Új Hosoda Mamoru film 2015-ben

A szívet melengető animéiről ismert Hosoda Mamoru új művel készül. Az itthon is vetített Wolf Children, a Summer Wars és a The Girl Who Leapt Through Time című anime mozik rendezője egy újabb kaland sztorival tér vissza a mozivásznakra, amiben kivételesen az apa-fiú kapcsolatot mutatja majd be. Ez lesz a Bakemono no Ko, amit angolul a The Beast’s Child helyett aThe Boy and The Beast-re kereszteltek.

2015 júliusában kezdik el vetíteni Hosoda Mamoru új animefilmjét, a Bakemono no Ko-t.

hm-2Mivel a stúdió Ghibli Miyazakija úgy tűnik a kisebb projekteket leszámítva végleg pihenteti a rajzfilm készítő mesterséget, így igen kevés olyan rendező maradt, aki nagyközönségnek szánt animékkel szórakoztatná a nagyérdeműt. A legendás nagyok, mint Oshii Mamoru jelenleg a Patlabor élőszereplős filmjének forgatásával van elfoglalva; Kon Satoshi (Perfect Blue, Millenium Actress, Paprika) alkotója sajnos már elhunyt, így igazán nagy nemzetközi sikereket szülő anime filmekre nem igen számíthatunk a jövőben. Egyedüli reményünk a Studio Chizut is alapító Hosoda Mamoruban lehet, aki folytatja azt a tradíciót, amit a nagyok elkezdtek.

A Bakemono no Ko című mozifilmjét 2015 júniusára fejezi be, és júliustól már a francia Gaumont jóvoltából Ázsián kívül is vetíteni fogják a mozikban (hogy Magyarországra is eljut-e, azt nem tudni, de Franciaországban már biztos látható lesz.)

Az anime sztorija Tokió Shibuya negyedében indul, ahol az emberek és a természetfeletti lények világa („Jūtengai”) között bolyong egy fiú. A srác eltévedt a szellemek világában, ahol egy medve alakú szörny veszi a szárnyai alá. Ő Kumatetsu, a magának való és zord harcművész, akinek megesik a szíve az eltévedt gyermeken és végül a tanítványául fogadja. A gyermeknek nevet is ad, akit innentől fogva Kyūtának hívnak.

Hosoda elmondása szerint most a szinkronszínészek castingolása folyik a főbb szerepekre, plusz, a filmje témája megint a család lesz, pontosan az apa-fiú kapcsolat. Szerinte most még inkább fontos a család fontosságáról animét készíteni, mert ez szenvedi a legnagyobb sérüléseket a mai értékválságtól gyötrődő világunkban. Az anime másik témája a magány lesz, ami szintén korunk egyik jellegzetes problémája.

Forrás: ANN, Rocketnews.com, Crunchyroll, Variety

(Visited 401 times, 1 visits today)