Mondo Con – HungExpo – Budapest (2010. október 2. / szombat) + Kokia koncert

Mondo con – HungExpo – Budapest (2010. október 2. / szombat)
– képek (már vannak) + videók hamarosan…

Egy borús októberi napon lelkes fiatalok tömege szállta meg az impozáns HungExpo épületét: volt sok nevetés, könnyek, dal és versenyzés. Mindenkit egy dolog hajtott: az anime-manga és a japán kultúra szeretete.

Izgalom, és a hosszú-rövid út

Kicsit későn, de életem harmadik conjához mérten, megint jelentkezem egy kis élmény beszámolóval e nagy pesti kiruccanásomról. A Mondo conra (október 2-3.) már július óta készültem, úgyhogy október 2-án, a rendezvény napján, lelkesen pattantam ki az ágyból hajnalok hajnalán. Mivel megint a HungExpóban (Bp; Albertirsai út) volt a banzáj, így az utat már ismertük oda, és a jól bevált blicceléssel, villamosozással élve, kerek 20 perc alatt odaértünk a zuglói állomásról.

A con legcsábítóbb vonzereje természetesen az esti Kokia koncert volt (szombaton), ami nem okozott csalódást. Sőt, a gyönyörű énekesnő annyi érzéssel énekelt, hogy mikor felcsendült a kedvenc dalom (Chôwa oto), könnybe lábadt a szemem. Na, de a kellemes dúdoláson túl, nagyon jól éreztem magam, egyrészt, mert jó társasággal mentem, illetve jó társaságba is kerültem végül, mivel gyöngyszem barátnőmnek sajnos hamarabb haza kellett mennie, de ez idő alatt betársultam új „munkatársaimhoz”, az AnimeBlog.hu szerkesztőségéhez. És emellett megint meggyőződtem arról, hogy milyen kicsi a világ, mivel egy szegedi-egyetemista társsal futottunk össze a HungExpo előtt. 🙂

Manga vásár – és az új tapasztalatok

Szegediként az ember kénytelen 4-kor kelni, hogy a 9-kor nyitó pénztárakhoz emberi méltóságát megtartva jusson el, de egy kis szerencsével túl lehet élni a hosszú sorban állást. 🙂 Ahogy számítottam rá, az elővételesek sora háromszor hosszabb volt, és lassabban is haladt emiatt, mint a helyszínen vásárlóké. De, sikerült túljutnunk könnyedén ezen az első próbán (hála valakinek – arigatô neki ^^). Úgyhogy jövőre tuti nem veszek jegyet, hanem elfogadom a VIP felajánlást (ha kapok XD), mint most, csak nem tudtam, hogy milyen előnyökkel jár az ilyen jegy (jó, megint lusta voltam megkérdezni).

Miután szemrevételeztük a programokat (nem mintha itthon nem nyálaztam volna át ezerszer a honlapon), úgy döntöttünk, hogy lerendezzük először a vásárlási részt. A manga és egyéb animés cuccok kavalkádja megint a 25-ös csarnokban volt, láttam sok szép mindent. De én vagyok a tökéletes vidéki, aki képes 5 perc alatt elkölteni az összes pénzét, úgyhogy megvettem az Árnybíró utolsó 3 kötetét (15-17. – nagyon jó!), illetve ajándékul választottam a Nana 2. kötetét. De volt sok kulcstartó, kiegészítő, Neon Genesis Evangelionos és loli figurák, amikért fájt a szívem nagyon, na de majd legközelebb 🙂 (tanulság: többet kell spórolni az ösztöndíjból). Amin meglepődtem, hogy most már a „divat” is kezd áttörni, mint a visual kei, vagy street-fashion, mivel ilyen ruhákat is lehetett venni. (Volt egy-kettő, ami nagyon tetszett, de túl rövid volt az én tömzsi, pici lábaimnak). Lehetett venni Kokia albumot, pólót, de ezt sajnos csak később vettem észre, bár a pénzem se lett volna rá elég.

[singlepic id=1168 w=580 h=380 float=center] A nagy vásár, ezen a részen kevesebben voltak.

A vásárban egyébként kellemes zsibongás uralkodott, bár volt egy zsákutcás rész, ahol a tömegben szinte meg lehetett fulladni, úgyhogy akik nem szeretnek lazacként sodródni az árral egyik asztaltól a másikig, akkor érdemes valaki mást küldeni helyettünk vásárolni. Nekem a tömeggel nem volt bajom, a kínálat is széleskörű volt. Az emeleten lehetett levásárolni a jegy áraknak a felét, de mivel az Árnybíró utolsó részei nem voltak benne az akcióban, így nem éltem ezzel a lehetőséggel.

Cosplay verseny – Ha jó a kedved sikíts nagyokat: Áhhh!

A Cosplay verseny délben kezdődött elvileg, de volt egy kis csúszás. A Craftmanshipben láthattunk igazán gyönyörű darabokat. A legtöbb a Bleach cosplayes volt, de azért akadt egyBlack Rock Shooter páros is (nálam ők voltak a nyerők!), na és persze a Sailor Moon Stars rossz útra tért harcosai vitték nálam a pálmát Serenity és Kakyuu hercegnővel kiegészítve. A legmókásabb performance a Pokémonos banda volt, hihetetlen ötletes, hogy „állat figuráknak” öltöztek be a tagok (persze inkább állatszerű figurák voltak, magyarán a Pokémonos lényecskék). Így pár nap távlatából ők voltak a maradandó látványosság számomra, ja és persze a Trinity Blood egyik karakterét cosplayelte megint egy zseniális hölgyemény, nem is véletlen hogy ő nyert, lélegzetelállító volt a ruhája. És amit nem lehet kihagyni egyik conon sem, a fiú létére lolit cosplayerők legendája messzire csap a humor faktor tengerén, főleg ha csábosan villant is egyet közben az illető.

[singlepic id=1156 w=580 h=380 float=center] A magyar loli divat guruk. Isteniek a ruháik.

A sima cosplay után jött a visual kei (ismert japán zenei énekeseknek öltöztek be a lányok), ez annyira nem kötött le, de a street-fashionben induló loli lány csapat már annál inkább! A szerelésük nagyon fantázia gazdag volt, és egy-kettő darabot még én is szívesen viselnék a hétköznapokon. A ruháik ízlésesek, visszafogottak, mégis egyediek voltak. Persze még a verseny előtt lefotóztam őket, mint sok más cosplayest pl.: a Death Note-ból is volt egy Rem – szegény lánynak nagyon melege volt, mivel szivacsból készült a jelmeze. Itt jegyezném meg, hogy ezért szeretem a con hangulatát. Persze vannak a hangos, sikongató tini fangirlök, akiktől néha a falat kaparja az ember, de fő a tolerancia, legalább édesek voltak a jelmezeik :). De jó érzés, hogy bárkitől kér az ember lánya egy képet, rögtön mosolyogva beleegyezik, még akkor is, ha éppen siet valahova. Az egész rendezvény alatt nagyon pozitív élmény volt minden, lelkesen szaladgáltam föl-le fényképezni, videokamerázni a versenyek közötti szünetekben. [nggallery id=73]

I. Nemzetközi AMV-verseny

Az AMV-versenyt vártam a legjobban mind közül. A top20-ba jutott videók vetítése délután kettőkor kezdődött (közben megpróbáltam szegény Luggerianót is letámadni 2 másodperce ^^).

A színvonal jó volt, magas a mérce, bár így első látásra két-három mű volt az, ami kifejezetten tetszett pl.: Lionka Afro Samurai-os trailer AMV-je, vagy Trananisz Lonerjét imádtam. A többieké is jó volt, láttam egy őrült Hellsing x Skip Beat! paródiát, ami nagyon ötletes, és fergeteges humorú volt. A verseny eredménynél egyik nyertes AMV sem fogott meg annyira (kivéve Taraniszé), mondjuk biztos azért, mert nálam a zene a fő, és ezek között igaz volt rock is, de nem az én világom szimfóniáit hallottam, majd megnézem itthon még őket többször, egyszeri látványra nehéz ítéletet mondani. A három helyezés mellett végül voltak külön kategóriák, mint a legjobb technika, dráma, paródia amv. Mivel nemzetközi volt a verseny, a helyezettek között voltak szlovákok is (ha jól emlékszem).

Ja, persze bejutottam én is a Top20-ba, még a verseny elején lettem levetítve (Terrible Lie – In Memoriam Satoshi Kon), díjat ugyan nem nyertem, de ott voltam, és ez a lényeg. Ami kifejezetten tetszett, hogy a pontozásnál részletesebb rendszer volt. 6 főből állt a zsűri, és mindenki külön táblázatba rangsorolta az amv-éket, írva mellé kritikát. Szerintem annyira rosszul nem szerepeltem, mivel két zsűritagtól 80 feletti pontot kaptam, egy adott 70-et, három pedig 65-58 között pontozott le. A kritikák, amiket kaptam (okt. 5-én került ki a con oldalára):

1. Túl művészi az AMV-ém. – Hmm…lehet, ez az átka, ha az ember festőnek indult :D. Ez van, ilyen vagyok, szeretem a színeket, úgyhogy ettől nem fogok megszabadulni, legfeljebb megpróbálom megtalálni az arany középutat.
2. Aki nem Satoshi Kon rajongó, az nem élvezi. – Ezt tapasztaltam a vetítés alatt is, mert elég gyér volt a taps :D. De a dalszövegre raktam a jeleneteket, aki nem is látta az animéit, a sztorit megérheti így is, ha az elvont érzésvilágomat nem is. (Egyébként ezt kiemelték, hogy a dalszövegre frankón passzoltak a jelenetek, illetve, hogy dinamikusan, zenére van vágva.) De elismerem, nem éppen közönség kedvenc lett.
3. Túl sok effektet használtam. – Ez jó hogy felhívták rá a figyelmem, mert igaz, hogy mezei Ediusszal dolgozom, mellette esetleg Gimp-ben csinálok képecskét, de néha elszalad velem a ló. A végén éreztem, hogy sok lett, de egyébként nincs benne sok, vagy nem tom XD. A color correctiont alapból beállítom minden egyes jelenetnél, ezen kívül pár fadelés volt, keyframe (bemozgattam a képeket), 3D pictures in picture, Stroobe/freeze, Region… uff bakker, így összeírva tényleg kicsit sok… XD Erre majd figyelek, pedig pont most fog kijönni az Edius 6 még jobb effektekkel (lesz benne már maszkolási lehetőség, körbe vághatsz egy karaktert és lekövetheted a mozgását, kb  mint After Effects-ben, illetve bővülnek az áttűnési lehetőségek).
4. A hatból, egy zsűri tag harmadik helyre rakott (Crossfade), tőle nagyon lelkesítő fellobbanást kaptam, mellette Bauzi tett még negyediknek ^^, úgyhogy köszönöm nekik, és persze a többieknek is a kritikát.

Kokia „interjú” – Első hat kérdés a tiéd 😉

Igaz nem közvetlenül követte az amv-versenyt, de a nap második csúcspontja volt a közönség beszélgetés Kokiával délután 5-től 6-ig. Az AnimeBlog.hu főszerkesztője beszervezett engem riporternek, hogy interjúvoljam meg e csodás hölgyeményt.

Eleve napokig készültem a beszélgetésre, bár nem tudtuk, hogy végül lesz-e ideje ránk, és persze, hogy milyen nyelven kérdezhetjük. Én mindenesetre próbáltam minél többet elolvasni róla angolul és magyarul (gugli a barátom :D), majd megírtam 9 csoportba foglalva a kérdéseket, természetesen angolul. Mikor eljött az interjú ideje, hirtelen úgy tűnt fuccsba megy minden, pedig még mikrofont is kértem az egyetemi tv-stúdiónktól. Erre felrebbent, hogy nem filmezhetünk a közönség beszélgetésen, ráadásul olyan zsúfolt az énekesnő napirendje, hogy nem is tud külön interjút adni. De lelkes főszerkesztőm megoldotta a dolgot, így lett film is, és interjú is.

[singlepic id=1157 w=580 h=380 float=center] Karaoke terem: itt volt a Kokia interjú, és anime vetítés is.

Először is, mit kell tudni Kokiáról? Japán egyik legkülönösebb énekesnője ő. 1976-ban született, igazi neve Akiko Yoshida. Kislány korától kezdve zongorázott, hegedült, később opera énekesnek is tanult. Karrierje 10 éve kezdődött, mi animések elsősorban anime, játék betétdalairól ismerjük pl.: Giniro no Kami no Agito című anime, vagy a Tales of Innocence játék. 1998 óta ad hát ki albumokat, a stílusa légies, egyszerre popos, személyes, nagyon szívhez szóló. Magas szoprán hangja egyszerűen megremegteti az ember lelkét, és az érzelmei a szívünkbe áradnak minden egyes dalával. Az interjú alatt is nagyon bájos, és szimpatikus volt, és hihetetlen azaz alázat, amivel az emberek felé fordul (a mi „sztár” énekeseink között nem látni ilyet). Magyarországra a Real World című világ körüli turnésorozata révén jutott el (megy még Autszriába, Oroszországba,  Franciaországba, stb), ez az albuma még 2010 tavaszán jelent meg. Az érdekessége, hogy az album megírása előtt Tunéziába utazott Kokia, hogy ihletett gyűjtsön. És hogy miért pont erre esett a választása? (megkérdeztem őt is) – Mert egyik fotós ismerősének a képei alapján megindította a látvány. Nagyon különleges, és rendkívül bájos személyiség ő, aki dalaival könnyen szerez rajongókat. Teljesen egyedi a hangzásvilága, és az, hogy maga írja a dalszövegeit, csak hab a tortán. Érdekesség, hogy először Kínában lett híres, Japánban nagyon sokára futott be, és híres humanitárius cselekedeteiről pl.: rászorulók, természeti katasztrófák áldozatainak megsegítése.

Akkor visszakanyarodva az interjúra. A közönség interjú keretén belül kérdeztük az énekesnőt, nekünk adták az első hat-hét kérdést, utánunk a többiek faggathatták. Először úgy volt, hogy mellé ülhetek a színpadra, már széket is tettek ki nekem, és közölték, hogy akkor már be is konferálhatom XD. Na, itt jött az első lámpalázas hullám. Hirtelen felszökött az adrenalinom, főleg, hogy azt se tudtam, hogy most angolul, vagy magyarul kérdezzem? Na, de lassan megoldódott a dilemma. Kokia megjelent kis kíséretével: egy japán tolmács követte (nyelvi katasztrófa megoldva), utána egy magyar fiú. Leültek a kis színpadra, én már nem tudtam, hogy hogy mehetnék fel, mikor mindenki leült, úgyhogy maradtam a fenekemen az első sorban, az biztonságosabb volt.

[singlepic id=1158 w=580 h=380 float=center]Interjú Kokiával, éppen a tolmács fordít az énekesnőnek.

Kokia ekkor bájosan köszöntött mindenkit (magyarul sziával + japánul is ^^), majd megkérdezte, hogy japánul, vagy angolul beszéljen, mondták neki, hogy jó a japán, úgyis ott van a tolmács. Ahogy megláttam, a személyével egy varázslatos kis tündér jelent meg előttem a színpadon. Divatos, különleges ruhában ült, egyszerűen, kicsit zavartan, de mindenkire kedvesen mosolyogva. Mivel rögtön mondták, hogy kérdezhetem is, kaptam egy mikrofont a kezembe. Hát az első kérdés volt a legnehezebb, utána már ment minden mint a karikacsapás. Bár Kokia nem értette, hogy mit mondok, mégis a szemembe nézett, bólogatott, mosolygott, én meg a nagy lámpalázamban el is felejtettem köszönni neki, ráadásul le is tegeztem (ami végül is mindegy, mert nem érti a nyelvünket). De amint megszólalt, rögtön megnyugodtam.

Első körben a turnéval kapcsolatban kérdeztem, hogy volt-e már Magyarországon, milyen benyomásai vannak, milyen előkészületekkel jár egy ilyen koncert sorozat, milyen érzés volt először európai színpadra lépni, majd a dalszövegeire vonatkozólag érdeklődtem, hogy milyen nyelveken ír, és miért. Ja, és feltettem neki a legnehezebb kérdést :): mi a kedvenc dala? – Ennél zavartan gondolkodott, a videón meg van, hogy mit mondott, de én már nem emlékszem :D, az biztos, hogy nagyon nehezen írta körül (Talán az Arigatou című dalát említette, ha jól rémlik).

A magyar kultúrával egész fiatalon kapcsolatba került, hiszen Liszt, Kodály, Bartók zeneműveket játszott és énekelt, úgyhogy annyira nem vagyunk idegenek a számára, bár tényleg most volt itt először. A koncert előtti napon megnézte a Dunát, a hidakat, evett gulyás levest, és a koncert után egy tokai bor várta. (Illetve Wikipédián utánunk olvasott :)). Nagyon izgatott volt, elmondása szerint, minden fellépése előtt izgul, és az a célja, hogy az érzéseit minél több emberrel meg tudja osztani. Végül nem is baj, hogy nem kérdezhettem olyan sokat, mert a többi fiatal nagyon jó kérdéseket tett fel, amik pl.. nekem eszembe se jutottak volna. Sőt, volt olyan, aki egyenesen japánul kérdezett, ilyenkor a tolmács őt is fordította (én még nem tartok itt, furán nézett volna, ha azt mondom neki: Anata no tanjóbi wa itsu desuka? = Mikor van a születésnapod?) :D. Ráadásul volt még egy japán házaspár is, akik csak Kokia miatt jöttek, sőt, a művésznőt következő állomására, Bécsbe is követik. A japán férfi megkérdezte, hogy miért énekel egyik dalában a rózsaszín elefántról (Kokia sok furcsa szöveget ír, olyat is, aminek nincs különösebb jelentése, vagy maga találja ki). A rózsaszín elefánttal kapcsolatban elmesélt egy gyerekkori történetet, hogy egy közeli áruház kirakatában látott egy ilyen plüss figurát, amit nagyon szeretett volna, és már ekkor, kislányként írt róla egy dalt. Ekkor említette meg, hogy a későbbiekben olyan dalait gyűjti össze, melyek gyerekeknek is szólnak. (pontatlanul emlékeztem e részletre, de lentebb kijavítottak :))

A másik sarkalatos pont az életében, az a vallás. Az anyukája ugyan egyedül nevelte, de keresztény szellemiségben cseperedett fel, és ez a dalszövegeire, és az emberekhez való hozzáállásában is érzékelhető (előre irigylem azt a férfit, aki feleségül veszi). Például, mikor megkérdezték tőle, hogy mikor mélyponton volt az életében, azt hogyan vészelte túl? akkor Istenre hivatkozott, sőt, egy-egy ima elmondásával oldja a feszültséget a színfalak mögött :). A személye teljesen pozitív, és optimistán látja a világot, ezt azért írom, mert azt is kérdezték tőle, hogy az elmúlt 10 évben hogy érzi, javult, vagy romlott a helyzet mióta énekel. És egyértelműen azt felelte, hogy rosszabb nem lett, csak jobb, hiszen most is itt van, itt ül velünk, és felejthetetlen utazásban akar minket részesíteni majd a koncerten.

Az interjú végül nagyon jól sikerült, az AnimeBlog.hu-ra elvileg ki is lesz téve (de majd be is linkelem). A közönség nagyon bátor volt, hiszen csak úgy záporoztak a kérdések. Persze a legmókásabb pillanat az volt, mikor az egyik lány megkérdezte, hogy mit szól Kokia a magyar fiúkhoz :D. Hirtelen kapkodta a fejét, hogy lásson egy legényt, de végül annyit mondott: csodálatosak :D. A kérdésekből nem is akartunk kifogyni, de végül mennie kellett készülődni a sztárnak, úgyhogy ennek az örömteli pillanatnak is vége lett. A hangulat egész meleg, és bensőséges volt, Kokia nyitott és barátságos természete miatt. [nggallery id=72]

p

Karaoke / Kertvárosi gettó premier  – Meneküljünk sikítva, vagy álljunk neki niggerezni?

Hát a karaoke ez egy érdekes színfolt a programok listájában. Most is csak azért ültem be a karaoke versenyre, mert utána jött a Kokia interjú, ráadásul abban az 1 óra szünetben pont egyedül voltam, akkor gondoltam, hogy meglesem a dolgot, úgyse láttam még ilyet. A kicsit hamiskás versenyzők részéről nagy bátorság volt kiállni ennyi ember elé, és egész jó dalok is mentek pl.: kedvenc volt az Angel Beats! betétdala, vagy a K-on-é, de még volt sokkal többé is. A versenyen egy kínai lány produkciója tetszett a legjobban (itt megmaradt, hogy a szervezők nem tudták kimondani nevét, ami érthető, a kínai kicsit bonyolult, úgyhogy bemutatkozott ugyan, de el is felejtettem, hogy mit mondott. Az ő hangján hallatszott, hogy képzett, vagy énekel, vagy isten adta tehetsége van. Szinte teljesen hűen adta elő az eredeti dalt, jobban énekelt japánul, mint mi magyarok (érdekes, itt figyeltem meg, hogy a japánban vannak ilyen elharapott szavak, hangok, amiket mi magyarok mindig kimondunk teljesen. Legalább ezt a tapasztalatot tudom kamatoztatni majd japán órán).

Egyébként ebben a karaoke teremben volt a Kokia interjú, és később is visszatértünk ide, mikor az AMV-verseny eredmény hirdetése is meg volt (ja itt levetítették az I. HUNsecutive MEP-et, amiben én is készítettem két 5 másodperces „klipet” – majd felrakom már a részem), és a fiúk (szerk társaim – AnimeBlog.hu) kitombolták magukat a parapara táncon (színpadon áll több lány, és az ő mozdulatsorukat kell utánoznia a közönségnek egy-egy zenére, beavatatlanoknak magyarázva, majdnem olyan mint a zenés aerobik, csak itta kéz mozog inkább, a test nem :D). Ekkor volt, hogy kiürítették a termet a Kokia koncert miatt, és gondoltuk akkor beülünk vissza addig míg várunk a karaoke terembe. No, nem is volt rossz ötlet ez, mert éppen az amerikai geg „anime” premierje ment le, A kertvárosi gettó / The Boondocks (amerikai Aaron McGruder képregényének adaptációja, mely 1999-ben indult). Már a Mondóban olvastam róla, de most hogy láttam az első két részét, biztos, hogy megnézem (szombatonként van 00:10-től az Animaxen). A sztori két fekete kisfiúról szól, akik nagyapjukkal elköltöztek egy fehér lakótelepre, és próbálnak elvegyülni. Fikázzák az előítéleteket, mind a fehérek, mind a feketék oldalát alázzák ezerrel, miközben nagyon fogós fekete humort kevernek társadalom kritikával. Majdnem olyan mint aSouth Park, csak nem annyira véres (vagy ki tudja, az első két részben is volt már csihi-puhi, meg ablakon átrepülés XD). Érdemes volt beülni rá.

Kokia koncert – A legnagyobb élmény a világon

[singlepic id=1161 w=267 h=400 float=left] Már a koncert előtt forrt a hangulat. A főszerkesztőmmel előre loholtunk a zárt ajtókhoz, hiszen kiürítették a vetítő termet, ahol a koncertet tartották (itt volt korábban a cosplay és amv verseny is). Az ajtók még fél kilenc után is zárva voltak. Hihetetlen hogy mekkora tolongás volt! Mindenki az első sorokba akart ülni. Mikor végre kinyílt az ajtó, robbanás szerűen kilövellt mindenki, és egymás hegyén-hátán rohantak a színpadhoz. Mi az első sorban ültünk, mint sajtós munkatársak, úgy hogy tudtam kamerázni, és fotózni is :). A koncert alatt egyetlen zavaró tényező volt: a hátsó sorokban elég hangos duruzsolás, alapzaj ment, ami szerencsére a líraibb dalokhoz közeledve alább hagyott. Kokia varázslatos lénye kicsit némítólag hatott mindenkire.

Egy szál gitár kísérettel, gyönyörű hanggal, mezítláb lépett ki a csöpp színpadra Kokia. Az egész olyan egyszerű, mesés, mégis nagyon szép élmény volt. A reflektorok fényei a szivárvány színeibe vonták az énekesnőt, aki először japánul, majd angolul köszöntött mindenkit. (Ugyanabban a ruhában volt, mint az interjún.) Majd elkezdett élőben énekelni (mit neked playback, ez az igazi művészet és kitartás). Minden egyes lélegzetvétele, kitartott hangja tökéletes volt, szinte vele együtt emelkedtünk a csúcspont felé, és a lelkét, a szívét tárta ki elénk. Gyönyörű dalokkal készült, elsősorban a Real World című albumáról csendültek fel muzsikák, majd jött a Chouwa oto, Arigatou, a The power of smile. /Dalok, amiket énekelt: Real World; Chouwa Oto (csak itt volt zenéi bejátszás); Birth; Ave Maria; Remember the kiss; Arigatou; Road of Glory./ Minden dal után mondott pár szót, kezdetben japánul is, angolul is, de a koncert vége felé látszott, hogy fárad, mivel már csak japánul beszélt, amit nem is bántunk. E pár másodperces szünetekben lehetett hallani, mennyire megerőltető az éneklés, hiszen szegény, néha  alig kapott levegőt, melege is volt, mégis végig csinálta egyetlen hiba, vagy baki nélkül. És ez az, ami igazán értékes. Alázat a rajongókhoz, a szakmájához, a dalaihoz, ártatlan, mentes minden fényűző cicomától, csak ott állt előttünk, mindent beleadott abba amit csinált. És töretlen volt a sikere. Vagy kétszer tapsoltuk vissza. 🙂

Kokia-koncert. Igen, ez egy fogalom lesz még egy darabig. Egy olyan fogalom, melyhez a felemelő, a csodálatos és megható szavak párosulnak. Remélem sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor először felállt a színpadra elénk e földöntúli hanggal megáldott jelenség. A 2010-es, őszi Mondo con így nagyon kellemes, megindító fényben ért véget számomra. Vasárnap már nem mentem ki, hanem bátyáméknál maradtam egy kicsit. Az nap este pedig amint hazaértem, rögtön a conon készült képeket, és videókat morzsáztam át, és Kokia varázsa még ezeket is belepte, még mindig belepi, most is egy kósza  könnycseppet morzsolok el, amint e zárósorokat írom. [nggallery id=74]

Kokia Blogján is vannak már képek a budapesti koncertről. 🙂