Mécs Alajos: Az ismeretlen Japán (könyv; 1942. – reprint kiadás 1996.)
Milyen volt Japán 70 éve?
Egy szakdolgozat szakirodalmában figyeltem fel, egyik századfordulós újságírónk, Mécs Alajos (1893-1978) könyvére, Az ismeretlen Japánra (nem mellesleg, egy kedves ismerősöm kölcsön is adta – ezúton is köszönöm neki). Mécs Alajos, a két világháború között, az Új nemzedék című lapnál kezdte pályafutását, mint kül- és belpolitikai újságíró. A férfi isten adta tehetséggel írt tudósításokat, melyeket színes és izgalmas témákból merítette. Igazi nyelvtehetség is volt, és az 1930-as években, a Magyarság című lap külföldi tudósítójaként, két évet töltött Japánban. Nemcsak a japán nyelvet, és fontosabb szokásokat tanulta meg, hanem pontos, nagyon valósághű megfigyeléseit lejegyzetelte, majd útikönyvként ki is adta tapasztalatait, 1942-ben.
A könyv érdekessége, hogy hihetetlenül rávilágít arra, hogy a japán kultúra szinte alig változott az elmúlt 70 évben (persze leszámítva a rohamos technikai fejlődést, és új társadalmi rendszert), de Mécs Alajos kalandjai, kapcsolatai a japánokkal felidézték a 2000-es években kiadott Hidasi Judit által írt köteteket – link – (Na és, hogy tetszik Japán; Vissza Japánba), vagy Badár János és Horváth János bukfencekkel teli, izgalmas utazását Japánba, a Jappán című szocialista-retró kalauzban (link).
Két rendszer határán
Mécs Alajos pont akkor volt Japánban, mikor az a régi feudális rendszerből kilépve a kapitalista világ éllovasa lett, és az író nemcsak magát a japán embert, és szokásait szemléli, hanem élő szemtanúként világít rá az akkori politikai, gazdasági erőviszonyokra. Aki szereti a történelmet, azoknak szinte teljesen új megvilágításba helyeződik a II. világháború kitörésének az oka. Mécs Alajos bravúros éleslátással elemzi, és mutatja be, a világkereskedelem, és a gyarmati rendszer összeomlását, amit szinte egyetlen ország feltörése, és a versenybe való belépése fokoz: Japáné.
Azé a Japáné, melynek különös emberit, a legjobb pszichológusnak tartja az író, és az általa felhozott példák alapján teljesen igaza van. Számomra a legemlékezetesebb jelenet a könyvből, mikor egy japán gyermeket majdnem elgázol egy autó, és Mécs Alajos az utolsó pillanatban kapja el a kicsikét a jármű elől. Ám a gyermek édesanyja, ahelyett, hogy sírva hálálkodna, zavartan utasítja helyre okvetlenkedő írónkat, aki majdnem elrontotta csemetéje lelki fejlődését. Ennek oka: a japán gyermeket kezdettől fogva az önállóságra nevelik a szülők, arra, hogy az életben csak magára, és legfeljebb a családjára számíthat. Erre jön ez a fehér külföldi, és beleavatkozik egy gyermek életébe, aki ezentúl lehet, hogy mindig elvárja mások segítségét.
Fejlődés alapja: a nők
Emellett Mécs Alajos a japánok hihetetlen precizitását, és miniatürizáltságát a műszaki cikkeknél, képzelet nélküliségükre vezeti vissza. A japán ember nem tud elképzelni bizonyos dolgokat, neki kell az, hogy egy jelenet, egy mozdulatsor minden pillanatát lássa, hogy egyértelművé váljon a számára. Ezért volt az, hogy az új technikai találmányok bevezetésénél, rengeteg külföldit hívtak országukba, ellesték tőlük a mesterségek minden csínját-bínját, majd a maguk módján tökéletesítették azt. Vagy, a mangára, a japán képregényre kikanyarodva: az erőszakos jelenetek, a halál, és minden más részletes ábrázolása is ezzel igazolható.
Emellett a japán gazdaság, és technika fejlődésének, az ország stabilitásának alapjait a japán nőknek tulajdonítja, akik hihetetlen érzékenységgel képesek az ország legerősebb alapkövét, a családot eligazgatni. Mellettük szó esik Japán akkori gazdasági, politikai, katonai állapotáról, a nőkről, anyákról, a gyermek nevelésről, a szamurájok rendszeréről és még különféle szokásokról (pl.: teaszertartás, ami egy külföldi számára szinte elsajátíthatatlan). Terítékre kerül a japánok misztifikáltságának titka, érdekes korabeli bűnesetek, a gésák fogalma, és még sorolhatnám.
Aki a Japán kultúra, hagyományok iránt érdeklődik, azoknak tökéletes útmutató ez a könyv. Bár vannak benne száraz történelmi és statisztikai adatok, az író azért próbál játszani a nyelvvel, és kedélyes megfogalmazásaival tartja fenn a figyelmet. Ami tetszett, hogy maga az író sem leplezi rajongását az ország, és népe iránt, így karcosan száll szembe a korabeli sajtó azon törekvéseivel, hogy befeketítse ezt az országot (lásd amerikai propaganda sajtó: sárga majmok címszóval próbált félelmet kelteni a japánok képzelt világuralmi törekvéseivel). Érdekes volt, és sokat tanultam belőle, kicsit a mangák világát is jobban megérti az ember, hogy miért is lett olyan, amilyen ma.
Linkek: Terebess.hu (online formátumban – html – fenn van a könyv végig); mek.oszk.hu (pdf formátumban van fenn a könyv)
