Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt – A szenvedély regénye (könyv; 2012)

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt – A szenvedély regénye (könyv; 2012)

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt - A szenvedély regénye (könyv; 2012)
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt – A szenvedély regénye (könyv; 2012)

Milyenek vagyunk Mi Nők? Hogyan tudjuk az intellektuálisan a fellegekben szárnyaló, de lelkiekben érzékeny férfiakat kétségbeesésbe sodorni? Mi történik akkor, ha érett kort megért tudósok az öngyilkosság gondolatával játszanak, amikor a vágy rabszolgájává válva, egy csinos arctól elcsábulva inog meg hitük önmagukban? Ritka eset, amikor egy pszichiátriaprofesszor íróként meséli el magával ragadóan egy fiktív kezelés történetét, egykor valójában élt főszereplőkkel a középpontban, akik a maguk idejében ténylegesen nem találkozhattak. Irvin D. Yalom, a Stanford egyetem tudósa izgalmasan mutatja be a pszichoanalízis technikáját a valaha élt legnagyobb német filozófus, Nietzsche problémáin át. Hiteles levéltári anyagokra alapozva bontja ki A szenvedély regényét, miközben töménytelen filozófiával és az Élet nagy kérdéseivel kikövezve épít egy merengő utat, ahol az olvasó is útmutatást kaphat. 

„Amor fati! Szeretni a saját sorsunkat.”

1882. Bécs. Josef Breuer doktor látszólag elégedetten ül jól menő rendelőjében. A díjakat, kitüntetéseket elért orvos a pszichoanalízis módszerén kísérletezik éppen kedvenc tanítványával, Sigmund Freuddal. Míg Freudot inkább az álmok és a tudat alatti mozgató mechanizmusok foglalkoztatják, addig mentora az öregedés gondjaival küszködik. Bécs sztár orvosa zsákutcába jutott. Valójában magánélete sem fenékig tejfel: gyönyörű és fiatal felesége, csodás gyermekei jelenléte, a tetetett boldogság színjátéka mögött mély válság húzódik meg. A doktor ugyanis szerelmes. Olyan emésztő vágy űzi egy nála mintegy 20 évvel fiatalabb egykori páciense iránt, ami rémálmokba, öngyűlöletbe taszítja lelkét. A halállal való kacérkodás közepette viharzik be életébe egy másik veszélyesen csábító nő: Lou Salomé. Az alig húszéves szépség körmönfont módon könyörög Breuer doktornak, hogy vállalja el a jövő nagy filozófusának, Nietzsche-nek a kezelését. A világéletében testi nyavalyákkal küzdő Nietzsche kifordult önmagából: míg harcias és metsző hangon ontja magából a filozófia későbbi mérföldköveinek számító műveket, titkon öngyilkossággal fenyegetőzik és becsapott férfiként átkozza el örökre a női nemet és annak minden képviselőjét. Breuer saját gondjai elől menekülve vállalja el a makacs filozófus kezelését. Csak egy dologra nem számít: a orvosi rutinjának gátat szab „Nietzsche szabadsága” . A filozófus a maga ura, nem ismeri be, hogy testi gondjain kívül más baj is emésztené, sőt, csak úgy hajlandó időt tölteni a doktorral, ha szerepet cserélve ő kezelheti Breuert. Kifinomult humor, mélyen szántó gondolatmenet lesz az eredménye e két zseni találkozásának. Beszélgetéseik során pedig az emberi lét mélyére hatolnak. Lerántják a leplet a szerelemről, a vágyról, a küzdelemről, az önmegvalósításról, miközben a történelem kereke egy pillanatra megáll, és nagy eszmék látnak napvilágot.

Az orvos szenved, a beteg gyógyít

Emlékszik-e szerdáról a gránitba vésendő mondatomra: „Légy azzá, aki vagy?” Ma hozzátenném a második, ugyancsak gránitba vésendő mondatomat: “Ami nem öl meg, az megerősít.„ Ezért mondom megint csak: a betegségem áldás.” (Nietzsche)

Az egyébként 2007-ben filmes adaptációt (When Nietzsche Wept) is kapott mű nagyon is aktualizálható a jelenkori családi problémák sokaságára, annak ellenére, hogy szereplői teljesen más erkölcsi normákkal, világfelfogással vannak megáldva. Olyan jellegzetes gondok ütik fel fejüket a regény lapjain, mint a manapság divatosan csengő kapuzásári pánik. A férj ráun feleségére, úgy érzi egész életében egyetlen nő irányította sorsát. Valami újra, izgalmasra vágyik, hiszen megriad a közelgő halál gondolatától, ezért a fiatal és veszélyt jelentő ifjú szépség álomképe után veti magát. Az öregedés, avagy Nietzsche definíciójával élve, „az idő étvágya” nem kegyelmez senkinek, mindenkit ugyanúgy habzsol, a kérdés csak az, mennyire tudjuk belenyugodva, elégedett hátradőléssel fogadni e kannibál egyre kegyetlenebb ostromlását. A töménytelen válás, szakítás oka is feldereng: önmagunk megtalálása, önmagunk tisztelete és elfogadása nélkül hogyan is lennénk képesek egy életre szóló társat választani, amikor magunk se tudjuk merre tartunk. Nietzsche keményen belecsap a lényegbe: „először akarni is azt, ami szükségszerű, ezután szeretni is, amit akarunk…” Nem késő megtalálni önmagunkat. Breuer doktor életútjával fiatalok millió vállalhatnak sorsközösséget: A szülői döntések, elrendezett házasság, majd a sodródás az éppen adódó áramlatokkal határozta meg a doktor életét. Minden pillanatát a kötelességek, a szabályok, az engedelmesség tette ki, miközben mindent megkapott, azt is, amit nem is akart. Sőt, valójában sosem küzdött olyan dologért, amit valójában akart volna! Mindent elé tettek, mindent, amit ajánlottak, elfogadta. Élete döntései nem saját akaratát tükrözik, hanem a felnőttek, a kívülállók, a társadalom elvárásait. Azt hiszem e könyv, vagy akár e sorok nyomán sokan éreznek Déjà vu-t. Nyilvánvalóan az önbizalom, a teljesség érzése akkor uralkodik el az emberen leginkább, amikor a kitűzött célokért törve elér valamit. Lehet ez egy álom állás, egy utazás, egy gyönyörű nő, vagy férfi. Mindegy. A vágy beteljesülése után a boldogság uralkodik el rajta. Látni ezt sokakon, kiknek sikerült. Breuer azonban megrekedt. Valahol gyermek maradt, akit a rutin irányít, aki fél önmaga változtatni a dolgokon. Nem csoda, hogy boldogtalan. Hiányzik belőle Niezsche eltökéltsége: „Igen, én választom az életemet. És jól választottam.” (Tegyük hozzá, bármennyit is szenvedtem, és bármennyi fájdalmat kellett elviselnem.) Orvosunk álmaiban így a soha meg nem talált, sőt, soha nem keresett önállóság kísérti.

Itt ugorva egy szakaszt, Nietzsche még a gyermek nemzést is misztikus fénybe vonja: „Az emberben belül káosz és őrjöngés kell hogy lakozzon, ha életet akar adni egy táncoló csillagnak.” A teljes regény egy kettős gyógykezelés lesz végül. Míg a szerepcsere során Breuerből páciens, Niezsche-ből lélekdoktor lesz, záporoznak kérlelhetetlen és már szállóigévé vált mondásai: „….a remény a leggonoszabb ellenség […] Isten halott!…az igazság olyan téveszme, ami nélkül nem vagyunk képesek élni….az igazság ellensége nem a hazugság, hanem a hit…” Végezetül a kedvencem: a halál végső jutalma: nem kell többé meghalni!” – filozófia és esztétika órákon hallgattam még anno Nietzsche gondolatait, de e könyv lapjain még elevenebbekké, átérezhetőbbekké váltak. Kíváncsiságból rákerestem a regény alapján készült filmre is, de helyette imádott színésznőm, Keira Knightley, nemrég napvilágot látott mozijára bukkantam, a 2012-es Veszélyes vágyra. Nietzsche ugyan nem kapott szerepet e filmben, de Freud visszatért Junggal karöltve. A közepesen is unalmas alkotás sajnos se nem sziporkázóra, se nem igazán pszichoanalitikusra nem sikeredett, pedig zseniális volt a szereposztás. Hiába, rosszul megírt szadomazó szexista forgatókönyvből még a zseniális Keira se tudta mesterművé avanzsálni. Végezetül a regénybeli Nietzsche a következőképpen nyilatkozik a vágyról:

„[…] …a kéjvágy voltaképp az a vágyunk, amely uralkodni akar mindenki máson. A “szerető” nem az, aki “szeret”: éppenséggel az a célja, hogy szeretetének tárgyát kizárólagosan birtokolja. Arra vágyik, hogy egy kivételes jónak a forrásától elzárja az egész világot! Legalább olyan gonosz indulat ez, mint az aranykincset őrző sárkányé!”

De hát hogyan tagadhatja az igazi erószt? Megfeledkezik az impulzusról, a biológiai ösztönről, ami belénk van építve, és lehetővé teszi az utódok nemzését! Az érzékiség része az életnek, a természetnek. […]
Az érzékiség a sarkunkban lihegő, fogát csattogtató szajha! És ez a szajha milyen jól tudja kikönyörögni lelkünk egy darabját, ha már a testünkből nem kapott. […] …kéjvágy, a nemi izgalom, az érzékiség rabszolgatartó erő! A csőcselék egész életét disznó módra éli, a kéjvágy sarában tapodva.”

Linkek: Moly.hu, Park kiadó, Libri.hu

(Visited 142 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.