A 6. Manga Taishō-díj jelöltjei

2013. március végén fogják kihirdetni az idén 6. alkalommal megrendezett Manga Taishō győztesét. A 2008-ban alapított díj lényege, hogy jelen esetben olyan új, akár 2012-ben indult alkotásokat díjaznak, amelyeknek maximum 8 kötetük jelent meg 2013 januárjáig, és megjelenési idejük alatt nem tettek még szert jelentős népszerűségre. A díjra idén 11 címet jelöltek, a jelölést az értékesítési oldalon állók, azaz az eladók szavazatai alapján végezték.

Melyik manga lesz 2013 legjobb alkotása?
6. Manga Taishō-díj jelöltjei I-VI.
6. Manga Taishō-díj jelöltjei I-VI.

Idén 6. alkalommal fogják kiosztani a Manga Taishō-díjat, avagy angolul „Cartoon Grand Prize”-t, amelyre már 2012-ben indult új mangasorozatok közül is válogathatnak jelölteket. A jelöltek listáját 2013 januárjának közepén tették közzé. A listára a könyvesboltok alkalmazottjainak, azaz az eladóknak a szavazatai alapján kerültek fel azok a japán képregények, amelyek 8 vagy kevesebb kötettel rendelkeznek eddig, de még rekordokat döntő népszerűségre nem tettek szert megjelenéseik során. Így kaphatta meg a díjat tavaly például a Fullmetal Alchemist alkotójától a Silver Spoon, 2011-ben a March Comes in Like a Lion Umino Chikától, 2010-ben a Thermae Romae (Yamazaki Mari), 2009-ben a Chihayafuru, míg 2008-ban, a díj alapításának évében, aGaku: Minna no Yama (Ishizuka Shinichi) című alkotás.

2013 márciusában fog kiderülni a szavazás második fordulója után a győztes manga címe. A második fordulóban 11 címre voksolhatnak a könyvesboltok vezetői, illetve eladói.

A 2013-as Manga Taishō-díjra jelöltek listája:

ansatsu-kyoshitsu-01-shueisha

I. Ansatsu Kyōshitsu / 暗殺教室 – Matsui Yusei

Ezen abszurd shōnen manga történetében egy középiskolai osztály nem mindennapi „kiképzését” követhetjük nyomon. A 3-E osztályba új tanár érkezik, aki zöld színű, poliptestű, saját bevallása szerint földönkívüli, és célja, hogy egy éven belül a világ elpusztuljon. Mókás módon, a diákjait arra tanítja, hogy a hátra lévő egy évben, hogyan végezzenek vele, ezzel mentve meg a világot.

Kiadó: Shueisha, Magazin: Weekly Shōnen Jump, Megjelent: 2012

II. Umimachi Diary / 海街diary – Yoshida Akimi

Umimachi DiaryA josei történetben egy levél érkezik a Kohda nővérekhez, amelyben édesapjuk tragikus haláláról értesülnek. A három lány 15 éve nem találkozott az őket elhagyó és édesanyjuktól elváló apával. Ennek ellenére a legidősebb nővér, Sachi kérésére húgai – Yoshino és Chika – elmennek Yamagatába, hogy részt vegyenek édesapjuk temetésén. Itt találkoznak apjuk új családjából származó féltestvérükkel, a fiatal és odaadó Suzuval.

Az Umimachi Diary már eddig is számtalan díjat tudhat magának, 2007-ben a Japán Médiaművészeti Fesztivál díját kapta meg, a 12. és 13. Tezuka Osamu Kulturális Díjért is indult, ahol második helyezett lett, valamint jelölték az 1. Manga Taishō-ra is korábban, ahol harmadik helyezetett lett a szavazás során.

Kiadó: Shogakukan, Magazin: Flowers, Megjelent: 2007


III. The Bride’s Stories / Otoyomegatari / 乙嫁物语 – Mori Kaoru

514971reA kiváló mangaka, Mori Kaoru, mindig is szerette a társadalmi és kulturális különbségeket áthidaló románcokat, például sokan ismerhetik az Emma című 2002-es mangáját e témában. E korábbi képregény a 19. századi angol arisztokráciába kalauzolt el bennünket, ahol egy cselédlány és egy nemes ifjú közötti tiltott románcot követett végig. Újabb története, a The Bride’s Stories (Otoyomegatari) egy ehhez mérten is különleges alaptörténettel bír. Főhősnője ugyanis a nomád törzsből származó Halgal Amira, akit az 1800-as években eljegyeznek szülei egy nála 8 évvel fiatalabb városi fiúval. A kulturális és társadalmi különbségek ellenére a lány lassan beleszeret újdonsült férjébe, de a családjaik által támasztott elvárásoknak így is meg kell felelnie hősnőnknek. Amira ugyanis választás elé kerül identitásának keresése közben: egyszerre kell megőriznie és tiszteletben tartania ősei szokásait, egyúttal modernizálódnia az új társadalom elvárásainak megfelelően.

Kiadó: Enterbrain, Magazin: Fellows!, Megjelent: 2008

IV. Ore Monogatari!! / オレモノガタリ!! – Kawahara Kazune & Aruko

Ore Monogatari_resizeA shōjo sztori főhőse Gōda Takeo elsőéves középiskolás, aki 120 kilóval és két méteres magassággal van megverve, legjobb barátja azonban a szuper jóképű Sunagawa, aki után sikongatva veti magát a suli női felhozatala. A gigászi méretekkel bíró Takeo váratlanul megmenti a metrón a molesztálás áldozatává vált Yamatót. A gyönyörű lányba első pillantásra beleszeret óriásunk, de vajon szíve hölgye viszonozni fogja érzelmeit?

Kiadó: Shueisha, Magazin: Betsuma, Megjelent: 2011

Terra Formars_resize

V. Terra Formars / テラフォーマーズ – történet: Sasuga Yū, rajz: Tachibana Kenichi

2577-ben az emberiség már a Mars meghódítására tör, mivel a Föld többé már nem életképes, ezért egy tudós-katonai csapat új küldetést kap. Feladatuk, hogy a Marsra utazva annak felszínét fejlett technológiai eljárások révén alkalmassá tegyék az emberi életre. A Marsra érkező csapat azonban mutáns rovarokkal találja magát szembe. Mielőtt mindenki meghalna, sikerül a rovarok létéről értesíteni feletteseiket, akik ezzel háborút indítanak a vörös bolygó szörnyei ellen.

Kiadó: Shueisha, Magazin: Miracle Jump és Weekly Young Jump, Megjelent: 2011

VI. Hi Score Girl / ハイスコアガール – Oshikiri Rensuke

Hi Score Girl1991-et írunk, és a hatodikos Yaguchi Harui életét a videojátékok világában tölti. A csöppet sem népszerű, átlagos, unalmas és barátságtalan fiú csak a videojátékokban tűnik ki. Tökéletes ellentéte, a gyönyörű, okos lány, Oono Akira, azonban megsemmisítő vereséget mér rá a Street Fighter II. című játékban. Ráadásul mindennap követi a fiút a játéktermekbe, mindennap totális győzelmet arat felette e játékokban, mégis egy furcsa barátság szövődik kettejük között.

Kiadó: Square Enix, Magazin: Big Gangan, Zōkan Young Gangan és Zōkan Young Gangan Big Megjelent: 2010

A következő jelöltekről egyelőre Japánon kívül még nincs információ:

VII. Sanzoku Diary / 山賊ダイアリー – Okamoto Kentarō, Kiadó: Kodansha,Magazin: Evening, Megjelent: 2011, Korosztály: Seinen
VIII. Ningen Karimen-chū – Uzugi Taeko
IX. Bokura no Funka-sai – Shinzō Keigo
X. Ballroom e Yōkoso – Takeuchi Tomo
XI. Kui Ryōko Sakuhin-shū: Seven Little Sons of the Dragon – Ryōko Kui

taisho07-11part2

Az Ore Monogatari!!, a Terra Formars, a Ningen Karimen-chū, a Hi Score Girl, a Bokura no Funka-sai és a Ballroom e Yōkoso egyébként bekerült a Kono Manga ga Sugoi! 2013-as kiadásának top 20 mangái közé.

(Visited 168 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .