T. O. Teas / Tótisz András: Ojabun (könyv; újított kiadás 2011)

T. O. Teas / Tótisz András: Ojabun (könyv; újított kiadás 2011)

T. O. Teas / Tótisz András: Ojabun (könyv; újított kiadás 2011)
T. O. Teas: Ojabun (könyv; újított kiadás 2011)

Egy tipikus maszkulin regény férfi olvasóknak szánva, sok karate és egyéb harcművészeti elemmel,  csöppnyi erotikával, és igazi kémtörténettel körítve. T.O. Teas, avagy Tótisz András krimijét ilyen jellemzőkkel tudnám röviden összefoglalni, amely másfél hetes olvasás közben hol kellemes, hol semleges pontok között ingázott nálam a szórakoztató skálán. Az Ojabun című kalandos bűnügyi történet pörgős képeivel, számtalan szereplőjével – korrupt rendőreivel és összeesküvés elméleteivel mozgatja meg a jakuzák világát, hol Amerika, hol Japán földjén száguldozva.

Minden egy nővel kezdődött

Ez a már sablonosnak is beillő prelűd adja meg gyorsan pattogó löketét az író művének. Kaliforniában járunk, ahol egy japán lányt megerőszakolnak. Ez eddig nem lenne olyan nagy dolog, ha a lány, nem Japán egyik legnagyobb maffia főnökének lenne a gyermeke. Ő Arakaga ojabun, aki rögtön összeesküvés elméletet sejt a háttérben. Nem véletlenül. Lányát, Nikkót, neki szánt figyelmeztetésként bántalmazták. Arakaga arra kényszerül, hogy egy megvesztegethető rendőrt, a jóképű, ugyanakkor gigoló kinézetű Shindzsót küldje a tettesek kézre kerítésére Amerikába. Azonban az FBI sem pihen. Egy Boehr nevű, lassan nyugdíjas korú ügynök, és legjobb barátja, az örök facér, de japán harcművészeteken edzett Fortani egyre mélyebben belekeveredik a Nikkó körül támadt hajcihőbe. Kegyetlen mészárlások, bosszúhadjárat, maffiaháború és egy Észak-Korea felé tartó nukleáris ajándékcsomag teszi így fordulatossá a sztorit, amelyben két elszívott cigi között, hol éppen fejek repülnek le a helyükről szamuráj kardok által, hol erotikus tanmesék szólalnak meg a csábító bűnről. A regény cselekménye pedig pillanatnyi pihenőt sem hagy az olvasóknak, hiszen ha rejtélyekkel nem is, de az ugráló nézőpontok miatt kapkodhatjuk fejünket a kérdések rengetegében.

Ha harc, hát legyen harc! De kik is a rossz fiúk?

Egy Bruce Willises Drágán add az életed érzetű sztorit kaptam, összemixelve a láb és ököl bajnok Steven Segal ütéseivel, amiben előre lehetett sejteni, hogy ki lesz a hunyó. A regény felépítése éppen e miatt nem is tetszett. Alig pár oldalnyi fejezet után hirtelen átvált az író egy másik szereplő, másik cselekményszálára, ahol új és kimondatlan nevek röppenek a magasba. Pár napnak el kellett telnie, hogy a számtalan, hol amerikai, hol japán névvel való játékot megszokjam (a kereszt- és vezetéknevek állandó cserélgetése a párbeszédekben csak még jobban összezavarhatja az olvasót). A nők alig szerepelnek benne, vagy ha igen, olyan dolgokat tesznek, amiket csak egy B kategóriás szex és akció orientált filmben tudna elképzelni az ember. A könyv nyelvezete is nyers, szlengben dúskáló, forgatókönyvszerű párbeszédek és leírások váltogatják egymást a vulgáris szavak tüzében, mégis egyfajta kemény zsaru sztorit kreál maga köré. A cselekményszövésében felfedezhető egy-két üresjárat, plusz játszi könnyedséggel zavarja össze az olvasót az író a párhuzamosan futtatott epizódjaival, amik később összekapcsolódnak. A váratlan ugrások az idősíkon azonban nem mindig tesznek jót, ráadásul az érdekesebb karakterek van hogy csak 100 oldal múlva kerülnek elő. A negatívumok ellenére mégis volt egy pont, amin túljutva már nem bírtam letenni a könyvet. Ez a mókás Boehr és Fortani kettősének érdeme, akik a tipikus jó zsaru becsülettel telt megtestesítői, miközben szívatják egymást, gyakran poénkodnak, így sokkal pozitívabb karaktereknek tűntek fel (a magánéletüket, és annak minden drámáját is felvillantotta T.O.Teas), mint az elvileg bushidó szerint élő, japán tradíciókat tisztelő Arakaga klán sarjai.

Mellettük szimpatikus még a sittet is megjárt huszonéves Bill Dunton, aki kampuszőrként próbál jót tenni, csak kár, hogy a lebilincselő személye amennyire előtérbe kerül a történet elején, olyan hirtelen el is tűnik a semmibe. De nem ő az egyetlen. Több olyan szereplő van, akiket eleinte fontosnak éreztet velünk az író, majd mire eljutunk a regény végére, mindenki kámforrá válik a fő figurákat leszámítva. A csavar, a regénynek van folytatása, ami Karma címen fog megjelenni az idén (2012-ben). Aki a rajongója lett az egzotikumot és az igazságot hajszoló mű világának, annak ezzel egy terjedelmes regénysorozat veszi kezdetét, amely még további izgalmakat is rejteget magában (a Karma után jön még a java). – Én is tervezek beruházni rá, hiszen végül megnyert magának a fordulatos sztori.

T.O. Teas karate és csinkungmesternek több regénye, novellája jelent meg már az USA-ban, Oroszországban, sőt, Csehországban is, plusz még egy filmet is készítettek Hollywoodban az egyik történetéből. Az Öld meg puszta kézzel című alkotása pedig az első karatés krimi volt hazánkban, amit úgy kapkodtak el, mint a cukrot. Az Ojabun pedig már a ’90-es évek végén megjelent, úgyhogy egy újított kiadással van dolgunk, ami egyben azért is érdekes, mert e régi történetét most folytatja a tradicionális értékeket közvetíteni szándékozó mester. Végül azonban kérdés marad, hogy az Ojabun sikeresen ötvözi-e a különböző műfaji elemeket: kalandregény, thriller, krimi és akció, de egy biztos, ha nem is a legkiemelkedőbb magyar regény, amit a jakuzákkal kapcsolatban olvastam, mégis meg volt a maga szórakoztató, vagy inkább nosztalgikus vetülete, ami miatt a folytatásra is kíváncsi leszek. Hogy kinek ajánlom? Ez már nehezebb tészta. Aki szerette a régi ugrálós, kardozós és lövöldözős akciófilmeket, beépített ügynökökkel, sötét bűnözőkkel, annak kellemes felüdülés lesz a mai klisés, bár robbanásoktól telt zsánerrel szemben.

© Ulpius-ház könyvkiadó, 2011, 358 oldal

Linkek: Libri (könyv); Könyvkritikák (könyv); Ulpius-ház (könyv)

(Visited 47 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.