Bakuman / バクマン。 (manga; 2008 és TV-sorozat; 2010)

Bakuman / バクマン (manga; 2008 és TV-sorozat; 2010)

Bakuman / バクマン。 (TV-sorozat; 25 epizód)
Bakuman / バクマン。 (TV-sorozat; 25 epizód)
A jó mangaka tolláról és barátjáról ismerszik meg

A Bakuman című anime, a 2010-es őszi anime season kezdetén debütált, és ha nagyon szenzáció hajhász akarok lenni, akkor elöljáróban már meg is említhetem, hogy a Death Note (2003-2006) siker sorozat szerzőpárosának újabb képregényét adaptálták a személyében tv-animációra. De aki itt felkapta a fejét, annak már le is töröm az újabb pszichológiai thrillerre hegyező füleit, mivel ezúttal nem akarja senki sem elpusztítani a világ összes bűnözőjét, ha pedig vér folyik, azért legfeljebb csak a hormonok a felelősek. A Bakumanben inkább többet csorog a tinta, az ártatlan poénok és románcok pedig pótolnak a Death Note – valljuk be, ezen a téren kicsit visszafogottabb hiányosságaiért.

Az újonnan indult anime előtt még nem volt szerencsém az eredeti mangához, pedig Takeshi Obata rajzai, és Tsugumi Ohba sztorijai mindig hordoznak magukon valami újdonságot, egyediséget. Mivel a Bakuman első epizódja annyira megtetszett, hogy utána bele is merültem a 2008-ban indult, eddig 10. köteténél tartó manga változatba, és nem csalódtam. Kaptam egy aranyos sztorit, sőt, sok érdekes adatot is bekebeleztem e mellé magáról a manga kiadásról és gyártásról. Na de, mi is a történet ezek után?

Hogyan legyünk képregény guruk?

A 14 éves Mashiro Moritaka akár Yamagi Light a Death Note-ból, unalommal telve tölti minden napjait, nincsenek céljai, vágyai. Untatják az emberek, az órák a suliban. Egyedül az általa messziről csodált lány, Miho Kazuki látványa tartja benne a lelket. Mellesleg a fiú egész jó kézügyességgel van megáldva, így plátói szerelméről skiccelget a tanítási órák alatt. Egy nap azonban az osztályteremben felejti ezen érzelmeiről nyilvánvaló bizonyítékot. Mikor éppen visszasiet érte, egy másik fiú kezében találja Szent Füzetét. A füzetet elemelő fiú pedig nem más, mint Akito Takagi, az osztály zsenije, aki cseppet sem kispályás ötlettel rukkol elő gyanútlan főhősünknek. Akito-kun ugyanis Japán legnagyobb mangakája akar lenni, de mivel ő a történetek mestere, ezért azt szeretné, hogy Mashiro rajzolja meg sztorijait. Először gyenge zsarolással kezdi Mashiro befűzését, majd egy jó kis csapdát is állít neki, amibe végül hősünk szerencsésen bele is esik. Mashirónak ugyanis esze ágában sincs mangakának menni, hiszen kedvenc bácsikája, aki 3-4 éve halt meg, szintén mangaka volt, de egyáltalán nem volt sikeres, pont a hálátlan és robot munka tette a sírba, sőt, Mashiro szülei se örülnének az ötletnek.

De Akito éles szemét nem kerüli el hősünk gyenge pontja, Miho Kazuki. Akito észrevette, hogy e két félénk, a maga módján fura fiatal bizony szereti egymást, úgyhogy Miho részéről az érzelmek kölcsönösek. Így egy este magával rángatja morgó hősünket a leányzó háza elé, és lelkesen jelenti be neki, hogy ő mangaka lesz. Miho megörülve a hírnek, rögtön örvendez, hogy ő pedig seiyuunak készül (szinkronszínésznek), így Mashiro is beindul, és egy elég extrém ajánlatot tesz a lánynak: 18 éves korára Japán első számú mangakája lesz, és ha akkor animét készítenek a munkájából, akkor Miho fogja játszani a főszerepet. Ha ez a közös álom valóra válik, feleségül is veszi a lányt! Miho irulva-pirulva beleegyezik, de egy feltétellel: addig a szent pillanatig csak e-mailen, levelekben tarthatják a kapcsolatot.

Bakuman / バクマン。
Bakuman / バクマン。
Mangakák a startban!

Aranyos, megmosolyogtató pillanatok követik egymást, és egy cseppet sem könnyű úton indulnak el főhőseink, mivel sikeres mangaka nem egyik napról a másikra lesz az ember. Ugyan Akito és Mashiro elég mély, és komoly történeteket kreálnak, grafikailag is sokat fejlődnek rövid idő alatt, de a sikerek csak lassan jönnek. A történet érdekessége, hogy részletesen bemutatja a mangakák kínkeserves pályakezdését, a manga kiadók üzletpolitikáját. Ugyanis hőseink szerencsésen kikötnek a Shounen Jump kiadónál, mely a leghíresebb sorozatokat tudhatja magának ma Japánban, így emelve be a képregény fiktív szereplőit egy valós szituációba. Vajon Takeshi Obataés Tsugumi Ohba saját barátságukat, és pályafutásukat örökítik meg e izzadtságtól és kitartástól átitatott mangában? Megtanuljuk a manga készítés fortélyait, különféle szakmai fogalmakat, kiadói elveket, és talán arra is választ kapunk, hogy vajon olyan nagy shounen mangák, mint a Bleach, Naruto vagy a One Piece miért örvend oly nagy sikernek? Mi a titka annak, hogy egy manga milliók kedvence lesz, míg egy másik darabszámra porosodik a boltok polcain?

Bakuman (manga képek) [nggallery id=87]
Izgalmas vizualitás: képregény a képregényben

Egy jó mangaka road képregényben nem hiányozhatnak a mai világ nagy konkurenciái, és az elmúlt idők legnagyobb mangái, mint Dragon Ball, Yu Yu Hakusho vagy olyan felejthetetlen sport mangák, mint a boxolós Hajime no Ippo, vagy az Eyeshield 21 is megjelennek. A képregény amúgy szép, és letisztult látványvilágát kiegészítik így a nagy elődök, és konkurens darabok borítói, jelenetei. A főhős fiúk saját karakterei is életre kelnek, és egyedi stílusukért is meg kell küzdeniük. Láthatunk realisztikus képregény figurákat, vagy a tipikus shounenes karaktereket.

Az anime feldolgozás is követi az eredeti manga dizájnt, sőt, a sztoriban sem tűnik úgy, hogy nagyon elrugaszkodnának az eredeti párbeszédektől, jelenetektől. Bár az meglátszik, hogy nem a Madhouse anime stúdió hozza el nekünk a képernyőre, hanem a J.C. Staff, mivel a színvilág, és az árnyékolás sokkal egyszerűbb, visszafogottabb, de így is tetszetős. Az animét  Kenichi Kasai (Honey and Clover, Nodame Cantaible) és Noriaki Akitaya (Code Geass) rendezi, míg a karakter dizájnt Tomoyuki Shitaya (Kissxsis, Toaru Kagaku no Railgun) készíti. Hogy milyen tempóban fogja követni a jelenleg 10. köteténél tartó képregényt, és milyen befejezést szánnak a 25. résznek, az még kiderül. Úgyhogy aki egy jó pofa mangára/animére vágyik, szerelemmel, barátsággal jó kis shounen körítéssel, annak tökéletes választás lehet.

Pillanatképek / Screenshottok az animéből [nggallery id=84]
♥ Manga adatok
♥ Anime adatok
  • Japán cím: バクマン。
  • Angol cím: Bakuman
  • Megjelenés éve: 2008 – jelenleg is fut
  • Történet: Tsugumi Ohba
  • Rajz: Takeshi Obata
  • Műfaj: romantikus, vígjáték, hétköznapi történet, iskolai élet
  • Kiadó: Shueisha
  • Magazin: Weekly Shōnen Jump
  • Kötetek: 10 kötete jelent meg eddig
  • Demográfia / Célcsoport: Shounen
  • Online fejezetekMangaFox (angolul)
  • További linkekBaka-Updates Manga (manga adatok); Wikipédia (manga és anime);
  • Japán cím: バクマン.
  • Angol cím: Bakuman
  • Eredeti történet: Takeshi Obata
  • Eredeti karakter dizájn: Takeshi Obata
  • Rendezte: Kenichi Kasai, Noriaki Akitaya
  • Epizód rendező: Reiko Yoshida
  • Zene: Audio Highs
  • Karakter dizájn: Tomoyuki Shitaya
  • Megjelenés éve: 2010
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 25 epizód
  • Műfaj: romantikus, vígjáték, hétköznapi történet, iskolai élet
  • Stúdió: J.C.Staff
  • HivatkozásokANN (eng), Wikipédia(eng), AniDB.net (eng); My Animelist(eng)
(Visited 84 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .