WOLF GUY / Ookami no Monshou / ウルフガイ -狼の紋章 (manga; 2007)

WOLF GUY / Ookami no Monshou / ウルフガイ -狼の紋章 (manga; 2007) (18+)

E 2007-ben indult manga megint csak gyönyörű rajzaival, és izgalmas történetével fogott meg, bár mostanság nagy népszerűségnek örvend, főleg, hogy egy magyar fordító csapat is a gondozásába vette, de én egyenlőre csak angol fordításban olvastam el hét kötetét. A Wolf Guy mozgalmas, erotikától sem mentes sztorival hívogatja az érdeklődőket, melyben rengeteg erőszak, dráma, tragédia, lelki vívódás bújik meg, a háttérben meghúzódó ártatlan szerelmi szállal körül szőve.

A fiú, akit balsors kísér, és a nő, aki segíteni akart neki

Történetünk egyik főszereplője a kicsit ügyetlen, de céltudatos középiskolai tanárnő, Aoshika (Akiko) sensei. A nő elvált, de igazi szépség, mégsem jön ki a férfiakkal, legalábbis nem találta még meg az igazit. Ráadásul a környék egyik legrosszabb hírnevű sulijában tanít, ahol rendszeresek a verekedések, kisebb-nagyobb zűrök, és a helyi maffiafőnök kis gyöngyszem fia is odajár, emiatt a tanárikar sunyin meghúzza magát a diákok kizsákmányolása fölött. Egy nap kicsit spiccesen próbál hazajutni a hölgyemény, mikor egy fiatal srácba botlik. A fiú fiatal kora, és kései bóklászása miatt felébrednek az alkoholtól jobban felbátorodott tanárnő ösztönei, és megregulázza a srácot. Ám nemsokkal később rossz kinézetű sihederek veszik őket körül, és elkezdik ütlegelni a fiút. A nő segíteni akar rajta, de ehelyett a fiú menti meg az életé, majd Aoshika eszméletét veszti. Utolsó emléke az ütésektől sújtott fiú képe, amint sziklaszilárdan tűri az ökölcsapásokat, mintha meg sem érezné őket.

Másnap Aoshika az esti eseményektől kicsit még kábultan és sokkoltan indul munkába. Ám váratlanul új diák érkezik a tanárnő osztályába, aki nem más, mint a tegnap esti fiú. A srác neve Inugami Akira. A nevében nem véletlenül olvasható a “Farkas” kifejezés, ugyanis ő maga egy farkasember. Az embereket gyűlöli, mégis különös büszkeség árad belőle. Nemtörődöm stílusa felbolygatja az osztály kedélyeit, ami nem várt konfliktusokhoz vezet. És a fiút követő balszerencse sorozat csak fokozódik, egyre többen halnak meg, és Aoshika nemcsak e veszélyektől akarja megóvni diákjait, de Akirában is felfedez valami emberit, mérhetetlen bánatot és magányt, amit enyhíteni szeretne. De a tanárnő érzelmei lassan többé válnak, mint egyszerű tanári felelősség. És mindeközben az osztály és egyben az iskola réme, Haguro Duo pont Akirát szemeli ki áldozatul állatias erőszakának kielégítésére.

A történet eredete

A Wolf Guy eredetileg egy remake, mégpedig egy 1970-71 között futott 2 kötetes manga, az azonos címú Wolf Guy ( ウルフガイ) feldolgozása. Az eredeti képregény Kazusama Hirai japán író Wolf Guy című novelláját dolgozza fel. A szerző ismertebb a sci-fi manga témákban, ő írta például az 8 Man, Genma Taisen, Spider-Man: The manga, Zombie Hunter sztorijait. Ezt a 70-es évekbeli mangát Hisashi Sakahuchi illusztrálta, melynek újra kiadását  2007-ben  az Akita Shoten szorgalmazta. A mangából még 1992-93 között anime adaptáció is készült a J.C.Staff jóvoltából. A sorozat 6 epizódos lett, a zenéjét a híres-neves Kenji Kawaii (zenéit hallhattuk már: Fate stay night, Ghost in the shell, Vampire Princess Miyu, Higurashi sorozat, The Sky Crawlers) szerezte, míg a rendező Naoyuki Yoshinaga (rendezései: Parasite Dolls, Patlabor The Movie, Maison Ikkoku, Cleopatra DC) volt.

A 2007-ben indult, Akita Shoten-es újra kiadásnál egy jól bevált szerzőpárost kértek fel, a sztori és a képek megalkotására, Tabata Yoshiyaki (sztori) és Yugo Yuuki (rajz) személyében. A két szerző olyan közös műveket készített korábban, mint Akumetsu (2002); Comic Master J (1997), Shin Mazinger Zero (2009), Yagyuu Hijouken Samon (2007). Yugo Yuuki rajzai szemet gyönyörködtetőek, és férfi létére, nagyon dögös pasikat rajzol, az hogy a női karakterek vonzóak már alapnak minősül az én szemszögemből  nézve:D.

Úgyhogy aki kedvet kapott egy akcióval, kétkezi bunyóval teli fordulatos sztorihoz, ahol a női idomok, egy kis erotika, és megható szerelmi szál is helyet kap, az ne habozzon, csapjon le rá, és merüljön el az esztétikai élmény és fergeteges sztori útvesztőjében.

Képregény adatai
  • Cím: Wolf Guy – Ookami no Monshou
  • Egyéb címek: ウルフガイ - 狼の紋章 / Wolf Guy (Remake) / Wolf Guy (TABATA Yoshiaki) / Wolf Guy – Emblem of the Wolf / Wolf Guy – Wolfen Crest
  • Megjelenés éve: 2007  (jelenleg is fut)
  • Kiadó: Akita Shoten
  • Magazin: Young Champion
  • Kötetek: eddig  8
  • Demográfia / Célcsoport: Seinen
  • Online fejezetek: MangaFox (angolul); AnimeAddicts (magyarul); Sashidou (magyarul)
  • További linkek: ANN (OVA); Wikipedia (eredeti Wolf Guy manga); Baka-Updates (2007-es Wolf Guy manga);
(Visited 374 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .