Izgató szemgolyó?

A japán tinik körében új trend hódít. A fiatal szerelmespárok a francia csók után egymás szemgolyójának nyalogatásában lelik örömüket. A jelenség pedig már a szigetország határait is átlépte, eddigi beszámolók szerint az amerikai fiatalok is szívesen kísérleteznek e cseppet sem hétköznapi módszerrel.

Szemgolyós ‘hernyózás’ erotikával

Egy bizarr mangás reflexió a "worming'-ra. Jobb, mint a francia csók?
Egy bizarr mangás reflexió a „worming’-ra. Jobb, mint a francia csók?

Japán, mint a furcsa szexuális szokások fellegvára volt mindig ismert világszerte, és e friss bulvár szagú, csöppet polgárpukkasztó hírem is erre tesz rá egy lapáttal. A japán fiatalok körében – meglepő módon a szexuálisan ma már igen korán érő 12 éves korosztályban is – elterjedt a szemgolyó nyalogatásának trendje. Ezt a tinik „worming„-ként nevezték el (magyarul finoman fordítva „hernyózás” – feltehetőleg a nyelvvel végzett mozgásra utal ez a kifejezés).

Míg a tinik a francia csók utáni következő lépcsőfoknak tartják ezt a számukra izgató tevékenységet, sokan elborzadhatnak tőle. Ezt elsősorban az orvosok teszik.

A szemgolyó szaruhártyája nagyon sérülékeny, ráadásul a nyelven található baktériumok (fogmosás nélkül különböző fűszerek is) igen kellemetlen következményeket okozhatnak a szemnek. A nyelv felületéből adódóan könnyen fel is sértheti ezt a vékony réteget, ami kötőhártya gyulladáshoz, a legsúlyosabb esetben akár vaksághoz is vezethet.

A jelenségre az általános iskolai tanárok figyeltek fel, mivel feltűnően egyre több diák kezdett el hordani szemfedőt az órákon. (Emlékeztek a Chuunibyou demo koi ga shitai című anime Rikkájára? Vagy az Another magányos hősnőjére?) Később derült ki, hogy az általános iskolai osztályok kétharmadánál megfigyelhető furcsa „divathóbort” valójában a fentiekben bemutatott trendhez kötődik.

A szemgolyónkra érdemes vigyázni, ha párunknak élvezetet, örömet szeretnénk szerezni, érdemesebb biztonságosabb módszerekkel élni. A japánok egyébként a „worming” mellett még „oculolinctus„-ként is nevezik ezt a furcsa „szokást”. (Az utóbbi az aktus végén kivörösödött szemre utal.)

Egy tanár beszámolója révén kapott nagyobb figyelmet a „hernyózás”, mivel online megosztotta egyik személyes megrázkódtatását. Elmesélte, hogy gyanútlanul rányitott tanítványaira a gondnoki szobában, amikor éppen egy fiú párja szemgolyójával „játszadozott”. A tinik azonnal szétrebbentek, a rajtakapott fiú elvörösödött, míg a lány könnyes szemekkel eredt futásnak. A jelenséget kérdőívekkel is alátámasztották, valamint a fiatalok számtalan YouTube videót készítettek erről az „aktusról”.

Mint a legtöbb társadalmi jelenség esetében, ez a hóbort is megjelent az animékben, mangákban.

Ti már találkoztatok ilyen művekkel?

Felhasznált forrásokHír.maThe Washington TimesGawker

(Visited 180 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Izgató szemgolyó?

    1. Szeretik feszegetni a határt :). Lehet, hogy túl sok a stressz és a beolvadási kényszer. Attól mondjuk a szexuális szokásaikat a négy fal közé tehetnék. De persze, nekik más a kultúrájuk szemlélete erről a témáról. 🙂 Mi itt Európában elég „prűdek” vagyunk ilyen szempontból – azért ez még nem is higénikus aktus prűdség ide vagy oda.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .