Mondo Con – Sakura Con (2010. április 24-25.)
Hogy legyen az oldalon valami kis személyes bejegyzés is, elkezdem első helyzet jelentésemet az idei Sakura conról. Ez lesz életem első ilyen jellegű nagy rendezvénye, úgyhogy már kis görccsel a gyomromban, de nagy-nagy izgalommal várom. Ugyan voltam itt Szegeden is 2005-ben anime találkozón, amit még a SZMAK* és a MAT* együtt rendezett, de hát azon kevesen is voltunk és a hely is kicsi volt.^^
Szóval Sakura con. Így elsőre nem tudom mire számítsak, de három társammal vágunk neki (2 fiú, 2 lány naná) a Nagy Útnak, és bízunk benne, hogy jól is érezzük majd magunkat, bár már kaptam olyan előrejelzést hogy nem árt füldugót is vinnie az embernek :D. Ami a legjobb, hogy bekerültem az AMV verseny top 10-ébe a Storm of Love című kis alkotásommal, úgyhogy tényleg megéri felmenni, láthatom nagy kivetítőn az alkotásom :D. És persze az se mellékes, hogy kis csapatunkból Toma is bekerült ide, de persze Haladó kategóriába (én a fránya Ediusom interlacelési bakija miatt maradtam a kezdőben, de azért szeretem ezt a programot félre értés ne essen, de csak rá kell szoknom Sony Vegasra ^^).
Úgyhogy jöjjön még egy kis infó maraton, hogy szegedieknek hogy lehet feljutni: mi a 06:45-ös pesti vonattal megyünk, amivel kb 9-re érünk Zuglóba. Itt le is kászálódunk a vonatról, majd reméljük jó irányba felszállunk az 1-es villamosra (csóri egyetemisták vagyunk úgyhogy mindenből a legolcsóbb megoldást kell választani). Megyünk vele két megállót, majd leszállunk a Stadionoknál. Bár mondták, hogy onnan 10-15 perc kiadós séta a Hung Expo, de hát annyira kockák nem vagyunk (még), hogy megártson ez a távolság :D. Rajzoltam kis térképet is, úgyhogy remélem nem tévedünk el. ^^
A programokról: A con kapuit 10-kor tárják fel előttünk, de a pénztárak már 9-től nyitva lesznek, úgyhogy lesz időnk felvenni az elővételes jegyeket (melyeket már március elején megvettem). Bár, ha belegondolok lehet hogy jó nagy sor lesz ennél a pénztárnál… mennyi az esélye, hogy a magyarok erénye megint érvényesül, és inkább neten vettek jegyet, semmint személyesen? 😀 Ha sikeresen bejutunk 10 és 11 között, akkor szerintem döntően a főépületben, azaz a K csarnokban leszünk majd, mert 11:30-tól kezdődik a Nemzetközi AMV blokk és a Magyar AMV Rettenet 3 vetítése, ami nagyon, nagyon érdekelne. Barátnőmmel biztos rávetjük persze közben magunkat a manga vásárra, sőt, szeretnék eredeti japán CD-ét is venni ha lehet, valamelyik kedvenc együttesemtől. 😀
Eredetileg terveztem egy Ayanami Rei PVC figurát is, de anyu lenyúlta az ösztöndíjam nagy részét…úgyhogy ez a terv lehet hogy marad legközelebbre… XD Aztán 12:30-tól jön a Cosplay verseny -Craftmanship-, amit még életemben nem láttam élőben, úgyhogy itt fogok kattogtatni ezerrel (persze felszerelkezek videókamerával is a fényképezőgép mellett, mert tudósítást is kellene készítenem jövő hétre, így a kellemeset összekötöm a hasznossal. 🙂 Aztán 14:00-16:00 között lesz a várva várt AMV verseny, amin persze levetítik a mi műveinket is, úgyhogy ezt mindenféleképpen megnézzük! Csak az a gáz, hogy 18:00-tól lesz az eredmény hírdetés, nekünk meg 18:50-kor megy a Máv Csodánk Szegedre, úgyhogy nem tudjuk kivárni, bár egyikünk marad, úgyhogy ő lesz majd a belső informátorunk.
Ami még vonzónak tűnik, az a Magic Dance verseny, ami fogalmunk sincs hogy mi, de szinte egész délelőtt ez lesz 15:30-ig, csomó kategóriával meg miegymás. Bár mindannyian a kóválygó varjú magatartás hívei vagyunk, így benézünk mindenre, amire csak tudunk. Abban is bízom, hogy összefuthatok pár netes ismerőssel, és persze szegedi csöpp animésekkel is.
Összegezve: úgy érzem egy adrenalin löket van bennem, úgyhogy hangulat fokozó nélkül is óriási izgalmi állapotban vagyok. Hogy milyen lesz ez a holnapi nap? Remélem sok-sok kellemes élménnyel gazdagodok majd. Persze fotókkal, esetleg videóval reprezentálom főbb pillanatainkat. ^^ Addig is irány a konyha, egyenlőre uzsonnát kell magamnak gyártani XD.
Búcsúzóul csak annyit: Irány a Con!
Linkek: Mondo Con – Sakura Con (a rendezvény hivatalos honlapja)