Szesz, maffia, összeesküvések és a mindent átitató bosszú. Ezzel várja a nézőt a 2016-os nyári szezon egyik legjobban sikerült animéje, ami az 1920-as évek Amerikájával, klasszikus, de jól megírt karakterekkel csábít egy meredeken ívelő érzelmi hullámvasutazásra az alkoholtilalom idején.
„A szeretet, gyengeség. És ahol gyengeség van, onnan egyenes út vezet a bukásig.”
Kegyetlen maffiavilág, véres leszámolások. Ez teszi tönkre Angelo Lagusa (Kondō Takashi) életét, akinek kisgyerekként kell végignéznie, amint szeretteit a szeme láttára végzi ki a Vanetti família. A srác bosszút esküszik, és miután életét mentve elköltözik Lawless városából, zombiként tengeti mindennapjait, és zsebtolvajlásból él kerek hét évig. Ám egy nap egy levél várja romos lakásán, amiben bosszúja végrehajtásához kap segítséget. Hogy pontosan milyen formában? Megkapja azok listáját, akik azon a bizonyos hét évvel ezelőtti éjszakán megölték a családját. Angelo nem tétovázik. Visszatér Lawless városába, hogy Avilio Bruno álnéven a Vanetti család donjának közelébe férkőzzön. Ehhez egyetlen út vezet: össze kell barátkoznia annak keménykötésű és nagyszájú fiával, Nero Vanettivel (Eguchi Takuya).
Úgy tűnik Angelonak könnyű dolga van. Nero hamar a bizalmába fogadja, és már kezdetét is veszi Angelo bosszúja, ami során érzelmeket félretéve végez bárkivel, legyen az szerethető karakter, avagy sem. Azonban cselekedeteivel azt az embert is veszélybe sodorja, aki a világon egyedül jelenti számára a családot. Ő gyerekkori barátja, Corteo (Saito Soma), aki nagy szegénység közepette és beteg édesanyja mellett is egyedüli társa és mentsvára volt meghasonlott főhősünknek. Elkerülhetik hőseink a halálba torkolló tragédiát? Mennyit bír ki a férfi barátság? Angelo és Nero újdonsült bajtársias kötődése vajon megállítja Angelot bosszúja végrehajtásában? Mindez kiderül e hihetetlenül komor, stílusos és karakteres történetben, ami a már jól ismert karaktertípusok körül bontakozik ki, mint a rideg és szótlan szépfiú (Angelo), a hebrencs és félénk szegénylegény (Corteo) és a nagymenő, de aranyszívű rosszfiú (Nero).
Miért szeretjük a gengszteres történeteket?
Ötlött fel bennem a kérdés, amikor már harmadjára ültem neki e cikk írásának. Ott a viszonylag még friss Gangsta. (2015), a Phantom: Requiem for the Phantom (2009), vagy akár a Noir (2001), amik elsősorban a bérgyilkosok oldaláról közelítik meg a maffia létet, de még így is egy ugyanolyan kegyetlen világba kalauzolnak el minket, mint a 91 Days. És ez a vonzóan sötét alvilági erő iszonyat vonzóvá teszi az említett történetek karaktereit is. Hogy miért? Mert a maffia-sztorik hősei általában keménykedő törvényen kívüliek, akik az „ölj, hogy életben maradhass” életút mellett, egyetlen percre sem érezhetik magukat biztonságban. Mindig akad valaki, aki a hatalomért folyó harc révén az életüket veszélyezteti, a háttérben mindig van valaki, aki a szálakat mozgatja. Ráadásul általában három főbb gengszterábrázolást figyelhetünk meg az említett történetekben.
Az egyik a szívtelen és hataloméhes rosszfiú, aki szeretteinek feláldozásától és elárulásától sem retten vissza céljainak eléréséért. Ezek a karakterek tetteikkel megrökönyödést válthatnak ki a nézőkből, ami iszonyat meglepő fordulatokat eredményezhet. Másik jellegzetes ábrázolása a gengsztereknek hatalmas pátosszal telt. Itt gondolok arra, hogy ezek a mocsokban nevelkedett, társadalom által kitaszított „szegénylegények” hirtelen oltalmat találnak egy bűnszervezet vezetőjének szárnya alatt. Aki emberszáma veszi őket, aki értelmet ad az életüknek, és aki – van, hogy szándékosan – kihasználja a fiúk háláját, és életre szóló hűségre kötelezi őket. Így épül fel az a maffiacsalád, aminek alappillérjeit a bajtársiasság, a fiútestvéri szeretet, a zsiványbecsület adja. Itt bukkanhat fel a komikus gengszter archetípusa. Csak gondoljunk az 1991-es Oscarra, amiben Sylvester Stallone – egy hihetetlenül szórakoztató komédia közepette – pattog azért, hogy maffiavezérként jó útra térjen, csak közben a hőn szeretett lánya körül elkezdenek legyeskedni a jóvágású férfiak. Ezt a karaktert valaha is társítottuk a rosszal? Naná, hogy nem. Szerettük a Stalonne által megformált gengsztert annak flúgos húzásai miatt. De mellette még jobban szeretjük a tragikus gengszterkaraktereket. Ide tökéletes példa a felejthetetlenül drámai hongkongi thriller, a Szigorúan piszkos ügyek (2002). Na, ez egy tömény dráma arról, ahogy a rendőrség embere beépül a maffiába, és közben olyan erős szeretetet kezd el érezni „új barátai iránt”, hogy ez megakadályozza abban, hogy társai vesztét okozza. Ennek a gengsztertípusnak két oldala van. Egyszerre gyilkos, és érzelmes ember, akinek az elkövetett bűnei alól egy valami nyújt feloldozást: a „család” iránt érzett feltétel nélküli szeretete.
Milyen gengszterábrázolás dominál a 91 Days-ben?
Nos, a 91 Days pont több ilyen szerethető gengszter karakterről szól, elsősorban Nero személye miatt. Hiába Angelo a főhősünk, és hiába az ő szemszögéből követjük a történetet, akaratlanul is Nero lesz az, akivel együttérzünk a veszteségei során, akinek szorítunk, hogy boldog happy endre találjon, akinek minden tettét és döntését jogosnak érezzük. Persze a 91 Days felvonultatja az összes maffiózó archetípust a komikustól a szívtelen összeesküvőig – ó, de még milyen titkos összeesküvések bontakoznak majd ki a háttérben!
És éppen ezért szórakoztató, sőt elgondolkodtató a történet! Különösen a bosszúval kapcsolatban vált ki a nézőből olyan mély gondolatokat és döbbenetet, olyan katarzist a sorozat végén, amiről még több száz oldalnyi ódát lehetne zengeni, annyira szívbemarkolóan keserű az üzenete! Így lett ez az az anime, amit bárkinek ajánlanék, legyen akár animefan, vagy sem. Egyszerűen megvan benne – a kisebb a hibái ellenére is (pl. egyenetlen narratíva, ami néhol hol gyors, hol túlságosan is belassul) -, ami egy megmozgató történethez kell. És még sokkal több is.
Amikor a szinkronszínészi munka messzemenően felülmúl mindent egy stílusos animében
Nero és Angelo drámáját az egekbe emeli a zseniális seiyū munka. Ilyen hátborzongás, amit mondjuk Nero egyik jelenetben kifejtett dühe kapcsán éreztem, amikor remegő kézzel, hihetetlen mély sóhajtások közepette próbálja fékezni indulatait, vagy amikor Angelo érzéketlen álarcát végre ledobva, eszeveszett kétségbeesésében üvölt… Hihetetlenül maradandó élmény még e cikk írásának pillanatában is. A másik, ami jellegzetes az animében, az az animáció. A Shukától meglepően korhű, bár pasztellesen sötét ábrázolást kapunk, ráadásul eme eredeti történetüket kiváló mozifilmes effektekkel turbózták fel. Kiemelten jól teljesít még az opening is. Persze ez nem véletlen, hiszen a Psycho;Pass és a Tokyo Ghoul op-jének férfi énekese, TK dalol itt is a maga fájdalmasan keserű stílusában.
ADATLAP
91 Days (TV-sorozat)
Rendező: Kaburagi Hiro
Forgatókönyv: Kaburagi Hiro és Kishimoto Taku
Stúdió: Shuka
Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 12×24 epizód
Akkor megérte kivárni a lefutását… 🙂
(Apróbetűs megjegyzés a fangirltől: a JoJo 5. történetíve, ami Golden Wind névre is hallgat, – köszönhetően a mangaka Olasz-imádatának – Olaszországban játszódik és kifejezetten egy maffiasztori. 😉 )
Gondolhattam volna, hogy a Jojoban is van ilyen! 😀
Ennek az animének minden egyes percét imádtam! Engem amúgy is könnyű lekenyerezni egy maffiás-alvilágos-bérgyilkosos sztorival de ha ez olyan szintű korhűséggel párosul mint a 91 Days akkor máris kész a nyálcsorgató extázis. Minden adott benne. A sztori nem egy nagy eresztés mert egy tipikus bosszúállós alap mint amilyen például a Columbiana de nagyon jól van összerakva és sok a rejtett kis utalás például a Keresztapára, a Sebhelyesarcúra , a Maffiózókra és még sorolhatnám. A látvány ugyan összességében jó volt bár szegény Avilio minden részben máshogy nézett ki de ez mellékes mert ez az anime kiemelten karakterközpontú és hozza is a karaktereket rendesen. Avilio a tipikus csak a bosszúnak élő főhős és ahogy szövi a szálakat az zseniálisan kivitelezett de pont ezért szerintem nem sikerült egy jobb fajta antihőssé válnia mert ha bebasz a gebasz akkor is szerencsésen jön ki a dolgokból. Ellenben Néró egy rendkívül jól árnyalt karakter és nem 2-3 részt szánnak rá hanem az az alig pár másodperces zsonglörködős jelenet tökéletesen tisztázza a jellemét, mert most komolyan egy olyan ember csinálna ilyet akinek az a hobbija, hogy még a reklámok alatt is kiskutyákat kínoz? Nem. A többi szereplő közül nekem Vanno volt a nagy kedvencem sajnáltam is, hogy olyan hamar kikerült a képből ellenben Fango. Atyaég ! Nem is tudom mikor láttam animében utoljára egy tisztán és kendőzetlenül pszichopata karaktert! Zseniális. A zenék szintén nagyon ütöttek de az OP az 10/10-es.
De a befejezése nem tetszett. Nem azt mondom, hogy csináljanak vérfürdőt mint a Sebhelyesarcú végén de ez számomra ugyanolyan volt mint a Code Geass vége, hogy most döntsd el, hogy megmurdelt vagy sem. Én ennél egy sokkal katartikusabb lezárást vártam. De nekem mindössze ennyi bajom volt vele mert a 91 Days még így is az év talán legjobb sorozata. 9/10
Amúgy a válasz arra, hogy miért szeretik sokan a maffiás filmeket pofon egyszerű: Mert a maffia, a szervezet bűnözés meg minden ilyesmi ez mind maga a sötét oldal és az embereket mindig azok a dolgok érdeklik amiket nem ismernek.Szóval ez afféle bűnös kíváncsiság.
Hehe Vannot én is sajnáltam, annyira jó karakter volt! A pszichopata Fango nálam is ütött, hát még a halála! 😀 Nerot imádtam. Ennyire melegszívű mégis valahol hidegvérű karaktert mint ő – azért a testvérével csak megcsinálta amit – ritkán hordott a föld. Nekem a lezárás iszonyat ütős volt. Szerintem ez a legjobb, hogy ránk bízták, hogy találjuk ki mi, mi történt a pisztolydördüléskor. Komolyan, emaitt én percekig ültem az anime végén és így néztem, hogy wut? WUT? Hihetetlen, hogy mennyire érzelmileg túlfűtött volt az a jelenet. És igen, az év egyik legjobb animéje és nem értem, hogy alig ismerik és szeretik :D. De olyan jó, hogy neked is ennyire bejött! Véééégre :D.
Arra, hogy miért nem szeretik sokan pofonegyszerű a válasz: Mert ez nem tucatanime.
Ez nem a japán otakuknak gyártott moe-lolis cucc amire kiverhetik hanem egy igazán reális, sötét hangulatú bosszúdráma amihez azért kell a befogadóképesség. Mi európaiak ezeket jobban tudjuk szerintem értékelni, meg különben is számomra felüdülés egy ilyen sorozat a tömeggyártott moe-lolis tucatszemetek mellet. Persze voltak korábban is próbálkozások ilyen témában de a Black Lagoon és a Gungrave kivételével egyik sem lett jó ( bár a Gungrave szörnyirtós részétől én majdnem kidobtam a laptopomat az ablakon mérgemben ) a Hitman Reborn meg tucatshounen bár szerencsére még a jobbik fajtából. A Gangsta meg……ahhhhh miért? Amilyen jól indult annyira szar lett a vége de folytatásról ne is álmodjunk a Manglobe csődje miatt. Az Arcana Famiglia meg….. komolyan az meg miért készült el? Ha valaki kiváncsi rá akkor nézze meg az 1. és az utolsó részt és meg is nézte a sorozatot 3/4 óra alatt. Szóval lehetne még jókat alkotni a témában de van egy olyan érzésem, hogy most megint egy jó darabig nem lesznek ilyen animék.
Én pont azt vettem észre, hogy minden anime szezonban van legalább egy, ami különcebb sorozat és kevesebb figyelmet kap, de végre le lehet rá csapni ínyencként. Télen a rakugós (Shouwa…) jött be nagyon, meg a Boku Machi, tavasszal a Joker Game, nyáron ez. Lehetne több ilyen! De valszeg anyagilag nem éri meg ilyeneket csinálni. 🙁
Ja a Gangsta olyan jól indult, de aztán teljesen meeehhh lett a vége. Főleg, hogy behozták a sok karaktert totál értelmetlenül.