Inritus amor – Haganai AMV [2013/10/5 MondoCon AMV-verseny különdíj]

Lassan fél éve, hogy nem töltöttem fel új, befejezett amv-t zenéktől dübörgő, animés gigabájtoktól túlterhelt vincseszteremről. Miután fellendült az élet körülöttem (munka, szerelem stb.), nem volt kapacitásom sokat szöszmötölni varázslatos cyber kuckómban. Na, azért nem akasztottam a szögre virtuális ollómat véglegesen, csak éppen nem volt ihlet, ha volt is, akkor pár másodperces szerzemények maradtak hátra az alkotói láz után. Inkább élveztem a munka örömeit (hú, de fura így nyilatkozni, de tényleg), az édes pillanatokat kedvesemmel, az utazásokat, az előadásokat és a lazulós napok lusta semmittevését.

5 Kávé, 2 kóla, milliónyi biztatás és 8 álmatlan éjszaka után…

inritus-amor-2Rövidre fogva életem bugyrainak fejtegetését, jöjjön hát a lényeg. A 2013-as őszi MondoCon AMV-versenye már kellően inspirált arra, hogy berozsdásodott ujjaimat  újra tűzbe hozzam, úgyhogy megszületett a latinos Inritus amor. Mi ez a latin címadás? Hát, ebben mindig is béna voltam, úgyhogy lefordítottam az angol Fruitless Love-ot – a beteljesületlen szerelmi témámra ezt találtam a leginkább passzolónak. Ilyen helyzetben hál’ Istennek nem vagyok, mielőtt valaki a téma-, illetve címválasztásom kapcsán erre asszociálnia.

(A latin címet az is inspirálta, hogy a egyik ismerősöm az apácaruhában szenvedő főhősnőm zárdába vonulásának okát olvasta ki a videómból, így jött a képbe a latin.)

Az AMV 8 álmatlan éjszaka, 5-10 órás munka gyümölcse (összesen 42 óra! – kinek sok, kinek kevés, nekem baromi kevésnek és fárasztónak tűnt egyhuzamban, ezért lett az eredmény átlagos, vagy éppen átlagon aluli, rengeteg hibával, túl gyors vágásokkal és javítanivalóval). A leadás előtt ketten is bétáztak nekem, akiktől idézem: “kezdesz úgy vágni, mint az oroszok” (wtf, komoly? ennél nagyobb dicséret nincs is a világon) és “értettem a sztorit, szép a színezés, minden olyan Fullmoonos… Ahh ismét lesz Fullmoon kedvencem.” Köszönöm mindkettőtöknek (a szőke szépségnek és a loli hajcsárnak)! Végül jöjjön egy kis előzetes az amv-hez, ha már ennyi kacskaringós mondatfüzérrel vezettem fel:

Videómban egy romantikus-vígjátékot alakítottam át drámává. Ennek középpontjába pedig a Boku wa tomodachi ga sukunai (röviden Haganai) főszereplőit állítottam, a többi felsorolt animéből csak hangulatelemeket kölcsönöztem (pl.: olló, fényhatások, tárgyak, felhők, könnycseppek, tájak, egy-két férfi karakter pár snitt erejéig stb). Ezért nem is tekintek rá igazi multianime amv-ként, mivel elsősorban egy animéből vágtam a videó 98%-ban.

A szerkesztés közben próbáltam a szín- és kontrasztegyensúlyt megtalálni (sajnos, túl is színeztem végül, ami mindig nemtetszést arat az amv-imnél, még mindig nem találtam meg úgy tűnik a helyes utat ezen a téren), ami a hangulathoz is illik, illetve az eredeti anime könnyed és vidám hangvételét elnyomja.

A szerkesztés során a legnehezebb volt: a humoros pillanatoktól hemzsegő alapanyagból megtalálni és következetesen felhasználni a szomorkás jeleneteket. A végeredményben így egy be nem teljesült szerelmet dolgozok fel, ami két gyerekkori barát (Yozora és Kodaka) között sejtetődik. A fiatalok flashbackekben emlékeznek vissza kapcsolatuk hullámvölgyeire. (Yozora egyébként a kedvenc karakterem a Haganai világából, igazi tsundere méregzsák, csak kár, hogy a második évadra lenyírták a haját. A szériát szerettem a maga perverzkedéseivel, a humor és a sztori terén zuhanó tendenciát mutató színvonala ellenére. A szép grafika, az édes pillanatok a szívem csücskévé tették  a franchise-t, ugyan normál esetben már nem szeretem az ilyen történeteket. Túl sok újdonsággal nem tudnak szolgálni, túl sok hasonlót is láttam már.)

Szerkesztés közben. Az utolsó nap készítettem egy pillanatképet, amin látszik az is, hogy miből mi lett.
Szerkesztés közben. Az utolsó nap készítettem egy pillanatképet, amin látszik az is, hogy miből mi lett.

A zene választásról annyit, hogy már tavasszal elcsábított teljesen, végül kellemes emlékek is társultak mellé, így mindenképpen a fejemben volt az, hogy ha készítek amv-t, ezt tuti felhasználom, plusz, tuti a Haganai animéből vágok rá. Azért feladta a leckét, nem is tudtam úgy magamévá tenni, mint szerettem volna. A YouTube és cosplayer díva Veela gyönyörű hangja mellett a zene terjedelme okozta a másik nehézséget, mivel több mint 4 perces az eredeti szám. A dal ismerői rögtön kiszúrják majd, hogy a végét miként nyisszantottam össze-vissza. Bocsi fanok! Így sikerült sajnos. (Ennyit se írtam még egy AMV mellé, érzem a blogolási elvonási tüneteket.)

Amiket érdemes tudni

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=334]

(Visited 15 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.