Hogyan lett egy japán könyvből hollywoodi blockbuster?

Az Index az év sci-fi-jének nevezte, Szirmai Gergely a nézhető kategóriába sorolta be. Mi ez? A holnap határa című amerikai film, amit videojáték allegóriával és a mostanában menő sci-fi-ackió sztárral, Tom Cruise-zal adtak el. Ráadásul büszkén vállalták a készítők, hogy ez egy japán regény – valójában light novel – adaptációja. Már is érdekel? Engem is felcsigázott. Elolvastam a képmentesített light novel magyar verzióját – képzeld, kiadták magyarul -, megnéztem a filmet, átpörgettem a mangát. Végeredmény? Örülök a sikerének, de nem ez a film fogja megmenteni Hollywoodot.

Látványos popcorn movie a szórakozni vágyóknak.

Ezzel a mondattal lehetne a leginkább leírni a mozit. A látványvilága káprázatos, az első 20 perc alatt mindig összerezzentem, annyi izgalom volt. Aztán a film felénél megtorpant ez a lendület. Az is igaz, hogy gondolkodni sem kellett közben, csak nézni és remegni a polipként kapálózó földönkívüliektől. De minden sajnos felszínes maradt, mivel a készítők az akció után megjelenő érzelmekkel (például szerelem) már nem tudtak mit kezdeni. Ráadásul Tom Cruise nem a legjobb drámai színész a földön. Ellenben annak örültem, hogy a light novelhez/regényhez képest tudott a film újat mutatni és bizonyos dolgokban sokkal menőbb lett. Kicsit menjünk is bele most a részletekbe:

Tom Cruise (William Cage) a hadsereg média osztályán dolgozó, pipogya tiszt. Valamiért nem tetszik a felettesének, aki ezért kiküldi őt a frontvonalra. Ott alienekkel kell majd harcolnia mecha suitba bújva, ami lényegében egy kezeslábas robotváz. Amatőrként rögtön kampec lesz neki a harcmezőn, hiába rinyál a felmentésért. Ám furcsa dolog történik vele: halála után felébred, mégpedig 24 órával a bevetés előtt. Először azt hiszi, hogy álmodta az egészet, de végül kiderül, hogy a végtelenségig kell újra átélnie a saját halálát, majd újra felébrednie 24 órával korábban. Egészen addig, amíg a földönkívüliek legerőssebbjikét le nem győzi egy csinos segítő oldalán.

Ebből az újra átélem a saját halálom dologból jött a legtöbb poén. Az, hogy Tom Cruise sírva, izzadva és kiabálva hal meg a vásznon húszszor, százszor, kétszázszor – nincs bajom Tom Cruise-zal, de ez volt a csúcs.

Mellette a film pozitív meglepetését Emily Blunt adta, aki a light novelből is ismert Rita Vrataskit alakította. Ő olyan volt, ahogyan az eredeti szerző, Sakurazaka Hiroshi nyomán elképzeltem: tökéletes macsó nő, aki mégis törékeny.

Az additív és letehetetlen light novel.

Ha már a light novelnél tartunk. Nézzük miben volt más a 2004-ben megjelent alap: kapásból az, hogy az egész sztoriban japánok szerepelnek és Japánban kell a földönkívüliekkel csatázni. A főszereplő nem egy külsőre „lelakott” tiszt, hanem egy kiképző suliból szalajtott újonc, aki nincs 18 se. Ő Kiriya Keiji, aki tele van gyűlölettel és a japán tinik nemtörődömségével. Mivel nincs jobb dolga, jelentkezik a katonasághoz, ahol a Földet invázió alá vont idegenek ellen harcol. Első bevetésén meg is hal, ám halála után újraéled, pontosan a bevetés előtti nap reggelén. A forgatókönyv nagy vonalakban ugyanaz. Újra meghal, újra feléled, megkeresi Rita Vrataskit, a háború acél amazonját. A terminátor csaj segítségével béna katonából profi harcossá válik, és ha a világot nem is, de önmagát megmenti.

Nagyon jó, pörgős a könyv, ami vicces és szellemes párbeszédekkel teli. Két nap alatt ki lehet olvasni. Jellegzetes a sztorija, de vannak benne meglepő fordulatok. Lehet, hogyha nem olvasom, akkor jobban tetszett volna a film?

Összehasonlítás: a light novel, a manga és a film.

Hollywood végül csak a főbb motívumokat vette át a light novelből, mivel Keiji és Cage kalandjai teljesen másképpen folytatódtak – ez nem is baj. Jót tett neki az „amerikai átmosás”, mivel fogyaszthatóvá tette így a nagyközönség számára is. Az eredeti light novel se mozgott egy Shakespeare-i dráma összetettségének szintjén, mégis az szórakoztatóbb volt összességében, mint a film. Sakurazaka Hiroshi története tele van japános, sőt, shōnenes történeti elemmel, így az animéken, mangákon nevelkedettek számára nagyon is ismerős terep lehet. Gondolok itt a tipikus bögyös maca karakterre, a gyenge hős és legyőzhetetlen hősnő egymásra találására és a szentimentalizmusra. És ezért volt tökéletesen jó a könyvet is és a filmet is megismerni, mivel majdnem ugyanannak a sztorinak élhettem át a japán és az amerikai változatát.

A light novel magyar kiadása egyébként képeket nem tartalmazott, pedig az eredetit ABe Yoshitoshi illusztrálta (Haibane Renmei, Serial Experiments Lain, Texhnolyze)! Sajnos, a tipikusan mangás illusztrációk miatt itt nyugaton gyakran az ő verzióját nevezik meg a mangának, pedig a képregény adaptáció csak idén januárban indult, ráadásul a Bakuman és a Death Note rajzolója, Obata Takeshi csinálta. Megjegyzés: a light novel illusztrációk sokkal jobban passzolnak a történet hangulatához, kár, hogy nem ABe Yoshitoshi rajzolta a mangát is. Olyan, mintha az alapjaiban keményebb és véresebb seinen hatású sztorit a japánok is popposították volna, és Obata révén kapott egy lányosan lágy dizájnt, amiben a Bakuman karakterei játszanak Btooom!-ot.

Ha össze kellene hasonlítani, a következőt mondanám: a mangánál sokkal jobb a hollywoodi film, de a filmnél  jobb és összetettebb a light novel. A light novel fényévekkel jobb, mint a manga. Fura ugye? Végeredményben A holnap határa egy jó adaptáció, mert ha nem is lett jobb, mint az eredeti, de hasonlóan a tömegek ízlését kiszolgáló szinten maradt. Könnyű látvány mozi lett, ami a videojáték és anime-mangafanoknak túl sok újat nem mutat, mert például mecha cuccokat jobbakat is láthattunk már más alkotásokban. Emellett A holnap határa egy jó mintát ad arra, amikor az egyik kultúra tini célközönségnek szánt populáris irodalmából ügyesen csinálnak egy nagyközönséget vonzó kasszasikert. És ez működik. Irány a mozi, de előbb a könyvesbolt.