A 11 legszebben animált anime 2015-ből

Te miért szeretted meg az animéket? Meghatározó volt az, hogy mennyivel szebbek a karakterek bármely más nemzet rajzfilmfiguráihoz képest? Hogy olyan részletes animációt mutattak be, vagy olyan hangulatfestő jeleneteket tálaltak, amiket korábban a mozifilmek sajátjaiként ismertél? Biztos nálad is volt egy pont, amikor a történeten kívül felfigyeltél arra, hogy vizualitásában mennyire más minőséget képvisel egy anime. Éppen ezért készült ez a poszt. Összegyűjtöttem azokat a vizuálisan kiemelkedő sorozatokat, amik 2015-ben a legjobb látványt hozták szerintem.

Mit lehet tudni az animék születéséről 2015-ben?
(Már, ami az animációt illeti.)

Gyerekkorunk legtöbb animéje – amikkel a ’90-es években találkozhattunk -, még kézi rajzolású volt. Ilyen a Dragon Ball, a Sailor Moon vagy a Mila, a szupersztár. A 2000-es években azonban kibontakozott egy új tendencia. Egyre több a számítógépes gafika, a CGI, a 3D effekt, plusz, feltűnően sztenderd dizájnnal dolgoznak a stúdiók az azonos zsánerű művekben. Például minden ecchi anime rózsaszín hajú bombanője szinte ugyanúgy néz ki, maximum a mell mérete, vagy a copfjának helye változik.

Jobbak lennének a 10 évvel ezelőtti karakterdiájnok? Ma nehezebb váó-effektet kiváltó animációt találni? Nem csoda, hogy sokunkat foglalkoztatják ezek a kérdések. A változások mögött részben az áll, hogy ma más az anime piaci helyzete Japánban. Válság van, az animátorok alulfizetettek, csődbe mennek a stúdiók. Hogy bevételük legyen, befutott mangákat, videojátékokat vagy light noveleket kell adaptálniuk. A nagy címekért persze óriási a verseny – a Shirobako anime ezt nagyon jól bemutatja az animekészítés minden csínjával-bínjával együtt). Ám kevés az idő, beleszólnak a szponzorok és az eredeti művek jogtulajdonosai is a készülő animékbe. Hiszen olyan anime-adaptációba hajlandók befektetni, ami meg is térül nekik, jó esetben kamatostul. A bevételt pedig végül a Blu-ray és DVD kiadásokból, az eventekből és a mechandesigntól (figurák, pólók és egyéb fancuccok) várják. Ennek két hátulütője is van: 1) az animestúdiók nem kapnak szabad kezet, így alig vagy egyáltalán nem kísérletezhetnek a munkájuk során. Biztosra kell menniük, ezért csak a bevált módszereket használhatják újra és újra. 2) Az anime értékvesztésen megy át, csak egy újabb elem az adott franchsie marketing láncolatában, ami azt szolgálja, hogy az eredeti művet és a fancuccokat még többen vegyék.

Szomorúnak hangzik a helyzet? Azért nem kell elkeseredni. Akadnak olyan animék, amik képesek a futószalaggyártás ellenére is hihetetlenül jó animációs minőséget nyújtani, mitöbb, szórakoztató történetet is. Ezek közül választottam ki azt a 11 sorozatot 2015-ből, amit bárkinek – akár nem animésnek is – bátran ajánlanék azért, hogy megismerje azt, mire is képes egy japán animációs film. Jöjjön hát a lista!

Mit adhat nekünk az animáció?

Magyarországon az animáció alulértékelt, pedig ez is egyfajta műalkotás. Kell hozzá tehetség, szépérzék, művészi beállítottság, rengeteg türelem és kitartó munka, hogy akár egy félórás rajzfilm is olyan minőségű legyen, hogy szemünk-szánk tátva maradjon tőle. De a puszta esztétikumon túl, más funkciót is ellát az animáció. Az animáció egyértelműsít. Egy erős támasz, ami a történet mondandóját, a cselekményt hivatott megértetni. A karakterek érzelmi világát fejezi ki, a karakterek élethelyzetét erősíti és atmoszférát teremt. Japánban különösen erős a természet és az emberi érzelmek közötti harmónia vizuális megjelenítése. Tipikus képi klisék közé tartozik az ifjúság és újrakezdés sakura-virágzással való szimbolizálása, vagy a komor hangulat erősítése szakadó esővel (monszun ide, vagy oda). És ami a legjobb, a japánok imádnak finom részleteket valósághűen meganimálni. Gondoljunk csak Miyazaki Hayaóra vagy Shinkai Makotóra. Mindkettejüknél a természet ábrázolása kiemelkedően fontos. A levelekről legördülő esőcseppek, az állóvízben fodrozódó buborékok, a lehulló falevelek – mind-mind olyan pillanatok, amivel kifinomultságot és művészi élményt nyújtanak. Érdemes megnézni Shinkai Makototól ezt a rövid TV reklámot is. Csodaszép pillanatokat sűrített  mindössze fél percbe.

#11. Subete ga F ni Naru: The Perfect Insider (A-1 Pictures)

A legszebb anime listát a Subete ga F Ni Naru animével kezdem, ami a tavalyi év legjobb mystery animéje. Jó, a lezárás nem igazán tetszett. De mindent adott, amit egy thrillertől elvárok. Volt egy rejtélyes gyilkosság, félrevezető nyomokkal, meglepő fordulatokkal és egy eléggé unszimpatikus főhőspárossal. Kapásból Kon Satoshi (Paprika, Perfect Blue, Tokyo Godfathers) életérzésem volt a realisztikus karakterábrázolás miatt, amire nem az a klasszikus értelemben vett szépség jellemző. Mivel a 12 epizód egyetlen gyilkosság utáni agytekervénymunkáról és elméletgyártásról szól, ezért azt hinnénk, nem kell látványosan animált jelenetekre számítani. A Subete azonban gyökerestül forgatta fel az elvárásaimat! Amint született egy elképzelés a gyilkosság mikéntjéről, hátborzongató – sokszor klasszikus – zene kíséretében láthattuk mi is azt megelevenedni, olyan élményt adva ezzel, mintha éppen Sherlock ópiumos mámorban úszó elmepalotájában járnánk. Eszméletlen jó volt az opening, amiben kézzel rajzolt karakterek hódoltak a modern balettnek egy rettentően fülbemászó muzsika mellett. Az anime magán hordozza a japán thriller összes jellegzetes vizuális toposzát: kidülledő szemek, titokban gonosz mosolyra húzódó ajkak, lassú mozdulatok, amikkel a gyilkos döfést vitelezik ki, kétségbeesés, félelem, vágy és így tovább. Röviden, a művészibb, elvontabb ábrázolásra nyitottaknak ez igazi kincs lehet.

#10. Sakurako-san no Ashimoto ni wa Shitai ga Umatteiru (Troyca)

A sort egy másik 2015. őszi sorozattal folytatom. A Sakurako-san az Aldnoah.Zero-t is jegyző Troyca-tól jött ki. A széria egy csontszakértő nő és asszisztense halálesetek körüli nyomozásait követte nyomon, slice-of-life stílusban és lassú, olykor komoran merengős tempóban. Nem egy lendületes történet, hiszen az emberi érzelmekre és tragédiákra fókuszál. Ezért gyönyörű természeti képekkel és misztikusságot sejtető jelenetekkel dobták fel a látványt. Sokszor láthattunk emellett a szereplők szemszögéből bemutatott jelenetetek, így olyan, mintha nézőként mi mennénk egy labirintusban, vagy éppen mi nyúlnánk hozzá egy hullához. Különösen jó az opening, a hősnőnk csontgyűjteménye (ilyen szép és részletekben gazdag csontábrázolást ritkán látni), és ütősek voltak azok a képsorok, amiken dühtől és kétségbeeséstől eltorzult arcok tűntek fel. A sátáni, „mindjárt megöllek” tekintetek hátborzongató hatásáról nem is beszélve. Kár, hogy nem volt ezekből még több!

#9. Charlotte (P.A. Works)

A P.A. Works kétféle minőséget  produkál az utóbbi időben. Vagy kiemelkedően gyönyörűt alkot lásd. Nagi no Asukara, vagy szép, de inkább középszerűen spórolós munkákat csinál, mint a Glasslip esetében tette. Nyilván a nagy Jun Maeda rendezésében készült Charlotte-nál garantált volt a büdzsé. Míg a szupererőkkel bíró középiskolások története az elkapkodott és aránytalan történetvezetés miatt végül csalódást érlelt bennem, egy érdemet tagadhatatlanul nem lehet tőle elvenni: animációját tekintve a nagy előd, az Angel Beats! színvonalát idézte. A égből zuhanós jelenetek, a varázslatos képességek használata, a kihalt és szélfútta mezőn való zenehallgatás vagy a totál depressziós főhős önrombolása annyira hatásos képi ábrázolást kaptak, hogy hihetetlenül könnyű beleélni magát a nézőnek az adott pillanatokba. És még az openingről nem is beszéltem! Ezt az After Effects paradicsomot felvonultató pár másodpercet semmi pénzért nem ugrottam volna át a részek elején. Ráadásul Maedánál mindig erős összhangban van a zene a képpel, ami szintén az atmoszférateremtés magasiskolájában lehetne kötelező tanagyag.

#8. Gangsta. (Manglobe)

A Manglobe a felnőttesebb animék kedvelőinek Kánaánja. Olyan sorozatok után, mint az Ergo Proxy, a House of Five Leaves, vagy a Samurai Champloo, nem volt kérdés, hogy a Gansta. manga feldolgozása jó kezekben lesz náluk. Bár a siketnéma mutáns és gigolóként dolgozó bérenc barátja történetéből többet is kihozhattak volna, annyi biztos, hogy nemcsak a Stereo Dive Fundation együttes kellett ahhoz, hogy a lehető legtökösebb, fangörcs generáló openinget tegyék le az asztalra. A képregényes effektek, az erős kontrasztok az első pillanatoktól fogva megbabonázók. És mindezek után jött maga az anime, ami kellően sötét, érett karaktereket, véres maffialeszámolásokat és kínzásokat tálalt egy spanyolos hangulatú, bűnözőktől hemzsegő kisvárosban. A harcok is izgalmasra, lendületesre sikeredtek – bár a shōnen alapjait annyi anime lefektette, hogy nagyon amatőrnek kell lenni ahhoz Japánban, hogy valaki béna akciójelenetet kreáljon. Ha a Charlotte az animációs technika, akkor a Gangsta. a stílusteremtés iskolapéldája.

#7. Kekkai Sensen (Bones)

Ha már a Gangsta. nyomán felmerült a stílusteremtés, nem szabad kihagyni az őt lenyomó Kekkai Sensent. Olyan lett az anime, mintha a Baccano! c. animét és a Space Dandy-t összemixelték volna. Az animáció légies, gegekkel teli, egyszerre retrós és újszerű. A New Yorkot ellepő szürke gombafelleg látványa kiválóan hozza az amerikai város jellegzetes hangulatát, nem spóroltak a felhőkarcolókkal és a gyorsétteremláncokkal sem. Az egyébként sablonos karakterdizájn mellett – jellegzetes shōnen esztétika érvényesül itt a fiúktól a verőgépek megjelenéséig – üdítően hat a totál elborult földönkívüli és halloweeni karneválközeg. Mindenki torz, szokatlan formájú, akadnak hal-, sőt, gombafejű alienek, unikornis szarvú zombik, egyszemű leánykák és még sorolhatnám. Mivel percenként meghal vagy felrobban valami, ezért a kép állandóan mozog. Az ending pedig gyönyörűen megkoronázza az anime bolondos hangulatát. A minden főbb karaktert felvonultató képsorokon bohókás táncot járnak főhőseink. Ó, és mivel ez egy komédia természetfeletti lényekkel, így izgalmas képkivágások fordulnak elő benne pl. haloptikás felvételek. Ez a Bones egyik legjobb munkája az elmúlt években!

#6. Ore Monogatari!! (Madhouse)

Azt hittem shōjoban már nem tudnak újat mutatni a stúdiók. Ebben a műfajban, ahol a karaktereken és azok érzelmein van a hangsúly, a környezet elvész a halvány érdektelenségbe. Ennyi van benne. Nos, az Ore Monogatari!! megmutatta 2015 tavaszán megmutatta, hogy nemcsak azért érdekes, mert egy gorilla méretű fiú a főhőse. A romantikus hangulat megteremtése miatt rengeteg olyan finomságot vittek az animációba, ami továbbmutat az „egymást könnyesen ragyogó szemekkel bámuljuk” kliséknél. A Gōda Takeo és Yamato Rinko love sztorijában egyszerre prezentáltak aranyos és meghitt pillanatokat. Sőt, egyenesen videoklip esztétikára hajaznak az olyan jelenetek, amikor a slow motion technikával dolgoznak a készítők. Ilyen, amikor Rinko lassan fordul Takeo felé, és először csak apróbb részleteket látunk belőle. Az éppen szólásra nyíló ajkát, a szélben lobogó haját, vagy a gyönyörű szemét. Végül a kamera rámozdul Takeóra, akinek megindultságát érzékeltetik azzal, hogy finoman remeg a kép. Tökéletes hangulatteremtés! És akkor még nem is írtam arról, miként képesek hősnőnket egyszerűen minden szemszögből aranyosnak, sőt, olvasztóan bűbájosnak mutatni. Ennyire jó érzelem kifejezést – szeretet, szépség, cukiság, légiesség, báj – ritkán látni shōjo animében. Madhouse, le a kalappal előtted!

#5. Shigatsu wa Kimi no Uso (A-1 Pictures)

A hegedű és zongora virtuózokról szóló, 2014-ben indult és 2015-ben véget ért Shigatsu wa Kimi no Uso méltó riválisa látványban az Ore Monogatari!!-nak. Az anime főhőseit – a zongorista Arimát és a hegedűművész Kaorit – magával ragadó pontossággal és dinamikával vitték vászonra, szinte mi is érezzük az izzadtságcseppeket, amik a szereplőkről folynak egy-egy hevesebb előadás közben. Plusz, a hangulatfestő jelenetekből itt sem spóroltak. Amikor zongorista főhősünk traumatikus gyerekkorának pillanatait éli újra, amikor meglátja szerelmének tárgyát közeledni, gyönyörű lassított felvételeken érezhetjük át a hős összeszorult torkát, a hevesen dobogó szívverését, a fájdalmát, a szerelmét. Mindezek felett messzemenően esztétikus és minőségi a karakterdizájn.  22 résznyi tömör gyönyör vár arra, aki még nem látta ezt a romantikus-drámát.

#4. One Punch Man (Madhouse)

Semelyik top anime lista nem lenne teljes a One Punch Man említése nélkül. Nemcsak 2015. legjobb animéinek egyike, hanem grafikailag is jócskán felemelte a shōnen animék felé támasztott mércét. Az erő, a lendületesség, a lassított felvételek, a váratlan közelítések, a szemmel alig követhető harcok a levegőben, a harcművészeti csapások mind-mind szórakoztató, és káprázatosan epic körítést kaptak. Három emlékezetes jelenet itta be magát az agyamba: 1) amikor egyetlen ütéssel mindenkit elintéző hősünk szétharapott egy felé suhintó kardot, 2) amikor Genos-kun, a jóképű android, és Saitama párbajoznak, és hősünk az utolsó pillanatban visszafogja végzetes ütését, és helyette csak cukin megböki Genos-kun pofiját, 3) amikor Genos-kun szétszakadozik az egyik nagyobb csata után. Egyszerűen hihetetlen hogy miként tud egyszerre akciótól túltengő, fricskát dobó és aranyos lenni ez az anime. Saitama komoly harci feje és a hétköznapokban csak unottan kerekedő buksija pedig mindent überel. Az a letört, mérhetetlenül sztoikus tekintet hatalmas!

#3. Taifū no Noruda (Studio Colorido) és Rain town (Ishida Hiroyasu)

Milyen anime születne a Ghibli és Hosoda Mamoru (Wolf Children, Summer Wars, The Boy and the Beast) stílusának ötvözéséből? Taifū no Noruda! Ez az anime debütáló rendezése volt az egykori Ghibli animátornak, Arai Yōjirōnak. A karakterdizájnt pedig az az Ishida Hiroyasu készítette, ki a díjnyertes, és online népszerűséget szerző Fumiko’s Confessiont is kreálta, megállás nélkül guruló, szaladó, eső főhősnőjével. Most kiadott egy másik rövid anime szösszenetet is „rain town” címen, ami szintén egy meghatóan művészi mű. Ezt a két animét választottam megosztott harmadik helyre, mert a maga nemében mindkettő lenyűgöző alkotás.

A Taifū no Noruda olyan, mintha a tini Wolf Children karaktereiről készült spinoff anime lenne, Ghiblis légiességgel meghintve. Annyiban különbözik egy Ghibli animétől, hogy egy földönkívüliről szól, aki a világ végét akarja megakadályozni pont egy tájfun idején. A földönkívüli egy lány, akibe beleszeret gondokkal küzdő hősünk is. A szerelem első látásra pillanatot annyira elvarázsolt módon örökítették meg a készítők, hogy bármely élőszereplős film finom légiességével és elfojtott erotikájával vetekedhetne. És ami a legzseniálisabb, hogy mindemellett lebilincselően ártatlan is volt az a pár képsor, míg a meztelen hősnő eltűnt a függöny mögött az őt bámuló fiú tekintete elől. A másik, ami fenomenális, az a szó szerinti légiesség. Minden mozog, csapódik, sodródik a tájfun vad szelétől. A fák, a fű, a felhők, a ruhák, az esőcseppek. Minden külön életet él. Érzékletes az, ahogy az ablaküveget betöri a fa, ahogy a tetőre futó hősnő mögül közelít a kamera a háborgó égboltra. Felemelő animációs élmény! Én percenként nyomtam a screenshotokat.

A Rain town hasonlóan felemelő élményt nyújt, azzal a különbséggel, hogy míg az előző anime egy akcióval teli romantikus fantasy, addig ez egy melankolikus merengés egy kislányról, aki egy eső áztatta városkában sétálgat, amíg meg nem talál egy rozsdásodásnak indult robotot. A kislány kis sárga köpenyével játékosan ugrándozik a sikátorokban, minden szürke és zöld tónussal telített körülette. Az esőcseppek megállás nélkül pottyannak a pocsolyákba, áztatják a kislányt. A klasszikus zene mellett nincs párbeszéd, csak a mozdulatok apró, finom hangjait hallhatjuk. Annyira aranyos, és annyira fájdalmas egyszerre ez az anime! A kislánnyal játszik eleinte az emberszerű robot, egészen addig, míg szét nem esik, és nem tud többé vele tartani. A felfedezés öröme, a találkozás meghittsége, a játékosság, a szeretet, a szomorú elválás és a magány, mind-mind ott van ebben a különös rajzolatú animében. Aki szereti, például a Monument Valley okostelefon játék dizájnját és stílusát, az ebben az animében teljesen hasonló élménnyel találkozhat.

#2. Death Parade (Madhouse)

Kétségkívül a Madhouse vitte el 2015-ben a legtöbb minőségi animációt felmutató stúdió képzeletbeli díját – három animéjük is itt van a listámon. A Death Parade nemcsak a halált és az emberi döntések súlyát bemutató felnőttes történet, de a valaha látott legmenőbb mozdulatokat is felvillantó anime. A billiárdozás, a bowlingozás, a korcsolyázás és még számtalan más sport jellegzetes mozdulatait animálták le olyan messzemenően magas minőségben, pazar részletekkel, különleges perspektívákból – hogy tátott szájjal bámulta csak a néző. A hangulat, a színek, a karakterek, a mélyebb érzelmek egyszerűen fantasztikusan lettek tálalva. Az openingről nem is beszélve! Itt tették elénk a valaha látott legpompásabb társastánc jelenetet. Misztikus, elgondolkodtató és az emberi mivoltunkat boncolgató filozofikusságához igazán illett ez a csak szuperlatívuszokkal jellemezhető animáció. És az anime arra is jó példa egy sikersztori születésére. Ez egy teljesen független anime project, amit eredetileg a japán állam finanszírozott meg a Young Animator Training Project részeként. Ennek célja, hogy fiatal pályakezdők ötleteit segítse megvalósítnai. Milyen lett a Death Parade végül? Egy jó sztori, minőségi kivitelezésben, amit csak imádni lehet.

#1. Hibike! Euphonium (Kyōto Animation)

Nagy Kyōto Animation-fan vagyok. A Death Parade erős kísértésbe vitt, hogy ő kerüljön az első helyre, de a KyōAni iránti elragadtatásomat, pontosabban a Hibike iránti szerelmemet nem tudta legyűrni. A stúdió ugyanis egy valamiben nagyon szaki: a videoklip esztétikában, amit a Hibike a köbön nyújt. Amv-sként nem tudok nem elgyengülni azoktól a jelenetektől, amik csöppnyi effektet sem kívánnak, mert úgy gyönyörűek, ahogy a KyōAni megkreálta. Azok az Instagramos színek, azok az elhomályosítások, azok a művészi fények, csillogások, kameraremegések, természetképek, gyönyörű (és igen, moe) karakterek – egyszerűen káprázatosak! Az érzelmek, a zene, a kettő közötti harmónia, a természeti képekre való fókusz csodás élményt kínálnak. A yuri baitként (yuri csali) is emlegetett jelenetek is elfojtott érzelmektől tobzódnak, és céljukat nagyon jól beteljesítik. Egyszerűen ez egy bűbájos anime. Animációs technikáját tekintve a toppon helye! És a legjobb, hogy az önkeresést felmutató története, a felnőttéválással foglalkozó kérdései, a drámaisága, a valaha látott legkarakteresebb hősnője is zseniális sorozattá teszik! A Hibike nem csak egy szimpla látványanime. Ez egy tinidráma, sok-sok megható történettel.

Animék, amik befutók voltak

A Psycho Pass mozifilm a Production I.G-től erős befutó volt nálam. Az összes korábbi sorozatot is imádtam, nem volt ez másképp a mozifilmmel sem. Akane és Kōgami összecsapása, a Sibyl-rendszer vizualizációja, a futurisztikus környezet, a lendületes akció lehengerlő látvánnyal társult. Élmény tekintetében a God Eater animesorozat is belopta magát a szívembe – fanokat megosztó CGI animációja ellenére is. Az ufotable azért kitett magáért – csalódás is lett volna, ha a Kara no Kyōkai és a Fate/Zero után mellé nyúlnak – amikor ezt a videojáték adaptációt készítette. Lehet, hogy a történet csak a játék imádióit elégíti ki igazán, de az animáció az biztos, hogy bomba jó lett. After effects effektekből itt sincs hiány, csodásak a lassítások és a 3D-s karakterdizájn. Nagyon finomak és élénken szépek a színek is benne. A következő sorozatnál nagyon rezegett a léc, hogy egyáltalán megemlítsem-e. A Grisaia no Rakuen a nem annyira minőségi alkotásokról ismert 8bit stúdió munkája. Az animét végülis annak első sorozata, a Grisaia no Kajitsu mentette meg. Miért? Annak ellenére, hogy egy ecchi-hárem anime, aminek rettentően egyszerű és kiborítóan egyértelmű a tötrténete, szédítően igényes animációt kapott. Mondhatni egy Bakemonogatari koppintás a vizualitását tekintve, de piszok jól áll neki. Ráadásul nemcsak a karakterek dizájnja hasonlít kísértetiesen erre a kult animére, de még az animációs fogások kreativitásában is. Kár, hogy a Rakuen már nem volt annyira kidolgozott, mint az első sorozat, de azért az openingje meg ér egy külön misét. A listát a nyári Rokka no Yūshával folytatom, ami a kissé ismeretlen Passione munkája. A második évadot aligha kapó fantasy sztoriban nemcsak a karakterek, a harcok vitték a pálmát, hanem a környezet ábrázolása is fantasztikus volt. Másik különleges gyöngyszem a kimondottan yuri témájú Yuri Kuma Arashi a Silver Link-től. Aki látta a Mawaru Penguindrumot, az tudja mennyire imád képi szimbólumokkal dolgozni az Utenát is jegyző Ikuhara Kunihiko. A leszbikusság és annak társadalmi elfogadására utaló történet sokkal több, mint aminek elsőre látszik. És ezt még a csodaszép openingje is elhinti. Végül jöjjön még egy említésre érdemes shōjo anime, az Akagami no Shirayuki-hime. A Bones hozta a shōjo vizuális kliséket, méghozzá kiváló minőségben. Ha kiemelendően különleges nincs is a látványvilágban, mégis szép munka. A Prison School tocsogósan őrült animációja is figyelmet érdemel a J.C. Staff jóvoltából.

Nekem ezek tetszett, és neked?

Ennyi lett volna a listám. A top sorozatok közé feltűnően az érzelmesebb darabok kerültek be. Ez nem véletlen, hiszen a mélyebb érzések, mint a szomorúság, a lelki gyötrelem, a félelem és a szerelem, jobban kívánják az érzékletesebb képi megjelenést. A szépséget, a természet elemeit.

Persze minden animét én sem láthattam 2015-ben, ezért biztos van olyan sorozat, amivel ki lehetne egészíteni ezt a listát. Szerinted mivel? Írd meg kommentbe a válaszodat! (Szívesen néznék ám még minőségi sorozatokat.)