonderland-ba kerül életfogytiglani börtönre. De mielőtt hősünk felocsúdna a sorozatos csapásokból, újabb szörnyűséggel találja magát szembe: a Deadman Wonderland ugyanis egy cirkuszi mutatvány keretében szórakoztatja a nagyérdeműt, ahol az elítélteknek gladiátori harcot kell vívnia minden egyes napért a Karneváli hullavetés rituáléja alatt.

Emellett Gantában felébred egy új képesség: saját véréből képes fegyvert kovácsolni, így őt is Deadmannak minősítik. A börtön rendelkezik egy titkos kutatási bázissal, ahova gyakran ártatlan elítélteket hoznak be „kísérletezés céljából”. Ganta képessége azonban nem egyedüli. Rajta kívül számos Deadman él a börtön titkos falai között, akiknek halálraítéltként egy nyakpántot kell viselniük, ami egy halálos szérumot fecskendez a testükbe folyamatosan. Ha nem akarnak meghalni, akkor a börtönigazgató kísérleti nyulacskáit kell játszaniuk, amiért cserébe 3 naponta egy ellenszérumot tartalmazó cukrot kapnak. Ganta a lelki és testi megpróbáltatások ellenére barátokra, ellenségekre, és titkokra is szert tesz, ami a furcsa létesítményt ötvözi, sőt egy rég elfeledett baráttal, Shiro-channal is találkozik. De hogy mik is azok a Deadmanak? Hogyan tettek szert furcsa képességeikre, amit egy vírushoz hasonlítanak? A rejtélyek sorát még további kérdések hada feszegeti, és míg folyik a vér, dúlnak az élet-halál harcok, addig  Gantából „férfi” lesz, de szerencsére sosem adja fel a küzdelmet.

Shiro-chan & Ganta, háttérben pedig "Red Man".
Shiro-chan & Ganta, háttérben pedig „Red Man”.
Lenyűgöző koncepció, tipikus Eureka Sevenes pástétommal
Egy őrült pszicho csaj, alá véged van.
Egy őrült pszicho csaj, alá véged van. 

Fergeteges látványvilág, harcok, rengeteg karakter, töménytelen dráma, és tragikus fordulatok sora uralkodik az eddig megjelent köteteken. Az izgalmat pedig még tovább fokozza az a tény, hogy a sorozat 8. kötetével már erősen a végkifejlet felé kacsingat, így nem kell sokat várnunk (reméljük), hogy meg tudjuk mi lesz e nagyon ütős mű lezárása. Nagyon Eureka Sevenes hangulata van a cuccnak, annak ellenére, hogy nincsenek benne mechák (a robofóbok megnyugtatására), de őrült, sérelmeket és lelki károkat boncolgató jelenetből annál több jut ki. Míg Ganta kap egy csomó supporting bajtársat, addig nemcsak az ő, hanem a további mellékszereplői státuszból olykor kibúvóknak is megismerjük a múltját.

Van itt homoszexuális transzvesztita, akit volt szerelmének szertője tett tönkre, lelki zavaroktól küzdő „kislány”, aki az ártatlanság álcája mögött egy vérbeli hazudozó, de élete legnagyobb traumáját próbálja így leplezni: hogy a saját édesanyja cserben hagyta. Rajtuk kívül akad lelkiismeretes rendőr, aki csak „véletlen” került ide, sőt, még a börtönőrök védelmi főnöke, a bombázó agresszor hölgyemény se tűnik olyan velejéig gonosznak, mint előre sejtjük. Sok összeesküvés, a háttérben folyó titkos nyomozás színezi Ganta börtönbeli életét, ahol elhatározza, hogy ha törik, ha szakad kijut innen, és véres bosszút áll barátai gyilkosán. Csak arra nem számít, hogy a gyilkos eleve a Deadman Wonderlandban lakozik.

Egy kis epic killing scene.
Egy kis epic killing scene – made by Shiro-chan.

Az író óriási módon játszik a szereplők életével, érzelmeivel és igaz, hogy a rengeteg karakter már lassan kiüresedik néha (ergo, először fontos szerepben voltak, de a történet vége felé lassan eltűnnek), mégis van ennek rengeteg pozitív oldala. A sok szereplő mellett szól, hogy egyrészt kielégíti a tipikus shounen felállást, például: atyáskodó „tanár jelölt”, őrült skizo csaj csatározásai, legyőzhetetlen kis srác, aki valami csoda folytán mindig életben marad; másrészt kapunk egy nagy adag fanservicet a kislányoktól a nagyobb keblű bombázóktól, a macsó pasikig, de ez nem is baj, kell bele. Az érzelmi játék mindenért kárpótol. Itt a legapróbb porszemű emberkének is meg van a maga drámája, álljon az a rossz, vagy a jó oldalon, nem is lehet a kettőt elválasztani élesen egymástól, hiszen mindenkiben ott kavarog valami sötét. Persze Ganta ártatlansága, a barátaiban való hite töretlen, jellemfejlődése is ível felfelé a magasba, míg először anyámasszony katonájaként sír, fülét, farkát behúzva, később már elég tökös, képességeinek teljes birtokában harcol a szeretteiért és az igazságért. Persze az ő személyes, pozitívnak induló fejlődése nem várt fordulatokkal inog meg, és hol az NGE Shinjijének letargikus semmittevésébe süllyed le, hol a Bleaches Ichigó vigyorával biztat életre. És ez még nem lenne semmi a beszédes becenevű karakterek, grafika nélkül.

Fontosabb szereplők, avagy kik határozzák meg Ganta börtönlétét

Shiro: Ganta gyerekkori barátja, akit valami miatt elfelejtett a fiú, pedig a lány nagyon is emlékszik rá. Meghatározó szerepe lesz a történetben, ráadásul Gantáért bármire hajlandó, akár az életét is áldozni. Hogy hogyan került a Deadman Wonderland-be, rejtély, ráadásul az is fura, hogy szinte szabadon mozog az intézményben, és hivatalosan nincs is számon tartva. Lányhoz képest pedig elég erős rúgásai vannak.

Deadmanek: Kiyomasa Senji (Crow), Minatsuki (Hummingbird), Connor, Chaplin
Deadmanek: Kiyomasa Senji (Crow), Minatsuki (Hummingbird), Masaru Sukegawa (Chaplin), Idaki Hitara (Condor)

Yō Takami: A felszínes barátnak induló, kleptomániás fiú határozott szándékkal jött a Deadman Wonderland-be: húgát akarja kiszabadítani minden áron. Amikor a börtönigazgató megbízza, hogy férkőzzön Ganta közelébe, és kémkedjen utána, azonnal elvállalja a dolgot. Persze busás jövedelem fejében, mivel a húgát csak így tudja kimenteni innen. Első kötetekben jut fontosabb szerephez, később, mint barát háttérbe szorul, és inkább hugi komplexusáról tesz tanúbizonyságot.

Kiyomasa Senji: más néven Crow, a Deadmanek napi csatájának egyik verhetetlen harcosa, aki rögtön Ganta első ellenfele lesz. Miután Ganta legyőzi, „büntetésként” kiveszik az egyik szemét (a napi harcokban a vesztesektől mindig elvesznek valamilyen testrészt további tanulmányozások címén). Eleinte hűvösnek, és zordnak tűnik, de ő lesz az első igazi bajtársa Gantának – tipikus karakter: tiszteli az ellenfelét, és bármikor kész egy kihívást elfogadni. Fóbiája: a nők :), egyszerűen macsó álarcát levedli, és irulós-pirulós kis zavart fiú lesz belőle (férfi létére), ha közelednek hozzá.

Minatsuki Takami: Hummingbird a játékos neve. Nos, ős is egy Deadman, ráadásul Yō kishugicája. Az ártatatlan külseje mögött azonban egy igazi mocskos szájú kis hazudozó bújik meg. Ganta második ellenfele lesz. Véresen kegyetlen, és hidegvérű gyilkológép. Ennek ellenére egy elég szerény hobbinak hódol: gyűjti a virágokat.

Masaru Sukegawa: más néven Chaplin, egy homo transzvesztita Deadman, aki Ganta hát szomszédságába, és úgymond köreibe tartozik. Mindig a nőiességéről szajkózik, és álmai pasiját keresi.

Idaki Hitara: avagy Condor. Egy öreg ex-tanár, ő is egy Deadman, aki folyton a lányával beszélget a fülhallgatóján keresztül.

Azami-chan: Egy Gantához hasonló korú, normális lány, aki csak a szimpla börtön részben tartózkodik. Mindig önállóságra és függetlenségre törekszik, de később beszervezik őt is a titkos kísérletekbe. Nagyon közel kerül hozzá a fiú (Ganta), ő lesz az aki újra megnyitja a szívét annyi csalódás után.

Felül: Tsunenaga Tamaki (börtöniga), Makina (börtönőr parancsnok), alul: Yō Takami (Minatsuki bátyja) + Ganta és Shiro
Felül: Tsunenaga Tamaki (börtöniga), Makina (börtönőr parancsnok), alul: Yō Takami (Minatsuki bátyja) + Ganta és Shiro

Nagi Kengamine: Egy Deadman ellenes titkos társaság, a Scar Chain vezetője, ő maga is Deadman, és barátaival ki akar a börtönből szabadulni. Gyöngéd és kedves, ugyanakkor néma harcos. Egyetlen ok, amiért küzd a szabadságáért, az az árvaházban élő gyermekének viszontlátása. Legalábbis sokáig azt hiszi.

Tsunenaga Tamaki: A börtön igazgatója, azaz igahelyettese, csak arra vár, hogy haldokló apja bedobja a kulcsot, és végre szabad kezet kapjon a börtönben, és szabadon játszadozhasson kis „vendégeivel”. Pénzéhes, őrült és beteges ízlése van. A Deadmaneken végeztet titkos kísérleteket, sőt, maga is gyártja őket. Elsőként veszi észre, hogy annak ellenére, hogy Ganta is egy Deadman, valamiben más, mint a többiek. Általában ügyvédként juttatja az ártatlanokat börtönébe, így tett Gantával is.

Makina: A börtönőrök parancsnoka. A dögös maca szado-mazó álcája mögött titokban nyomoz Tamaki kísérletei után, ami a külvilág előtt rejtve marad. Erőszakos és agresszív jelleme ellenére (mintha egy Hellsing veszett volna el benne), hatalmas az igazság érzete, ez nem véletlen, korábban a Japán Önvédelmi Haderőnél szolgált. Nagyon karizmatikus karakter, és Ganta börtönbeli életét végig meghatározza.

Anime igen! De jó lesz-e?

Na igen, kérdés hogy fogják beépíteni ezt a nagy volumenű cuccot egy animébe? Én mondjuk a Bones-ra számítottam mint adaptáló stúdió (Eureka Sevent is ők nyomták), de mivel úgyis beállt ez az anime gyáros a mechás történetekre, így annyira nem meglepő, hogy a Manglobe kapta meg a feladatot (bár kicsit fáj, de vigasztal, hogy a karakter dizájnt egész pofásra csinálják meg a manga alapján). A kérdés csak az, hogy ahol az Eureka Sevennél (ami ugyanilyen fordulatos, terjengős történet), 50 epizód kellett a jó adaptációhoz (oké, üresjáratokkal és töltelék epizódokkal együtt), a mai elvárások ennyit nem valószínű hogy elbírnak, főleg, hogy a 12-13 epizódos miniszériák élik virágkorukat, max a néhány elvetemült 24-26 epizódos újításokkal. De szerintem egy miniszériánál tovább viszik a dolgot, sőt 100%, ha nem akarják, hogy a történet, és a fontosabb karakterek csorbuljanak, legalább annyi anime epizód kell, mint ahány fejezetben megjelenik a képregény. De a találgatások helyett, nézelődhetünk az anime hivatalos honlapján, és várhatjuk mikor kerül fel az első hivatalos trailer.

Anime adaptáció 2011. április, Manglobe?
Anime adaptáció 2011. április, Manglobe?

Annyit tudni lehet még az animéről, hogy Ganta szinkronja egy Paku Romi nevű hölgy lesz, korábbi szinkronszínészi teljesítményei: Claymore – Teresa, Fullmetal Alchemist – Edward Elrich, Kurozuka – Kuromitsu, Bleach – Hitsugaya Toushiro. Koichi Hatsumi lesz a rendező, akinek ez az első önálló rendezése az  ANN alapján, inkább kulcskocka animátor, és fő animátor mester volt a következő művekben: Steamboy (movie), Tekkonkinkreet (movie), Slayers Premium (movie), Karas (OAV), de besegített a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex sorozatokba is. A forgatókönyvet Yasuyuki Muto írja – Afro Samurai: Resurrection (movie), Banner of the Stars III (OAV), Persona -trinity soul- (TV), Sengoku Basara (TV). A zenét NARASAKI kordinálja, pl.: Sayonara, Zetsubou-Sensei (TV), Aquarian Age the Movie (OAV). A karakter dizájnt pedig Masaki Yamada kapta. (Korábbi munkái: Appleseed (movie), Bubblegum Crisis: Tokyo 2040 (TV).)

Manga trailer (Tokyopop)

Manga képek / Borítók [nggallery id=139]
Manga adatok
  • Japán cím: デッドマン・ワンダーランド
  • Angol cím: Deadman Wonderland
  • Mangaka: Kataoka Jinseinek (író) & Kondou Kazumának (rajzoló)
  • Terjedelem: 8 kötet (még fut)
  • Magazin: Shonen Ace
  • Kiadó: Kadokawa Shoten
  • Megjelenés éve: 2007
  • Műfaj: pszichológiai, horror, dráma, akció, természetfeletti
  • Célcsoport: shounen / seinen
  • LinkWikipedia (manga); Baka-Updates Manga (manga); My Animelist (manga); MangaFox(manga); MangaReader (manga); ANN (manga); ANN (anime); OneManga (manga); Anime Hivatalos honlapja (jp)
(Visited 908 times, 1 visits today)