In Memoriam Satoshi Kon V. – Paprika / パプリカ / Papurika (2006)

In Memoriam Satoshi Kon V. – Paprika / パプリカ / Papurika (2006)

Álmaink lehetnek rózsaszínek, amelyek lelkünk legrejtettebb vágyait teljesítik be, vagy éppen  elfojtásaink képében rémisztgetnek minket az éjszaka leple alatt. De milyen lenne, ha szabadon beléphetnénk bárki álmába, és tudatalattink játéka pedig valósággá válna minden szürreális képi világával, vagy éppen groteszk szörnyével? Erre Satoshi Kon adta meg a választ, utolsó befejezett mozifilmjében, a Paprikában.

A csípős és erős Paprika, jobb mint az eredeti?
Paprika / パプリカ / Papurika (2006)
Paprika / パプリカ / Papurika (2006)

Satoshi Kon egyik kedvenc japán regényírójának, Yasutaka Tsutsuinak (1934- ) sikerült megrendeznie animében azonos című regényét, az 1993-ban megjelent Paprikát. Yasutaka Tsutsiunak nem ez az első animére fordított alkotása, az 1963-as romantikus-időutazós Toki wo Kakeru Shoujo című művét már sokan láthattuk, mely a Paprikával egy időben debütált szinte. Az extrém figurákkal, és a képzelet határtalan sokszínűségével megszületett mű (Paprika) tökéletesen bizonyítja Kon, és az eredeti regényíró zsenialitását. A 2006-ban megjelent vérbeli sci-fi anime ötvözi Kon bizarrul realisztikus látványvilágát, az író egyedi történetével, mely egy horrorral teli utazásra csábítják a nézőt.

Álom terroristák

A történet főhőse Atsuko Chiba, aki egy pszichológiai laboratórium vezető kutatója. A csinos, de komoly hölgyemény, legújabb fejlesztésű eszközüket teszteli pszichés zavarokkal küzdő páciensein, ez a DC Mini. A csoda kütyü lehetővé teszi, hogy a beteg álmaiba belépve derítse ki a lélek búvár doktornő az adott személy lelki frusztráltságának okát. E különös utazásait, és gyógyító kúráit vidám alteregója képében, Paprika néven végzi (az elnevezést valószínűleg a hölgy vörös hajáról kapta). Ám a kutatás rossz akarói váratlanul elrabolják e csoda szerkentyűt, és ezzel veszi kezdetét az irreális káosz uralma. Ugyanis a DC Mini még fejlesztés alatt állt, így nem szabályozták le, hogy ki, mikor, hogyan léphet be vele valaki  más álmába. A befejezetlen eszköz tökéletes fegyvernek ígérkezik egy terrorista kezében, mellyel legrejtettebb félelmeinket, tudatalattink rémeit hozhatják a felszínre, sőt, szinte a nap bármely szakában beférkőzhetnek agyunkba, és berángathatnak minket saját képzelt világunk fogságába. Atsuko így nyomozásba kezd, hogy megállítsa a DC Minivel való kegyetlen játékot. Kutatását az eszköz feltalálója, a duci Dr Tokita, a pöttöm mókás öreg – Dr Shima Toratarou és Paprika egyik aktuális páciense – Toshimi Konakawa nyomozó segítik.

Absztrakt világ gyönyörű animációval

Az animáció lenyűgöző. Élénk, erős színek kavalkádja vetekedik a groteszk álomvilág jelenteivel, van itt a táncoló mobiltelefonoktól kezdve, tündér, mese (Pinocchio), detektív filmből vett részletig minden. A Madhouse stúdióban gyártott anime minden téren az esztétikai élmény csúcsfoka, a város képeit akár a való életből szakították volna ki, a szereplők pedig nagyon is karakteresekre sikeredtek, tipikus Konos megjelenésükkel borzolják a kedélyeket. A karakter dizájner ezúttal is Masashi Ando volt az animében, aki Kon korábbi műveinek karaktereit is animálta: Paranoia Agnet, Tokyo Godfathers, de emellett viszont láthattuk már munkáit jelentős Ghibli produkciókban is, mint a Princess Momonoke, Pom Poko, Porco Rosso.

A munkálatok során a hagyományos kézi rajzokat ötvözték számítógépes, 3D grafikával, mely egyáltalán nem szül erős kontrasztot, sőt, a kettő együtt nagyon is jól működött. Bár Kon hagyományosabb Perfect Blue-jához képest a történet itt sokkal egyértelműbb, hiszen a csavaros regényt leegyszerűsítették, és ugyan pár fordulattal játszottak így is az animében, de éppen emiatt elég kiszámítható lett a cselekmény, legalábbis a fő-fő gonosz kilétét illetően. De maga az ötlet, és a megvalósítás mesteri:

Az álom és valóság egybefonódása, hogy maguk a szereplők sem tudják, hogy most tényleg megtörténik mindaz, amit átélnek, vagy csak képzeletük játszik velük. Az sem mellékes, hogy akár a Millennium Actress hősnőjének fiktív és valós életének összemosódása teljesedik itt be, hogy rájövünk, hogy bizony vannak még mindig olyan dolgok, amelyeket a fejlett technológiával nem tudunk, és nem is leszünk képesek irányítani, ilyenek az álmaink és a tudat alattink bugyrai, pl.: Chieko (Millennium Actress) sem tudott határt szabni saját érzelmeinek, és „beképzelt” örök szerelmének. Az érem másik oldala, hogy milyen jogon, vagy éppen milyen következményekkel járna az, hogyha rajtunk kívül más ember is látná igazi félelmeinket, elfojtott vágyainkat? Nem válnánk teljesen kihasználhatóvá, kiszolgáltatottá? Sőt, ha mások belenyúlhatnak álmainkba, akkor manipulálhatóvá is válnánk mindezek felett.

Anime előzetese / Trailer

Paprika hódításai

A Paprika zenéje is különös sikernek örvend, ami nem véletlen, hiszen a szokatlan kórus művek, elektronikus hangzásvilágok komponálója Susumu Hirasawa volt, aki már a Berserkben, Millennium Actress-ben és a Paranoia Agentben is bizonyította egyediségét. (A különleges zenei aláfestés, már az anime trailerében is érvényesül). A kellően őrült, hangulatkeltő zenét bizarr hanghatások egészítik ki. Az akció jelenetekben sem hiányt szenvedő történet így nem véletlenül kapott Arany Oroszlán jelölést a Velencei Filmfesztiválos ősbemutatóján, sőt, ezután több nemzetközi fesztiválon is sikeresen szerepelt, annak ellenére, hogy egy rövid (86 perces), egyszerű, mégis érdekes történet a maga nemében. A regény talán éppen ennek a népszerűségnek köszönheti, hogy 2009-ben kiadták angol nyelven is (remélhetjük, hogy egyszer magyarul is megjelenik?), sőt, az anime is megjelent magyar DVD-én már 2007-ben, méghozzá Blu-ray-en is, nemcsak hétköznapi dupla lemezes díszkiadásban (ami ugyan olcsóbb, de a Blu-ray minőségi, és extra varázsát nem éri utol, persze a „kék csoda”  ára borsosabb).

Érdekesség még, hogy a Paprika élőszereplős adaptációja is úton van, Wolfgang Peterson (1941- ) már a rendezői székből koordinálja a film születését, hogy hollywoodi kasszasiker lesz-e, és megtartja az eredeti regény ötletességét, gyors cselekmény vezetését, majd még kiderül.  A művész korábbi rendezései: Trója (2004), Poszeidón (2006). A Paprikának utórezgései is voltak, Christopher Nolan (Batman: Kezdődik!, Batman a Sötét Lovag) bevallotta, hogy 2010-es egyedi moziját, az Inceptiont (Eredet) nagyban befolyásolta az anime vizualitása és története.

Paprika? Ha magyarként, és szegediként, a jó és erős ételek elengedhetetlen összetevője ugrik be először e név hallatán, nem tévedünk sokat, mert animeként is épp olyan ütős, és vizuális ízkavalkád, mint zöldség társa. Satoshi Kon újabb mesterműve ez, igazán egyedi, és sokoldalú karakterekkel, kik az álmok világában utaznak és harcolnak. A rendező utolsó befejezett mozifilmjeként ismerhetjük, amelyet egyetlen, befejezetlen animéje fog követni 2011-es posztumusz megjelenéssel: a The Dream Machine.

Pillanatképek / Screenshost [nggallery id=98]
Anime adatok
  • Japán cím: パプリカ / Papurika
  • Angol cím: Paprika
  • Eredeti regény: Yasutaka Tsutsui
  • Rendezte:Satoshi Kon
  • Forgatókönyv: Satoshi Kon, Seishi Minakami
  • Zene: Susumu Hirasawa
  • Karakter dizájn: Masashi Ando
  • Megjelenés éve: 2006
  • Típus: Movie
  • Terjedelem: 86 perc
  • Műfaj:dráma, pszichológiai, horror, sci-fi, akció, seinen, thriller
  • Stúdió: Madhouse
  • HivatkozásokANN (eng); Wikipedia (eng); AniDB.net (eng); AnimeNfo(eng); IMdb.com (eng); My Animelist (eng);  Aoi Anime (hun); AnimeAddicts (hun); Asiafan (hun)
(Visited 139 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .