Toshokan Sensō / Library War (TV-sorozat és mozifilm)

353984

A Production I.G neve bármily neves és jól csengő a Patlabor, a Ghost in the Shell S.A.C., vagy a Psycho Pass című alkotásoknál, a Toshokan Sensō josei műfajú, kissé felszínes polgárháborús cselekménnyel bíró koncepciója esetében azonban nem nyújtja azt az elvárt nagyszerűséget, sem filozófiai, sem komplex történet szempontjából, mint a felsorolt alkotások. A Toshokan SensōHigashi no Eden-hez hasonlóan (szintén Production I.G-s mű) könnyen fogyasztható, inkább a gyengébbik nemnek szóló románcával hívja fel magára a figyelmet egy szokatlan környezetben. Romantikus és ritka animék kedvelői így kellemesen szórakozhatnak rajta, még a klisés shōjo/josei elemek keverése ellenére is, de egyúttal ugyanabba a hibába esik, mint a már említett Higashi no Eden. Komoly álcája alatt mindkettő alkotás a szerelemről szól, újszerű megközelítésben, amiben a sci-fi műfaj nem bontakozik ki kellő mértékben.

Háborús románc nőknek

Az irodalmi cenzúra miatt nyílt ellenállásba kezdő, majd katonává váló könyvtárosok szerelmi élete igazán újszerű koncepció, ami egy nagyon régi toposzt elevenít fel a hadseregben szövődő szerelemről. Ezt az uniformisban flangáló fiatal felnőttek, a fegyveres és humoros kiképzések jelentik egyrészt, másrészt egy-két gyilkos bevetés, vagy éppen politikai intrika hivatott szolgálni az élet-halál harc során fellobbanó heves érzelmek keltette drámát. Emellett megkapjuk azokat a kellékeket, amik minden josei sztori alapjait adják: idealizált megmentő, állandóan civakodó párocska, komikus helyzetek, nézeteltérések a közös ügyért való küzdelem során. Mindez eredetileg az Arikawa Hiro írta light novelben látott először napvilágot 2006-ban. A négy kötetes sztori két manga-adaptáció után 2008-ban kapott animesorozatot és egy TV-specialt, majd 2012-ben jött a mozifilm, 2013-ban pedig a live-action verzió. Jómagam ezek közül az animékkel ismerkedtem meg, amelyek a már sokszor emlegetett Production I.G gondozásában készültek, ám a 2012-es mozit leszámítva az animáció egyszerűre, letisztultra sikeredett, elég éles kontúrokkal kiegészülve. A kritika előtt azonban jöjjön a lényeg, miről is szól maga a történet:

498394_resize

A cselekmény szerint 1988-ban a Japán kormány elfogadja a Media Betterment Actot (furcsán fordítva: Média jobbító törvényt) és ennek értelmében minden nyomtatásba kerülő alkotás, legyen az regény, vagy mesekönyv, a kormány döntése alapján bármikor elkobozható és megsemmisíthető. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát ily módon korlátozva a kormány azt akarja elérni, hogy az ártalmasnak vélt eszmék ne rontsák meg a polgárok életét, amiknek a következménye esetleg lázongás, vagy elégedetlenség lenne. E felháborító döntéssel egyedül a könyvtárak mernek szembeszállni, ami folyamatos véres küzdelmeket eredményez a két fél között. Szinte polgárháborús állapotok uralkodnak a könyvtárak és a kormány katonáinak összetűzései nyomán, amikor is történetünk jelenébe, 2019-be érünk. Ekkor ismerjük meg főszereplőnket, a lány létére igencsak fiús Kasahara Ikut (Inoue Marina), aki nemcsak magasságával, de testi erejével is kitűnik társai közül. Szülei tudta nélkül pedig jelentkezik a Kantōi Könyvtárbázisra, ahol végül egyedüli nőként beválasztják a könyvtár fegyveres haderői közé, azaz a  Library Defense Force-ba (Könyvtár Védelmi Haderő). Itt ismerkedik meg az őt állandóan terrorizáló felettesével, Dōjō Atsushival (Maeno Tomoaki), aki nemcsak alacsonyabb nála, de még ráadásként rendkívül kötekedő természettel van megverve, amire Kasahara rendszerint éles bírálattal, vagy egy jól irányzott balegyenessel képes reagálni. Kasaharát erre a kemény életre egy középiskolai élmény inspirálta egyébként, amikor egy igazi lovagként megjelenő könyvtáros mentette meg őt, amint a lány kedvenc könyvét védte a cenzúra újabb támadásától. A lányt letartóztatással fenyegették, amikor megmentője a képbe vágtázva vette elő harci modorát, és gálánsan megoldva a helyzetet nyújtott végül oltalmat a lánynak. Ezzel a kedves emlékkel a szívében határozza el női hősnőnk, hogy akár élete árán is megvédi a könyveket. Ebben a morgós Dōjō is a segítségére lesz, valamint további szórakoztató karakterek is színesítik a képet mint a gyönyörű információ adatbank Shibasaki Asako (Sawashiro Miyuki), a messzemenően tökéletes, de a kapcsolatok terén vak Asahina Hikaru (Ono Daisuke), a jóképű, mindig nevetgélő Komaki Mikihisa (Ishida Akira), az őrült ötletekben tobzódó Genda Ryuusuke kapitány (Suzumori Kanji), valamint a fotóriporter Orikuchi Maki (Tanaka Rie).

Adaptációk sokasága: light novelből manga, majd anime

Az eredeti light novel már két mangasorozatot is kapott korábban, az egyik a shōjo irányvonalú Lala magazinban jelent meg Toshokan Sensō: Love & War címen, nyilvánvalóan a romantikus lelkületű szerelmi szálakat emelte ki az akár uniszexnek is tekinthető alapokból. Ez 2007-ben indult és jelenleg is fut, pillanatnyilag 10 kötetet tud magának a széria. Ennek megfelelően indult shōnen magazinban is egy verziója az eredeti koncepciónak, ez Toshokan Sensō Spitfire! címen jelent meg a Dengeki Daioh magazin lapjain, de csupán egy kötetet ért meg. Ez a verzió egyébként több oldalon seinen besorolást is kapott a tragédiákkal teli drámai hangvétele miatt.

Light novel (2006-2007; 4 kötet) Toshokan Sensō: Love & War (shōjo manga; 2007-; 10 kötet eddig) Toshokan Sensō Spitfire! (shōnen manga; 2007-2008; 1 kötet)

2008-ban a noitaminA programblokkban indult animesorozat inkább a fentebb felsorolt karakterek hétköznapjaira és küldetéseire koncentrál, a katonai vonal nincs túl komolyra véve, nem igen véres, a halált sem hozzák be közvetlenül az anime kontextusába, sőt, inkább a komédia dominál benne a szereplők közötti érzelmi kapcsolatok lassú kibontakozásával. A TV-special egy aranyos kitérő egy gyermekkori szerelemnek a beteljesülésére Komaki Mikihisával a középpontban, plusz, egy kis testi fenyítést is kapunk benne egy nem éppen sportszerű kihallgatás során. Mindhárom animeverziót (a sorozatot, a specialt és a mozifilmet is) Hamana Takayuki rendezte, korábbi, illetve frissebb rendezései: Appleseed XIII (TV)Chocolate Underground (ONA)Moshidora (TV) és Sisters of Wellber (TV). A történet alapjául szolgáló karakterdizájnt Adabana Sukumo készítette, amit Nakamura Satoru adaptált képernyőre (Eden of the EastGhost in the Shell: Stand Alone ComplexMoribito – Guardian of the Spirit).

Toshokan Sensō: Kakumei no Tsubasa (mozifilm; 2012)
Toshokan Sensō: Kakumei no Tsubasa (mozifilm; 2012)

A 2012-es mozifilm (ami a Toshokan Sensō: Kakumei no Tsubasa címen érhető el) a tv-sorozattal szemben sokkal erőteljesebb lett minden szempontból, nemcsak az animáció látványos fejlődése érezhető (a mozifilmhez elengedhetetlen a sorozat ismerete, mert közvetlen folytatása és lezárása annak), hanem a politikai szálak is keményebben beindulnak benne, amik korábban is működtek a negatív kampány, a korrupció és a konspiráció függvényében. A mozifilmben Kasaharának és társainak a könyvek helyett egyedülálló módon egy szerzőt kell megvédeniük, akit azért akarnak bíróság elég állítani, mert könyvével egy állítólagos terroristacsapat tervezett merényleteket. A regényíró Kasahara és Dōjō közvetlen felügyelete alá kerül, akiknek kimondatlan szerelmi kapcsolatuk bonyodalmai mellett számtalan orvtámadással kell, hogy megbirkózzanak. A mozifilm gyönyörű openinget is kapott, amiben egészen elszabadultak az effektkezelők, ami a Production I.G animátorainak részéről rendkívül szép teljesítmény. Érdekesség, hogy a filmben a hátterek is részletesebben kidolgozottak, valamint a könyvtárosok szimbóluma, a kamillavirág gyönyörű természeti képekben tér vissza. Ráadásul a filmben a hormonok hirtelen elszabadulnak, a női rajongók, így az én örömömre is négy csókjelenet tesz benne a kedvünkre.

Az animék után pedig jön végre a live-action verzió is, ami 2013. április 27-én nyit a Japán mozikban. A live-actionben a V6 nevű idolcsapat tagjai közül Okada Junichi (szinkronszerepei: Tales from Earthsea, From Up On Poppy Hill), mint Dōjō Atsushi fog szerepelni, míg Eikura Nana női főszereplőnket, Kasahara Ikut játssza (Mei-chan no Shitsuji és a Boku wa Imōto ni Koi o Suru live mozikban). További szereplők: Kuriyama Chiaki (Shibasaki Asako), Ishizaka Koji (Nishina Gen), Tanaka Kei (Komaki Mikihisa), Fukushi Sota (Tezuka Hikaru), Hashimoto Jun (Genda Ryūsuke) és Nishida Naomi (Origuchi Maki). A filmet a Gantz, The Princess Blade és a Sand Chronicles című live filmek korábbi rendezője, Sato Shinsuke  rendezi. Live-action előzetes:

 

Toshokan Sensō: férfiaknak ne tovább?

Nem mondanám. Olyan mint a legtöbb romantikus anime-manga franchise. A szerelmen van itt a hangsúly, a többi kellemes izgalmat generáló kellék csupán (lövöldözés, harc, politikai nyomás, drámai történetek emberekről, akik szeretik a könyveket, stb.) Emellett Kasahara és morci felettesének kapcsolata kísértetiesen emlékeztethet sokakat a Lovely Complex című manga/anime főhőseire, de a többieknek is meg van a tükörképe: Asako és Hikaru a Nodame Cantabile szereplőit idézi, míg Komaki esetében lehetne akár az Usagi dropra hivatkozni. Túl sok egyediség így a körítésen túl nem csöppent bele, a politikai összeesküvések szerelmesei se várjanak nagy fordulatokat tőle. Könnyed, szórakoztató ez a sztori a maga módján, engem kellemesen kikapcsolt, de egyúttal nosztalgiára is csábított, mert a harcok ellenére nagyon pozitív hangnemű a története, így bárki arcára mosolyt csalhat, ha ad neki egy esélyt. A románcok fejlődése pedig különösen tetszett. Ártatlanok, érzelmesek és humorosak voltak a figurák az úton, míg egymásra találtak.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=325]
Adatok

Toshokan Sensō / Library War
(animesorozat, 2008)
Eredeti alkotó: Arikawa Hiro (light novel)
Eredeti karakterdizájn: Adabana Sukumo
Rendezte: Hamana Takayuki
Stúdió: Production I.G
Hossza: 12 x 22 perc

Toshokan Sensō Special / Toshokan Sensō: Situation Love Handicap
(TV-special, 2008)
Eredeti alkotó: Arikawa Hiro (light novel)
Eredeti karakterdizájn: Adabana Sukumo
Rendezte
: Hamana Takayuki
Stúdió: Production I.G
Hossza: 1 x 22 perc

Toshokan Sensō: Kakumei no Tsubasa
(mozifilm, 2012)
Eredeti alkotóArikawa Hiro (light novel)
Eredeti karakterdizájn: Adabana Sukumo
Rendezte: Hamana Takayuki
Stúdió: Production I.G
Hossza: 105 perc

(Visited 417 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .