Fiatalként mindig ódzkodtam a slice-of-life típusú, „munkás” animéktől. Hol az akció? A fantasy? A vámpírok? És a mindent elsöprő románc? Engem nem érdekelnek a szürke hétköznapok, inkább elrugaszkodott fantáziavilágokban utaznék! Aztán jött a Hana-Saku Iroha 2011-ben, majd a Barakamon és a Shirobako 2014-ben. Hétköznapi élet egy vidéki fogadóban? Jöhet! Egy kalligráfus elutazik a fővárosból, hogy újra inspirációra leljen? Ki nem hagynám! Milyenek a mindennapok egy animációs stúdióban? Teljesen rákattantam és még többet akartam belőle! Tinédzserként, fiatal felnőttként és immár dolgozó nőként is mindig megtaláltam azt a jellegzetes extrát, ami miatt teljesen ráfüggtem a hasonló szériákra. És az igazat megvallva, ez a hiánypótló „extra” nem sokat változott az emlegetett három életszakaszom alatt. Önvallomással egybefűzött ajánló következik.
Nem olyan lányálom a felnőtt élet…
Tinédzserként azt gondoltam, hogy a felnőtt lét milyen könnyű lesz. Annyi kérdőjel után, hogy miből tegyek emelt szintű érettségi vizsgát, milyen egyetemen tanuljak tovább, vállaljak nyári munkát, vagy sem, mi lesz velem diploma után… Valahogy egy „révbe ért” állapotnak tűnt az áhított – de, egyúttal félelmetes – felnőttkor, amikor már ELVILEG mindenki a kitűzött életcélja(i) felé döcög, mint hogy világhírű mangaka legyen, vagy animés újságíró, vagy éppen Japánba utazó kalandor.
Aztán „felnőttem” (a gyermeteg lelkem most hangosan dörömböl tiltakozásképpen), elkezdtem dolgozni, és sorozatos kihívásokkal találtam magam szemben: hogyan tartsam fenn a motivációmat négy évnyi munka után ugyanannál a cégnél? Tényleg azt csinálom, amit gyerek fejjel akartam? (40%-ban igen.) Hogyan egyeztessem össze a munkámat és a hobbimat, amit még mindig szívből szeretek? Merre fejlesszem magam tovább és MIKOR? Mert a szabadidő, az bizony olyan illékony, mint negyvenfokos kánikula idején az a bizonyos tarkón legördülő utolsó hűsítő izzadságcsepp.
A kérdések tárháza tehát nemhogy zsugorodott volna, még tovább duzzadt sötét és riasztó fellegekként a fejem felett – persze, van amikor könnyebb, van amikor nehezebb a nagybetűs élet. De hogy ki vagyok én? Ez a kérdés ugyanúgy ön-redefiniálásra késztet még mindig. Úgyhogy, ha most üzenhetnék valamit tizenéves önmagamnak, ez lenne: “Keep calm! Ez életed legjobb időszaka! Folyamatos agyalás helyett, inkább élvezd ki!”
Na de, a shōnen animék is erről szólnak, nem?
Persze. Ilyenkor mindig visszagondolok életem egyetlen tartós shōnen légyottjára, a Bleach-re. Megannyi forrásban hallhattad akár Te is, hogy az ilyen sorozatok (Naruto, Dragon Ball és társaik) bavatási történetek a felnőttségbe, szórakoztató mivoltuk mellett. Lásd: a fentebb felsorolt problémák életünkre (vagy szeretteinkre) törő ellenségekként tűnnek fel, és kitartó munkával kell felerősödnünk (felnőnünk) ahhoz, hogy legyűrjük őket.
No, igen. De van, amikor egy working anime pont azzal, hogy mindenféle szexi félisten helyett, inkább a hétköznapok monoton nyűge mellett mutatja be, hogy miként állj helyt, sőt, oldj meg egy konkrét helyzetet – sokkal jobban a lényegre tapint. És, amikor már a harmadik jelentnél is azt érzed, hogy “igen, velem pontosan ugyanez történik!” Na, akkor nincs megállás. Menthetetlenül beszippant a sorozat. Pontosan ilyen anime a 2017-es tavaszi szezonban debütált Sakura Quest.
Anime a vidéki turizmusról
Történetünk főhőse a friss diplomás Koharu Yoshino (Nanase Ayaka), aki gyűlöli a vidéki életet, ezért Tokióba utazik állást találni. Ám miután a harmincadik helyen is elutasítják a jelentkezését, végül Manoyama kisvárosának turisztikai nagykövete (valójában királynője) lesz egy félreértés nyomán. Miből is áll ez a munka? Manoyama egy haldokló kisváros a hegyekben, lakossága öregedő, a fiatalok elhagyják, idegen alig teszi be ide a lábát. Ám a pusztulásnak indult várost egy maroknyi helybéli újra fel akarja virágoztatni, mégpedig Koharu segítségével – bár eleinte ennek ő maga cseppet sem örül. Szerencsére, négy további fiatal lány támogatja munkájával, akik egyúttal lelki támaszai is lesznek hősnőnknek.
Hogy kik is ők? Sanae (Komatsu Mikako), a Tokióból vidékre menekült webdizájner; Maki (Anzai Chika), a csalódott színészpalánta, aki szintén a fővárosból tér haza kudarcoktól lesújtva; Ririko (Tanaka Chiemi), a tinédzserkorból éppen kilábaló, bizarr természetfeletti jelenségek iránt rajongó fangirl; és Shiori (Ueda Reina), a tősgyökeres helybéli, aki kisvárosát szívből szereti és bármit megtenne érte! A lányok közös kalandjai a vidéki turizmus és marketing világába vezetnek, ahol különféle kampányokkal (pl. horror film forgatás, koncertek szervezése, színi előadás) próbálják meg Japán és a világ figyelmét felhívni Manoyamára.
Turizmus és semmi más?
A hosszúra nyúlt és eléggé személyes felvezetőmben taglalt kihívások mindegyike megjelenik az animében (álláskeresés, elvágyódás másik városba/országba, motiváció keresése és kudarc kezelés), sőt, további három elem teszi még érdekesebbé: 1) egy sajátos történelmi-gazdasági jelenség, a mikronemzet bemutatása; 2) szenzációs marketing esettanulmány arról, hogy a félresikerült kampányok milyen helyi indulatokat képesek elszabadítani, vagy, hogy a helyiek tényleges ismerete, a hely történelmének megértése, a helybéliekkel való együttműködés nélkül, nem lehet sikert elérni a turizmusban. És 3) számtalan, mégis érdekes mellékszereplőt vonultat fel a sorozat, így mindenki megtalálja azt, akivel jelenlegi élethelyzete miatt azonosulni tud. Van itt a makacs fruskától kezdve, a trollkodó professzorig minden.
Ami még zseniális a sorozatban, hogy a mellékszereplőket is bevonja! Vannak persze olyan karakterek, akik csak “vannak”, nem tesznek hozzá az események előrelendítéséhez, míg mások az öt főszereplő lányon túl, bizony szerves mozgatórugói a cselekménynek, sőt, nélkülük nem lenne ennyire élettel teli az anime! Ezzel teremt igazán realisztikus hangulatot a P.A. Works! Ott a macsó buszsofőr, aki attól tart, hogy az elektromos autók elveszik a kenyerét. Ott a mogorva cukrászda tulajdonos nagyi, aki lánykorában rocker karrierről álmodott, vagy ott van az agglegény rendőr, aki minden turista nővel hajlandó kikezdeni!
Mire vártok? Nézzétek!
Mert a Sakura Quest egy színes, humoros, olykor drámai sorozat a felnőtt élet problémáiról, a munkavállalásról, plusz, jó példákat mutat a kultúra megörökítésére a modern technológia segítségével – komolyan, ebben a sorozatban tablettel reformálják meg például az idős emberek kommunikációját, segítik őket abban, hogy YouTube-szerű videókban örökítsék meg hagyományaikat! Annyi érték és kreatív ötlet van a szériában és annyiféle korosztályt képes megszólítani, hogy le a kalappal! Vidékfejlesztők, marketingesek, turizmus iránt érdeklődők, tinik, egyetemisták és dolgozó társaim: itt az anime, ami rólunk és egyúttal nekünk szól – igazán szórakoztató módon!
ADATLAP
Cím: Sakura Quest
Év: 2017
Forgatókönyv: Jessica Cavanagh
Rendezte: Masui Sōichi
Stúdió: P.A. Works
Hossza: 25 x 23 perc
