John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő / The Commoner (könyv; 2011)

John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő / The Commoner (könyv; 2011)

Két daru fenn az égen. Ők ketten egyek, sohasem érnek földet. A féktelen szerelem hozta őket össze, szabadon szállnak a végtelen sűrűjébe. Útjuk kínnal és szenvedéssel teli, emléküket fájdalom szennyezi. A Napistennő dicsőségében fürdenek szemet kápráztató gyönyörűségben. Emberi szem őket soha meg nem látja, mégis életük nyitott könyv a nagy világ számára.

Egy császárné titkos élete

Kétbalkezes költői szárnypróbálgatásomat egy egész kellemes könyv indította be. Az IPC Mirror jó portékára tett szert, mivel 2011 elején megjelentette az amerikai bestseller író John Burnham Schwartz legújabb művét. A Haruko hercegnő a japánok féltve őrzött, több ezeréves kultúrájába kalauzol el bennünket (megint). A szamurájok, a gésák, az örömnegyedek és az alvilág egyéb gyönyörei már nem mondanak túl sok újat, de a japán császári család titkos élete annál inkább. Az amerikai szerző ugyanis japánról szóló újságcikkek, egész alapos történelmi, és kultúra tanulmányozás során Japán jelenlegi császárnőjét, Shōda Micsiko (正田 美智子) életét mutatja be, félig valós, félig fiktív körítéssel. Japán egyik legtiszteletreméltóbb alakja önzetlen kedvességével Diána walesi hercegnő (1961-1997), tragikumával az Osztrák-Magyar Monarchia legemblematikusabb királynőjének, Sissi (Erzsébet Amália Eugénia, 1837-1898) nyomdokaiba lép. Míg a japán császári hagyományok bűvkörébe lépünk, ahol a szigorú protokoll irányít mindent, megismerjük az első olyan japán császárné lelkét, aki nem arisztokrataként, hanem közemberként került a trónra a modernkor szellemében. 

Micsiko császárné könyvbeli alteregója a gyönyörű Haruko, aki 1959-ben, 24 évesen hozzáment a japán koronaherceghez (a jelenlegi császár, Akihito alteregója). A lány egy egyszerű szaké kereskedő gyermeke, így több ezeréves hagyomány szakad meg a közte és a koronaherceg között létrejött házassággal, hiszen nem nemesi vér folyik az ereiben. Ám ahelyett hogy boldogságban élnék az életüket, a szigorú udvari rend, a felügyelet, a herceg édesanyjának intrikái tönkre teszik a fiatal koronahercegnő életét, így kisfia születése után idegösszeomlást kap, majd hosszú időre megnémul (Micsikóval ugyanez megesett a valóságban is). A könyv arról a változásról ír, mikor Japán a második világháborúból vesztesként távozott, a császár isteni mivoltát pedig eltörölte, és mint egyszerű ember akart népe közelébe kerülni. Ez a változás azonban csak a látszatnak szólt. A színfalak mögött ugyanaz a berögözött, a hercegi pár minden pillanatát irányító, fürkésző szemek fojtogató, zárt világa kebelezte be szabadságra vágyó női hősünk lelkét. Haruko végül felépült, de utódjaira hasonló sors várt. Mikor fiához feleségül megy az ígéretes karrier előtt álló külügyminisztériumi csillag, Keiko (valóságban Maszako), újabb tragédia lövetkezik be. Harukón áll, hogy megmentsen egy újabb, nem a császári létre nevelt lányt saját boldogtalan sorsától.

Egy kis történelem, dráma, miközben nem is tudjuk, hogy mi igaz és mi kitalált

Pár angol nyelvű oldal olvasgatása után persze rájön az olvasó, hogy a könyvben mi a kitalált (a párbeszédek, Haruko jelleme), és mi építkezik valós történelmi tényekre. John Burnham Schwartz egyszerűen vett minden anyagot, ami a japán császári családról megjelent, és elképzelte saját császárnőjét, avagy Harukóját. Mindezt hiteles történelmi adalékkal töltötte meg, mint az 1990-es évekbeli szarin gáz támadás a tokiói metrókban, vagy a kobei földrengés. Számomra érdekes volt, hogy megemlítette azt a japán divattervezőt, aki az első ázsiai nő volt, ki munkáival a párizsi és new yorki kifutókon megjelent (Mori Hanae név szerint) – a hölgy tervezte Haruko menyének az esküvői ruháját. Emellett tetszett a könyvben, hogy minden japán kifejezés pl.: ramen, kimcsi, vagy helyszínek, földrajzi helyek, legendák (Amateraszu Ómikami istennő legendái – tőle származnak a császárok) magyarázatra kerültek lábjegyzetekben. A könyv nyelve bensőséges, mindent Haruko monológjaiból, japán újságcikkekből ismerhetünk meg. A történet négy fejezetre oszlik attól függően, hogy milyen fontos fordulat következett be az 1989-ben trónra lépett japán császárnő életében. Mivel a császári család csupán szimbólum Japánban, hiszen a politikában nem vesznek aktívan részt (alkotmányos monarchia az államforma), így megközelíthetetlen a személyük, egyedül Haruko/Micsiko színre lépésétől írnak arról, hogy a császári család sokkal többet érintkezett a közemberekkel, így Micsiko császárné lett a legnyitottabb karakter a japán császári történelemben.

A fordítással elégedett voltam, a nyomtatásban csak pár helyen találtam elgépelést, maga a könyv borítója számomra kicsit giccses, avagy sok ezzel a burjánzó virágmintával, de az átkötött darus szalag tetszetős. A történet lekötött, és érdeklődéssel olvastam a császárnő „naplószerű” gondolatait, kicsit Sissire hasonlított az élete – gonosz anyós, udvari intrikák, idegösszeomlás, a gyereknevelésért folytatott harc – Micsiko elsősorban anyaként tűnik fel, akinek a legnagyobb fájdalmat az okozta, hogy nem saját maga nevelhette gyermekeit a hagyományok miatt (próbált ugyan lázadni a maga élcelődő módján). Összegezve kellemes olvasmány volt, ahol kellett meghatódtam, főleg a könyv végén, de remélem ennyire nem szomorú a japán császárné valódi élete.

(Hasonló, szintén magyarul is megjelent könyv: Maszako hercegnő.)

Adatok

• Eredeti cím: The Commoner
• Magyar cím: Haruko hercegnő
• Amerikai kiadás: 2008; Dubleday Publishing
• Magyar kiadás: IPC Mirror; 2011
• Terjedelem: 310 oldal
• Fordította: Fügedi Tímea
• Linkek: Libri.hu (könyv); John Burnham Schartz (eng)