P.A. Works: Tari tari / タリタリ (TV-sorozat; 13 epizód; 2012)

P.A. Works: Tari tari / タリタリ (TV-sorozat; 13 epizód; 2012)

Vészesen elmaradtam a nyári anime szezon portékáinak prezentálásával, de ami késik nem múlik. A még mindig szeszélyes, hol hőgutával, hol tököket fagyasztó kristályokkal fenyegető ősz, szerencsére, ad bőven lehetőséget e mulasztás pótlására. (Megjegyzem, hogy az ütősen zsúfolt őszi anime szezon már most annyi új csecsebecsével bombáz, hogy a pótlással lassan döcögök majd.) Először is, röviden összegyűjtöm a sivatagi nyári tétlenségemet szórakoztatóvá tevő sorozatokat. A Sword Art Online, a Muv-Luv és a Natsuyuki Rendezvous mellett (eddig ezeket örökítettem meg az oldalon), fut(ott) nálam az Uta Koi, a Kokoro Connect, a Jinrui wa Suitai Shimashita, a Rinne no Lagrange 2. évada (tavaszról az Accel World, a Hyōka és a Space Brothers). Plusz, a P. A. Works júliusi születésű érzelmes darabja, a Tari Tari. E bejegyzésben tehát mi mást vehetnék elő, mint az említett stúdió eme édeskésen hétköznapi, hibái ellenére is szórakoztató művét. Jöjjön tehát a Hanasuka Iroha alkotói gárdájától a Tari Tari című zenés-dráma kivesézése, a tőlem megszokott bő terjedeleműre szabott formátumban.


Énekeljünk szívből a jövőbe tekintve

Öt fiatal diák, tipikus iskolai környezetben énekesi babérokra tőr. Kórus hangversenyek, tragédiákon, kudarcokon való túllépés, barátság és a felnőttek szívtelen szabályai elleni lázadás. A Tari Tari röviden ennyi, és még sok minden más. Zenés és hangulatos cselekményét a színes animáció, az apróbb humoros momentumok, és a töménytelen drámai pillanat teheti kommerszen egysíkúvá, de egyben megindítóan szórakoztatóvá is. 13 részében egyenletes építkezés mellett egy kiváló fordulat után zárul az anime története, amely valakit vagy hidegen hagy, vagy a szíve mélyéig megérint. Jómagam ezen utóbbi kellemesen könnyező hatása miatt tehettem be élményeim képzeletbeli Golden Globe-díjas listájára.

Tari tari / タリタリ (TV-sorozat; 13 epizód; 2012) A Tari Tari semmi újdonságot nem tesz hozzá, de nem is vesz el a slice-of-life műfajú animék kelléktárából. Adott öt főszereplő, kiknek jelleme régóta ismert sémákból építkezik: a tragikus hősnő és a történet központi figurája: Sakai Wakana (Takagaki  Ayahi). Ő az a lány, akinek édesanyja fiatalon meghalt. Édesanyjával egykori konfliktusokkal teli kapcsolata miatt elzárkózott az élettől. Légből szőtt gubóba bújt, hogy még egy olyan letaglózó érzést, ami egy szeretett személy elvesztésének kínkeserves fájdalmával jár, ne kelljen újra átélnie. Az emberek mellett még egy dologtól tartja távol magát: a zenétől. Elhunyt édesanyjának legkedveltebb tevékenységét, a zenélést is végleg száműzi mindennapjaiból. Ám, ahogy az lenni szokott, mindig jön a forgatókönyvírók kútfejéből egy nagy DE ezután.

Wakana életét a loli testű, életvidám és kétbalkezes Miyamoto Konatsu (Seto Asami) forgatja fel. Konatsu számára minden a zenéről és az éneklésről szól. Énekkari karrierjének azonban a szigorú, mogorván rendszabályozó igazgatóhelyettes hölgy szab gátat. A lány túl könnyed, szeleburdi hozzáállása miatt gyorsan a suli kóruson kívül találja magát, ám álmait nem adja fel. Megalapítja saját kórus klubját, ahova legjobb barátnőjét, Okita Sawát (Hayami Saori) is beszervezi. (Az érett Sawa a lovaglás és az íjászat kedvelője, de pap édesapja útját állja sporthoz kötődő terveinek.) Konatsunak már csak egy gondot kell orvosolnia: ahogy már a japán iskolai animéknél (a K-On!-nal az élen) megtapasztaltuk, egy klub hivatalos működéséhez, avagy elismeréséhez minimum öt tag kell. Konatsu Wakana mellett még két fiúnál veti be meggyőző stratégiáit. A magányos sportolót,  a tollaslabdázó Tanaka Taichit (Shimazaki Nobunaga) és a Bécsből újonnan érkezett transfer studentet, a Power Rangers rajongó Maeda Atsuhirót / Wien-kun (Hanae Natsuki) hálózza be. Ők öten a zene és különböző hétköznapi megpróbáltatások révén kovácsolódnak egy erős csapattá, de hogy hogyan, és milyen humoros vagy éppen szomorkás fordulatok árán? Azt a sorozat a maga bűbájos formájában mutatja be.

Tari tari pro és kontra

A sorozat ízig-vérig egy jópofa, megmosolyogtatóan aranyos történet, pozitív mondanivalóval és gondolatokkal megfűszerezve. Mellényúlások terén azonban e tünemény sem szenved hiányt. Itt akár a gyönyörű animációt is említhetném, amely bármennyire is szépen árnyalt, bizony a karakterdizájn a nagy elődhöz (Hanasuka Iroha) képest sokkal egyszerűbb, átlagosabb, főleg a néha idegesítő faktorba átcsapó Konatsu heves mozdulatai terén figyelhető meg egy kis széllelbélelt pontatlanság. Ehhez mérten extrém kameramozgások, plánok is ritkán fordulnak elő, többnyire a katartikus pontokon találkozunk velük, ami a műfaji sajátosságok miatt még megbocsájtható vétek. A másik sántasága a történetnek: a karakterek. Ez egy lány anime lett végül. Olyan értelemben, hogy a három hősnő személyes drámája kereken kidolgozott, jellemük többnyire mélyen árnyalt. Vitatkoznak egymással, több az interakció, a törődés és a figyelem közöttük, még a szabadidejükben is összefutnak. Mellettük a plusz két fiú egy szükségszerű, de ki nem bontott kellék marad. Taichinál ugyan megpróbálták drámába önteni a kétségbeesett és lehetetlennek tűnő küzdelmét a tollaslabdás bajnoki címért, de ezután kifogyott a szuflából. Pedig egy enyhe szerelmi zöngét is belevitt volna a sztoriba, de ez a szál is csak egy semmibe vesző kiegészítő elem lett, ami ugyanakkor színesítette is a cselekményt. A legjobban mégis Atsuhiróval / Wiennel bántak el. A kezdeti bohókás humorforrás szerepéből nem tudott kilépni, igazi drámát sem produkált és meghatározó szerepe sem volt az események formálásában. Kiabált, lelkesedett, jegyzetelte a furcsa japán szokásokat és kifejezéseket, de ennél mélyebbre nem merülhettünk el a lelkében.

A reflektorfény így inkább a lányokra, közülük is Wakanára terelődött, és az ő jellemfejlődése adja meg igazán a sorozat ívét, ami egy lezárt végkifejletben teljesedik ki. Az animáció védelmére szóljon, hogy szép kompozíciójú jeleneteket is felsorakoztat, például kellemes etűdöket táncról, lovaglásról és éneklésről. Ezek mindegyike csak úgy ontja magából az önfeledt boldogság, a belefeledkezés érzését abba, amit a fiatalok éppen művelnek, történjen az a tengerparton vagy a természet lágy ölén. Az anime emellett példaértékű üzenettel csalogatja magához a műfaj kedvelőit, a halál feldolgozásától egészen a jövőbe tekintő felnőttesebb gondolkodásig, az áldozatok vállalásáig. A gyönyörű kórusművekről sem szabad megfeledkezni, amik életet és rengeteg érzelmet csempésznek a jelenetek mögé. Érdekesség, hogy az Eufonius írta True Tears anime opening zenéjét (Reflectia) is előadják az anime szereplői, természetesen kórusmű formájában. A készítők közül Hashimoto Masakazu rendező nevét emelném most csak ki, aki rendezői pozícióban szinte először csillogtatta meg tudását, nem is rosszul, mivel egy ügyesen lezárt történetet kreált, amelyben megfelelően adagolta mindvégig a figyelmet fenntartó elemeket. Összegezve, édes anime volt, édes szereplőkkel, de erősségei ellenére nem tudott nagyot dobbantani. Ennek ellenére maradandó élményt adhat azoknak, akik nyitottak a fiatalok közötti barátság és a mindent megmozgató zene üdítő együttesére, valamint a tragédiákat feldolgozó ösztönző hangnemre.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=299]
Anime adatok
  • Japán cím: タリタリ
  • Angol cím: Tari Tari
  • Forgatókönyv: Hashimoto Masakazu, Yokote Michiko, Sato Rika
  • Rendezte: Hashimoto Masakazu
  • Eredeti karakterdizájn: tanu
  • Karakterdizájn: Sekiguchi Kanami
  • Zene: Hamaguchi Shiroh
  • Megjelenés: 2012
  • Típus: tv-sorozat
  • Terjedelem: 13 epizód
  • Műfaj: iskolai élet, dráma, zenés, vígjáték
  • Stúdió: P. A. Works
  • HivatkozásokANN (eng); AniDB.net (eng);  MyAnimelist (eng); Hivatalos honlap (jp); Wikipedia (eng); Anime Addicts (hun)
(Visited 38 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.