Pearl S. Buck: A kínai rabszolgalány (regény; 2011)
Tiltott szerelem, áthidalhatatlan szakadék szolga és úr között, amelyet csupán egy kínai nő önfeláldozó szeretete képes békés együttéléssé és megelégedéssé varázsolni. A kínai nő, mint bölcs, ravasz, ugyanakkor családcentrikus, a saját kötelezettségét és mások boldogságát előtérbe helyező emberi lényként való ábrázolása történik meg ismét, egy különleges kulturális közegben, egy eleddig szokatlan koncepcióval kiegészítve, Pearl S. Buck merengős, elfojtott érzelmekről mesélő regényében. Az eredetileg 1948-ban kiadott A kínai ragszolgalány először jelent meg magyar nyelven 2011-ben.
Kipa helyett selyemköntös és szerelem
A gyerekkorát Kínában töltő Pearl S. Buck számtalan regényéhez hasonlóan, mint A nők padogája vagy Liang asszony három lánya, megint egy érdekes családtörténettel és történelmileg hű körítéssel regéli el nekünk a kínaiak jellegzetes béke és boldogság orientált életfilozófiáját a letűnt császári dinasztiák korszakából. Ezúttal szokatlan módon egy zsidó kereskedő család vallástól áthatott mindennapjai kerülnek a regény középpontjába. Eddig a zsidó menekültek kínai asszimilációjáról még soha életemben nem olvastam, így felettébb erős kíváncsisággal vettem kezembe kedvenc írónőm eme újabb remekművét. (Wikipédián olvasható a zsidóság kínai történelme.) A zsidó és kínai kultúra remek összehasonlítását olvashatjuk, mind a vallás, mind a tradíciók szempontjából. A zsidóság élete Kínában egészen a 8-9. századig is visszanyúlik, bár azóta a diaszpórákra szakadt Jahve népe lassan felhígult a jólétet és biztonságot nyújtó kínai társadalomban. Ennek tökéletes mintapéldánya a K’aifeng városában egykor élt Ezra család, kik leszármazottjai voltak az itt letelepült több mint 5000 zsidó menekültnek. A történetben egy sikeres és gazdag kereskedő oldalán egy hithű zsidó feleség próbálja meg utolsó erejével népének tanítását tovább adni egyetlen fiának, Dávidnak. Ám az évezredes szenvedés, a Tóra passzusainak értelmetlen ismétlése, a héber nyelv feledésbe merülése mind a szomorú elmúlást vetítik előre. A regény konfliktusa a zsidó közösség elenyészésében, és „kínaivá” válásában reprezentálódik a fiatal Dávid és tiltott szerelme, a kínai rabszolgalány, Peónia életében.
A két fiatal együtt nevelkedvén találkozik a másik fél furcsa kultúrájával. Az ártatlan, de szenvedélyes Peónia értetlenül áll Dávid családjának mártíromsága és kiválasztott nép tudata előtt, valamint a szíve majd megszakad a tudattól, hogy Dávidnak a rabbi lányát, Leát kell feleségül vennie. Peónia így fondorlathoz és akár kegyetlen eszközökhöz is hajlandó folyamodni, hogy szeretett Dávidja ne legyen a zsidó vallás megszállott követője, hanem inkább váljon „kínaivá” egy jómódú kínai kereskedőcsalád lányával kötött házasság során.
A személyes indítékok, a kínai nép furfangos hozzáállása az idegenekhez, ilyen mondatokkal írható le: „Kényeztesd el a furcsa külföldieket, hogy érezzék, itt szeretetben van részük. Hadd legyenek boldogok, és feledtessük el velük mindazt a szenvedést, mit kegyetlen Istenük, Jahve, osztott ki rájuk.” Egyrészről szomorú, hogy egy hazájától elszakadt nép kénytelen saját identitását feladni, hogy hosszabb távon boldogságban részesüljön, de másrészt a vallási vakbuzgóságot felülírja az egyéni jólét és boldogság iránti vágyakozás. A zsidók ugyan elvesztik azt, ami miatt megkülönböztetett pozícióba kerülnek, de békét, szeretetet, gondtalan életet kapnak cserébe. Mindemellett ott lappang az örök filozófiai kérdés a sorok között: van-e egy felsőbb hatalom, amelynek életünket alárendelve kell végig küzdenünk a földi létet, vagy csak kínai módra éljünk a mának, az élvezeteknek, az üzletnek, és tartsuk tiszteletben a más kultúrák leszármazottjait a konfucianizmus szellemében. A kérdés nyitott, a regény sem próbál rá választ adni, de egyszerre mutatja be a gyökerektől való elszakadás drámai súlyát, a feledés keserűségét és a kínai nép megértő szeretetét, európaiak számára idegen, mégis hol vonzó, hol visszás érzéseket keltő reakciókkal.
A mesterien megírt lírai regény csak még tovább növelte az írónő iránti tiszteletemet, az ő Peóniáját pedig Lin Yutang Peónia című regényéből is mintázhatta volna Pearl S. Buck, bár a két karakter mintha ég és föld lenne egymáshoz viszonyítva. Lin Yutang Peóniája az örök boldogtalanság pókhálójában vergődik, és végletekig álmodozó lelke juttatja balsorsa, míg Buck Peóniája ugyan szintén boldogtalan lesz, de életét jó cselekedetekkel, megelégedéssel tudja lezárni, hiszen mindent megtett azért a külföldi férfiért, akit mindennél jobban szeretett, s akinek csak a javát kívánta saját álmait feladva. Így A kínai rabszolgalány egy összetett komplexummal bíró regény, amely nemcsak a viszonzatlan szerelem, az önfeláldozás toposzait játssza ki, hanem magasabb szintekre is képes elrepíteni az olvasót a zsidóság egyik ismeretlen szegmensének bemutatásával. Soraimat pedig egy keserű hasonlattal zárnám:
Ahogy Jahve templomának falai omlanak össze, úgy merül feledésbe az a föld, ahonnan őseink elmenekültek, és ahova mindannyian vágytunk egykor visszatérni. A rabbi is meghalt, nincs többé ki vezessen minket, hát isten veled drága Múlt, elvesztünk. Mintha nem is léteztünk volna, csak fiaink ereiben folyó vérünk tanúskodik arról, hogy egykor éltünk, hittünk és meghaltunk egy idegen földbe temetve.
