Sukitte Ii na yo. (TV-sorozat; 2012) ~ 01-02. epizód utáni benyomások

Sukitte Ii na yo.  (TV-sorozat; 2012) ~ 01-02. epizód utáni benyomások

Sukitte Ii na yo.  (TV-sorozat; 2012)
Sukitte Ii na yo. (TV-sorozat; 2012)

Néha ki vagyok éhezve jó és új shōjo (és josei) animékre, amikből szerény meglátásom szerint, évente csupán egy-kettő jót vetítenek a japán televíziók friss műsorán. Egyszer úgy néznék Yoshihara Yuki, vagy Shinjō Mayu, no meg Watase Yuu új mangáiból készült animéket. Azért nem kell keseregnem, minden évadban legalább egy olyan mű indul, ami kiváló manga alappal tett függővé korábban. Az idei őszi anime maraton ilyen jellegű bájos, minőségi, párkapcsolati szempontból egész reális problémákat felvető alkotása a Sukitte Ii na yo avagy Say “I Love You”.

Szerelem első rúgásra

Az angolul  Say “I Love You”-ként is emlegetett mangára még tavaly cuppantam rá januárban és igen felvillanyozott az anime érkezése. A mangaka, Hazuki Kanae rajzstílusa gyönyörű ámbár egyszerű, mégis a karaktereivel meg tudott fogni és a Kimi ni todokénél érzelmileg gyorsabban fejlődő sztorit kanyarított aranyos és szerethető karaktereivel. A történet kompozíciója tipikus cuki felállás: adott Tachibana Mei (Kayano Ai), aki fiatalkori traumái, zárkózott személyisége miatt, amiket főleg a rosszindulatú és őt meg nem értő csíntalan látszat barátainak köszönhet, hűvös álarcot öltött magára. Iskolatársai gúnyolódásának tipikus céltáblája ő. A csipkelődő élcelődéseket azonban főhősnőnk érzéketlen arccal és beletörődve viseli a kiközösítés kínzó gyötrelmeivel együtt. Magányos napjait azonban fenekestül felforgatja az iskola playboya, Kurosawa Yamato (Sakurai Takahiro). A fiú szeme megakad a magának való lányon, és egyből baráti szándékkal közeledve próbálja meghódítani annak jégszívét. Mindezt Mei egy jól irányzott rúgassál jutalmazza, amit véletlenül szenved el szépfiúnk. Ahogy az lenni szokott, a morgó jellem érzékeny lányt takar és a nőcsábász szoknyapecérnek is vannak érzékien törődő pillanatai. A két fiatal lassan és óvatosan fedezi fel egymás személyiségét, amíg a szerelem bugyraiban egyre mélyebbre kalandoznak. Természetesen a bimbózó kapcsolat jellemfejlődést, kellemetlenkedő ellenségeket és új barátokat hoz a képbe. Ilyen a mell mániás Kenji (Shimazaki Nobunaga), a durcás Aiko (Uchiyama Yumi) és a lelkesen szerelmes Asami-chan (Taneda Risa). Aki romantikára és tini iskolai románcra vágyik a hűvösen borzongató őszi, avagy nemsokára téli estékre, annak a Sukitte Ii na yo. kiváló választás lesz.

Elemző kitekintés a megvalósításra

Megható és érzelmes, magával ragadó. Tökéletes zenei és látványbeli megvalósítás egy minden szempontból romantikus shōjo történethez mérten. A fiatalok önkeresése, az egymáshoz való viszonyok és a szociális kapcsolataik minden lépcsőfoka előkerül a tinédzserek mindennapjai során. Mei a maga halk szavú,  de egyben imádni valóan ártatlan módján osztja meg újdonsült barátaival józan észrevételeit, bár saját szerelmi problémáin nehezebben lát keresztül. Első barátja, Asami-chan is az ő segítségével leli meg a boldogságot, a kissé ügyefogyott Kenjiről nem is beszélve. Yamato-kun pedig macsó megjelenése ellenére egy igazán gyöngéd figura. Ha az anime és a manga közötti hasonlóságra is rá pillantok, megint nem lehet ok panaszra ezen izgalmas és szerethető karakterek mellett. A manga első csókcsatáját olyan ügyesen és érzékletesen adták át a készítők az animációs változatban, hogy az én gyomromban is pillangók hadserege kezdett tombolni egy kisebb szívdobogás kíséretében. (Ez egyébként a Paradise Kisst idézte fel bennem, amikor Yukari és George először csókolózott.) A forgatókönyv és a rendezés így megérdemel egy kimagasló dicséretet, ami Satō Takuyát illeti személy szerint. Ő olyan zseniális alkotásokat rendezett, mint a Steins;Gate vagy a retrós NieA_7. A zenei alapok is pont kellemesek, bár miden szempontból a Kimi ni todoke hangzásvilágára hajaznak, akár az “Friendship ~for Say ‘I Love You’.” (Friendship ~for 好きっていいなよ。) című opening dalt nézzük Okazaki Ritsuko előadásában, akár a lassabb endinget, a Suneohair énekelte “slow dance”-et. Az sem mellékes, hogy mind az opening, mind az ending alatt egyszerű, de nagyon hangulatos animáció látható (az openingben külön kiemelném a kissé misztikus, virágokat és szálló fénygömböket imitáló jeleneteket). Hazuki Kanae eredeti mangája most a 9. köteténél tart, amit elvileg 13 részben fognak képernyőre adaptálni a készítők. Az esztétikus és érzelmes karakterdizájn mellett (Okuda Yoshiko műve), a meghitt pillanatokkal összekötött, atmoszférateremtő és egyben érzelemkifejező képzelgések mentén dőlhetünk hát hátra, és élvezhetjük eme minőségi anime gyönyörű pillanatait az elkövetkező hetekben.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=304]
Anime adatok
  • Japán cím: Sukitte Ii na yo. / 好きっていいなよ。
  • Angol cím: Say “I Love You”.
  • Forgatókönyv: Satō Takuya
  • Rendezte: Satō Takuya
  • Eredeti alkotó: Hazuki Kanae
  • Eredeti karakterdizájn: Hazuki Kanae
  • Karakterdizájn: Okuda Yoshiko
  • Zene: Nomi Yuuji
  • Megjelenés: 2012
  • Típus: tv-sorozat
  • Terjedelem: 13 epizód
  • Műfaj: dráma, iskolai élet, romantikus, vígjáték, shōjo
  • Stúdió: ZEXCS, Starchild Records
  • HivatkozásokANN (eng); AniDB.net (eng);  MyAnimelist (eng); Hivatalos honlap (jp); Wikipedia (jp); Anime Addicts (hun)
(Visited 175 times, 1 visits today)

8 thoughts on “Sukitte Ii na yo. (TV-sorozat; 2012) ~ 01-02. epizód utáni benyomások

  1. Sajnálom, de nem tudok egyetérteni veled.

    Én próbálom szeretni a shoujo sorozatokat (Isten látja lelkem, tényleg), de két rész alapján a Sukitte ii na yo egy nagyon gyenge Kimi ni todoke utánzat, annak minden bája nélkül.

    Ellenszenves karakterek, az egész felállás számomra Twilight-ot idézi (a csillogó jó pasi mágikusan beleszeret az iskola legátlagosabb és legérdektelenebb lányába), és a dialógusok.. oh azok a dialógusok. Pl. elhiszem, hogy a serdülőkori túlzott mellbőség ugyanolyan szorongást tud okozni, mint annak hiánya, de ezt csak így, ilyen formában lehetett előadni? Nem tudtam, hogy a falat vagy az arcomat kaparjam.

    Adok neki még 1, max 2 rész esélyt, de sejtem, részemről hol fogja végezni.

  2. Háááát valamennyire megértem a szempontjaidat, meg ízlések és pofonok (ej de elcsépelt frázis :D) de hasonlatnak a Twilight erős túlzás ^^ (a romantikus-vámpír irodalom – ha egyáltalán lehet annak tekinteni – egyik leggyengébb alkotása az Alkonyat, úgyhogy jó véleménnyel én sem vagyok róla). Na, de nem mondom hogy kiemelkedően egyedi alkotás ez. Tipikus mainstream shoujo cucc, a szívdöglesztő fiútól kezdve, a hősnőig és a sulis konfliktusokig. Pár 100 shoujo manga után már az ilyen “hibákon” átsiklok, mivel ez az a felállás, zsáner, összetétel, amit imádok a mai napig, bármennyire is klisés. A mangáját olvastam anno, és a kommersz shoujon belül igen jó színvonalú alkotás (nálam is vannak rangsorolások, ennél vannak még banálisabb történetek is). Realitása talán a miatt jobb nálam a Kimi ni todokenel (ami szerintem nagyon lassan bontakozott ki érzelmi szempontból, de lehet h velem van a baj a túl sok smut manga miatt XD), mert a szexualitás hamarabb, gyorsabban a felszínre kerül, hiszen csak hormonokban tobzódó fiatalokról van szó. 🙂 Meg mit ne mondjak, női szemszögből szívesen élem bele magam Mei pozíciójába :D, ilyen fiúval én is elcicáznék iskolai szünetekben XD.

    Mell-probléma: megint ismétlem magam, a mainstream shoujo 90%-ban előjön ez, a túlreagált és eltúlzott oldalaival együtt. De a hétköznapokban, legalábbis diákéveimből kiindulva, bizony okozhatnak frusztrációt a nemi érés szakaszában játszódó változások, főleg a kebleknél. Bár gyakoribb a túl kicsi méret miatti gyötrődés. 😀 Asami-chan szerencsére csak a második részben problémázott ezen. Később inkább a karakterek problémái, meg a párkapcsolati gondok kerülnek elő, plusz, a főhős srác majd modell karrierbe is kezd, ami ad még egy pluszt a sztorinak. Mintha ex-girlfriend is lenne majd benne…hmmm. Már nem emlékszem pontosan mi volt a mangájában. :3

    Ha nem tetszik neked, teljesen érthető, nekem ez olyan…mihez is hasonlítsam…mint a fagyi tejszínhabbal. Bármennyit is eszek belőle, mindig többet akarok.

  3. Hoppácska, nagyon ismerős volt és most jött a felismerés, hogy a mangáját olvastam! Persze hogy hol hagytam félbe, arról már gőzöm sincs, de az írásod alaposan meghozta a kedvem az animéhez, úgyhogy ha tényleg csak 13 rész, akkor megnézem. : )

  4. Félreértés ne essék, többször bealudtam a Kimi ni Todoke alatt, és agybajt kaptam, hogy 24 részbe telt, mire megfogták egymás kezét.. véletlenül. De összességében sokkal szerethetőbbnek tartom.

    Mindenesetre a harmadik rész fényévekkel jobb volt, még ha nem is fergeteges. Kíváncsi vagyok, hogy a szépségmániás csaj az agyamra fog-e menni vagy megkedvelem.

    Amúgy nyilván nekem is van olyan műfajom, amiért rajongok, és elnézőbb vagyok a hibákkal és klisékkel. Általában tartalmaz fegyvereket, nőket és robbanásokat – tetszőleges sorrendben. Szóval ezzel a részével a dolognak nincs problémám.

    UI: érdekes mód a Btooom mégse fogott meg eddig

    1. Értem ^^. A harmadik része egyébként nálam elég lapos lett valamiért, de a “szépség mániás” lány miatt biztos lesz valami a következőben. A Kimi ni todoke karaktereit én is imádtam, de ja, néha szenvedés volt már várni a nagy pillanatokat. Hmm Btooom nálam is most az eddigiekhez képest gyengébbnek tűnik. Lehet mert lelőttem magamnak a poénjait és a mangáját olvasva már nem tűnik olyan nagy durranásnak. Ezt a fegyver-nő-robbanós kombót én is favorizálom. Jormungardot mondja nekem mindenki, hogy nézzem. Az állítólag nagyon jó.

  5. “már nem tűnik olyan nagy durranásnak”

    I see what you did there

    A Jormungand szórakoztató. Elég jó kombinációja az akciónak, enyhén őrült karakterekből adódó humornak, és nem teljesen irreális geopolitikai játszmáknak.
    A témában viszont a Black Lagoon fényévekkel előtte jár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.