Egy rajzfilm a Kickstarteren, amit érdemes támogatni: Super Science Friends

ogimage

Emlékeztek a szakállas öregúrra, aki egy csapat fiatallal utazott az időben, hogy megismerje az emberiség múltját? Azt hittem, hogy az Egyszer volt…az ember sorozat és megannyi évada után nem fogunk kapni még egy olyan szórakoztató rajzfilmet, ami viccesen, de egyúttal jól mutatná be a tudomány és történelem nagy pillanatait. Erre felbukkant a Kickstarteren egy új kezdeményezés, a Super Science Friends. Ebben az eszement komédiában Marie Curie, Einstein, Tesla, Freud és Winston Churchill szuperhősökként mentik meg a világot – legalábbis szeretnék.

Agytröszt szuperhősök a láthatáron

2014-ben készítette el egy pici kanadai csapat a Super Science Friends című sorozat pilot epizódját. A 2D-s projekt annyira jól sült el – szintén a Kickstarteren gyűjtöttek az első részre a készítők – hogy azóta több mint 143 ezren nézték meg YouTube-on és 138 ezren Vimeon. Vimeon a staff még külön jutalmazta is az alkotást. A nagy rajongás pedig úgy tűnik nem véletlen. A humoros sorozatban tudósaink gyakran észveszejtően pusztító hatalommal bírnak. Marie Curie lézersugarakkal lövöldöz, Darwin bármilyen állattá képes átalakulni, Einstein az új ötletek és a kreativitás mestere, Tesla villámokat szór, Churchill a háttérből Amerika kapitánykoskodik, Tapputi a világ első női alkimistájához híven bájitalokat kever (sorry, úgy tűnik beelőzte a Fullmetal Alchemist hőseit), Freud pedig… tehát Freud bármit és bárkit képes rávenni a közösülésre. Mi sül ki abból, ha ők elszabadulnak? Fej nyakon nem marad, amit meg kellene menteniük hőseinknek az pedig porrá lesz. Persze az időutazó kommunista titkosügynököknek és a Nobel-díj rabló náci katonáknak sincs kegyelem. (Az Agymenők Sheldonja is oda lenne mindezért!)

Az eddigiekből kitűnhet, hogy mennyire a humorra épít a történet. Lényegében megtalálta azt, amivel egy széleskörű nézőtábort tud megszólítani: 1) történelem hű elemeket és eseményeket kever fikcióval és fekete humorral, 2) izgalmasan morbid dizájnt használ, 3) a ma Marvel és DC Comics-lázban égő rajongókat is kiszolgálja a szuperhős elemével. Most pedig az alkotók szeretnék újabb három résszel bővíteni a sorozatot, amihez 2016. február 17-ig gyűjtenek most Kickstarteren.

Hol vannak az oktató rajzfilmek?

Itthon több évtizede voltak a toppon olyan sorozatok, mint az említett Egyszer volt…az ember (1978) francia-japán koprodukciós sorozat, a szintén kanadai A varázslatos iskolabusz (1994), ahol Miss Mitzi tanulmányi kirándulásokon mutatta be osztályának például az emberi test működését, vagy az éppen reneszánszát élő, szintén francia-japán közreműködéssel készült Űrzavar (2007), amiben időutazó hőseink akár Verne Gyulával is találkozhattak kalandjaik során. Ezeken kívül alig jutott el hozzánk más hasonló sorozat.

A Super Science Friends egyszerűen jó. Kár lenne érte, ha nem lenne folytatása. Az értékközvetítő mivolta mellett még fun is, ahogy a karakterek kinéznek és leosztják egymást. Talán Jankovics Marcell majdhogynem háromórás Az ember tragédiája című rajzfilmjében tűntek fel ehhez hasonló grafikai megoldások.

Ha mindez felkeltette az érdeklődésedet, akkor itt az első – és remélhetőleg nem utolsó – rész hozzá:

 

(Visited 141 times, 1 visits today)

4 thoughts on “Egy rajzfilm a Kickstarteren, amit érdemes támogatni: Super Science Friends

    1. 😀 No para, az egy külföldi oldal, amin bármilyen ötlet megvalósítására tudsz támogatókat toborozni. Lényegében csinálsz egy oldalt rajta, ahol vázolod a koncepciódat, hogy miért jó, és meghatározol különféle befizető mérföldköveket. Pl. csinálhatsz 10 dollár, 50 dollár és 100 dollár mérföldkövet. Mindegyik szinthez köthetsz támogatói jutalmakat, pl aki 10 dollárt ad neked, az kap majd egy posztert, aki 50-et, az egy dvd tiszteletpéldányt, aki 100-at, az szinkronizálhat egy karaktert.

      Lényegében közösségi finanszírozás az elve. Ez az oldal kimondottan a kreatív és művészi alkotások támogatására jött létre. Pár japán animének is gyűjtöttek itt pl az Under the dognak: https://www.kickstarter.com/projects/774031583/under-the-dog

      Ja, és az a lényeg, h egy adott időn belül összegyűljön a pénz, amit kitűztél célul. Ennyi kb. 🙂

  1. zseniális!! én a 9gag-nek köszönhetően találtam rá 😀 alig várom a folytatást ^^ amúgy hasonló agymenéseket a cartoon hangover szokott elkövetni 😀

    1. Igeeen, eszméletlen jó! Remélem lesz folytatás, ilyet akarok még, még, még. 😀 Nekem a Boci és pipi jutott róla eszembe, bár az durvább volt és oktatni se akart semmire :D.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .