Chaos: Head (TV-sorozat; 2008)

Chaos: Head (TV-sorozat; 2008)

A Kurozuka című anime után a Madhouse másik projectet is indított a kicsit az Elfen Lied hangulatát idéző Chaos;Head-et, amit felfoghatunk egy ecchi hárem animének, de ugyanakkor egy őrült sci-finek, vagy egy horrorisztikus elemekkel teli thrillernek. Ez a műfaji ötvözet nem szokatlan, már a 2004-es Elfen Lied mellett ilyen volt a több feldolgozást megért Higurashi no Naku Koroni Kai (When they cry), még pedig a Studio Deen-től. Akkor jöjjön röviden, hogy mire is számíthat a lelkes néző, aki elhatározza, hogy neki veselkedik e szokatlan kombinációjú, inkább felnőtt nézőlnek szánt, erősen korhatáros sorozatnak:

1. epizód (Start Up): Főhősünk Takki (Takumi Nishijo) egy kicsit számítógép őrült, vagyis helyesbítek, játék függő, még hozzá annyira, hogy egész életét a számítógép előtt tölti, emellett otaku is, és óriási gyűjteménye van anime figurákból, és mangákból. Nem is csoda, hogy kicsit antiszociális, főleg ha belegondolunk, hogy egy panelház tetején él egy bunkerben, melynek se ablaka, se semmije. Csak egyetlen kis lyuk az egész, ahol alszik, eszik, és természetesen játszik. Így életét átszövi az anime csodás világa, olyannyira, hogy gyakran nagyon is élethű képzelgései vannak. Pl.: kora reggelenként kedvenc karaktere, Seira-chan ébreszti hatalmas kebleivel, és sugárzó mosolyával. Az élethű három dimenziós leányzó, az előre beprogramozott rutin, és személyiség szerint bánik hősünkkel, aminek meg is lesz a kora reggeli eredménye… 🙂

Most Takku kivételesen e reggeli örömteli ébresztő után, úgy dönt, hogy csak benéz az iskolába is. A suliban magába roskadva ül a helyén, az osztálytársak levegőnek nézik, de neki még ekkor is csak a játékok körül forog az agya, szerintem eleve fóbiája is lehet már az emberektől… Ekkor lép oda hozzá „haverja”, a nőcsábász Misumi Daisuke, aki beszábol újabb hódításáról, no meg egy félelmetes mozgalomról Shibuyában. A hírek teli vannak a New Generation (Új Generáció) tetteivel: 5 fiatal lány követett el csoportos öngyilkosságot, egy középsulis fiú holttestét találták meg nem rég. A legnagyobb szenzációt egy brutális sorozatgyilkos lány kelti, akivel még Misumi-kun is összefutna pár meghitt percre, mert a pletykák szerint gyönyörű.

A kicsit sem százas Takkunak ezektől csak égnek áll a haja, és alig várja hogy haza érjen. Ám kikapcsolódását a fantasy játékok rengetegében egy váratlan látogató zavarja meg, kishuga, Nanami személyében. A srác láthatólag nagyon ki van éhezve a nőkre, mert még a húga látványa is képes bizonyos reakciók kiváltására nála. A kis felvágott nyelnű, kicsit idegesítő hugica papol neki a rendetlenségról, az anime mániájáról, hogy nem mozdul ki otthonról, na meg hogy vegyen már egy mobil telefont, hogy legalább a családja elérje néha. Takku kicsit sem finoman lekoptatja az anyáskodó Nanamit, aki azért bírja a strapát, és egy kis mű balhé után jobbnak is tartja nem zavarni lökött bátyját.

Az esti játszadozása során ám Takku az egyik fórumon kap egy érdekes linket. Egy Shogun nevezetű személy betesz neki egy csomó képet, amitől kiakad a fiú, csak nem értem miért. Bár az előtte begépelt szöveg: hogy ha rákkantintasz megváltoztatod a világot szerintem annyira nem meggyőző, de Takku kellően beparázik, majd váletlenül ráklikkel az egyik képre, és hát mit lát? Egy fém fegyverekkel átdöfködött férfi hulláját… Na jó, tényleg sokkoló képsorok… Ráadásul úgy érzi, mintha üres szobájában valaki figyelné… És megint elhangzik az a jellegzetes kérdés, ami az egész epizódot végig kíséri: „Vajon ezek a szemek kitől származnak?”. Ez visszavezethető az epizód kezdő képsoraira, Takku álmára, amikor egy romos világban sérülten, maga tehetetlenül fekszik a földön, majd egy angyal lép hozzá, és megcsókolja. Jön a szöveg: „Az ő világa az én világom, és fordítva. Ő nekem minden, én vagyok neki minden. Az ő szeme az enyém, és fordítva,stb…” Hogy ki ez a rózsaszín hajú lány, és Takkunak miért vannak e furcsa álmai? Rejtély, talán a későbbiekben kiderül. Az biztos, hogy a rózsaszín lányka még visszatér… XD

Vissza a „valóságba”. Másnap Takku kiruccan egy kis shibuyai játákbarlangba, és hazafele egy sötét sikátorban szörnyű hangra lesz figyelmes. A jelenet pedig ami elé tárul teljesen kiakasztja: az álmaiban látott rózsaszín hajú lány éppen fém keresztszerűségekkel tűzdel tele egy felakasztott férfit… A lány megfordul, rámosolyog Takkura, és közli vele, hogy már régóta szerette volna megismerni. No, nem is kell ennél több ahhoz, hogy csapot-papot ott hagyva eliszkoljon hisztérikus pánikban főhősünk, majd magára zárva szobája ajtaját, a megnyugtató Seira-chan keblei között keres menedéket. Végül, hogy ép eszét valamilyen szinten megőrizze, elhiteti magával, hogy csak képzelte az egészet.

Másnap kicsit jobb hangulatban indul a suliba, ám kora reggel már fel is ébred benne a paranoia, és azt képzeli, hogy követik. Hirtelen megfordul ijedtében, és egy szőke, kis szemüveges lánykával találja magát szemben, aki ijedten rá köszön, majd tovább libben. No, de ez a lány később is visszatér őt „kísérteni”. Haza fele menet a zebra túl oldalán áll Takkuval, mikor megint életbe lép a fiú élénk képzelet, és őrült gyilkosként el kezd száguldozni felé a csajszi. Huh… bizarr egy jelenet XD. Takku persze megint elfut. Egy sikátorba tér be megint csak, ahol sikeresen elhasal, így nem nír felállni. Hirtelen mellette terem megint a szőke csajszi és kedvesen próbál neki segíteni. Takku persze gyanakvő és nem adja ki könnyes magát, de azért csak elfogadja a támogatást. Persze, ha a lány az esti rózsaszín hajú Démoni Nő ismerőse, akkor tuti ki fogja nyírni (legaalábbis Takku elmélete szerint).

Mikor betérnek Takku szobájába, kiderül, hogy a csajszi is anime fan, otaku, játék függő, és kellemesen elbeszélgetnek. Persze Takku mindvégig résen van, és kedzi azt hinni, hogy egy Ero-Gambe cseppent, hiszen nem létezhet a világon olyan lány, aki megértené az ő személyiségét és elviselné. Kiderül, hogy a lány neve Yua Kusunoki, egy évvel idősebb a fiúnál, aki már régóta tetszik neki, és szeretbé ha járnának. E képtelen ötletet persze azonnal elutasítja Takku, neki csak Seira-chan az igazi! Mégis mit képzel ez a nő! De azért elfogadja a lány invitálását egy anime boltba. Persze a srác ecchi fantáziája ismét működésbe lép, és Yuát egy bikiniben képzeli el hirtelen. A lánnyal végül csak elbeszélgetnek késő estig, aki ezután szépen haza megy animézni ^^. Takku pedig őrült vihorászás közepette bizonygatja egy Seira-chant ábrázoló bábunak, hogy csak ő az egyetlen, akit igazán szeret. XD

Újabb átlagos reggel. Átlagos ébresztő. Átlagos iskolába indulás. Átlagos osztálylégkör. Átlagos… Várjunk csak! Takku hirtelen felfigyel a mellé leülő rózsaszín hajú lányra, aki a megtévesztésig hasonlít a gyilkos csajszira korábbról! Nagy a döbbenet a részéről. Főleg hogy a lány megint rámosolyog és a nevén szólítja, mintha ismernék egymást. Ez kész. Takkunál betelt a pohár, szerintem legközelebb az elme osztályról kaparják majd össze. XD Érdekesség azonban hogy a pszichopata gyilkos lányok mindig rózsaszín hajjal vannak megáldva lásd.: Elfen Lied.

Ebben a részben tehát megismertünk eddig 3 lányt, akik valahogy kapcsolatba kerültek a főhőssel, de rajtuk kívül még hátra van másik három az opening alapján. Egyébként az op és ed számok egész jók, hallgathatóak, az animáció is tetszik. Az epizódon belül azért látszik hogy nem annyira részletes anime, bár vannak szép jelenetek. A Madhouse másik őszi sorozatához, a Kurozukához képest, icipicit alul teljesít a látványvilágot tekintve. Jónak tűnik, akik szeretik a hasonló műfajú animéket, azok bátran megpróbálkozhatnak vele.

Adatok

  • Japán cím: カオス;ヘッド
  • Angol cím: Chaos;Head
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 12 epizód
  • Műfaj: horror, természetfeletti, pszichológiai, romantikus, sci-fi, thriller, őrültség
  • Megjelenés: 2008
  • Original Work: Mutsumi Sasaki
  • Rendező: Takaaki Ishiyama
  • Karakter design: Shuichi Shimamura
  • Stúdió: Madhouse
  • Opening: „F.D.D” ~ Kanako Ito
  • Ending: „Super Special” ~ Seiraa Kagami
  • Honlapok: ANN, Hivatalos Honlap
(Visited 84 times, 1 visits today)