Ueda Rinko: Hadashi de Bara wo Fume / 裸足でバラを踏め (shoujo manga; 2008)

Ueda Rinko: Hadashi de Bara wo Fume / 裸足でバラを踏め (manga; 2007)

Ueda Rinko: Hadashi de Bara wo Fume (manga; 2008)
Hadashi de Bara wo Fume (manga; 2008)

Elmerültem Shoujoland-ben az utóbbi pár napban, így most a friss téli animékkel sem haladtam, mert vagy az utolsó vizsgámra készültem (amin ma délelőtt estem túl, yatta! ^^), vagy olvastam. Úgyhogy ennek eredményeként 4 mangát benyaltam, amíg volt angol fordításuk a portékáknak. Először Ueda Rinko (1970- ) történelmi shoujoját pécéztem ki, a Hadashi de Bara wo Fumet. Az első fejezet kezdetben még langyin indult, utána nagyon rákattantam a kicsit szappanopera jellegű sztorira, de aranyos történet, szép hősnővel és fura „herceggel”.

Látszat házasság intrikákkal

Az 1900-as évek elején járunk Japánban, ahol Sumi Kitamura (16) él nagy szegénységben. Egyedüli élő rokona tékozló bátyja, aki a női szívek összetörésén túl a pénz elherdálásához ért kiválóan. A macsó tesó azonban arany szívvel van megáldva, mert az összes elhagyott utca kölyköt begyűjti kicsatangolásai során, akikről persze Suminak kell gondoskodnia (igaz nagyon szereti őket, és anyaként gondoskodik róluk). Mivel pénzük sosincs, így zsugorások járnak a nyakukra, akik elől a bátyus rendszeresen meglép, és akik Sumin követelik a fiú tartozásait. Ám mikor az egyik kisgyerek megbetegedik, Sumin senki se akar segíteni, csak egy jóképű, szőke idegen mutat iránta szánalmat. A lány első látásra beleszeret az ifjúba, de később újabb csapások érik. A rájuk járó zsugorás kiszab egy utolsó határidőt a kölcsön visszafizetésére, így Sumi elhatározza hogy a vigalmi negyedben eladja magát, hogy pénzt szerezzen. Ám nem éppen egy átlagos vén kujon vásárolja meg. Hanem a fiatal milliomos, fekete hajú Soichiro Ashida, aki tesz neki egy ajánlatot: hajlandó a lányról és „családjáról” gondoskodni, ha hozzá megy feleségül. De házasságukban nem szerethetnek egymásba, névházasságot kötnek csupán azért, hogy a fiú megörökölhesse nagyapja vállalatát.

A My Fair Lady darab ezzel veszi kezdetét, amelyben Sumi kis toprongyos senkiből úrinővé válik, és még első szerelmével is találkozik. Ashida eleinte rettentően gonosznak és ellenszenvesnek látszik, (szokás szerint) kiderül, hogy egy szerencsétlen milliomos csemete, aki apja egyik futó kalandjából fogant, és foggal körömmel küzd a hatalomért, mellyel érzelemmentes, kiközösített gyermekkorát tönkretették. Magányos szívét meghódítja az ártatlan, mindennek tiszta szívből örülő Sumi. Na de Sumi vajon kit választ végül? Az édes első szerelemet, mely egy futó kedvességen alapult, vagy ígéretét megszegve a saját férjét?

Véleményem

Lehet, hogy túl szuripos mese, de magával ragadott. A ruhák, és a férfi karakterek kezdetben nem tetszettek, de a grafika sokat fejlődött az első kötet óta (a férfiak eleinte merevnek tűntek, az arcuk furcsa volt, a ruhák pedig túl fodrosak, másrészt kevésbé kidolgozottak, így elég egyszerű volt az ábrázolás, de a fejezetekkel előre haladva egyre részletesebb lett minden). A mangaka, Ueda Rinko jól játszik a szereplőkkel, hol utáljuk őket, hirtelen pedig megszeretjük pl.: Ashida az elején nem úgy tűnt, hogy a Nagy Ő lesz Sumi számára, de később  megfordult a kocka, és a szőke herceg lett a megszállott gonosz. Az intrikák is beindultak a háttérben, mivel mindenki a főhősünket, Ashidát akarja tönkretenni, úgyhogy van itt sírás-rívás, félreértések, de azért némi humor is belecsöppen a melodrámába. Sumi nagyon aranyos, tipikus shoujo hősnő, aki mindenkiben a jót látja, és ha teheti az életét áldozná a szeretteiért, ráadásul becsületes is. A két főszereplő mellett több karakter is megjelenik, akik fontos szerepet vállalnak párocskánk életében.

Úgyhogy a 2008-ban indult manga eddigi 6 megjelent kötetével kellemes kis olvasmány volt (angolul 36 fejezete van fenn, ami kb az első 3 kötet). A képregény jelenleg is a Margaret magazinban fut a Shueisha kiadónál. Ueda Rinko stílusa pedig egészen megtetszett (talán Watase Yuu-hoz hasonlítanám), az 1970-ben született mangakától a Margaret és Ribon magazinban jelennek meg művek (mindkettő a Shueisha kiadónál készül). Pályáját már 1989-ben elkezdte (yep, mikor már 1 éves voltam, ő már ilyen csodás meséket álmodott :)), első mangái többek között: Onaji Yume wo Kazoete (’89), Prism ga Koibito (’89), Kimi ni Botan no Namida (’89), Kiss wa Me ni Shite (’90). Ismertebb alkotásai közé tartozik a Chupa! (2001), Home (2000), Pump Up! (2001), Ryou (1996), Tale of the Moon (2002).

Borítóképek [nggallery id=123]
Manga adatok
  • Japán cím: 玫瑰契約 / 裸足でバラを踏め / Hadashi de Bara o Fume
  • Angol cím: Stepping on Roses Barefoot
  • Mangaka: Ueda Rinko
  • Terjedelem: 6 kötet (még fut)
  • Magazin: Margaret Magazine
  • Kiadó: Shueisha
  • Megjelenés éve: 2008 – jelenleg is fut
  • Műfaj: romantikus, dráma, történelmi
  • Célcsoport: shoujo
  • Link:  Wikipedia (mangaka); Baka-Updates Manga (manga); Anime News Network (mangaka); My Animelist (eng); MangaFox (manga); MangaReader (manga)
(Visited 167 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .