Ono Fuyumi / Fujisaki Ryu: Shiki (manga; 2007 és TV-sorozat; 2010)

Ono Fuyumi / Fujisaki Ryu: Shiki (manga; 2007 és TV-sorozat; 2010)

Az idei nyáron sem maradhat ki a szokásos vámpír mániát kiszolgáló sorozat, mely a Dance in the Vampire Bund-hez hasonlóan egy különösen addiktív seinen manga adaptációja. A Shiki című 2010-es sorozat, elvileg már június végén elindult Japánban, és 22 részesnek ígérkezik, ami nem véletlen, hiszen az eredeti, fantasztikus képregény nagyon szövevényes, több szálon fut. Éppen a napokban olvastam végig 6 kötetét (eddig 7 kötete jelent meg Japánban), és nagyon magával ragadott, a sztori izgalmas, nem az a tipikus vámpíros cucc, van benne rengeteg csavar, és magához képest kiválóan adagolt horror elemekkel dolgozik.

A képregény eredetileg egy 1998-as, 2 kötetes light novelt dolgoz fel, melyet Fuyumi Ono írt.  A ’98-as kiadás után 2002-ben újra kiadták a regényt, immár 5 kötetben. (Talán ezzel magyarázható, hogy nem érződnek rajta a mai vámpír divat stílusjegyei.) Ezután 2007-ben indult a manga feldolgozás Fujisaki Ryu különleges rajzaival, melyeken egyszerre keveredik a realisztikus és álomszerű ábrázolásmód, a shoujora jellemző baba szemek, és kislányosan bájos karakterek, a ragyás, tömzsi idős emberekkel. A mozgások megjelenítése darabos, és anatómiailag néhol „sántítanak” a szereplők, a hátterekben pedig tényleges fekete-fehér fotók tűnnek fel, melyeket hihetetlen precizitással dolgozták össze a karakterekkel. Összhatásában a látványvilág nagyon szép, egyszerre van jelen a tradicionális Japán, az európai kastélyokkal, és úri divattal. A női ruhák külön mesterművek, a hangulat is ingázik a gótikus horror, és a túlélő dráma között. Mivel számtalan karakter fel, és eltűnik, így több szálra bomlik a cselekmény, az időben is ugrálunk néha, és még a karakterek jellemfejlődésére is jut idő.

Furcsa halálesetek egy isten háta mögötti faluban

Egy kis hegyi faluban, az 1300 fős Sotobában sosem történik semmi különös. Mindenki ismer mindenkit, nincsenek titkok, a pletykák szájról szájra járnak. Ám egyre több furcsa haláleset történik az 1990-es évek egyik fülledt nyarán. Először egy családot gyilkolnak meg brutális módon, majd egyre több idős ember hal meg természetesnek tűnő körülmények között. A falu orvosa, Oozaki Toshio eltökélten kutatja a halálesetek okait, melyek akkor rémítik meg igazán, mikor már a fiatalok körében is előfordulnak. Eleinte egy új járványra gyanakodik, de a betegek mindegyike gyengeségre panaszkodik, és a tünetek megjelenése után max a 4. napon meghalnak. A doki a vizsgálatok során mindegyik „áldozatnál” kóros vérszegénységre bukkan. Egy idő után rájön, hogy a haláleseteknek nincs tudományos magyarázata, és legjobb barátjával, a regényíró pappal, Muroi Seishin-nel együtt kezd el nyomozni.

A halálesetek száma akkor  kezdett el szaporodni, mikor egy különc família költözött a falu határába épített kastélyba. A Kirishiki család váratlanul, az éjszaka leple alatt érkezett a faluba, nappal még senki sem találkozott velük. Először a 15 éves Yuuki (Koide) Natsuno kezd el gyanakodni rájuk. Ugyanis a srác egyik osztálytársa, a csinos és hiú Megumi Shimizu is meghalt, azután hogy felment a Kirishiki család kastélyába. Ám a Natsunóba reménytelenül szerelmes lány, a halála után elkezdi „kísérteni” a fiút, és miután Natsuno legjobb barátja, Mutou Tohru is meghal, Natsuno kiássa Megumi sírját, ahol semmit sem talál… A halottak száma egyre nő, és Natsuno vámpírokat kezd sejteni a háttérben, a falu lakossága  pedig egyre fogy, és váratlanul egyre több család költözik el nyomtalanul…

Képek a mangából [nggallery id=32]

m
Miért éppen Shiki?

Merülhet fel a kérdés az olvasóban a manga címével kapcsolatban. Egyrészt, a KiriSHIKI család nevében is benne van ez a kifejezés, és nyílt titok, hogy ők vámpírok. De, Muroi Seishin, a falu szentélyének papja, újabb készülő regényének is ezt a címet adja, melynek jelentése Corpse Demon. Másrészt, a faluban meghalt, és váratlanul feltámadt kis vámpírokat is így nevezik meg. Érdekesség, hogy a falu összes lakóját bemutatja az író, és mindegyik neve mellé a „sorszámát” is feltünteti (ezért ilyen hosszú a manga, 1300 különböző embert és halált megjeleníteni nem könnyű feladat :D). Továbbá minden fontosabb esemény pontos dátummal van ellátva (akár a Higurashi no Naku Koro Ni-ban), melyek egy hagyományos japán naptár alapján készülnek, aminek a különlegessége, hogy leírja a szerencsés, baljós napszakokat az adott napra vonatkozólag (pl.: reggel – szerencsés, délután – nagy katasztrófa történik).

Karakterek
Yuuki/Koide Natsuno
Yuuki Natsuno

A 15 éves fiú, a történet első számú főhőse. Művész szüleivel nem rég költözött a faluba, melyet egyenesen gyűlöl. Mindenki a tipikus rossz fiút látja benne, elég hűvös és távolságtartó. Keményen tanul, hogy bejuthasson egy jó nevű, városi egyetemre, és végre itt hagyja ezt a porfészket. A szülei nem sokat foglalkoznak vele, sőt nem is házasok, ezért van két vezeték neve. Gyűlöli, ha a keresztnevén szólítják. Emellett Shimizu Megumitól is kirázza a hideg, a flúgos, elkényeztetett kis csajszi esténként leskelődik utána.

Egyedül a jószívű Mutou Tohruval van jó kapcsolatban, a fiú önzetlensége, segítőkészsége nagy hatással van rá, és még maga is csodálkozik azon, hogy ridegsége ellenére közeledik felé a srác. Natsuno az első szinte, aki rájön, hogy a Kirishiki család áll az események hátterében, és ő kezd el a vámpírok után kutatni. Valamiért rettentően különleges a személye, a későbbi fejezetek során ugyanis vérfarkasokkal kerül összeköttetésbe.

Szinkronhangja: Kouki Uchiyama

bbb

Shimizu Megumi
Shimizu Megumi

A történet elején az ő szemszögéből követhetjük döntően az eseményeket, egészen addig, míg meg nem hal. Az állandóan csillogás, és szépség után vágyó, szintén 15 éves lány szerelmes Natsunóba, és közös bennük, hogy ő is a városba akar költözni minél hamarabb. A faluját gyűlöli, van is ezzel kapcsolatban pár elborult pillanata.

A halála előtt a Kirishiki kastély körül lófrált, majd annak közelében is találták meg ájultan. Miután meghal, vámpírként ébred fel, és továbbra is megszállottan követi Natsunót. Rettentően féltékeny lesz Tohru-ra, aki eközben a szerelme legjobb barátja lett, ezért megöli a srácot, ami miatt Natsuno még inkább meggyűlöli.

Szinkronhangja: Haruka Tomatsu.

bbb

Mutou Tohru
Mutou Tohru

A szőke hajú fiú, Natsuno legjobb barátja. Kedves és közvetlen, szinte mindenkivel jóban van. Megumi tette után, ő is vámpírként ébred fel. Az újonc vámpírok irányítója, a vérfarkas Tatsumi utasítására neki kell végeznie Natsunóval, ami ellen folyamatosan lázad, de nem utasíthatja vissza „mestere” parancsait. Megzsarolják, hogy testvéreivel is végeznek, ha nem engedelmeskedik. Egyébként plátói szerelmet táplál a falu „klinikáján” dolgozó, nála idősebb nővérke iránt.

Szinkronhangja: Nobuhiko Okamoto.

bbb

Ozaki Toshio
Ozaki Toshio

A falu kórházának lelkiismeretes orvosa. A 32 éves férfi, egy ősi család leszármazottja, sokáig az apja szigorú, önző, pénzéhes árnyékában kellett élnie. Nős, de felesége alig találkozik vele, egy elkényeztetett primadonna, aki a dohányzáson és a flörtölésen túl semmire sem jó (ja az anyósával is kiválóan tud veszekedni).

Toshio eltökélten küzd a falubeliek életéért, saját feladatának érzi megmenteni őket. Kezdetben nem hiszi el, hogy vámpírokkal áll szemben, de lassan nem talál más magyarázatot az eseményekre. Nagy cigarettázások és elszánt küzdelem során bontakozik ki önfeláldozó jelleme.

Szinkronhangja: Toru Ohkawa.

bbb

Muroi Seishin
Muroi Seishin

Szintén 32 éves férfi, Toshio gyerekkori barátja. A helyi szentély papja, egyben regény/esszé író is. Ő kezd el nyomozni először az eltűnt, váratlanul meghalt emberek után, és fedezi fel közöttük a kapcsolatot. Ugyanis minden „áldozat” halála előtt azonnal felmondott munkahelyén, vagy beteg szabira ment, átiratkozott másik iskolába. Másrészt különös találkozásai vannak a Kirishima család kislányával, a törékeny Sunakóval, aki rajongója az írásainak.A kislány betegnek mondja magát, amiért csak este járkálhat, a napfény ugyanis súlyosan rontaná az állapotát. Seishin nagyon megkedveli a korához képest rettentően érett lányt, de amikor Toshio felemlegeti, hogy vámpírok lehetnek a halál okozói, elgondolkodik Sunako szavain, és maga is megijed a gyanútól, hogy a lány esetleg vámpír…

Annak ellenére, hogy misztikus regényeket ír, nagyon nem akar hinni a vámpírok létezésében.

Szinkronhangja: Kazuyuki Okitsu.

bbb

Kirishiki Sunako
Kirishiki Sunako

A Kirishima család kicsi lánya. Utálja, ha becézik, és mérhetetlen rajongója Seishin regényeinek, állítólag pont ezért is költöztek ide. Vért szívni ugyan nem látjuk, de furcsa aura lengi körül.

Első megjegyzése a bálványozott íróra, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogy az írásai alapján elképzelte. Azt sejtette, hogy hatalmas szarvai vannak a férfinak, és nem hisz Istenben, hátat fordít a vallásnak. Erre itt találja egy szentélyben, a helyi pap szerepében. De, azért mégsem olyan csalódott, mivel a sensei rendelkezik egy heggel. Seishin erre meglepődik, mert a lány arra utal, hogy egyetemista éveiben, egy félre sikerült tivornya után felvágta az ereit, és öngyilkos akart lenni.

Szinkronhangja: AoiYūki.

bbb

Tatsumi
Tatsumi

A Kirishiki család alkalmazottja. Nappal és éjjel is járkálhat, valószínűleg vérfarkas. Első látásra tök aranyos, és közvetlen, de a barátságos külső rideg szívet takar. Sok kegyetlenségre képes, ő az, aki arra kényszeríti a frissen „felkelt” vámpírokat, hogy a saját családtagjaikból, szeretteikből lakmározzanak. Tatsumi régóta figyeli, és követi Natsunót, sőt, mikor a Tanaka testvérekkel elhatározzák, hogy felássák Megumi sírját, utánuk küld egy kis „Vámpírkát”, hogy intézze el őket. Később csellel be is jut Natsunó házába, a fiú édesanyját átejtve. Így a fiú már egyáltalán nincs biztonságban, még saját otthonában sem.

Szinkronhangja: Wataru Takagi.

bbb

Tanaka Kaori és Akira
Tanaka Kaori és Akira

A Tanaka testvérek fognak majd segíteni Natsunónak kiásni Megumi sírját. Először a fiatalabb Akira lesz az, aki meglesi a Kirishiki család rezidenciáját, és szemtanúja lesz annak, hogy az egyik már rég meghalt városlakó besétál a kastélyba. Kaori sokkal félénkebb, és bizonytalanabb, ő egyként Megumi gyerekkori barátnője is.
(Csak éppen Megumi szeszélyes természetét nagyon nehéz volt elviselnie, de őszintén szerette a lányt, az már más tészta, hogy Megumi idegesítőnek, és szerencsétlennek tartotta.) Kaori volt az utolsó, aki utoljára életben látta Megumit, és ő látta azt is, hogy a Kirishiki családhoz tart a lány.

Szinkronhangok: Haruka Nagashima és Keiko Kawakam.

bbb

Kirishiki Chizuru és  Seishirou

A titokzatos Kirishiki szülők, Sunako édesanyja és édesapja. Mindig a falulakók halála után tűnnek fel pár visszaemlékezés során. Kinézetükről annyit tudni, hogy csábítóan gyönyörűek, divatosak, és nagyon kedvesek. Nappal senki sem találkozott még velük, mindenki este futott össze a párral. Amúgy rájuk is érvényes néhány vámpír szabály: a nap és a karó lehet csupán haláluk oka, és meghívás, invitálás nélkül nem léphetnek be az emberek házába (tiszta Vámpír naplók feeling ^^).  Az általuk „készített” kis vámpírok hierarchiába rendeződnek, átváltozásuk időpontja alapján. Úgy tűnik, hogy a kastélyban rejtőznek azok az élőhalott falusiak, akik feltámadtak haláluk után (érdekes, hogy nem minden esetben lesznek élőhalottak, vannakakik végleg az enyészet részévé váltak. Egyébként a kis vámpírok megőrzik eredeti személyiségüket, azt leszámítva, hogy jéghidegek és élőholtak lesznek, ugyanolyan emberiek maradnak.

 

Szinkronhangok: ? és Gackt.

bbb

Masao Murasako
Masao Murasako

Bár utoljára hagytam ezt a fiatalembert, mégis fontos szerep jut neki a történet során. Már a kinézetéből is látszik, hogy nem éppen egy pozitív karakter. A kicsinyes,unokatestvéreit bántalmazó srác, sokáig meg akarta őrizni apa kis kedvence pozícióját. Ám mióta a bátyja megnősült, és unokák jöttek a házhoz, az élete kész pokol lett. Hogy ellensúlyozza egoját, előszeretettel rugdossa fiatal unokaöcsét, Harumit. Mellesleg gyűlöli Natsunót, sosem jöttek ki igazán, főleg hogy barátját, Tohrut „elrabolta, és kisajátította” magának. A gyűlölete halála után is tovább él. Az egyébként gyáva, nyápic, egoista fiú, kezdetben nagyon gyengén teljesít, mint vámpír, de később legfőbb célja, hogy saját kezűleg végezzen Natsunóval.

Szinkronhangja: Shinya Takahashi.

bbb

l
Anime adaptáció

Hihetetlen de igaz! Az egyik vámpír hangját Gackt (Kirishiki Seishirou-nak) fogja kölcsönözni (már ezért is nagyon várom az anime sorozatot)! Az anime adaptácót a Daume stúdió (Onegai Teachger! Onegai Twins!, Ichigo Mashimaro, Hanaukyo Maid-tai,  D4 Princess) készíti, és a FunAnimation forgalmazza/gyártja. A rendezői székben Tetsuro Amino (Iria – Zeiram the Animation, Macross 7, SD Gundam Gaiden) foglal helyet, a karakter dizájnt Shinji Ochi (Minami-ke, Tona-Gura!) készíti. A zenei betétekért Yasuharu Takanashi (Gantz, Hell Girl, Ikkitousen: Xtreme Xecutor, Itazura na kiss, Naruto Shippūden) felel. A látványvilág teljesen követi a manga változatot (az anime promó videóján ez kitűnően látszik). Az animáció szép és igényes, gyönyörűen árnyaltak, és megrajzoltak a karakterek. A zenei aláfestés teljesen hangulatos, passzol az anime sötét, kicsit bizarr hangulatához.

Az opening alatt a Buck-Tick nevű együttes „Kuchizuke” (くちづけ) dala csendül fel, míg az endingben a „Walk no Yakusoku” (walkの約束) dal szól nangi előadásában.

Képek az animéből [nggallery id=33]
Adatok
  • Japán cím: Shiki / 屍鬼
  • Angol cím: Corpse Demon
  • Eredeti történet: Fuyumi Ono (regény, megjelenés: 1998 és 2002)
  • Eredeti manga: Ryu Fujisaki (2007-től indult, Shueisha kiadónál)
  • Rendezte: Tetsuro Amino
  • Karakter design: Shinji Ochi
  • Zene: Yasuharu Takanashi
  • Megjelenés éve: 2010
  • Típus: tv-sorozat
  • Terjedelem: 22 epizód
  • Műfaj: pszichológiai, dráma, fantasy, horror, természetfeletti, akció, rejtély
  • Stúdió: Daume, FunAnimation
  • Hivatkozások: ANN (eng), AniDB (eng), Wikipédia (eng), MangaFox (eng), Baka-Updates Manga (eng), Hivatalos honlap (jap), Magier’s Playground (hun)
(Visited 190 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Ono Fuyumi / Fujisaki Ryu: Shiki (manga; 2007 és TV-sorozat; 2010)

  1. Vicces, hogy gyűlölök mindent, ami vámpír, de ha Ono Fuyumi nevével van fémjelezve, nekem bármi eladható. Az animét nem néztem végig, leginkább a mangát követem, és egyszer talán beszerzem a regényt is. Nagyon örülök, hogy Ono sensei stílusa, részletessége, pontossága, történetvezetése, karakterei jellemei ilyen szépen átjöttek. Ha ez tetszett, szerintem nézz rá a nő többi művére is, szerencsére feldolgozták még néhány regényét. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .