Milyen volt Japán? Kérdezitek tőlem lépten-nyomon. Nehéz a válasz. És nehéz leírni az érzést, ami hatalmába kerített a kint töltött idő alatt. És még mindig tart. Gaál Zoltán fotóművész szavai csengenek a fülemben: „aki két hetet tölt Japánban, az könyvet ír róla, aki két évet, az inkább hallgat róla”. Most értem igazán a szavait. Legszívesebben millió sorba önteném, hogy mennyire elbűvölt ez az ország. A tisztasága, a rendezettsége, a nyugalma, a precizitása, a modernsége, a kultúrája. Animéken nőttem fel, így végig azt éreztem, hogy az eddig ismert rajzolt világ háromdimenziós valójában elevenedik meg. Ugyanazok a hangok, a nyelv, az ételek, a kabócák szünetmentes ciripelése – mind-mind ismerős volt. De Japán egyszerűen több egy ártatlan mangafiguránál, a kawaii kultúránál, az őrültségeknél, a furcsa pornográfiánál, a gésáknál, a kegyetlen szamurájoknál! Egyszerűen ezer arca van! Ha létezik olyan szerelem, ami mindig lángra gyúl, akkor ez történt most velem. Tervezem a második utam. Két év múlva megyek! Ennyire rabul ejtett!
A lényeg: hogyan jutottam el Japánba?
Ha Európában jártam, legyen az London, Brüsszel, Párizs vagy éppen Düsseldorf – mindig Japánt kerestem. Éttermet, üzletet, mangát, művészetet, bármit. Az igazi extázist mindig az okozta, ha betelepült japánokkal találkozhattam. Ha ott vásárolhattam, ahol ők szoktak. Volt párommal így felmerült az ötlet, hogy menjünk el Japánba. A terv megmaradt, a kapcsolat közben megszakadt. Nem adtam fel. Vonzott az ország, tudtam, hogy egyedül is menni fog. A Japánspecialista ajánlataival régóta szemeztem. Aztán döntöttem. A Kawaii utazás az animék világába szinte a legolcsóbb áron és szuper programajánlókkal meggyőzött idén januárban, hogy befizessek. Nem bántam meg! Életre szóló élményt adott és 14 csodás embert ismerhettem meg! Közülük is hármat emelnék ki: Melindát és Sándort, akikkel vérbeli otakuk lévén együtt élveztük az út minden egyes pillanatát; és Fukui Yusukét, a húsz éve Magyarországon élő képzőművészt, aki egyszerre mókás és elképesztően autentikus kalauzunk volt a tokiói forgatagban! Mert ha már egyszer Japánba megyünk, az a legjobb, ha egy japán vezet körbe minket, nem? Ráadásul irtó jól tud magyarul, és mivel ismer minket, magyarokat – a szokásainkat, a rigolyáinkat, az ízlésünket -, tudta mindig, hogy mire érdemes felhívni a figyelmünket. Ez volt a legjobb párosítás!
Milyen is egy csoportos utazás Japánba?
A világ legkényelmesebb dolga. De tényleg. Az utazási iroda veszi a repülőjegyet, foglalja a szállást, szervezi a programokat, mindent. Útlevélen, balesetbiztosításon, yenen és csomagoláson kívül semmit nem kell intézned. Azért se mertem egyedül nekivágni az útnak, mert nem tudtam mi fog ott várni. Hogy használok GPS-t, ha nincs mobilnetem? Hogy fogom értelmezni az utcaneveket, ha csak kandzsival vannak írva? Hogy kérek útbaigazítást, ha senki nem akar megszólalni angolul? Sajnos nem tudok japánul, csak makogom az alapokat, hiába náluk a legjobb az oktatás, egyszerűen nem beszélik jól az angolt, és arcvesztés elkerülése miatt nem szólalnak meg, vagy csak alig. Az út egyébként adott egy másik új célt is: meg fogok tanulni japánul! És megyek októberben egy japán étel-készítő kurzusra is!
A csoportos út előnye, hogy a fenti kérdéseimre választ kaptam.
Hordozható mobil wifit lehet bérelni a repülőtéren (kb. 6000 yen volt 8 napra), Tokióban isteni a közlekedés, általában romajival (latin betűkkel) minden állomásnév ki van írva. Ahol nincs, ott lehet segítséget kérni. Csak óvatosan a kínai turistákkal! Ők kiválóan beszélnek angolul, de a kandzsikat máshogy olvassák ki, mint a japánok. Vicces volt, amikor ismételgettem egy kínai házaspárnak a vonatállomáson, hogy Akihabarába akarok jegyet venni, mutassák meg mennyibe kerül oda az út. Nem esett le, hogy kínaiak. Én meg mondom, hogy AKIHABARA. Nem értik, rázzák a fejüket. Végül megmutattam nekik GPS-en a hely nevét kandzsikkal. Akkor már tudták a választ. Nekem még mindig nem esett le, hogy kínaiak. És „arigatō gozaimasuval” köszöntem meg a segítségüket… Nem csoda, hogy csúnyán néztek rám!
A metró és vonatjegyvásárlás pedig pofon egyszerű! Oda mész az automatához, mint Londonban, megnézed, melyik állomásig kell menned, ki van írva, hogy hány yen oda a jegy. A gépen kiválasztod, hogy hány főre veszel jegyet. Nem ördöngösség, mert ember sziluettekkel mutatja a gép. Aztán kiválasztod, hogy hány yenes jegy kell. Csak a jó számra kell bökni. Bedobod a yent, és már ki is nyomtatja a gép a jegyet. Egyszer rossz jegyet vettem, és bementem a metróállomási office-ba, hogy visszaváltsam (minden állomáson van egy). Kérdezem, „Do you speak in English?” Idős japán bácsi volt ott, rögtön rávágta, hogy „NO”, közben keresztbe tette a kezét maga előtt. Szerencsémre volt ott egy japán anyuka a gyerekével, ő rögtön felajánlotta, hogy fordít nekem. (Melinda mondta, hogy ez egy gyakori jelenség. A gyerekes japán anyukák tudnak angolul és mernek is beszélni. De vajon miért?) Mindenesetre útbaigazítottak, hogy menjek a metró kijárathoz, ahol le kell adni a kapunál amúgy is a jegyet, ott van egy kolléga, aki visszaadja nekem a jegy árát. A kolléga se beszélt angolul, zavarban volt, hogy mit akarok, de végül megértette.
Ami pedig a legfontosabb: a japánok rettentően kedvesek és mindig hajlandók segíteni! Ha mondani nem is tudják, hát megmutatják! Amikor volt egy teljes szabadnapunk Tokióban, Melindával és Sándorral elmentünk a Comiket helyszínére. A rendezvényről lemaradtunk sajnos, pedig pont augusztus 12-14. között tartották a Tokyo Big Sighton. Ez Japán egyik legnagyobb mangás-dōjinshi happeningje, rengeteg cosplayessel! A lényeg, hogy ide buszozni is kellett, de fogalmunk se volt, hogy a metróállomásról kilépve a 8 buszmegállóból melyik az az 5-ös busz, ami nekünk kell, mert több is volt! Ezért megkérdeztünk egy japán üzletembert, ő megmutatta, hogy merre menjünk. Persze teljesen félreértettük, és rossz irányba akartunk elindulni. Erre utánunk futott vagy 100 méteren át! És megmutatta a jó irányt. Komolyan. Ennyire segítőkészek.
Fontos részletek!
Most visszaugrok kicsit az időben. Mielőtt felszálltam volna a Turkish Airlines járatára, ami Budapestről Isztambulba, onnan pedig Tokióba vitt (elvileg náluk a legolcsóbb a repülőjegy), végigpásztáztam az internetet arról, hogy mégis mire számítsak? Mit érdemes a bőröndbe tenni? Mennyi yent vigyek? Milyen lesz mégis életem első, több mint tíz órás repülőútja? És ekkor ért a döbbenet: erről senki se írt eddig! Hihetetlen… Ezért döntöttem úgy, hogy ezt a részletet semmiképpen sem hagyom ki a beszámolómból! Tehát jöjjön pár hasznos dolog azoknak, akik először utaznak Japánba…
1. Mit vigyél magaddal egy Japán útra?
A lehető legrosszabb időszakra esett a Japán utam. Komolyan. Augusztus a legmelegebb hónap Japánban. Az idegenvezetőnk humorosan mesélte, hogy tulajdonképpen emiatt jött el onnan, nem is érti, mi most miért megyünk! És igen. A kinti hőségre nincs szó! A monszun időszak pont véget ért Júliussal, így felhős, párás időnk volt. Maximum 33 ͦC volt, de előfordult, hogy 95%-os páratartalommal! Nos, ez milyen is? Képzeld el, amikor elmész a helyi fürdőbe szaunázni. És most azt, hogy egész nap ebben a szauna-klímában sétálsz több kilométert! Folyik rólad a víz. Hamar kiszáradsz. Képes vagy fél liter vizet 15 perc alatt meginni. Nincs napsütés, ami felszárítaná a párát, ráadásul borús az ég, még jobban érzed a forróságot! Ez az igazi szubtrópusi klíma! Csak legyezővel, UV-szűrős napernyővel és vizes törölközővel bírja ki ezt egy európai!
Ruhák: Mivel tudtam, hogy végigizzadom az utat, ezért pamut anyagú ruhákat, halásznadrágot tettem az utazótáskámba. Végül alig volt csomagom a vékony nyári ruhák miatt! Ez nagy előny. Kifelé 7 kg volt a bőröndöm, hazafele 15! A sok szuvenírnek jól jött a plusz hely. Az előrejelzéseket azért ellenőriztem. Jósoltak esőt és vihart is – kaptunk is egy kisebb tájfunt éjszaka, és kétszer elkapott minket az eső Tokióban (ó, annyira gyönyörű, amikor esik! És van, hogy nem is érzed az esőt! Ahogy a bőrödhöz ér, már fel is szárad!) Ezért pakoltam egy farmert, és egy esőkabátot, egy sportcipőt, egy pici ernyőt biztos, ami biztos. Végül kiderült, hogy a repülőre jobb lett volna melegebb cucc is. Túlnyomták a légkondit! Kifele botor módon nyári ruhában mentem, így majd szétfagytam a több mint tíz órás repülőúton. Adtak plédet, de nem volt elég. Legalább egy vastag harisnya kellett volna!
Egyéb fontos és kevésbé fontos dolgok: Emellett pakoltam útlevelet (pár hónappal váltottam ki az utazás előtt), kis tégelyben sampont, balzsamot – feladott poggyászba ezek rakhatók. Nagy poggyásznál 30 kg a maximum, amit feladhatsz a Turkish Airlines-nál. A kézipoggyász 7 kg lehetett maximum (egyébként egynél többet is fel lehetett vinni a repülőre). Abba tettem a műszaki kütyüket pl. fényképezőgép, hordozható töltő telefonhoz (PowerBank), extra elemek, Japán útikalauz (National Geographic-os Tokió kiegészítéssel), egy Agatha Christie regény (A fekete kávét vittem, amibe végül bele se olvastam), japán konnektor átalakító (Szegeden nem lehet kapni, úgyhogy Budapesten vett nekem barátnőm az Euronicsban. Fontos, hogy az átalakítónak két ‘foga’ legyen, ne három, mint az amerikainak.)
Gyógyszerek: A klíma és időzóna változás okozhat hasmenést (Tokióban 7 órával előrébb vannak), úgyhogy hasfogó, fájdalomcsillapító (ha a túl sok gyaloglástól megfájdulna a talpam), vitaminok (kálium és magnézium, mert rengeteget fogok izzadni, pótolni kell őket), hozzá kálciumos pezsgőtabletta, ami segíti a felszívódásukat. Plusz, C-vitaminos pezsgőtabletta, hogy nehogy kint betegedjek le, plusz NeoCitrán végszükség esetére. Folyékony gyógyszereket nem lehet vinni, maximum orvosi igazolással, például ilyen az inzulin. Az igazolást érdemes angol nyelven kérni, plusz, elvinni az eredeti dobozát a gyógyszernek. Sokan kérdeztétek, hogy kell-e Japánba külön védőoltás? Nem, nincs rá szükség, mert Japán a legtisztább országok egyike, plusz, hihetetlenül modern (és emellett drága) az orvosi ellátás. Baleset és beteg biztosítást mindenképpen kössetek! Egyébként bárkit ellátnak a japán orvosok, csak utána adják a számlát róla, amit ki kell fizetned a helyszínen.
2. Hogyan válts yent és mégis mennyit vigyél magaddal?
Sose utazás előtti utolsó előtti pillanatban válts yent! Én szegedi vagyok, és itt egyik pénzváltónál sincs yen készleten (rendelniük kell, és az egy-két nap mire ideér). Egyedül a Takaréktár utcai OTP-ben lehet kapni, HA van készleten és nem kell rendelniük. Szerencsém volt, éppen volt yen ebben az OTP-ben, de ha egyik szegedi pénzváltónál azt tanácsolják, hogy a Raiffeisen bankban válts, ne higgy nekik, mert ők csak valutavásárlással foglalkoznak!
Ha nem intéztél yent időben, minimum 2 héttel az utazás előtt, és vártad ki, hogy megjöjjön valutaváltóba, mert ott olcsóbb váltani, mint a bankban, akkor először hívd fel a bankodat, hogy foglalkoznak-e valuta kifizetéssel, ha igen, melyik fiókjukban. Az OTP ebből a szempontból nagyon jó, rögtön megnézik neked a bankot, és meg is kérdezik, hogy van-e készleten. Budapesten nem könnyebb a helyzet. Barátnőmnél pont fordítva volt. Semelyik budapesti bankban nem volt yen, így váltókat keresett. A Nyugatinál talált nagy nehezen egyet.
Hát igen, nem gyakori, hogy valaki Magyarországról Japánba utazik!
Ha végképp nem találsz itthon yent, akkor válts amerikai dollárt! Sokkal jobban jársz vele, mert yenben többet ér, és a dollárról yenre való váltást akár kint is el tudod intézni, bár fel kell készülni arra, hogy nehezen fogsz pénzváltót találni Japánban. (Vicces. Egy helyet láttunk, ahol forintot is váltanak. Azt hiszem 0.40 yenért lehetett venni. A legrosszabb árfolyamon volt a forint!) Másik jó tipp, hogy Visa Classic dombornyomatott OTP kártyát elfogadnak Japánban, így ha Master Cardos vagy (ez európai preferencia, de Japánban nem mindenhol fogadják el), akkor érdemes az utazás idejére kiváltani. Ha express rendeled meg, akkor két napon belül kihozzák házhoz. Kiváltása körülbelül 6000 HUF, de utazás után visszacserélheted, és a kártyadíj bizonyos részét visszatéríti a bank. Kint egyébként a bankkártyás fizetés teljesen elterjedt, szinte bárhol használhatod! A bankkártyával való fizetés ingyenes, DE mivel forintos bankkártyád van, így használatkor először dollárba váltja át neked a bank, majd yenbe, így drágább lesz a fizetés.
Végül ugyanannyit költöttem kint bankkártyáról, mint készpénzben. Összesen 150-200 ezer HUF-ot, ebből 43 ezer yent vittem ki készpénzben (~120 ezer HUF). Minden nagyon drága Japánban! Egy felsőkategóriás hamburger, ami itthon 2500 HUF, az Japánban 6000 HUF. Persze lehet szupermarketekből gyorskaján is élni 900 HUF-ért, amit ki is próbáltunk spórolásképpen, de még egy Burger Kinges sajtburger is 270 yen volt (~700 HUF). Igazi sushit 2300 yenért ettünk (~6900 HUF), rament 650 yenért (~1950 HUF) de ettünk drágábbat is. Ami rettentően drága az a japán kocsmázás, avagy gasztropubozás (izakaya)! Egy este volt, hogy fejenként eltapsoltunk 2000-2500 yent (több mint 10000 HUF-ot), úgy, hogy nassoltunk édes szójaszószban pirított szöcskét, vagy tintahal májban pácolt nyers tintahalat, szárított halat (olyan, mint a burgonya chipsz, csak hal ízű) az italok mellett. Ó, de a legdrágább a karaoke! Három főnek 8257 yen volt, több mint húszezer forint! Másfél óráig béreltük a termet, és fejenként félóránként fizettünk, plusz rendeltünk ketten nasit (sült krumplit rántott csirkével, és két üdítőt). Úgyhogy spórolni kell, ha Japánba mész!
3. Milyen a repülőút Japánba?
Gyilkos. Jó, annyira nem vészes. A Budapest-Isztambul táv még jó. Csak egy óra időeltolódás van a két város között. Két és fél óra az út. Hajnali egy-kettő között indultunk tovább Japánba. Az Isztambul-Tokió út 11 órás volt (visszafele pedig 12 órás)! Egy óriási utasszállítóval mentünk. Ilyen hatalmas gépen sose ültem! Három sorban álltak a hármas ülések. Mindegyik ülésen volt egy okos tablet, amin lehetett filmet és sorozatokat nézni, a legutóbbi hollywoodi kasszasikerektől az ázsiai gyöngyszemekig (japán, kínai, koreai és persze török produkciók), zenét hallgathattunk és játszhattunk. Volt hozzá távirányító, aminek az egyik fele olyan volt, mint a távkapcsoló, a másik, mint egy játék konzol. Japánig egy filmet néztem meg, a Batman v Superman-t, hazafele A bírót, Az emlékek őrét és Az élet könyvét (ez az animációs film volt a legjobb a végén! És igen, nem néztem semmi japánosat, mert aludni próbáltam!).
A teljes repülőút alatt háromszor adtak enni. Japán fele jó volt az étel, rizses csirkét adtak pudinggal és zsemlével, de hazafele borzalmas volt! Ázott volt minden és nem a legjobb ízű… Érdekes, hogy az étkezéseken kívül „altattak” minket végig. Először nem bírtam egy szemhunyásnyit sem aludni! Magasban repültünk, sötét van, nagy zúgás… Hazafele persze már jobban ment az alvás, mert fizikailag lefáradtam a sok kirándulástól Tokióban. A repülőút két legrosszabb élménye: 1) a lábfájdalom és 2) a vízhiány. Egyszerűen rémes, hogy nem lehet kinyújtani a lábad! Hiába ülsz a folyosón, vagy az ablak mellett. Így is, úgy is lógni fog. Talán azoknak a legjobb, akik az első sorokban ülnek a mosdóknál. Fel tudják pócikoni a lábukat. A vízhiány inkább csak engem érintett. Elég sokat iszom és az a kétszer alig fél liter víz a 11-12 órás útra nekem rettentően kevés volt. Ha napi szinten 1,5-2 liter vizet iszol, akkor érdemes a repülőtéren az átvizsgálás után venni minimum még kettő fél literes vizet, hogy kihúzd az út végéig! Hazafele már okosabban csináltam ezeket.
Plusz, a tokiói Narita repülőtér előnye, hogy 1000 yenért lehet zuhanyozni! Felszállás előtt ez ARANYAT ér! Hazafele városnézésből jöttünk este, így az izzadt testünkre még x órányi izzadás után igen „kellemes” aromákkal gazdagítottuk volna a repülő légterét. A japán reptéri fürdő egy icipici kis kabin, egy zuhanyzóval, sok törölközővel, szappannal, külön mosdóval… Maga a mennyország egy izzadt nap után! Itt is kitűnik a japánok tisztaság iránti szeretete. Komolyan, annyi korrekt nyilvános mosdót, bidés WC-ülőkével nem láttam máshol, csak náluk! De ezekről majd a következő bejegyzésben mesélek még többet… : ) Most első nekifutásra ennyi elég is lesz! A továbbiakban több lesz a képek aránya és kevesebb a szöveg! Addig is matane~! =^.^=
Én úgy tudom, hogy általában euró alapúak a magyar bankkártyák, de viszont a mögötte lévő fedezet forintban van. Legalábbis nekem Unicredit és ERSTE-nél így volt: Először Forintot Euróba vált aztán dollár és yen talán, vagy euró és yen.
Otp ügyintézőtől ezt az infót kaptuk. Ennyire sose jártam utána a dolgoknak. Köszi, hogy leírtad. 🙂
He-he. Bizony, nagyon gyorsan rájön az ember, hogy soha ne kérdezze meg egy japántól, hogy tud-e angolul! Szólítsd le egy „sumimasen”-nel, majd lassan, egyszerű szavakkal, tőmondatokkal, egyszerű jelenidőre korlátozva elkezdhetsz angolul beszélni. Így általában lehet kommunikálni, bár kell egy kis idő, hogy az akcentusukra ráhangolódjon az ember. Egyébként tényleg nagyon segítőkészek: ha látják, hogy nagyon el vagy veszve, de egyáltalán nem tudnak angolul, akkor is odajönnek és a mobiljukon google translate segítségével kérdezik meg, hogy miben segíthetnek! Amúgy Japánban meg lehet tapasztalni, milyen lehet analfabétának lenni! A legviccesebb, hogy az olyan szavakat, mint „information”, „menu”, „floor guide”, stb. kiírnak latin betűkkel, de a tényleges infók mind japánul vannak. 🙂
A Comiket nekem nem tetszett: hatalmas tömeg és japán nyelvű amatőr mangák — egyikért sem rajongok különösebben. Viszont book-off (használt könyvesbolt) minden utcasarkon van, ott kis szerencsével begyűjthetsz néhány angol nyelvű mangát fillérekért. Persze, ha képes vagy megtalálni egy hatszintes antikváriumban az egyetlen kis polcot, amin a nem japán nyelvű könyvek vannak. Mert ugye az sincs angolul kiírva, hogy „foreign language books”. Tipp: az lesz az egyetlen polc az egész épületben, ami előtt nem ácsorognak emberek. (Persze az is segít, ha memorizálod a következő karaktereket és megkeresed a floor guide-ban: 洋書 🙂
Tokió tényleg az a hely, ahol érdemes egy idegenvezető segítségét igénybe venni! Nem az a város, ahol van egy centrum amit fél nap alatt megnézel, oszt’ kész. Ezer arca van és mindegyik csodálatos. Ha mondjuk elhatározod, hogy egyik nap benézel egy parkba, majd meglátogatsz egy múzeumot, és a végül este megcsodálod a várost egy felhőkarcoló kilátójából, akkor könnyen lehet, hogy a nap végén még mindig a parkban vagy és arra gondolsz, hogy „ide azért még vissza kellene jönni”. És ha nem vigyázol, fél napokat eltölthetsz egy Donkiban vagy egy pályaudvaron bolyongva — ami persze remek szórakozás, ha nem csak két hétre mész.
Tényleg vannak olyan időszakok, amik egy turistának nem éppen ideálisak (kánikula, esős évszak, golden week, tájfun időszak, újév, stb.). Közhely, hogy a tavasz meg az ősz a legszebbek. Tavasz elején ugye ott a híres cseresznyevirágzás (még nem jöttek rá, hogy a cseresznye életciklusának nem az a csúcspontja amikor virágba borul, hanem amikor elkészül belőle a pálinka 🙂 A késő őszi táj meg egyenesen lélegzetelállító! Rengeteg lenyűgöző képet lehet látni a japán őszről, de állítom, azok meg sem közelítik az élőben látható színeket!
És egy kis pontosítás: valójában nyolc időzónával vannak odébb, de mivel náluk nincs nyári átállás, ezért áprilistól és október végéig csak 7 óra eltérés van hozzánk képest.