Illegális prostitúció, emberkereskedelem a „lenyugvó nap” országában
– Japán a szervezetbűnözés markában
Ugyan rengeteg statisztika bizonyítja, hogy a világ más országaihoz képest Japánban a legalacsonyabb a bűnözési ráta, mégis az utóbbi években rohamosan romlott a bűnözési statisztika a szigetországban. A rendőrség rengeteg megoldatlan, lezáratlan ügyet tudhat magának, a jakuza pedig már a politikai életbe is beette magát, és az alvilág kezében vannak a jelentősebb ingatlanügyletek, a tőzsdék, bankok, magánnyomozó irodák, a prostitúció, a drogok, és az emberkereskedelem irányítása. Jake Adelstrein, a legjelentősebb japán napilap, a Jomiuri Sinbun egykori bűnügyi riportere, (1993-tól 2005-ig dolgozott a napi 10 milliós példányszámot eladó újságnál) egy nagyszabású, félelmekkel teli, több évi nyomozás után tárta napvilágra a jakuzák legnagyobb szervezetének, a Goto-guminak sötét ügyleteit, és a külföldi nőkkel elkövetett rémtetteit, mely során illegális prostitúcióra kényszerítettek számtalan becsapott, fiatal nőt.
Az igaz történeteket megfogalmazó, mind az oknyomozó újságírók számára példamutató könyv, nemcsak a Japán alvilág szervezetének felépítését, a szexipar és szexrabszolgaság különböző formáit fedi fel Roppongi és Kabukicso sötét utcáin, hanem bemutatja a japán újságírók robotszerű, pihenés nélküli életét, a terjedelmes bürokrácia, és a mai japán büntetőtörvénykönyv ellentmondásait. Mindemellett a rasszizmus is előkerül, mely a beletelepült iráni, thai, koreai vendégmunkásokat sújtja, azokról a külföldiekről nem is beszélve, akik „könnyű pénzkereset” miatt érkeztek az országba. És mindezt megtetőzi a nőkkel szembeni, mind a mai napig érzékelhető megkülönböztetett bánásmód, ami az újságírókat, és a szexiparban dolgozókat egyaránt érinti.
Japán, ahol mindent tökélyre fejlesztenek
„Azt hiszem, akkor kezdtem belefáradni az újságírás rutinjába, amikor megismerkedtem a japán szexipar mocskával.”
Jake Adelstrein a szexipar szolgáltatásainak különféle ágazatainak megismerése után, kiégett, bár az őt megkereső áldozatok helyzetével teljesen együtt érzett, és saját harcaként választotta meg a japán bűnszervezetek elleni küzdelmet. Mint média szakos hallgató, könyve a drámai esetek, a japán társadalom moralitásának, és szokásainak, kultúrájának, szociológiájának megismerése mellett, különösen érdekesnek találtam a japán újságírók, magának a szerzőnek a mentalitását, a japán újságírás íratlan szabályait. Az esetek emellett rengeteg megrázó történetet mutattak be, talán az egyik legütősebb volt, amikor egy japán vállalat igazgató majd nem 100 esetben követett el szexuális erőszakot a hosztesz bárokban dolgozó, külföldi és japán nők ellen, de a rendőrség egészen addig nem tett lépéseket az ügyben, míg az egyik angol lány meg nem halt, és Nagy Britanniában élő lány családja hatalmas vihart kavart fel.
A japán törvények ellentmondása gátolja az illegális prostitúció felszámolását, mely megköti a zsaruk kezét. Kamu hirdetésekkel csábítanak ki Japánba több európai országból pl.: Lengyelország, Magyarország!, Németország, és persze Amerika területéről, olyan fiatal lányokat, akiket hosztesz munkára hívnak, majd amint az országba teszik a lábukat, elveszik útlevelüket, és egyenesen rabszolgaként bánnak velük, és szexre más „szolgáltatásokra” kényszerítik őket. A lányok nem mehetnek a rendőrségre, mert illegális munkavállalásért börtönbe zárják őket, a futtatókat pedig lecsukni nem lehet, mert a külföldi tanúkat deportálják az országból.
A nők kihasználása mellett a maffia hihetetlen mértékű visszaéléseiről is szó esik, uzsorakölcsönökből, és ingatlanok felvásárlásából, pénzmosásból származó milliókról, és az egyik legnagyobb maffia vezér, Goto Tadamasa amerikai máj átültetéséről, mely az FBI egyik legnagyobb félrelépése volt az elmúlt évtizedekben.
„Csinálni lehet, de nézni nem”
„Az intimitás Japánban árucikk, amely ritkán jár ingyen, bár ez tulajdonképpen a nyugati világban is így van, csak mi másoknak és másként fizetünk. [..] Európában és Amerikában pszichiátereket, terapeutákat, tanácsadókat alkalmazunk, akik meghallgatják a problémáinkat. […] A japánok szerint a szakemberek felkeresése a gyengeség jele, a mentális zavarok elismerésével egyenértékű, ezért igyekeznek elkerülni az efféle fizetett barátságokat.”
A prostitúció különböző formái közé tartozik, a szexuális aktus nélküli szolgáltatások halmaza, mellyel nem foglalkoznak a rendőrök. Ezeket bárki szabadon végezheti, de ha valaki ilyen pornófilmet néz, azt a rendőrség már bünteti! A szakmai finomabb változataiba, a fiatal fiúkat „futtató” hoszt klubbok világába is betekintünk, ahol a szerelmet árulják, az egyik ilyen legterjedelmesebb „üzleti lánc” az Ai, mely megpróbálta megőrizni függetlenségét a maffiától. De ott vannak azok a hoszt bárok is, ahol a női kuncsaftokból annyi pénzt sajtolnak ki, ami előbb-utóbb adósságokba hajszolja a csupán figyelemre, és kedves törődésre szomjazó nőket, fiatal lányokat, és utána egyenes úton szervezik be őket a szexiparba.
Emellett ott van, a japánokra oly jellemző precizitás, hogy minden tudást kézikönyvekbe foglalva akarnak átadni, pl.:a könyv megírása idején (2009) a következő 7 könyv volt a www.amazon.co.jp eladási listája élén:
- „Hogyan vitatkozzunk koreaiakkal”,
- „Hogyan kell adóvisszatértést igényelni?”
- „Ingatlanbérlés, bérbeadóknak”
- „A tökéletes öngyilkosság kézikönyve”
- „Megaorgazmus felláció és kunilingusz útján – 400 illusztrációval”
- „A szívbarát életmód kézikönyve”
- „A szexuális előjáték kézikönyve”
A szerző által alapított szervezet honlapján, a www.japansubculture.com-on, további érdekes, rendőrségi, nyomozati aktákat lehet olvasgatni, illetve a japán szervezetbűnözés világába még jobban betekinthetünk. A zsidó származású, amerikai újságíró-író, Jake Adelstein 2006-2007 között az amerikai kormányzat szolgálatában nyomozott a japán emberkereskedelem után, napjainkban a Polaris Project Japan washingtoni iroda PR-igazgatója, és a mai napig küzd a nők és gyerekek kizsákmányolása ellen. A könyv letehetetlen, az újságírás, Japán iránt érdeklődőeknek merem bátran ajánlani, mert kicsit árnyaltabb képet fest az országról, a szokásokról, a munkamorálról. A stílusa nagyon hasonlít Havas Henrik Bűnről és bűnhődésről szóló, börtön elítéltekkel készített interjú gyűjteményéből összeállított regényére, vagy aki hasonló bűnügyi tényregényre vágyik, annak ott van a szintén újságírók által írt, megtörtént eseteket feldolgozó a Hóhér dala (Norma Mailer), és a Hidegvérrel (Capote Truman). A könyv a hvg jóvoltából jelent meg idén magyar nyelven.
