Nana (TV-sorozat; 2006)

04. epizód – Nana’s love, Nana’s dream (Nana szerelme, Nana álma)

Nana (TV-sorozat; 2006)

Komatsu Nana története itt véget is ér. Tokióban rohanva megtalálja Shojit, s hát szerelmet vallanak egymásnak, és összejönnek. Shouji bocsánatot kér tőle mindazokért a dolgokét, amiket mondott neki, s amivel megbántotta a lányt.

Na igen, akkor íme még egy kis történet kis szerelmespárunkról. Nana és Shouji azon az estén ismét egy szobában köt ki, ugyanis Junko együtt akar lenni a barátjával. Na igen, Nana majd frászt kap, hogy megint csak egy szobában töltik az estét. Először egész jó hangulatban vannak. Beszélgetnek, tréfálkoznak egymással, s Shouji közli Nanával, hogy ő szívesen magával hozná Tokióba, de mivel következő tavasszal kerül csak be az egyetemre, nem tudna kettejükről gondoskodni. Nana keményen elhatározza, hogy jövőre majd a saját erejéből felköltözik kicsiny falujukból Tokióba, majd vállal állást odahaza, s szorgalmasan gyűjt.

A hangulat ekkor hág a tetőfokára. Na, de hogy ne legyen unalmas az estéjük, Shouji felajánlja, hogy csináljanak valamit együtt (vagyis aludjanak együtt). Ami igaz, az igaz, Nana titkon remélte, hogy ez bekövetkezik, de azért váratlanul éri a kérés.

Igent mond a fiúnak, azzal a feltétellel, hogy a srác mondja ki azt, hogy szereti. Shouji kissé zavarba jön. Nana szívének pedig minden vágya csak ez volt eddig, ugyanis még soha senki nem vallott neki szerelmet. Szomorúan látja be, hogy e varázslatos szavakat ma este se fogja hallani. Éppen teát akar készíteni kettejüknek, mikro hirtelen a fiú átöleli a derekát, s kimondja e szavakat. Ezután megtörténik a dolog kettejük között, s ettől kezdve járnak is egymással. Legközelebb Nanát egy pár képsor erejéig láthatjuk, amint ismét kis városkájában van, éppen dolgozik, ahol mellesleg régi „szerelme” (akit csak csodált messziről, de a srác észre se vette) csapja neki a szelet, s próbálja randira hívni. Nana persze elutasítja, mivel van barátja. A srác ekkor azzal érvel, hogy ő olyan messze van, Tokióban, nem hagyhatja, hogy magányos legyen. Nana azonban nem hallgat rá persze. Haza indul, s útközben csörög a telefonja, s hát ki más hívná, mint Shouji.

Ezután pedig következik Nana Osaki eddigi élete. Hogy ő miben is különbözik Komatsu Nanától? Hát első ránézésre az, hogy neki fekete rövid haja, sötétkék szeme van. A természete mondhatni vagány, s kicsit komolyabb, s csendesebb, mint a másik Nanánk. Az élete sem olyan felhőtlen és boldog volt eddig, mint Komatsu Nanának. Nem ismerte sose az édesapját, az édesanyját pedig teljesen elfelejtette, ugyanis elszökött szégyenében, a lányt pedig magára hagyta. Nana ezután a szigorú nagymamájához került, aki egy japán éttermet vezetett.

Mivel nagymamája meg akarta akadályozni, hogy az unokája, a lánya példájára jusson, ezért sose vett neki új ruhákat, nem adott neki költőpénzt, hanem saját erejéből kellett minden centet megtakarítania. Azonban álma megvalósításáról, hogy egy rock banda énekese lesz, nem hagyott fel. S 18 évesen, már volt is neki egy bandája, akivel a városukban, ahol éltek, hatalmas sikerük volt. Minden hétvégén nagyon jó, pörgős koncerteket adtak. A csapat neve Black Stones (=Fekete kövek). A csapat a következő tagokból áll:  Nobu (szőke, gitáros), Yassan (kopasz, dobos) Ren (fekete hajú, gitáros).

Nana a nagymamája halála után teljesen egyedül maradt. S úgy döntött abbahagyja a sulit, s helyette elmegy dolgozni, hogy pénzt keressen, majd az énekes pályájának élhessen. Ekkor ismerkedett meg élete első szerelmével, Rennel, aki a gitárosa lett a csapatnak. A fiút valami hihetetlen légkör lengi körül, ha a színpadra lép, senki sem tudja levenni róla a szemét. Nana is így járt, s átérezte azt az extázist, amit a fiú játéka kelt. Emellett Ren nagyon keményen dolgozik azért, hogy professzionális zenész lehessen, s büszke a múltjára, arra hogy milyen nagy szegénységből, stb.

Nana pontosan tudja, mióta ismeri a fiút: 2 év 3 hónap. Azóta már rég összeköltöztek, s együtt élnek jó hosszú ideje, ami Nana számára olyan akár egy álmo. Egyik koncertjük után éppen haza fele tartanak (ekkor elevenítik fel a múltat, hogy hogyan ismerkedtek meg), valamint megláthatjuk, hogy milyen harmonikus a kapcsolatuk. Azonban az este folyamán furcsa dolgokat mond Ren. Először is, gyereket szeretne Nanától, valamint közli vele, hogy Tokióba költözik (ismerős a szitu nem? Ez a Tokió a Nanák életének felforgatója ^^)…

(Visited 56 times, 1 visits today)