Bishoujo Senshi Sailor Moon Super (TV-sorozat, 1994)

Bishoujo Senshi Sailor Moon Super (TV-sorozat, 1994)

Érdekes módon, minden évben így tavasz környékén, felébred bennem a nosztalgia egykori kedvenc sorozatom, a Sailor Moon iránt. Az 5 évadot is megért, eredetileg Naoko Takeuchi mangáját adaptáló, a ‘90-es évek elején indult sorozat sokak számára ismert, mind a mai napig.

Személy szerint a kedvenc évadaim a Return (2. évad), Romanc (2. évad), és a befejező Sailor Stars (5. évad). Ezeket a részeket annyiszor volt már lehetőségem végig nézni, hogy mostani animézésem során inkább a régen látott, és már számomra kicsit homályosabb harmadik évadot vettem terítékre, a Sailor Moon Super-t, mely szintén egyik szívem csücske volt még valamikor réges régen. Furcsa így újból végig nézni az egykor rajongásig szeretett sorozatot, már más szemmel látom, mint 10-en éves fejjel. A kicsit egyszerű, és sablonos, olykor gyenge epizódok ellenére, mégis meg van még mindig az a varázsa, ami arra késztet, hogy szeressem, és soha ne felejtsem el. A kedvenc karaktereim mellett, az animáció is rettentő sokat fejlődött, főleg a fontos részeknél.

A történet: Sailor Moon/Usagiék-ék újabb kalandjaiba enged betekintést. A Hold Harcosainak ezúttal a Death Busters-szel kell szembe nézniük, akik a Szent Grál után kutatnak. Az ellenség szokás szerint el akarja pusztítani a Földet. Ám, hogy a grált megtalálják, előbb a 3 talizmánt kell felkutatniuk, mely a kiválasztott emberek szív kristályában van elrejtve. A Death Bustersek elődeikhez hasonlóan különböző típusú áldozatokat támadnak meg. Ravaszságuk mellett az erejük is nőtt, így Sailor Moon (Hold Tündér) és társai nem képesek velük fel venni a harcot.

Ráadásul újabb harcosok is felbukkanak, Sailor Uranus (Haruka) és Sailor Neptune (Michiru) személyében (később csatlakozik hozzájuk az előző évadban megismert Sailor Pluto (Setsuna) is). Sajnos, ők nem nagyon akarnak együtt működni Usagiékkal, csak saját küldetésükkel, a talizmánok felkutatásával foglalkoznak, valamint egy Messiás nevű személyt is keresnek, aki a Death Bustersek okozta végső pusztulástól mentené meg a Földet.

Usagi hétköznapi élete sem térhet vissza a rendes kerékvágásba, főleg azért, mert jövőbeni lánya, Chibiusa, ismét visszatér hozzá, hogy tovább boldogítsa életét, na meg persze megzavarja romantikus pillanatait Mamoruval. A kis bajkeverő emellett Sailor Chibi Moon-ként (Kis Hold Tündér) próbálja kisebb-nagyobb sikerrel erősíteni Mars, Jupiter, Merkúr, Vénusz és Hold Tündér négyesét. Chibiusa révén pedig megismerjük az évad másik meghatározó karakterét, a titokzatos, és rejtélyes fiatal lányt, Tomoe Hotaru-t, aki sötét titkokat hordoz magában.

A rövid évad ismertető után nem marad más hátra, mint hogy megnézzük, miért is jó a Sailor Moon Super?

1. Az új harcosok miatt, mindenképpen érdemes a sorozatot nézni. Egyébként is a kedvenc karaktereim Uranusz és Neptun tündérek. Nemcsak a kétértelmű romantikus szál miatt, ami közöttül feszül, hanem mert végre kapunk a személyükben egy sokkal érettebb gondolkodású harcosokat. Mindkettejük átváltozása csodaszép, a belépőjüket kísérő zenéről nem is beszélve. Imádom azt a szép hegedűszólót, ami mindig felcscendül ilyenkor. És persze nemcsak szépek, hanem az egész sorozatban ők ketten azok a harcosok egyedül, akik rosszat is képesek lennének tenni egy magasztosabb cél elérése érdekében. Pl.: megtévesztésként átállnak az ellenség oldalára,stb. Ők ketten, mindig is magányos harcosok voltak, és a romantikus légkör kettejük körül nem is zavaró. Főleg, hogy Uranusz/Haruka, civilben nagyon is fiús. Neptunet/Michirut pedig gyönyörű.

2. Nagyon szimpatikus Hotaru karaktere is, főleg, hogy ő lesz később a főgonosz is, Mitress 9. Hotaru gyerekkorában egy szörnyű balaset áldozata lett. Édesapja, Tomoe professzor a lány életéért cserébe vált a Death Busters-ek játékszerévé. A beteges Hotaru, miután Chibiusa-ban életében először igaz barátra lel, kezdi átértékelni életét, és megtapasztalni azt, hogy milyen is lehet igazán élni. A lány sokat szenvedett, és alapvetően jólelkű, csak a benne rejtőző gonosz átveszi majd felette az irányítást. De szerencsére, Sailor Saturn, aki szintén benne él, segít neki legyőzni Mitress 9-t. Egyébként Hotaru története tökéletes ellenpéldája az összes eddigi szereplőjének, nagyon sok szép drámai jeleneteket kell átélnie, és az se semmi, mikor Mitress 9-ként ölt testet. Talán a legszebb főgonosz köszönthetjük benne ekkor (na jó, Chibiusa se volt semmi az előző évadban, mint Black Lady).

3. Sailor Plútó mondjuk nem túl sokat szerepel, vagy ha igen, akkor az döntő fordulatot hoz, de rajta kívül persze ne felejtsük el a mi kis Holdbéli nyuszinkat, Usagi-chant se, a sztori főfőhősét, aki két új átváltozási lehetőséget is kap ebben a részben. Először is, Mamoruval egyesíti az erejét, és szerelmüknek hála megkapja a első szív alakú brossát, mellyel már Moon Cosmic Power felkiáltással tud átváltozni, valamint egy szív alakú új jogart is kap. Persze az ellenség végül ezen is túlnő, de végül a Szent Grálnak köszönhetően fog Super Sailor Moon-ná válni. Mindkét ruhája nagyon csinos, és a varázslatai is látványosak.

4. Persze mindeni kiveszi ebben a részben is a megfelelő szerepet, szóval már többet nem is tudnék mit írni, jöjjenek csak a további screenshottok :). Kicsit kiéltem magam, mert a Sailor Moon-ból eddig még nem sikerült képeket kivágnom, így most elsszaladt velem a ló XD. Végezetül csak annyit, hogy tudom, hogy kevertem az írásomban az angol és magyar elnevezéseket, de hát ezt teszi, ha az ember egy több mint 10 éve kedvenc sorozattal kerül össze megint. Huh, most így hirtelen eszembe jutott, hogy 7-8 évesen képes voltam hajnali 6-kor felkelni, csak hogy megnézhessem az RTL II-őn ezt az animét, és még videóra is felvettem anno XD. Most már meg bármikor előkaphatom, ha esetleg kedvem támad hozzá. ^^ No, befejezem mielőtt nagyon elrévednék :).

Anime adatok:

  • Angol cím: Pretty Soldier Sailor Moon S
  • Japán cím: 美少女戦士セーラームーン S
  • Történet: Naoko Takeuchi
  • Rendezte: Kunihiko Ikuhara
  • Megjelenés éve: 1994-1995
  • Típus: tv-sorozat
  • Terjedelem: 38 epizód
  • Műfaj: shoujo, magical-girl, démonok, romantikus
  • Zene: Takanori Arisawa
  • Opening: „Moonlight Densetsu” ~ Moon Lips
  • Ending: „Tuxedo Mirage” ~ Peach Hips
  • Stúdió: Toei Animation
  • Kapcsolódó oldalak: ANN
(Visited 308 times, 1 visits today)