My World – Az én világom (zenés videoklippek) + néhány apróság

Mivel a Szegedi Kommunikáció- és Médiatudományi szak, Elektronikus Sajtó szakirányán tanultam, így az íráson kívül sokkal gyakorlatiasabb feladatokat is kaptunk. A kedvencem a vágás, úgyhogy íme néhány egykori órai munkám. Mivel a drága kamerák belső és ritka használatra vannak elraktározva, én a kis kézi HD kamerámmal forgattam. Operatőr ugyan nem veszett el bennem, a videók minőségén is látszik, de legalább a vágásba belefektettem mindent, amit tudtam. A videókat Ediusszal vágtam, egyelőre ez a kedvenc progim, de jelenleg elmerültem az Avid Media Composer csodáiban is, illetve alap szinten a Sony Vegast is ismerem. Szóval, akkor jöjjenek a videók, és “beszéljenek” ők helyettem. Ezek ugyan nem AMV-k, de nem akarok külön topikot nyitni nekik. Akit meg érdekel, az itt megláthatja, hogy miket vágtam még, animéken kívül.

My World – Az én világom (Bemutatkozó zenés videoklippem)

Bemutatkozó kis videóm, a The Verve, Love is a Noise című dalára készült.
(Ezt a számot egy nagyon jó kis AMV alatt hallottam először)
A jeleneteket itthon, kiskundorozsmai “rezidenciámon” forgattam:
műszaki sarokkal, manga gyűjteménnyel a középpontban, és persze a rajzaimmal.
A főszereplő kis bohócot még Olaszországban vettem, ráadásul Velencében, ez volt életem legszebb utazása.
Az sem mellékes, hogy ez a cukorfalat tükrözi örök gyerekes énemet.
Operatőr + vágó: én (Fullmoon88) – Terjedelem: 1:54 (Edius)

line

Broken Heart – Összetört szív

A dal ezúttal a Placebótól az Every me, and every you című dalocska.
Vágói alapismeretek nevezetű óránkra kellett vágni valami saját anyagot,
ekkor még szabad kezet kaptunk a téma terén.
A helyszín megint csak Kiskundorozsma és persze Szeged
(Dorozsma Szegedhez tartozik, mint külvárosi rész).
Operatőr + vágó: én (Fullmoon88) – Terjedelem: 1:05 (Edius)

line

Manga-rendelet (híradós verzió)

Híradós riportot kellett készítenünk vagy kamu, vagy valós eseményről.
Én szokás szerint a kamut választottam.
A téma adott volt, mi lenne, ha a mangát kötelező tananyaggá tennék a magyar iskolákban?
Nos, mi pár ezren boldogok lennénk, Magyarország többi polgára pedig lehet hogy elégedetlenkedne,
egy áll “pedagógus” is ellenérzéseit fejezte ki e jó rendelet ellen.
Operatőr megint én voltam, ezért billeg, és gyenge a felvétel.
A kis kézi kamerám okos és szép, de sajnos állványt nem sikerült még hozzá venni.
Operatőr + vágó: én (Fullmoon88) – Terjedelem: 1:06 (Edius)

line

Manga-rendelet (zenés verzió)

A híradós riportunkat meg kellett vágni szabadabb formában, ez mégis csak izgalmasabb.
A riportnál így is be kell tartani egy csomó szabályt: mozgásra, mozgást nem vágunk,
inkább statikus képekkel, lassabb váltásokkal dolgozunk
és lehetőleg totállal kezdünk, illetve zárunk jelenetet.
Ez a zenés változat szerintem elég hangulatos lett, de ha már zenére szeretek vágni,
így utólag látom, hogy jobban mehettem volna ütemre.
A statiszták megint szaktársaim voltak, és nagy csomaggal vittem be nekik a képregény gyűjteményem.
Operatőr + vágó: én (Fullmoon88) – Terjedelem: 00:57 (Edius)

line

Gyilkos SMS (csoportmunka)

Televíziós eszközhasználaton kis csapatunkkal forgattunk egy jópofa jelenetsort.
Itt még vágásilag nagyon béna is, és egyszerre ötletes is voltam.
Béna, mert túlnyújtottam a jeleneteket, nagyon ragaszkodtam a zenei alaphoz,
pedig a kevesebb néha több elve alapján sokkal jobban meg lehetett volna csinálni.
Amire büszke vagyok, az az utolsó 5 másodperc.
A forgatáson egész jó tv-és kamerát használtunk,
ráadásul egy profi operatőr koordinált minket, úgyhogy képileg nem rossz.
Operatőr: csoport (7-8-an forgattunk) – Vágó: én (Fullmoon88)

line

A légy (Vágyakozás és halál)

A zene Ike Yoshihirótól származik, ha jól rémlik,
akkor az Ergo Proxy-hoz (anime) kiadott OST-on hallható ez a szám (a dal címére már nem emlékszem).
A klip készítésének oka?
A feladatunk az volt, megint csak vágási alapismeretek órán,
hogy egy-egy érzelmet (pl.: felemelő, vágyakozás) kellett feldolgoznunk képileg és zeneileg.
Én a légy halálát választottam, ez volt kreatív ötleteim csúcspontja.
(Nem vagyok olyan depresszív, mielőtt valaki ezen morfondírozna.)
Utólag kiderült, hogy már előttem más is elsütötte ezt a “poént”,
ráadásul egy híres magyar rajzfilmes, Rófusz Ferenc készített egy hasonló légy pusztulós sztorit,
amiért 1981-ben Oscar-díjat kapott.
Operatőr + vágó: én (Fullmoon88) – Terjedelem: 00:58 (Edius)

line

1. Próba Ediusszal

Digitális vágást tanultunk egy félévig, ez volt az első videó, amit az órára vágtam házi feladatként.
Speciális effekteket nem nagyon használhattunk, ez egy szabály, mivel a profik se tűzdelik agyon ilyenekkel a műveiket.
Első próbálkozásomnál még lehet effekteket látni, de a későbbi videókban már nem lesz.
Ebben a videóban a családi archívumból kerültek ki jelenetek,
de a további munkáimat már magam fogom/próbálom majd lefilmezni.
Szóval akit érdekel a hosszú út amit megkezdtünk, az figyelemmel követheti hogyan fejlődök (remélhetőleg).
Operatőr: bátyám (Garciaa) – Vágó: én (Fullmoon88)
Terjedelem: 1:05 (Edius)

line

(Visited 42 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .