Takami Kósun: Battle Royale

Takami Kósun: Battle Royale

A Battle Royale-lal kapcsolatban nagyon hosszú és tekervényes a megismerkedésem. Úgy négy éve bele-bele nézegettem a filmbe, a manga változatba, de csak ebben az évben jutottam el odáig, hogy a könyvet el is olvassam. Ebben barátnőmnek (Farkaslány/Solange) szeretnék köszöntetet mondani, mert ha nem lelkesedik annyira a könyvért, és nem ösztökél, hogy olvassam el, hát a mai napig nem került volna be az olvasmányaim listájára. Na, de végül csak betört az én életembe is, és bár ellentétes érzelmekkel álltam hozzá a könyvhöz, végül pozitívan csalódtam benne.

A Battle Royale-t, Takami Kósun véres, ugyanakkor nagy sikert aratott művét 1999-ben jelentette meg, melyből 2000-ben manga adaptáció is indult, majd 2001-ben, és 2003-ban élőszereplős film is készült belőle.

A történetet szokták a 20. század Legyek urának nevezni. A hasonlat ugyan erős, akár a Truancy esetében, igaz ugyan, hogy minkét mű egy szigeten játszódik, és lényegében a fiatalok kénytelenek egymást megölni. A nyers erőszaknál, és brutalistásnál azért sokkal több ez a mű, és nagyon érdekes pszichológiai mélységekbe is magával ragadhatja az embert.

A történet lényegében arról szól, hogy egy fiktív diktatórikus országban, jelen esetben Japánban, a kormány egy igen szoktalan „játékot” vezet be a diákság számára, melyben a diákok élete a tét. Minden évben valamelyik középsikolai osztály 40 tanulója vehet részt e kitüntetésben, melynek a neve a Program. A Program keretében a diákok egy lakatlan szigetre kerülnek, ahol meg kell ölniük egymást. Győztes csak egy lehet.

Egy tanulmányi kirándulásnak induló útból végzetes rémálom lesz. Főhősünk Shuuya is éppen egy ugyanilyen „szerencsében” kénytelen részt venni osztálytársaival. A döbbenet, és legjobb barátja azonnali halála után rögtön kezdetét veszi a mészárlás. Lehet hogy akikkel eddig több évig egy osztályban tanultál nem is azok, akiknek eddig mutatták magukat?

Mindenkiben feléled a gyanakvás, a félelem, és az életben maradás utáni vágy ősi kényszere. Persze a gyengék, a sztori elején is elhullanak többnyire, van aki gyilkolásra se képes, helyette inkább saját magával végez. Azonban végül mindannyian kényetelenek részt venni ebben az embertelenül könyörtelen játékban, akár önvédelemből is. Ám a főszál nemcsak a főszereplő srác, Shuuyára és bontakozó szerelemére fókuszál Norikóval, hanem feltűnnek további nagyon is jellegzetes karakterek, akik nélkül a Battle Royal nem lenne olyan, amilyen.

Kezdetnek ott van Kawada Shógo, aki félelmetes kinázete ellenére Shuuya és Noriko barátja lesz, és segít nekik a túlélésben. Az egész történetben ők hárman lesznek azok, akik mindvégig együtt maradnak és együtt harcolnak. Meghatározó karakter még a karate bajnok Hiroki, a számtech zseni szépfiú, Shinji, a szörnyű múlttal rendelkező, de hidegvérű gyilkolásra képes Szóma Micuko, és a kissé pszichopatikus tüneteket produkáló gyilkológép, Kirijama Kazuo.

Rajtuk kívül még számtalan szereplő személyisége is megelevenedek, az író mesterien képes az események köré szőni a személyiségük rajzait, motivációjukat. Mindemellett rávilágít a könyv arra, hogy bizonyos mesterségesen generált körülmények között az emberek képesek teljesen egymással szembe fordulni, és olyan alapvető tulajdonságaink, mint bizalmatlanság győzedelmeskedik a józan ész ítéletén. A vér és holtestek látványa olyan őrületet, pánikot, rettegést indít el, amit már senki és semmi nem képes megállítani. Ölni és életben maradni, ez az egyetlen esély hogy kijussanak ebből a rémálomból… De hogy tényleg így van ez? Vajon Shuuya és Noriko bimbozó kapcsolata is túléli ezt?

Nos, aki egy izgalmas, fordulatos olvasmányra vágyik, annak garantált szórakozást nyújthat a könyv.

Adatok

  • Cím: Battle Royale
  • Szerző: Takami Kósun
  • Megjelent: 1999
  • Angol kiadás megjelenése: 2003
  • Kiadó: Ulpiusz-ház
  • Műfaj: akció, dráma, kortárs, fikció, társadalom kritika
  • Linkek: Wikipédia (angol); Wikipédia (hun)
(Visited 154 times, 1 visits today)