Milyen hatással voltak rád az animék? – YouTuber kerekasztal a nyári MondoConon!

Lesz megint YouTuber kerekasztal? Bizony! Két új és két régi vendéggel várunk Titeket a nyári MondoCon nagyszínpadán 2017. július 16-án (vasárnap) 13 és 14 óra között! Miről fogunk beszélgetni? Egyrészt, megnézzük mi történt YouTubereinkkel tavasz óta (valaki azóta hatalmas animefan lett!), ennek kapcsán kifaggatjuk vendégeinket, hogy az animék milyen hatással voltak eddig rájuk, a munkásságukra. De emellett Ti is kérdezhettetek tőlük online (Facebook posztunk alá nyugodtan jöhetnek még a kérdések!), az általatok küldött kérdések közül húznak majd vendégeink, és válaszolnak majd rájuk. Emellett a nagyszínpadon is tudtok majd tőlük kérdezni az utolsó 10-15 percben. Na de! Nézzük kik lesznek a 2017-es nyári MondoCon YouTuber vendégei!


LorettArt  (YouTube-csatornája)

YouTuber kerekasztalunk új vendége LorettArt, aki speedpaint videókat tesz közzé a hatezer feliratkozóval rendelkező YouTube-csatornáján. Több YouTuber kabaláját, termékmintáját készítette már ő, többek között OwnMcKendry-jét (akivel egy párt is alkotnak, és közös videókat is gyártanak), de például a 300 ezer feliratkozóval bíró Bturbo és a 100 ezres követőbázissal bíró Chabinho termékmintáit is Lorett rajzolta. A lány a pónik mellett manga stílusú képeket rajzol digitálisan. Szakmai tippekért lehet hozzá fordulni bátran!


MatsuKeiHun (YouTube-csatornája)

YouTuber programunk női résztvevője a 12 ezer követővel bíró MatsuKeiHun, aki szintén gameplay videókat (is) készít, de ad hajszínező tippeket, étkezési tanácsokat gluténérzékenyeknek, megossza élményeit (pl. legutóbb éppen a Logan filmet vesézte ki a Marveltől) és hatalmas zene rajongó is egyben. Készített beszámolót például a Miyavi koncertről, de kinn járt a bécsi Vienna Comic Conon is. A karizmatikus lány nem rejti véka alá véleményét, szívesen készít videót barátaival, és ha humorra kerül a sor, rá bátran lehet számítani! Ó, és képzeljétek, a legutóbbi kerekasztal óta totál animefan lett! A Yuri on Ice!!! mellett ráfügött olyan szériákra, mint a Shingeki no Kyojin, Fullmetal Alchemist, Working!!! és a Shokugeki no Sōma, úgyhogy lesz miről mesélnie bőven nekünk a nyári animés kerekasztalon!


Nabu-Senpai (YouTube-csatornája)

Conunk új YouTuber vendége Nabu-Senpai lesz, aki maga is szereti az animéket, kedvencei közé tartozik a Yū Yū Hakusho, a Parasyte, Ansatsu Kyōshitsu, Mirai Nikki, Death Note, Another, Monochrome Factor, Kuroshitsuji, stb. Gyerekkori kedvencei között szerepel a Dragon Ball, a Gravitation, a Slayers és a Yūgiō. Az animés közösség sok nehézségen segítette már át YouTuberünket, ezért szeretne a YouTube-on nekünk gyártani anyagokat!

Jelenleg közel tízezer feliratkozót tudhat magának Nabu, másfél éve kezdte komolyan a YouTube-szakmát, eleinte az Earthbound című JRPG-ről készített gameplay-eket, később a Pokemon Yellow-ról. 2015-ben Karácsony előtt pár nappal határozta el, hogy készít egy toplistás csatornát félelmetes városi legendákról. Ez a műsorblokk mára már megváltozott. Városi legendák, creepy, spooky történetek helyett mostanság sokkalta inkább áttért egy animésebb irányvonalra.

Emellett számtalan hobbija van YouTuberünknek. Imádja a Blizzard játékait, mint a Heroes of the Storm, Hearthstone, WoW, de nagy kedvence az Overwatch is. Nagyon szereti a régi Nintendo játékokat, mint a Pokemon, a Kirby, és a Mother szériák. Ezeken kívül szeret még karaokezni, origamizni, táncolni, enni, rajzolgatni, főzni, sétálni, kirándulni, valamint novellákat írni.


OwnMcKendry (YouTube-csatornája)

A fiatal srác 2014-ben kezdte a “szakmát”. A YouTube-on lassan négy éve képviselteti magát, követőinek száma pedig 174 ezerre rúg. Az idei Telekom videós gálán jelölték az év férfi felfedezettje díjra – még javában zajlik a közönségszavazás, pont a tavaszi con szombatján fog kiderülni, hogy megkapja-e a rangos kitüntetést. Elsősorban gameplay-ben utazik Own, például készített videót a Minecraft, a Shingeki no Kyojin, a Ghost in the Shell és a Yandere-szimulátor című játékokról. Ma már rendszeresen vlogol a hétköznapijairól is, vagy reagál aktuális hírekre és trendekre, például a TubeNews szerint, április első hetén ő volt a második legnézettebb magyar YouTuber Radics Peti után. Ezt a nagy áttörést pedig a Kék Bálna-történetre reflektáló videójával érte el részben, ami 300 ezer nézőt volt képes megfogni hat nap alatt. A srác saját termékeit webshopjában is árulja, igazi sikertörténet az övé.


Időpont: Július 16. (vasárnap) 13:00-14:00
Helyszín: Budapest, Hungexpo, Nagyszínpad

A nagyszínpadi beszélgetés után közvetlenül mindegyik YouTuber tart dedikálást, ennek időpontja és helyszíne:

2017. július 16. (vasárnap) 14:00-15:30, Budapest, HungExpo, D pavilon

Várunk titeket szeretettel a nagyszínpadon, és majd a dedikáláson is!

(Visited 771 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Milyen hatással voltak rád az animék? – YouTuber kerekasztal a nyári MondoConon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .