Goemon (japán film; 2009)

Goemon (japán film; 2009)

A magyar közönség már ismerheti Kazuaki Kiriya egyik korábbi nagy alkotását, a Casshernt (korábbi írásom), mely 2004-ben készült. A Casshern a maga idejében ellentétes táborokra osztotta a film nézőit. Volt, akit elragadtatott a szokatlan, meseszerű (kicsit cyberpunk-szerű) látványvilág, éles kontrasztok, a tobzódó színek, az összetett történet, míg másokra a számítógépes grafikákkal, animációval feltuningolt látványvilág, a zavaros történet vezetés, pont ellenkezőleg hatott.

Mint Kazuaki Kiriya „rajongó”, én örömteli izgatottsággal vártam a rendező 2009-es alkotását, a Goemont, mely látványvilágban elődjére hajaz. Lenyűgöző színek, festői képsorok, éles kontrasztok, kicsit nyugati stílusú bejétszások, izgalmas kameramozgások, és hihetetlenül ötletes kosztüm megoldások láthatóak benne. Ami kicsit zavaró lehet, az a CGI, ami erősen meglátszik egy-egy jeleneten, de az összetett, megható és egyben felemelő történet ezt tökéletesen ellensúlyozza.

A zene is kiemelkedő, ahol kell drámai, kellően fokozza a hangulatot, míg máshol az izgalmat. Látványos harcijelenetekből sem maradhatunk ki. A csata jelenetek, a kardforgatások, mind mind gyors vágásokkal társulnak. Szerintem, ha a japán filmek etalonját keressük, akkor Kazuaki Kiriya alkotásait említhetjük – joggal. Hiszen a japán élőszereplős film gyártást sok kritika éri, főleg a nyugati néző közönség részéről. Mégis, a Goemon és a Casshern is, bármely nyugati film mellett megállhatja a helyét, mivel ilyen látványvilágot a nagyhírű Hollywood is tud gyártani, gondoljunk csak a 300ra (Frank Miller képregényének filmes adaptációjára), vagy Alan Moere Watchmenjére, vagy bármelyik fantasy alkotásra a Narnia krónikáitól kezdve a Csillagporig, Harry Potter filmekig.

Történet: 1582-ben járunk. Egy titokzatos hős, akit csak a nép Goemonként ismer, a szegények megsegítője, ki a gazdagoktól elrabolt kincseket, a nép között osztja ki. Ám egy nap, egy titokzatos ládikára bukkan a palota mélyén, mely végzetes lánreakciót indít be. Fény derül az uralkodó ármánykodására, hatalomra jutására, és újabb cselszövők jelennek meg, kik a fennálló rendszer bukását áhítozzák, és a hatalom megszerzésére törnek. Ármány, összeesküvés közepette próbálja megmenteni, amit lehet, a hős Goemon. A sztoriban nincsenek üres járatok. Az események pörögnek, és ha néha összekuszálódnak is a szálak, hogy ki ki ellen van, a film végén, mindenre fényderül. Ishikawa Goemon (1558-1594) személye egyébként legendák során őrzödött meg, aki népi hősként Robin Hood-hoz hasonlóan segítette a nincsteleneket. A Toyotomi Hideyoshi nevű nagyúr ellen elkövetett merénylet kísérletéért, élve megfőzték. Ezt az alap legendát írta át szabadon Kiriya-szan, új mítoszt teremtve vele a hős emlékének áldozva. Goemon mellett további ismert történelmi személyek is szerepelnek a filmben.

A történet mellett a síznészi játékot is érdemes kiemelni, szereplők: Yosuke Eguchi, Takao Osawa, Ryoko Hirosue (korábbi szerepe a Wasabi – Mar, mint a mustárban volt), Jun Kaname, Gori, Masato Ibu, Mikijiro Hira, Tetsuji Tamayama, Eiji Okuda, stb. A film 128 perc hosszú, 2009 május 1-jén jelent meg Japánban, a Shochiku Co., Ltd. és a Warner Bros jóvoltából. Akit további részletek is érdekelnek, annak érdemes ellátogatnia Asiafan oldalára is, ahol további információk és érdekességek olvashatóak a filmmel kapcsolatban.

[nggallery id=10]


(Visited 343 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .