Figyelj Marvel, a DC Univerzum visszavág!

Ha Marvel film megy, elsők között ugrok a moziba. Ha DC film megy? Hát, jó esetben egy év múlva pótolom azt. Most mi történt? Elsők között loholtam a nagy vászon elé, hogy megleshessem az eye-candy trailerekkel beharangozott Wonder Womant, ami Herkulesi erővel feltuningolva hozta el nekünk az első női szuperhőst (aki már 1941 óta “él”), aki imádnivaló, büszke, naiv, dögös és nem jutott se egy bosszúszomjas Macskanő, se egy szerencsétlen Elektra sorsára. A Wonder Womannel végre megmutatta a DC, hogy tud jó szuperhősfilmet csinálni! Az meg már teljesen mindegy, hogy totálisan megszokott klisékre épül, és hogy nem tökéletes. Hát akkor mi van?

Micsoda nő ez a csodanő! Gal Gadot mindenkit levett a lábáról!

2008 óta hasít előre a Marvel a maga szuperül megírt szuperhősfilmjeivel, ahol a humor, a mentsük meg a világot miközben szellemesen oltjuk egymást hozzáállás csal mosolyt az arcunkra, és még azt is meglépte, hogy kedvenc szuperhőseinket egymás ellen fordította. Ezzel szemben a DC a Christopher Nolan által indított Batman: Kezdődik! (2005) filmmel inkább egy sötétebb, depresszívebb világot kezdett el kiépíteni, ami még a Batman trilógiánál működött is, de az azt követő filmekben nagyon nem.

Tavaly az Öngyilkos osztagtól (2016) vártuk a megváltást – végre egy film, ahol idióták a hősök, ráadásul eredendően rosszfiúk, élükön Joker csajával, Harley Quinnel. De nem jött össze a nagy durranás. A film fele hozta ugyan egy Marvel-film lazaságát, de a vége egy olyan kínkeserves szenvedés lett, hogy jobb is, ha nem merülünk mélyebbre az emlékezés tengerében. Erre most itt a Wonder Woman, ami ugyan magán viseli a DC gyerekbetegségeit, de négy dolog istenien működik benne:

  • Gal Gadot (1985-) izraeli szupermodell a címszerepben;
  • a humor és a melankólia jó egyensúlya;
  • a romantikus szál, ami miatt végig izgulhatunk;
  • a történet valóságtól elrugaszkodott, mesés mivolta.

A kemény, realisztikusabb szuperhősfilmeknek megvan a maguk bája – már aki bírja gyomorral – ilyen volt a Logan az idén, ami se csontot, se fákat, se vért nem kímélve tört minket borzongatásra. A Wonder Woman ezzel szemben egy könnyed mese – mert azért, hé, ki hiszi el, hogy az első világháborúban egy görög mitológiából szalajtott amazon tankokkal dobálta a német katonákat? (Még ha tök fangörcs kiváltó is!) Vagy, hogy a főgonosz minden egyes világot romba döntő ötleténél sátáni kacajjal fitogtatja nagyságát, olyan Mohó Jojósan? Ó, és hogy a végső gonosz, a háború istene egy kis béna egysíkú karakter, akinek legnagyobb teljesítménye, hogy képes köddé válni, és vasakból páncélt forrasztani a testére, ha úgy tartja kedve? (Oké, ez egyébként elég menő jelenet volt.)

Na de, ne szaladjunk ennyire előre!

Mivel eredetfilmről van szó, így Wonder Woman, avagy Diana gyerekkorába megyünk vissza. Van egy sziget, tele nőkkel, ahol a kis Diana egyedüli gyerkőceként, Hippolüté (Connie Nielsen) királynő védőszárnya alatt cseperedik. Gyerekkorát az istenekről szőtt mesék színesítik, háborúkról, nagy harcosokról ábrándozik. Nagynénje, Antiopénak (Robin Wright) hála a legjobb harcossá képezik, és nem is hagyná el a gyönyörű vízesésekkel telepakolt paradicsomot, ha egy amerikai vadászpilóta – és a nyomában pár német katona – nem zavarná meg az idillit. Az angoloknak kémkedő Steve Trevor (Chris Pine), ártatlan kék szemeivel már az első pillanattól fogva rabul ejti hősnőnket – hát még a női nézőket! – és amint elmeséli micsoda szörnyű világégés van odakint már négy éve, Diana fogja magát, és elindul világot menteni. Először a füsttől örökké szürke Londonba, majd a belgiumi lövészárkokba, hogy a háború istenét, Árészt megölje, ezzel véget vetve a világégésnek.

Akció, szerelem, humor és világbéke

Ezután a több mint kétórás film egy szélvész gyorsaságával pereg le a szemünk előtt. Csak ülünk a stáblistánál és azon gondolkodunk, hogy máris vége? (És SAJNOS NINCS, NINCS extra jelenet!) Ellenben remekek az akciójelenetek – az amazonok vs német katonák csatája kvázi egy újraforgatott 300, Mátrixos lassításokkal, vagy amikor Diana a belga lövészárokból pattan elő és masíroz végig a szögesdrótos, sártól tocsogós harcmezőn, érezzük, hogy ennél coolabb jelenettel már nem igen találkozunk ebben az évben, még annak ellenére is, hogy amazonunknak nemhogy a sminkje nem kenődik el, de még a haja se kuszálódik össze  a heves harcokban – biztosan jól tart a Taft.

Aztán ott vannak a romantikus pillanatok, amikből van dögivel – nyugi nem nyálas! Chris Pine és Gal Gadot tökéletes együtt, én konkrétan egy egész évadnyi tv-sorozatban elnézném az egymásra lövellt szerelmes pillantásaikat. A nemi szerepek totál egyenrangúak, mindenki vívja a maga csatáját, nincs itt túltolt feminizmus se macsóság – nem is értem, miért kellett a vetítéseknél erre rámenni – aki nem hallotta volna, volt olyan mozi, amely a Wonder Woman premierjét csak nőknek tűzte ki. A humor pedig jókor csattan és még üt is!

Menthetetlenül szórakoztató lett a film, még a szerelmesek köré pakolt semmitmondó karakterek és a hiteltelen történelmi elemek ellenére is. És van a filmnek egy nagyon fontos üzenete: a szeretet ereje és az empátia az egyetlen, ami megtud menteni minket. Ebben a nagy menekültválságtól, terrorista-robbantásoktól és félelemtől tűzdelt világban, ahol a motoros vagány Gal Gadot maga is szolgált két évet az izraeli hadseregben, és az Izrael és Libanon közötti konfliktusok miatt az utóbbi országban betiltották a Wonder Woment… Hát, ez az üzenet nem is lehetne aktuálisabb.

Ha valakinek tetszett az Amerika kapitány: Az első bosszúálló és a Tél katonája folytatás a Marveltől, vagy régen Herkules, vagy éppen Xéna-rajongó volt, annak tuti be fog jönni ez is.

Még több ilyet DC!

(Visited 93 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.