Animés kerekasztal a tavaszi MondoConon!

Engedjétek meg, hogy kissé személyes felütéssel kezdjem híremet. Rengeteg építőkritikát írtatok már nekem az animés kerekasztallal kapcsolatban – amiket ezúton is köszönök! – ezek közül három tér vissza tipikusan, amit mindenképpen szeretnék orvosolni: 1) kezd leülni a műsor; 2) az új szezonos sorozatok helyett miért nem fókuszálunk a maradandó, nagyobb címekre? 3) Miért nincs tematikus kerekasztal?

Mindig is szerettem volna a műsort úgy alakítani, hogy az Nektek is élvezetes legyen, és a kapott visszajelzések alapján fejlesszem azt (eddig minden meghívott vendégem tett az ügy érdekében, így nekik is köszönöm a folyamatos észrevételeiket!).

A fentiek miatt, az idei első kerekasztal kissé formabontó lesz.

Az új szezonos animék helyett klasszikusokkal kezdünk, majd időt szorítunk egy meglepire is Nektek – ez kielégíti az első két fontosabb észrevételt.

Ami a tematikus felütést illeti, azt a nyári és téli animés kerekasztalokra fogom következetesen bevezetni – ezzel a gondolattal már régóta játszottam, ezért kezdtem el például témákat vegyíteni (pl. Cenzúra animékben) a kerekasztal programjába, hogy lássam, mik érdekelnek Titeket. Tehát a tavaszi és őszi kerekasztalon előre kerülnek az éppen aktuális témák, majd a szezonajánlók (ez a rész marad a régi), míg a téli és nyári animés kerekasztalnak mindig lesz egy fő tematikája, pl. josei animék.

Ennyi szövegelés után jöjjön a lényeg, a tavaszi menetrend:

  • Ghost in the Shell univerzum jelentősége az anime világában
  • Az anime születésének 100. évfordulója alkalmából szemrevételezzük az animetörténelem meghatározó műveit – csakhogy szóismétléssel éljek – amik formabontónak minősültek, mint a Ghost in the Shell, Shōjo Kakumei Utena, Serial Experiment Lain, vagy egy egész műfajt határoztak meg, mint pl. a Mazinger Z.
  • Meglepi játék veletek.
  • Téli szezon kedvencek gyorsmenetben, és ki mit néz az új tavaszi szezonból
  • Animekritikus videóverseny nyertes művének bemutatása

És akikkel a fentiekről beszélgetni fogunk:

  • Dóczi Attila, az Animegyetem nevű YouTube-csatorna vezetője
  • Jigoku, fansubber és Mondo Magazin cikkíró
  • Junchi, Mondo Magazin cikkíró, valaha aktív blogger és online vélemény megmondó
  • Krisz, ügyeletes szurkáló mókamesterünk, a Genjutsu.hu alapítója
  • Ricz, a kétlábon járó animelexikon, a Ricz/Ronin Factories fansub csapat vezetője, Mondo Magazin cikkíró, blogger, és még sok minden más
  • Saci, az Animológia nevű YouTube-csatorna vezetője

Mint minden kerekasztalon, idén is szavazhattok arról, hogy mely tavaszi szezonos animékről beszéljünk még pluszban (61 sorozatra lehet szavazni): SZAVAZÁS ITT

A szavazás csütörtök éjfélig tart (2017. április 20.).

A kerekasztal helyszíne: Budapest, Hungexpo, MondoCon

Időpontja: 2017. április 22. (szombat) 12:00-13:30, K épület, Nagyszínpad

Várunk mindenkit szeretettel, és észrevételeiteket, a program fejlesztésére vonatkozó ötleteiteket nyugodtan küldjétek el a garaitimi88[kukac]gmail[pont]com email címre.

Tényleg arra buzdítanék mindenkit, hogy ha van észrevételeket, azt írjátok meg nekem személyesen! A net minden bugyrában nem tudok ott lenni, pedig de szeretném az Őrnagy képességeivel ezt megvalósítani… Megyek is. Folytatom a Ghost in the Shell SAC 1. évadát. Azon animék egyike, amiket a kerekasztal miatt is újranézek. :3

Fullmoon // Garai Timi

(Visited 341 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Animés kerekasztal a tavaszi MondoConon!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.