Miért olyan híres A szürke ötven árnyalata? Mi lenne, ha manga lenne?

Van aki nagymama pornónak nevezi, van aki szadomazó ponyvának. Igaz mindkét jelző. A szürke 50 árnyalata a jobb nemi életben épphogy csak reménykedő középkorú nők szórakozására íródott, és a gyengéd szextől egészen az erőszakos légyottig van ábrázolva benne minden. Elolvasva a regényt, azt tudom mondani, hogy mérhetetlenül idegesítő, de szokatlanul addiktív egyszerre. Ennyi erőltetett szentimentális jelenetet a Twilight óta nem pipáltam, a szereplők érzelmi intelligenciája nulla, a szadomazó kényszeres „betegségben” szenvedő férfi hős hiteltelen és disszonáns karakter, a főhősnő pedig annyira suta, hogy minden önértékeléssel küzdő hölgy megtalálhatja önmaga tükörképét benne. Vessen rám követ a kritikus értelmiségi tömeg, de mindezek ellenére nem tudtam letenni a könyvet. Annyira fájt, hogy élveztem.

Ha manga lenne, pont ugyanilyen lenne 

Japán képregényekben van egy tipikusan női (egyetemista, dolgozó, háziasszony) célközönségnek szánt műfaj, a josei. Ezen belül is van egy angol oldalakon csak „smut” (szemérmetlenül erotikus) jelzővel címkézett alfaja, amiben az esetlen hősnőt – van amikor fiút – csábít el egy jóképű macsó pásztorórákra. Persze, az együttlétek mellett a romantika és a kapcsolat fejlődése is ugyanolyan fontos. A szokásos érzelmi hullámvasút a „szeret-nem szeret, neki csak a testem kell, de ő szerelemre képtelen” civódások mellett. Ez mennyire összecseng azzal a pszichológiai szakkönyvek ezreit kitermelő, párkapcsolati krízisek alapjait jelentő kérdéssel, hogy a nőknek miért kell a szerelem, a férfiaknak pedig a szex! Ez az általánosan elfogadott különbségtétel a férfi és a nő között a valóságban egyáltalán nem ennyire fekete-fehér.

manga-josei-smut

Japánban bevett műfaj a smut a josei-en belül, olyan kéregényalkotók, mint Shinjō Mayu, Yoshihara Yuki, Ohmi Tomu, Ogawa Yayoi és Enjōji Maki – hogy csak a legtöbbször angolra fordítottakat említsem –  jellegzetes erotikus történeteket írnak. Ezekben a hősnő lehet egyetemista, dolgozónő, családanya, elvált stb. egy a lényeg, hogy a férfi a testén keresztül hódítja meg. Ez a felnőtt nők lelkét és vágyait simogató történetmesélési forma azonban nemcsak Japán-specifikus. Ponyvaregények millió láttak már napvilágot, akár a különféle olcsó női magazinokban is, mint például a Romana – emlékszik még rá egyáltalán valaki? Így egyáltalán nem meglepő, hogy a szintén buja – bár egyúttal ártatlanabb – pillanatokat megélt tinikedvenc Twilight és Vámpírnaplók után, most egy másik alkotás kapott szárnyra. A szürke 50 árnyalatához hasonló sztorik így mindenütt voltak, vannak és lesznek – a lényege nem sokban különbözik a középkorban játszódó ponyváktól, ott ugyanígy parancsolgattak és irányítottak a férfiak -, csak E. L. James könyve a jó marketingnek és a szadomazó elemnek hála siker lett.

erotikus-konyvek

Ami miatt mégis időznék még kicsit a josei képregényeknél, az a közönségi reakciók összehasonlítása miatt lenne. Japánban megszokott, hogy vannak ilyen történetek, egyébként is máshogy viszonyulnak a nemiséghez. Ha nem is mindig elfogadott josei mangákat bújni, azért az biztos, hogy nagy sajtó visszhangra és kritikusi kultúrharcra ritka esetben számíthatnak. Ellenben itthon annyi hideget-meleget kapott a szürkeség és annyira sztereotip megkülönböztetéssel nyilatkoznak róla, hogy az ember kíváncsiságát már azzal felkelti hogy milyen sokan irtóznak tőle. Az elnyomó nő fellázad, itt az antifeminista szadó-pornó! Íme egy ostoba történet magányos nőknek, hogy kissé felmelegítse őket a hideg estéken! Ám minél többen beszélnek róla, annál többeket érdekel, és bármily meglepő lehet, de annál többeknek tetszik mindez.

Miről szól A szürke ötven árnyalata?

Nemcsak a nemiségről. Szűz tizenévesnek kell lennie annak, aki pirulva hevül fel a könyvben ábrázolt erotikus jelenetektől – ám ha egy érettebb nővel is megesik ez, legyen, szíve joga. Ami biztos, hogy a szadomazó szál az egyik wow-faktora a történetnek, mert ez annyira tabu, annyira a négy fal közé van zárva és előítéleteknek van kitéve, hogy egy egyébként teljesen sablonos ponyvát szentelni neki, ráadásul 3 kötetest – hát elég vakmerő. Ami nem jelenti azt, hogy kiemelkedően jó, értékes, szórakoztató lenne a regény maga, plusz, abban sem vagyok biztos, hogy a szadomazók világa tényleg olyan, ahogy a könyvben megvan írva.

Kinbaku_show_by_Naka_Akira_at_Toubaku,_Tokyo,_Japan
Japánban a szadomazónak is megvan a művészeti esztétikája. Például a Kinbaku-bi, a kötözés művészete.

Ha megint a japán mangákra kacsintok vissza, a tipikus josei-ben nem mondanám, hogy van nyílt BDSM, sőt, az erotikusabb/smut josei-ekben sem, persze, A szürke ötven árnyalatához hasonlóan parancsolgató, a nőt tárgyként kezelő, őt irányító arrogáns ifjú karaktertípus teljesen közkedvelt például a főnök-beosztott, vagy a gazda-szolga viszonyt feldolgozó romantikus képregényekben. Ugyanakkor a BDSM (bondage) téma a felnőtt, 18+-os mangákban kap inkább fő-, illetve mellékszerepet. Ilyen a női célközönségű yaoi (homoszexuális manga) pl.: Hard Core Heart, a férfi célközönségű seinen pl.: Nana to Kaoru, illetve különböző ismert történetek dojinshi átdolgozásai pl.: Ao no Exorcist dj – Dogra. Ez az erős 18-as karikás besorolás nem feltétlenül jelenti azt, hogy kimondottan csak kemény pornókban jellemző a BDSM, lehet akár kiegésztíő elem is egy pszichológia tragéiában. Bár úgy tűnik, hogy Japánban nem tabu erről a témáról írni és rajzolni, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tevékenységeket űzőket maradéktalanul elfogadnák. Egyébként a szadomazóba is tudnak a japánok eszétikát csempészni, például létezik a Kinbaku-bi, a megkötözés művészete. Ez a test különféle mintázatok mentén való megkötözését jelenti vékony kötelekkel.

manga-bondage

Tehát annak ellenére, hogy az átlagos josei-ben nem tipikus a BDSM megjelenése, mégis ugyanazt adhatja akár egy Yoshihara Yuki mű az olvasójának, mint A szürke ötven árnyalata. Vagyis azt, amire a nő vágyik: törődésre, bizalomra, feltétlen figyelemre, egy olyan elementális erőre, ami magával rántja az ismeretlen veszélybe, ami vonzó. A BDSM-et egyébként nem dicsőíti a regény, kifejezetten egy betegségként mutatja be, amibe a főszereplő menekül. Meg is van még egy tipikus josei elem ezzel: a férfi, aki elveszett és a gyenge hősnőnek a szerelmével kell megmentenie az ő eltorzult lelkét. Az egész könyv emellett az irányítás iránti harcról szól. Arról, hogy a nő a tökéletes férfit hogyan kenje kenyérre és hogyan törje be.

Jó vagy rossz könyv Az ötven szürke árnyalata?

Is-is. Szórakoztatónak, lehet szórakoztató, ha nem idegenkedünk a képtelen szerelmi fordulatoktól, a szappanoperákra jellemző szélsőséges érzelmi kilengésektől és a kendőzetlenül obszcén beszédstílustól, vagy a csapnivalóan megírt szövegektől. Ha elfogadjuk, hogy a könyv hősnője azért annyira üres és átlagos, hogy minél többen tudjanak azonosulni vele, mivel ennek egy célja van: huszonéves főszereplőjén át visszaadni azt, amit az olvasók elvesztettek. Legyen az a fiatalság, a szépség, a szerelem, a bizalom, a szex és még sorolhatnám. Ha Japánban jelent volna meg eredetileg, valószínűleg se film nem készülne belőle, se Ellie Goulding nem énekelne most hozzá dalt, de valószínű, hogy a tömegek figyelmét sem keltette volna fel. Ismertségének talán pont az a kulcsa, hogy a mi nyugati kultúránkban a nők vágyairól és a szadomazó játékokról írni nem megszokott a nagyközönség szemében. Lehet ostorozni bőven Az ötven szürkeárnyalatát, de nem érdemes túl komolyan venni. A könyv egy extrém és erotikus fantáziajáték nőknek, nem jobb, mint a műfaj többi műve, de nem is feltétlenül rosszabb. Olyan, mint a Twilight, csak középkorúaknak szánva. Másrészről pedig pont azzal, hogy ilyen népszerű a nők körében, inkább egy szomorú dolgot sugallhat a mai társadalomról és kapcsolatainkról.

A szürke ötven árnyalata (adatok)

(Visited 348 times, 1 visits today)

10 thoughts on “Miért olyan híres A szürke ötven árnyalata? Mi lenne, ha manga lenne?

  1. Én csak a Gentleman Gamer olvasásában kóstoltam bele a témába. Marha jól szórakoztam, de ez aligha a könyv érdeme volt. 😀

  2. Érdekes írás, bár az általad leírtak mellett én mást (is) leszűrtem vagy megláttam az árnyalat trilógiában. 🙂 Egy apróbb megjegyzést, ha megengedsz(nem tudom hallottál e róla): azért hasonlít (főleg az eleje szembetűnően) a Twilight-hoz, mert E. L. James eredetileg egy fanficnek kezdte el a könyveket. 🙂

    Mindenesetre nekem tetszik ez is, az is. 😀

    1. Köszi a kommentet! Igen, pont miután megírtam ezt a cikket, akkor olvastam hogy eredetileg Twilight-fanfic volt. Ennek ellenére szórakoztató volt nekem is a könyv. Neked mi tetszett benne? Mit emelnék ki belőle? (pl.: nekem a filmben ez a pszichológiai dráma oldal jött be.)

  3. Igazából, maga a film nem volt éppen a legjobb. Mégpedig azért, mert sokaknak, akik lusták felemelni(vagy letölteni) a könyvet, tulajdonképp valóban az jön le, hogy itt a nő teljes mértékben egy alávetett fél a kapcsolatban, zokszó nélkül belemegy Grey „játékába”, szót fogad mint egy pincsi és ennek még örül is! XD Mindezek ellenére nekem tetszett, de csak mert tudom a teljes sztorit. (Bár meg tudom érteni, hogy az írónő igen sokszor közbeszólt a forgatás alatt)
    Szerény véleményem annyiban eltér a tiedtől, hogy ez kiknek vagy melyik korcsoportnak(én mondjuk 22 vagyok :D) vagy rétegnek lett írva, de bevallom őszintén, középsuliban egy jo barátnőm olvasta ezt először, én pedig eléggé idegenkedtem az egésztől.. aztán beharangozták a filmet, elkezdett érdekelni, miért vannak ennyire oda, így elolvastam és meglepetésemre nagyon tetszett! O.O Eleve az egész amire alapoz. Oké, kissé tényleg sablonos, de speciel engem annyira magával ragadott az egész, hogy ezek igazából fel sem tűntek. Amit én láttam benne, az 2 ember érzelmi fejlődése, egymás megismerése olyan akadályokon át, ami ha valós lenne, nem valószínű, hogy sokunk tolerálná ezt így. Valahogy én úgy éreztem, hogy a kínosan feszült vagy az éppen „szappanoperás” 😀 részek egyensúlyban tartották a történetet, és fenntudták tartani az érdeklődésemet (főleg mivel tűkön ülve vártam, mikor tudhatom már meg Grey nagy titkait xD).

    U.i.: Egyébként a te kritikádnak örültem eddig a legjobban, akármennyit olvastam eddig, azokból áradt a butaság és az előítélet, pláne mikor eleve úgy kezdődött, hogy „Én nem olvastam DE…” .. :/
    Bocsánat előre is, azt hiszem hosszúra nyúlt a szövegelésem.. 😀

  4. Ohh, még annyit hozzáfűznék, hogy leginkább a szereplőgárda tetszett a legjobban, ha ez számít xP Jamie Dornan a tökéletes Christian mind megjelenésben, a hangjáról nem is beszélve 😀 (na nem a szinkron, az sajnos nem volt a legjobb választás, bár nagyon rossznak se mondanám) Pontosan így képzeltem őket :3

    1. Köszi a kommentet! 🙂 A filmből én is inkább a drámai-pszichológiai oldalra figyeltem, az nekem is tetszett. Örülük, hogy pozitívan csapódott le a kritikám ^^. Igazából ezért is írtam, mert úgy éreztem, hogy keményen ostorozzák mindenhol ezt a művet úgy, hogy nem érdemli meg.

  5. Teljesen egyetértek! 🙂 A kedvencem mégis az volt, (azt hiszem starity-n olvastam a legfrissebb cikket a trilógiáról) amikor a kommenteknél azt látom, hogy kb. 15-18 éves leányzók tucatjával azt hajtogatják, hogy „nna, pornó a moziban; úristen eddigse voltam rá kíváncsi minek ebből 3 rész” és még sorolhatnám… csak én vélem úgy, hogy nincsenek igazán tisztában azzal, mi az hogy ‘pornó’ ? XD Félelmetes határokat feszeget az emberi butaság. :/

  6. Érdekes kritika! Nagyon jó lett!

    S igen, kicsit furcsának érzem, hogy amíg mindenki lehúzta, addig világszerte több, mint 600 millió dolláros bevételt produkált a film.

    1. Ment a híre. 🙂 A könyv is durván fogyott. Jól kitalálták. Gyanítom, hogyha lenne még egy ilyen film, az már nem lenne akkora siker.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .