Les Chevaliers du ciel / Sky Fighters / Vadászpilóták (francia film; 2005)

Les Chevaliers du ciel / Vadászpilóták (francia film; 2005)

Les Chevaliers du ciel / Sky Fighters / Vadászpilóták (francia film; 2005)
Les Chevaliers du ciel / Vadászpilóták (2005)

Nem tudom honnan ered a repülés, a pilóták és a szikrázó kék égen, a fellegek fölött szárnyaló gépek iránti vonzódásom. Tériszonyom hisztérikusan tiltakozik minden két méternél magasabb, a földfelszín fölé emelő kihívástól, a vidámparki zuhanástól. Még a függöny szedése is keserves kínszenvedéssel jár. Erre az utóbbi időben azon kapom magam, hogy megbabonázva lesem a gyönyörű felvételekkel teli, száguldó manővereket végrehajtó repülőket, vagy mechákat, öltsenek testet azok rajzolt vagy valóságos formában. Emiatt is csaptam le tegnap a Les Chevaliers du ciel (Vadászpilóták) című 2005-ös filmre.

Repülés mindenekfelett

Visszagondolva a számomra „nagy klasszikusokra”: a Top Gun (1986) anno hidegen hagyott, A Rés a pajzson (1996)-ra már nem is emlékszem – kicsiként egyáltalán nem kötöttek le. A cool faktorral bíró pilóták iránti érdeklődésemet talán a Pearl Harbor – Égi háborújának romantikus-drámája keltette fel, – az biztos, sokáig ez volt a kedvenc filmem. Hollywoodnál maradva, idén Leonardo DiCaprio (kedvenc színész természetesen) csigázott fel megint az Aviátor (2004) filmben nyújtott alakításával. A mozifilm a zseniális mérnök, pilóta, rendező, repülőgép-tervező, Howard Hughes (1905-1976) életét mutatta be, aki a gépek, a repülés megszállottjaként nemcsak a leggyorsabb, legnagyobb repülők alapjait álmodta meg, de filmre akarta vinni azt a fenomenális érzést is, amikor a pilóták a magasban, formás felhők között vívják élet-halál harcukat. A francia gyártású Les Chevaliers du ciel (Vadászpilóták) után szerintem ő is eldobta volna az agyát (bár ő lett volna az első, aki megcsinálja a franciák helyett ezt, ha nem halt volna meg), de a lenyűgöző légi felvételek mellett másik hihetetlenül különleges atmoszférát teremtő oldala a filmnek a zene, amelyet a lenyűgöző Chris Corner szerzett.

Repülőgép típusokig már nem jutott el a rajongásom tárgya, csak nézni és átélni szeretem az ilyeneket – mielőtt valaki azt hinné, hogy repülőgép otaku is lettem. Szó sincs ilyesmiről, egyszerűen csak magával ragad ezeknek a filmeknek a légies hangulata, és ugyanez történt a Vadászpilóták esetében is. E francia történetre hivatkoznak úgy, mint a modern Top Gun, amit erős túlzásnak érzek. A Gérard Pirès által rendezett, majd 2005-ben bemutatott francia alkotás a cselekményét tekintve klisés, kusza kapcsolati hálókkal operál (ki az áruló, hadseregbe beépített terroristák, stb), a látványon kívül a főszereplő karizmája viszi el a hátán az egész filmet, a többi elem csak popcorn ropogtató, eye-catching kiegészítés. Messze van ez a Taxi (1998) élménytől, pedig ugyanaz a rendező. Érdekes pont azonban, hogy a film képregény alapokból építkezik, ez is bizonyítja, hogy a franciáknál mennyivel nagyobb kultúrája, olvasóköre van a képregényeknek, mint nálunk. Ők is ontják magukból a képregény alapokból dolgozó moviekat. Az 1959-ben megjelent eredeti, első képregény, a Tanguy et Laverduret az alapja a Vadászpilótáknak, amelyet Jean-Michel Charlier (a Buck Danny, a Barbe-Rouge és a Blueberry alkotásaiért kapott díjat) és Albert Uderzo (az Astérix képregény megálmodója, amiből több mozifilm adaptáció is eljutott hozzánk) alkotta. 1967-69 között futott a képregény alapján egy tv-sorozat adaptáció is Franciaországban. Ezek alapján nagy kultusza lehet e filmnek saját hazájában. A 2005-ös mozifilm története pedig a következő: két tehetséges pilóta, Walk’n (Benoît Magimel) és Fahrenheit (Clovis Cornillac), véletlenül lelő egy terrorista akció során egy ellenségesnek tűnő vadászgépet. A két pilótát tettük után felelősségre vonják, mivel egy titkos katonai szervezet azon munkálkodik, hogy tovább erősítse a francia hadsereget, ezért előre megszervezett terrorista akciókkal tesztelik a hadsereg gyenge pontjait. Az ellenségesnek tűnő vadászgép így egy bevetésen résztvevő honfitársukat rejtette, aki csak felettesei utasítását követte. A két tisztet végül lefokozzák, és kirúgják a katonaságtól, de a titkos szervezet tesz nekik egy ajánlatot: Walk’n és Fahrenheit újra repülhet, de ehhez egy életveszélyes és szigorúan titkos küldetésen kell ellenséges légtérbe repülniük. Mindeközben csak szaporodnak a kérdések: mi is ez a titkos szervezet? Mi a célja? És a kiszivárgott információk alapján milyen támadást terveznek a terroristák a franciák legnagyobb nemzeti ünnepén?

Ahogy már utaltam rá, a filmet Walk’n (Benoît Magimel) karaktere dobta fel, ő volt lényegében a tökös legény mindvégig, aki savanyú arccal ragaszkodik pilóta álmaihoz, és akit az igazságérzete sosem hagy cserben (közben szerelmi ügyekbe is bonyolódik). Társa, Fahrenheit (Clovis Cornillac), a tipikus bugyuta szárnysegéd, aki humoros beszólásaival és nagymenő magatartásával kavarja fel az unalmas pillanatokat. Mindenesetre animék terén jobb sztorik is napvilágot láttak e témában, erősebb karakterekkel, és ehhez hasonló vadászgépes dizájnnal kiegészülve (most a mechás animéket nem sorolom ide, mert azért mechák a valóságban még – ha jól tudom – nem rohangálnak bevetéseken, maximum Vasember tarol, de vadászgépek régóta vannak). Ilyen anime a klasszikus Oshii Mamoru film, az Égenjárók (The Sky Crawlers), a tavalyi The Princess and the Pilot, valamint a Macross univerzium darabjai közül a Macross Zero OVA (2002-2004). Összegyűjtöttem még a megnézendő listámra pár hasonszőrű alkotást, amelyeket a jövőben tervezek elfogyasztani: Yomigaeru Sora – Rescue Wings (2006) – ezt láttam már -; Last Exile (2003) – szintúgy meg volt-; ami tényleg a jövő zenéje számomra, az a Yukikaze (2002-2005), az Area 88 (2004), valamint az Allison to Lillia (2008).

A filmre egyébként a főcímzenéje miatt figyeltem fel. Egyik ismerősöm linkelte Chris Corner és Sue Denim közös dalát, a You’re the conversation (I’m the game) című muzsikát. Rögtön levett a lábamról. Kicsit rockos és indie hangzásvilág keveredik a felszíni nyugodtsággal benne, ami egyre fokozódik a bársonyos női hang szinte érzéki szárnyalása mentén. YouTube-os keresgélés után ráakadtam az Into the Fire dalra is a Thirteen Sensestől, ami ugyanúgy elvarázsolt, és ugyanúgy ebben a filmben hangzott el. Mindkét dal megtalálható a Chris Corner készítette Original Soundtracken a filmhez, plusz, YT-ra a filmekből kivágott jelenetekkel töltötték fel ezeket a dalokat, ami így még jobban visszaadja a hangulatot, sőt, jobb is, mint a film maga, mert abban ennyire nem tudott dominálni a zene. Meglepetésemre Chris Corner egyedi, különleges és érzelmes hangzásvilága nem most vett le először a lábamról. A brit gyökerű zenész Imogen Heappel is dolgozott együtt,  ami bámulatos, mert ennek a hölgynek is imádom a hangját. Végezetül leszűrnék egy konklúziót eme izgalmas felfedezéseim kapcsán: mindkét művészre és magára a filmre is, a Facebook segítségével bukkantam rá, úgyhogy bármennyi hátulütője is van az oldalnak, legalább a zenei ízlésemet csiszolja. Végezetül jöjjön a két gyönyörű dal, a lenti linkeken meg is hallgathatjátok őket és gyönyörködhettek a film látványvilágában. Egyébként HD-ben még beszerezhető, megéri így megnézni.

d

Pillanatképek a filmből: [nggallery id=298]
Film adatok
  • Cím: Les Chevaliers du ciel / Sky Fighters / Vadászpilóták
  • Megjelenés éve: 2005
  • Rendező: Gérard Pirès
  • Forgatókönyv: Gilles Malençon és Gérard Pirès
  • Eredeti koncepció:  Jean-Michel Charlier és Albert Uderzo (képregény)
  • Műfaj: akció, kaland
  • Terjedelem: 102 perc
  • Linkek: Wikipedia; IMDb
(Visited 133 times, 1 visits today)

4 thoughts on “Les Chevaliers du ciel / Sky Fighters / Vadászpilóták (francia film; 2005)

  1. Ez a cikk visszahozott pár emléket… Általánosban hatalmas repülőbolond voltam, a Top Gun magazin gyűjteményemmel bárkit agyon lehetett volna ütni. 😀 Repülőnapokat se lehetett kihagyni természetesen Kecskeméten.
    Ami a zenét illeti, én az Inket néztem meg a soundtrack miatt, és milyen jól tettem mellesleg.

    http://www.youtube.com/watch?v=rQXigiVjiMQ

    1. Bocsi a kései válaszért, eltemetett a sok infó és a munka. Rám néha tőr rám ez a repülősdi, bár Te tuti ismered a márkájukat is, vagy miket :D. Én csak nézni szeretem őket :3. Félek a magastól, de nagyon élvezem a látványukat ><. Az Inket nem ismerem, de ha van ilyen jó a zenéje, mint a Sky Fighters-nek, akkor teszek vele egy próbát vele.

  2. Téged se lehet látni akkor ejtőernyőzni egyhamar. Bár nagyon megnézném milyen arcot vágnál. :DD
    Az Ink letöltős dolog mindenképpen, úgy tudom a készítők is torrenten kezdték el terjeszteni. A filmvégi csavar nagyon ütős és elgondolkodtató is, de érdemes az elejétől nézni, hogy meglegyen a dolgok súlya.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.