Pearl S. Buck: Az ígéret / Promise (könyv; 2012)

Pearl S. Buck: Az ígéret / Promise (könyv; 2012)

Pearl S. Buck: Az ígéret / Promise (könyv; 2012)
Pearl S. Buck: Az ígéret / Promise (könyv; 2012)

A blogom követőit most könyvekkel fogom bombázni egy darabig, mivel ismét szakdolgozatot írok, ami miatt szakirodalmat kell megint bújnom, de e tankönyvek mellett/helyett nem bírom ki, hogy ha már olvasáson van a sor, akkor a kedvenc íróim műveit ne vegyem a kezembe. Így esett meg, hogy a zseniális Pearl S. Buck (1892-1973)  regénye, Az ígéret, másfél napig a prédám lett. A Tercium Kiadó idén novemberben adta ki az irodalmi Nobel-díjas írónő alkotását, akitől eddig a Nők padogája, a Liang asszony három lánya, A boldogság ára, Az utolsó kínai császárné és A kínai rabszolgalány jelent meg. Aki nem ismeri az írónő munkásságát, annak röviden álljon itt pár sor róla: az amerikai misszionáriusok gyermekeként napvilágot látott Pearl S. Buck gyermekkorának nagy részét Kínában töltötte, regényeiben pedig tapasztalatai nyomán ír a kínai hétköznapokról, olyan tradicionális értékekről, mint a család tisztelete, a filozófia, vagy a vallás fontossága. Az ígéret is magába foglalja mindezeket, de az írónő korábbi alkotásaihoz képest ezúttal egy mozgalmasabb színteret teremt főhőseinek, mégpedig a II. világháború színfalaival.

Két kultúra között őrlődve

Az ígéret főszereplői két, egymással ellentétes világból származó férfi és nő. Wei Majli Amerikában nevelkedett, így igen művelt, ráadásul jómódú kínai nő, aki nyugatias gondolkodással és viselkedéssel írja felül az engedelmes keleti nő sztereotípiáit. Amerika és az amerikai emberek csodálata mellett, azonban erős hazafias érzések fűtik Kína iránt, hiszen háború van, és Kína jelentős területei japán megszállás alatt állnak. A mindennapos bombázások és halál közepette e fellegekben járó, ás még mindig ábrándokkal teli nő életét a szerelem zavarja meg. Megismerkedik a vidékről érkező, paraszti származású Senggel, akinek családja a japánok uralta területen reked. A férfi minden erejével az ellenségen akar bosszút állni, ezért kitartóan küzdi fel magát a katonai ranglétrán, majd éles eszének, bátorságának köszönhetően hamar parancsnoki rangra kerül. Seng és Majli a világháború küszöbén találkoznak egymással, és szerelmesek lesznek. Seng házassági ajánlatokkal ostromolja a független Majlit, de a nő a férfit szegény származása és iskolázatlansága miatt semmibe veszi. A helyzet azonban gyökeresen megváltozik, amikor Senget és bajtársait Burmába küldik vezetőik, hogy az ott rekedt szövetségeseiknek, az angoloknak segítsenek. A reménytelen küldetésre a hadsereg legjobb katonáiból verbuválnak hadosztályt. Az ellenséges őslakosok között és a veszélyes dzsungelen át vonuló kínai csapatokhoz Majli is csatlakozik, mint az ápolók és nővérek parancsnoka. A nő ekkor szembesül igazán a háború mibenlétével, és korábbi illúziói darabokra is törnek.

Kaotikus érzelmi dráma vagy társadalomkritika?

Amint olvastam a regényt, több dolog is összezavart Pearl S. Buck korábbi írásaihoz képest. Az eredetileg 1945-ben megjelent regény történetéből hiányzott az a mély, kínai filozófiával teli ártatlanság és dráma, ami néhány jelentéktelen karakter révén életre kelt ugyan, de nem érvényesült olyan elementáris erővel, mint az eddig magyarul kiadott regényeiben. Műfaját tekintve pedig a romantikus szórakoztató irodalom felé sodródott a regény, egy kis feminizmussal és háborús kalanddal kiegészülve, ezáltal a női olvasóközönség érdeklődését hivatott felkelteni, ami nem is probléma. A regény romanticizmusa miatt azonban egyfajta kaotikusság érzése keletkezett bennem. Olyan, mintha az írónő egyszerre próbálta volna a mély gondolati és érzelmi tartalmakkal teli jeleneteket összeolvasztani egy felszínesebb világgal. A könyv során felsejlő epizódok, amik Seng hátramaradt családjának japán fogságban való életét jelenítették meg, lényegtelen etűdökké olvadtak össze, főleg, hogy Seng egyik sógornőjét, Jádét, próbálta az írónő a család erejeként és lelkeként bemutatni. Ezek az etűdök azonban oly rövidek, és kuszák lettek (mivel Seng terjedelmes rokonsága is felvonul), hogy nem tudtak igazán kibontakozni az itt megismert karakterek és inkább felesleges kontrasztként lebegtek a levegőben. Másrészt, a háború mellett a konkrét társadalmi valóság teljes bemutatása nem történt meg a regény során. A hivatalos történelmi források szerint, ebben az időszakban (1912-1949) Kína köztársaság volt (a Mao vezette kommunizmus csak ezután jött), amelynek alapjait Sun Yat-szen fektette le. A regényben azonban egy ismertebb politikus neve sem hangzik el, a sejtéseink alapján köztársaságnak hitt Kína vezetőjét csupán Legfőbb Vezetőként emlegetik (tényleges utalás csak az 1937-es nankingi mészárlásra, valamint az 1941-es Pearl Harbor-i bombázásra történik). A Burmába bevonuló kínai csapatok irányítója a történelmi források szerint Csang Kaj-sek, valamint a regény valamennyire hűen követi a japánok sikereit a burmai hadjárat során (Sittang-folyó átlépése, Rangoon elfoglalása és az északra vonulás ugyanígy megemlítődik a regényben).

A Legfőbb Vezető és felesége közötti viszonyt mindemellett Seng és Majli közötti viharos szerelmi kapcsolat párhuzamaként ábrázolja az írónő, ami mellett teljesen logikátlan tettek és döntések születnek e karakterek részéről is. Mintha az írónő a többi regényének alaposan kidolgozott főszereplőit olvasztotta volna bele ebbe az egy műbe, csak az előzményeket nem ismerő olvasónak egyszerűen nem mondnak így semmit. Jáde például olyan, mintha a Nők padogájabeli főhősnő lenne, aki a család terheinek cipelése mellett folyamatosan a szabadság után epekedik. Majli és a Legfőbb Vezető felesége pedig Liang asszony három lányából csöppen elénk, hiszen ők is a nyugaton nevelkedett kínai nők ismertetőjegyeit viselik magukon.

A kaotikus érzelmi útvesztő után számomra a legfurcsább eleme a regénynek a burkolt társadalomkritika sejtetése. A kínai csapatok Burmába azért érkeznek, hogy az angoloknak segítsenek, akik ezért cserébe fegyvereket és támogatást ígérnek Kínának. Ennek ellenére az angolok nem tudják levetkőzni gyarmatosító mivoltukat, és nemcsak az őket gyűlölő burmaiakat és indiaiakat, de a kínaiakat is lenézik, megvetik, a szolgájuknak tekintik, cserben is hagyják őket többször. Ez eddig viszonylag tiszta kép, tanulmányaink alapján erre is számítunk. Azonban az írónő az angolokat végül többé-kevésbé feloldozza tetteik bűne alól, ami pacifista, sokat látott és átélt énjének köszönhetően elhiszünk, de végül mégsem éri el azt a felemelő hatást, amit talán tervezett ezzel az írónő.

Mindent összegezve nem kell ilyen véresen komolyan, társadalmi és történelmi valóságot hűen leírónak tekinteni Pearl S. Buck e művét, amely egyébként most olvasható először magyar nyelven. Ha megmaradunk szórakoztató és romantikus mivoltánál, akkor nem is érhet bennünket csalódás (sajnos korábbi regényei miatt a csalódottságom, ha kicsi is, de emlékezetes). A mű teljes egészében szórakoztató, ha néhol összezavar is, de a két főhős között feszülő erős érzelmek és a kissé klisés helyzetek a háborús kitekintések során nem adnak olyan élményt, amivel nem találkozhattunk már korábban más művekben. Hiányérzetem talán abból is fakad, hogy Norman Mailer Meztelenek és holtak című regénye óta egyetlenegy II. világháborús regény se tudta megugrani nálam azt a mércét, amit Mailer jó magasra felállított. Pearl S. Buck végül megmaradt ebben a művében a kelet egzotikus becsomagolása révén romantikus írónőnek, aki Kínáról és a kínaiakról úgy tud írni nem kínaiként, mint senki más a világon.

Adatok
Pearl S. Buck: Az ígéret
Eredeti cím és megjelenés: Promise (1945)
Magyar megjelenés: 2012
Kiadó: Tercium Kiadó
Fordította: G. Szilágyi Zsófia
Terjedelem: 285 oldal
Megrendelhető innen.

(Visited 210 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .