Anime Addicts-os hírem: Arata-naru Sekai franchise (anime, manga; 2012)

Arata-naru Sekai franchise (anime, manga, light novel; 2012)

Arata-naru Sekai
Arata-naru Sekai

A Madhouse stúdió, a Dengeki Bunko, az Aniplex és a Kadokawa Shoten közös projektet indít a közeljövőben. A készülő, időutazással foglalkozó Arata-naru Sekai című történetet Iruma Hitoma (Denpa Onna to Seishun Otoko) írja. Iruma ötödik alkotói évfordulóját is ezzel a munkával ünnepli, amely igazi médiamixben fog megjelenni, mivel light novelt, animét és mangát is kap az új franchise.

Üdvözlet egy új világban!

Hitoma Iruma írja az Arata-naru Sekai (New World) animéjének forgatókönyvét, mangájának történetét, valamint a light noveljét, sőt, még a franchise-hoz készülő zenei betétek dalszövegét is. A sci-fi történet egy csapat időkutató gyerekről szól, akik egy olyan elnéptelenedett világban élnek, amelyben megállt az idő. Az emberiség megmentése miatt a női főszereplőket arra választják ki, hogy a jövőbe utazzanak, míg a fiú szereplőknek a múltba kell betérniük. A franchise érdekessége, hogy a történet mindhárom változatát érdemes lesz követnie az érdeklődőknek, mert a jövő eseményei az animében, a múlté a mangában, a történet jelene pedig a light novelben fog terítékre kerülni. Ugyanis azok, akik nem alkalmasak az új időutazó technológia használatára, azok kénytelenek a befagyott jelenben maradni. (A múltba utazó fiúk a világ rejtélyét kutatják, míg a jövőbe utazó lányok a lehetséges világok legjobbikát keresik.)

A múlttal foglalkozó mangában Imura alkotótársa Oiwa Kendi lesz (Goth, Tsukumo Happy Soul, Welcome to the N.H.K.), míg a jelen regényében az illusztrátori munkálatokat Misaki Kurehito végzi. A futurisztikus anime a Madhouse animációs stúdiójában készül, amelynek zenei betéteit majdKousaki Satoru szerzi (The Melancholy of Haruhi Suzumiya, Bakemonogatari, Nisemonogatari). Iruma első munkáját, a Uso-tsuki Mii-kun to Kowareta Maa-chan (Lying Mii-kun, Broken Maa-chan) című light noveljét 2007-ben indította.

ForrásokANNAkiba News LetterZerochanSickos Allience

(Visited 109 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .